Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt!
Húsvéthétfő
ApCsel 2,14.23-33; Mt 28,8-15
„Ők pedig odamentek hozzá, átkarolták a lábát és leborultak előtte”
Amikor Jézus húsvétvasárnap hajnalban feltámadt, maga intézte napi időbeosztását. Isteni értelmével mindent nagyon jól tudott, ami nagypéntek délután három óra után történt a Golgotán. Mielőtt szemefénye kialudt, emberi erővel látta a Mennyei Atyát,aki a magas mennyországból elindul a kerubok fölött, ahogyan Ezekiel próféta láthatta hatszáz évvel korábban, amikor visszavitte őt Babilonból az Úr ereje Jeruzsálembe. Akkor a város pusztulása előtt láttatta vele az Úr a felkelő napot imádó zsidó férfiakat, bálványt csináló zsidóasszonyokat, a templomnak hátat fordító zsidó férfiakat. Akkor a menny ajtajából indult egy látomás: „Ekkor láttam (én, Ezekiel), és íme, fent a kerubok feje felett lévő égboltozaton olyan valami jelent meg, mint egy zafírkő, mint egy királyi szék alakja”. (Ez 10,1) Talán ennek a látomásnak hatására írja Máté evangélista az ősi anyanyelven Jézus egyik utolsó fohászát: „Éli, Éli, lemá szabaktáni? Azaz: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) Hatszáz éve, Ezekiel látomásakor Isten parancsot adott a hat büntetést végrehajtónak: „Elérkezett a város büntetése! Mindenki tartsa kezében öldöklő fegyverét!” (Ez 9,1) Most, nagypéntek délután a haldokló Jézus kér segítséget Atyjától. Keresztje körülvéve gúnyolódó zsidó ellenséggel, a tömegben szétszórtan apostolok és néhány sírdogáló asszony, Jézussegítő társai, keresztje alatt Édesanyja, János apostol, Mária Magdolna. A Szűzanyát kivéve mindezek szívében szörnyű fájdalom és a látottak hatására elpusztult hit hamvai. Amint megáll a zafír trón Jézus előtt, „Jézus ekkor hangosan felkiáltott: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet! (Zsolt 31,6) E szavakkal kilehelte lelkét”. (Lk 23,46) és most az Atya nem adott parancsot, hogy pusztítsál el Jeruzsálemet. Legfeljebb ennyit suttogott Jézus fülébe, mint a fiát sirató Dávid: „Fiam, Fiacskám!” (2Sám 19,1) Meghaltál értük is, én pedig várok a büntetéssel huszonhét évet! v a nagypénteken Jézus keresztje közelében gyászoló asszonyok látták, hogy Jézus holttestét nem tudták kellőképpen ellátni az idős férfiak, Nikodémus és Arimateai József. Indultak hát vasárnap kora hajnalban a sírhoz, hogy pótolják a temetési hiányosságokat. Amint azonban a sír közelébe értek, tanúi lehettek annak az örömnek, amire gondolni sem mertek volna. „És íme, nagy földrengés támadt: az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a megjelenése, mint a villám, és az ruhája fehér volt, mint a hó. Az őrök megrettentek tőle való félelmükben, és mint a holtak, olyanok lettek. Az angyal megszólalt és azt mondta az asszonyoknak: Ti ne féljetek! Hiszen tudom, hogy Jézust, a megfeszítettet keresitek. Nincs itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt”(Mt 28,2-6) Aztán az angyal az apostolokhoz küldte őket. Jézus azonban eléjük ment, és fogadta örömmel boldog hódolatukat. Az őrök pedig szidástól rettegve jelentették a kijózanító valóságot a főpapoknak. AZ Írásból olybá tűnik, hogy a főpapokat nem lepte meg Jézus feltámadása. Jó vastagon mérték ki a kenőpénzt, hogy szegény őrök hazudjanak: „a tanítványok éjjel eljöttek és ellopták őt, míg mi aludtunk”(13)Úgy tűnik, ez az eljárás mindenkor és mindenütt honos.
Húsvéthétfő
ApCsel 2,14.23-33; Mt 28,8-15
„Ők pedig odamentek hozzá, átkarolták a lábát és leborultak előtte”
Amikor Jézus húsvétvasárnap hajnalban feltámadt, maga intézte napi időbeosztását. Isteni értelmével mindent nagyon jól tudott, ami nagypéntek délután három óra után történt a Golgotán. Mielőtt szemefénye kialudt, emberi erővel látta a Mennyei Atyát,aki a magas mennyországból elindul a kerubok fölött, ahogyan Ezekiel próféta láthatta hatszáz évvel korábban, amikor visszavitte őt Babilonból az Úr ereje Jeruzsálembe. Akkor a város pusztulása előtt láttatta vele az Úr a felkelő napot imádó zsidó férfiakat, bálványt csináló zsidóasszonyokat, a templomnak hátat fordító zsidó férfiakat. Akkor a menny ajtajából indult egy látomás: „Ekkor láttam (én, Ezekiel), és íme, fent a kerubok feje felett lévő égboltozaton olyan valami jelent meg, mint egy zafírkő, mint egy királyi szék alakja”. (Ez 10,1) Talán ennek a látomásnak hatására írja Máté evangélista az ősi anyanyelven Jézus egyik utolsó fohászát: „Éli, Éli, lemá szabaktáni? Azaz: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) Hatszáz éve, Ezekiel látomásakor Isten parancsot adott a hat büntetést végrehajtónak: „Elérkezett a város büntetése! Mindenki tartsa kezében öldöklő fegyverét!” (Ez 9,1) Most, nagypéntek délután a haldokló Jézus kér segítséget Atyjától. Keresztje körülvéve gúnyolódó zsidó ellenséggel, a tömegben szétszórtan apostolok és néhány sírdogáló asszony, Jézussegítő társai, keresztje alatt Édesanyja, János apostol, Mária Magdolna. A Szűzanyát kivéve mindezek szívében szörnyű fájdalom és a látottak hatására elpusztult hit hamvai. Amint megáll a zafír trón Jézus előtt, „Jézus ekkor hangosan felkiáltott: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet! (Zsolt 31,6) E szavakkal kilehelte lelkét”. (Lk 23,46) és most az Atya nem adott parancsot, hogy pusztítsál el Jeruzsálemet. Legfeljebb ennyit suttogott Jézus fülébe, mint a fiát sirató Dávid: „Fiam, Fiacskám!” (2Sám 19,1) Meghaltál értük is, én pedig várok a büntetéssel huszonhét évet! v a nagypénteken Jézus keresztje közelében gyászoló asszonyok látták, hogy Jézus holttestét nem tudták kellőképpen ellátni az idős férfiak, Nikodémus és Arimateai József. Indultak hát vasárnap kora hajnalban a sírhoz, hogy pótolják a temetési hiányosságokat. Amint azonban a sír közelébe értek, tanúi lehettek annak az örömnek, amire gondolni sem mertek volna. „És íme, nagy földrengés támadt: az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a megjelenése, mint a villám, és az ruhája fehér volt, mint a hó. Az őrök megrettentek tőle való félelmükben, és mint a holtak, olyanok lettek. Az angyal megszólalt és azt mondta az asszonyoknak: Ti ne féljetek! Hiszen tudom, hogy Jézust, a megfeszítettet keresitek. Nincs itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt”(Mt 28,2-6) Aztán az angyal az apostolokhoz küldte őket. Jézus azonban eléjük ment, és fogadta örömmel boldog hódolatukat. Az őrök pedig szidástól rettegve jelentették a kijózanító valóságot a főpapoknak. AZ Írásból olybá tűnik, hogy a főpapokat nem lepte meg Jézus feltámadása. Jó vastagon mérték ki a kenőpénzt, hogy szegény őrök hazudjanak: „a tanítványok éjjel eljöttek és ellopták őt, míg mi aludtunk”(13)Úgy tűnik, ez az eljárás mindenkor és mindenütt honos.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése