2013. május 7., kedd

209. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.05.07. kedd

A pap az imádságban születik

II. János Pál pápa szerint: „Az imádság Isten szentségéből fakad, és ugyanakkor válasz erre a szentségre”. Amikor egy kisgyerek beszélni tanul, az édesanya szavaiban sejti meg, hogy őt nagyon szereti az anyu. Az ölelő kar, a megnyugtató anyai kebel, amely édes anyatejjel táplál és biztonságosan elrejt az ismeretlen veszedelmek elől, azt az érzést kelti a csöppségben, hogy az édesanya valami más, felsőbb rendbe tartozik. Ez ösztönzi, hogy bízzék benne, reméljen tőle folyamatosan új közléseket, ajándékokat, amelyek az ő kis személyes életét segítik. A felnőttet Istennel kapcsolatban ugyanez a gondolat, érzés tölti el: Isten több, végtelenül több mint én vagyok: Szent. Amit mond, elfogadom, mert jóakaratát közli velem. Aztán engem Ő ösztönöz, hogy válaszoljak neki, sőt arra is, hogy én kezdeményezzem a vele való beszélgetést. Így értem a nagy pápa imára vonatkozó, idézett szavait. Ami pedig gondolatfűzésében következik: „az imádság teremti meg a papot, a pap az imádság által teremtődik”, szintén érdekes és elgondolkodtató. Az imádság természetfeletti közegben történik. Kegyelmi világból születik, hiszen a világot végtelenül felülmúló Istennel kezdünk beszélgetni. Amikor Isten szól hozzánk arról, hogy Ő szeretne minket a maga benső életébe jobban bevonni, kiképezni, erővel ellátni arra, hogy más embereket is oda tudjunk majd vezetni hozzá. A papi hivatás megteremtése, vagyis egy jövendő, új szolgálati életforma kezdete így alakul Isten és hívandó gyermeke között. A jövendő pap pedig alanyilag így teremtődik: Elfogadja a hívást, és adja a kapott kegyelmek mellé, ami a szolgálathoz belőle lesz szükséges. Értelme, akarata, érzelemvilága, kulturáltsága kincseit, edzi testét, hogy bírja majd a nem kis megpróbáltatásokat. Mint a facsemete a napfény, a talajvíz mellé élni akarását. A pap pedig majd később is az imádságból él, mert folyton új kegyelemre lesz szüksége, hogy vállalt kötelességeit jól tudja teljesíteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése