2013. április 22., hétfő

194. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.22. hétfő

Arra, hogy szeresselek Téged, nincs egyebem, csak a mai nap

A rómaiak pogányok voltak egészen Nagy Konstantin császár trónra lépéséig, illetve a 313-ban kiadott milánói türelmi rendeletig, amivel polgárjogot adott az új császár a kereszténységnek. Egyik költőjük arra biztatta a még pogány rómaiakat, hogy mint a virágot szokás leszakítani tövéről és magadévá tenni, „Carpe diem!”, „szakítsd le a napot”. Ők a fátumban, a vak sorsban hittek. Mi, keresztények az élő, mindenható Istenben hiszünk, aki végtelen Szeretet, aki szeretetből teremtette a világot, nekünk adta, hogy élvezzük, teljesedjünk ki testben, lélekben a szeretet önzetlen gyakorlásával. Az erre adott időt öröktől fogva kijelölte nekünk. Minden nap ajándék, amit Istentől kapunk, természetfeletti ajándék, vagyis tettre adott kegyelem. Ezek a tettre adott kegyelmek nem állandó, hanem átmeneti adományok. Csak arra az egy tettre, egy alkalomra valók, amire Isten szánta. Ha ezt a kegyelmet felhasználom, segítségével megteszem a jót, gyakorlom az igazságot és a szeretetet, kincsem lesz a mennyben. Ha nem használom fel a kapott kegyelmet, az elmúlik, elhagy engem, de Isten majd felelősségre von az ítéleten: valakivel jót kellett volna tenned. Megadtam hozzá az alkalmat, az erőt, szüksége is lett volna segítségedre az illetőnek, te azonban megtagadtad tőle. Ezért nem jutalom, hanem büntetés jár. Jézus a Mi Atyánk szövegében így fogalmaz: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Nem biztat, hogy nyolcvan évre kérjük, mert „Napjaink mind elmúlnak haragodban, éveinket, mint egy sóhajtást bevégezzük. Taníts meg számba venni napjainkat úgy, hogy bölcsességgel telítsük szívünket. Derüljön ránk a mi Urunk, Istenünk fényessége, kezünk munkáját erősítsd meg, és áldd meg kezünk munkáját!”Amikor Hiszkija júdeai királynak Isten megüzente Izajás prófétával,hogy végrendelkezzék, mert meg kell halnia, keserves sírással könyörgött haladékért. Isten ezt válaszolta: „Meghallgattam imádságodat, láttam könnyeidet; íme, megtoldom napjaidat tizenöt évvel”(Íz 38,5) Nagyon ritka kegyelem. Jobb, ha a nekünk kijelölt időt naponta becsülettel kihasználjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése