Katekézis a Hit Évében
2013.05.27. hétfő
A tetteiben boldog ember
A teremtés célja a boldogság. Végső cél az ember számára a tökéletes boldogság. Ennek az utóbbinak értelme: Minden jót egyszerre birtokolni, és biztos lenni abban, hogy ezt az állapotot el sem veszthetem. Isten a teremtményeket pazar bőségben és szépségben teremtette. A szép mérhetetlensége nem tesz boldoggá senkit, sem a földi szépség nem birtokolható örökké.
Más a helyzet az örökkévalósággal. Ott minden együtt van, ami boldogítani képes az üdvözült embert. Semmi nem hervad, nem megy tönkre, meg nem unhatóan változatos. Annyit birtokol belőlük mindenki, amennyire rászolgált a földi önzetlen szeretetszolgálattal. S mindez örökké tart. Maga a szépség teljessége, az Isten, Ő is a mienk: szemmel, füllel, értelmünkkel, akaratunkkal birtokoljuk, amennyire rászolgáltunk erre a földön. Ez a földi rászolgálás jelenik meg Szent Jakab apostol levelében a tükörbenézés hasonlattal. Két eshetőséget említ: az egyik: belenézés felületesen, érdektelenül, aztán tovább megy és el is felejti rögtön, mit látott. A másik beletekint szabadon, komolyan megnézi, amit a tükör mutat, elmélyül benne és teljesíti a tudomásul vett feladatot. Isten elkészítette öröktől fogva minden ember élettervét. Ez a tükör, amibe naponta, esetleg többször is bele kell néznünk. Az állapotbeli kötelességeinken kívül mit kíván tőlem Uram, hogy megtegyem itt és most? Aki unottan, érdektelenül rápillant, aztán önmagával eltelve megy tovább, az nem látott semmit. Annak nem mondott semmit a kép. Nem látja meg és nem is teszi meg, amit Isten elvárna tőle a saját örök boldogsága érdekében. Aki viszont érdeklődve, tudatosan tanulmányozza, vállalja a napi külön feladatot, aztán ezért semmi viszonzást nem követel itt az életben, csak más boldogítása érdekében teljesíti a meglátott jót, az boldog lesz tetteiben, mert Isten eme jótetteknek megfelelően utalja ki egy egész örökkévalóságra az értük járó jutalmat.
2013.05.27. hétfő
A tetteiben boldog ember
A teremtés célja a boldogság. Végső cél az ember számára a tökéletes boldogság. Ennek az utóbbinak értelme: Minden jót egyszerre birtokolni, és biztos lenni abban, hogy ezt az állapotot el sem veszthetem. Isten a teremtményeket pazar bőségben és szépségben teremtette. A szép mérhetetlensége nem tesz boldoggá senkit, sem a földi szépség nem birtokolható örökké.
Más a helyzet az örökkévalósággal. Ott minden együtt van, ami boldogítani képes az üdvözült embert. Semmi nem hervad, nem megy tönkre, meg nem unhatóan változatos. Annyit birtokol belőlük mindenki, amennyire rászolgált a földi önzetlen szeretetszolgálattal. S mindez örökké tart. Maga a szépség teljessége, az Isten, Ő is a mienk: szemmel, füllel, értelmünkkel, akaratunkkal birtokoljuk, amennyire rászolgáltunk erre a földön. Ez a földi rászolgálás jelenik meg Szent Jakab apostol levelében a tükörbenézés hasonlattal. Két eshetőséget említ: az egyik: belenézés felületesen, érdektelenül, aztán tovább megy és el is felejti rögtön, mit látott. A másik beletekint szabadon, komolyan megnézi, amit a tükör mutat, elmélyül benne és teljesíti a tudomásul vett feladatot. Isten elkészítette öröktől fogva minden ember élettervét. Ez a tükör, amibe naponta, esetleg többször is bele kell néznünk. Az állapotbeli kötelességeinken kívül mit kíván tőlem Uram, hogy megtegyem itt és most? Aki unottan, érdektelenül rápillant, aztán önmagával eltelve megy tovább, az nem látott semmit. Annak nem mondott semmit a kép. Nem látja meg és nem is teszi meg, amit Isten elvárna tőle a saját örök boldogsága érdekében. Aki viszont érdeklődve, tudatosan tanulmányozza, vállalja a napi külön feladatot, aztán ezért semmi viszonzást nem követel itt az életben, csak más boldogítása érdekében teljesíti a meglátott jót, az boldog lesz tetteiben, mert Isten eme jótetteknek megfelelően utalja ki egy egész örökkévalóságra az értük járó jutalmat.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése