2013. április 21., vasárnap

192. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.04.20. szombat

Kik a „szent” szakemberei?

Nagyon komoly veszély fenyegeti a legnagyobb méltóságot is, ha az emberek lekicsinylőn beszélhetnek róla. Úgy vélem, sokunk találkozott bennfentesekkel, akik valamilyen méltóság közelében éltek, hétrét görnyedve szolgálták urukat, viszont az emberi méltóságról sok mindent tudtak, és arra voltak büszkék, hogy ilyen nem mindennapi környezetben élhetnek. Beszélhetnek róla. Ítélkezhetnek, mint jól értesültek. Pedig a szolgának fel kellene nőnie a megbízatásához. Az, hogy ura közelében él, alkalmat ad arra, hogy rendet tart a magasabb rendű dolgokkal foglalkozó főnöke körül. Azokat, akik felkeresik az elöljárót, kedvesen tudja fogadni, titkokat nem sértve, biztatást tud adni a kérni érkezőknek, esetleg jó szóval előkészítheti a találkozás légkörét: sokat számít. Akinek hatalma van, annak döntéseket kell hoznia, ahhoz pedig tájékozódnia kell. Az értelmes, megbízható szolga sok mindent észrevehet, amivel elősegítheti az ügymenetet. A Krisztus közelében élő, titkait nemcsak ismerő, de hirdető szolga, a pap. Óriási titok él az emlékezetében, minden kinyilatkoztatást ismerhet, sőt ismernie kell. Ő közvetíti a hívek felé. Ezeken kívül Jézus még több titokban is szívesen részeltet bennünket. Az elmélkedések is ezt növelhetik. Az Eukarisztia előtt térdepelni, odafigyelni némaságra szorított Urunkra: mind újabb és bizalmasabb titkokat jelenthet számunkra. Ezekben sütkérezhet a lelkünk. Aztán másokat is részesíthetünk Urunk benső életéről. Baylon Szent Paszkál tanulatlan testvér volt rendünkben. Rengeteg időt töltött a tabernákulum előtt. Olyan mély titkokat tudott meg az Oltáriszentségről, hogy komoly teológusok kértek véleményt tőle. Az ideális az, ha a pap sosem felejti el: szolga vagyok, de nem embereké, hanem Jézus Krisztusé. Tőlem a hívek, szolgatársaim, Urunk bensőséges szeretetét tanulhatják meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése