Katekézis a Hit Évében
2013.04.03. szerda
Jézus karjaiban
A papi hivatás Jézus követésében, akaratának napi teljesítésében áll. Ő a mi Urunk, kezére figyelünk, mint a zsoltárban szereplő cselédlány. Sokan vállalták már ezt az önátadást. De elfeledték nem is kevesen, hogy nem cselédek vagyunk, akik parancsokat lesnek és hajtanak végre, hanem Jézus barátai, akik önként odadugjuk érzékeny emberkezünket Jézus keze mellé. Először nyilván nagyon büszkén, amikor a magunk keze annyira jézusi lesz a papszentelésben, hogy egyszerűen úgy fogjuk meg a kenyeret az oltáron, hogy szinte Jézus keze lesz a mienk. Nem hebegünk az emberfölötti megtiszteltetéstől, nem dadogjuk, hogy vigyázat, kedves hívek, ez a kéz kenyeret érint, és én mondom ki az Ő szavait: „Ez az én testem, mely értetek adatik”. Ő adta ezt a hihetetlen nagyhatalmat és bátorságot. Az apostolok is lassan döbbentek rá, hogy nemcsak Jézus gyógyító hatalma szállt az ő kezükbe, hanem Jézus átszegezett keze mellé odakerült a mi papi kezünk is. Amikor Jézus a Damaszkusz előtt megtért Saulhoz küldi Ananiás nevű tanítványát, hogy keresztelje meg, tegye látóvá és tanítvánnyá, ezzel szereli le idegenkedését:„Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nékem. Megmutatom ugyanis neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért” (ApCsel 9, 15-16) Assisi Szent Ferenc csak diakónussá volt felszentelve, mégis oda kellett adnia nemcsak a kezét, hanem egész testét, hogy Jézus öt szent sebhelyét átvegye a Verna-hegyi látomásban. Mi rendszerint nem kapunk ilyen kitüntető külső jelet, de az életének igen sok sebét át kell vennünk, hogy megdicsőüljön bennünk. A ferences falakon, kapukon ott van egymás mögött a két stigmás kéz, köztük a kereszt. Hordozzuk lélekben valamennyien küldetésünk szent jelét, amikor szenvedünk.
2013.04.03. szerda
Jézus karjaiban
A papi hivatás Jézus követésében, akaratának napi teljesítésében áll. Ő a mi Urunk, kezére figyelünk, mint a zsoltárban szereplő cselédlány. Sokan vállalták már ezt az önátadást. De elfeledték nem is kevesen, hogy nem cselédek vagyunk, akik parancsokat lesnek és hajtanak végre, hanem Jézus barátai, akik önként odadugjuk érzékeny emberkezünket Jézus keze mellé. Először nyilván nagyon büszkén, amikor a magunk keze annyira jézusi lesz a papszentelésben, hogy egyszerűen úgy fogjuk meg a kenyeret az oltáron, hogy szinte Jézus keze lesz a mienk. Nem hebegünk az emberfölötti megtiszteltetéstől, nem dadogjuk, hogy vigyázat, kedves hívek, ez a kéz kenyeret érint, és én mondom ki az Ő szavait: „Ez az én testem, mely értetek adatik”. Ő adta ezt a hihetetlen nagyhatalmat és bátorságot. Az apostolok is lassan döbbentek rá, hogy nemcsak Jézus gyógyító hatalma szállt az ő kezükbe, hanem Jézus átszegezett keze mellé odakerült a mi papi kezünk is. Amikor Jézus a Damaszkusz előtt megtért Saulhoz küldi Ananiás nevű tanítványát, hogy keresztelje meg, tegye látóvá és tanítvánnyá, ezzel szereli le idegenkedését:„Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nékem. Megmutatom ugyanis neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért” (ApCsel 9, 15-16) Assisi Szent Ferenc csak diakónussá volt felszentelve, mégis oda kellett adnia nemcsak a kezét, hanem egész testét, hogy Jézus öt szent sebhelyét átvegye a Verna-hegyi látomásban. Mi rendszerint nem kapunk ilyen kitüntető külső jelet, de az életének igen sok sebét át kell vennünk, hogy megdicsőüljön bennünk. A ferences falakon, kapukon ott van egymás mögött a két stigmás kéz, köztük a kereszt. Hordozzuk lélekben valamennyien küldetésünk szent jelét, amikor szenvedünk.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése