2013. április 29., hétfő

201. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.29. hétfő

A szüzesség: szabadság

Az embereket Isten a teremtéskor kétneműnek teremtette. Ezzel mutatta meg, hogy a Szentháromság az ősmintája a látható világban legmagasabb rendű teremtménynek, az embernek. Jelezte, hogy az ember szeretete így mutatkozik meg:a házastársak egymás iránti végső kapcsolata, amely eggyé teszi őket. Ez nagyon komoly elkötelezettség, szolgálat, amelytől a zsidó férfiak kiváltságainak tudatában felnőtt apostolok ódzkodni kezdtek, amikor Jézus a válást teljességgel tiltó beszédét hallgatták: „Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni. Ő azt felelte nekik: Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott. Vannak ugyanis eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyan eunuchok is, akik önmagukat tették férfiatlanná a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg”. (Mt 19,10-12)Jézus édesanyát kért a földről megtestesülésekor. A legnagyobb erényt, a szeretetet, amelyet isteni síkon öröktől fogva élvezett, emberi szinten az édesanya által akarta élvezni. Igaz, ez az öröktől fogva kiválasztott édesanya szűz volt a különleges fogantatáskor, szüléskor és szülés után. Így is igazolódik Silvanus Cola érvelése a szüzesség csodálatos hatásairól. Jézus maga is szűz maradt. Szűzi tanítványa gondjaira bízta a kereszthalál percében édesanyját. Amit az Úr az apostoloknak adott válaszában záradékként leszögezett, Isten kegyelme adja meg mindenkinek azt az utat érteni istenkeresésében, amelyet az Atya számára boldogság útjának kijelölt. Sokan lenézik, nem is értik talán igazán, a szüzességet. Pedig a történelem tanúsága szerint igen sok ragyogó példa mutatta meg, hogy még a mi vallástalan eszmeáramlatoktól elsötétített világunk is mutat fel ragyogó példákat mind a nők, mind a férfiak önként, Istenért vállalt szüzességére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése