2013. március 12., kedd

153. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.03.12. kedd

Amikor Jézus elkezdte nyilvános működését, így hirdette meg küldetését: „Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15) Az Isten országa az az állapot, az a lelkület, amely elfogadja és teljesíti Isten akaratát. Ezt kezdte el Ádám és Éva. Elfogadták igaznak Isten miden szavát, és a nekik adott parancsokat odaadó engedelmességgel teljesítették, de a kísértő ezt akarta megzavarni. Arra csábította a földi dolgokban még tapasztalatlan embert, hogy ne nyugodjék bele az Istennek alávetett szerep teljesítésébe, hanem legyen Istennel egyenlő. Ezt a jogot a tiltott fa gyümölcsének élvezetével szerezheti meg. A sátán győzött átmenetileg, mert az ember hitt neki. Az emberi történelem ettől kezdve telve volt istenbántással, mert az emberek folyton ellene mondtak parancsainak. Amikor Jézus belépett a történelembe, kizárólag az Atya akaratát kereste és teljesítette. Ezért mondhatjuk, hogy benne megvalósult az Isten országa. Betelt az idő, mondta első hallgatóinak, és elközelgetett az Isten országa. Én azért jöttem a földre, hogy megmutassam nektek: egyedül Isten akarata jó, mert az mindig az igazságot és a szeretetet szolgálja. Az én tanításom is mindig erre irányul. Forduljatok ehhez az életmódhoz, higgyétek el, hogy ez hozza meg az egész világnak a békét és a boldogságot. Ez a jó hír, ez az evangélium. Jézus ezt minden embernek hozta. Ezért nem akarta a megengedett természetes örömöket élvezni, tanítványainak sem a családi kör örömeiben maradni, vagyont gyűjteni, előkelően öltözködni. Van nektek Atyátok az égben, Ő gondoskodik rólatok, és megfizet a mennyben. Ezt kívánja ma is papjaitól. Ez az elzüllött világ orvossága.Jézus mindjárt nyilvános működése elején kiválasztott az őt szorgalmasan követők és hallgatók közül tizenkettőt, akiket apostoloknak, vagyis küldötteknek nevezett el. Rajtuk kívül később még hetvenkét kisebb tanítványt is választott, őket is küldötte, hogy előkészítsék tanító útját, amerre menni szándékozott. Ezeket a tanítványokat Izrael törzseiből válogatta ki. Ügyelt arra, hogy Lévi törzséből, amelynek egyik családja adta Isten parancsára a zsidó papságot is, meg a levitákat, akik a papok segítői voltak, a tanítványok közé ne kerüljön senki. Jézus Júda törzséből született Izrael ezernyolcszáz évvel korábban adott jövendölése és messiási áldása szerint. Ebből a törzsből viszont választott egyet, az áruló Júdást. Három évig hallgatták Jézus beszédeit, és a nekik szánt külön oktatást. Az utolsóvacsorán külön könyörgött értük, hogy az Atya kegyelme őrizze meg őket egységben és igazságban. „Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megtartottam őket nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy az Írás beteljesedjék. Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság.” (Jn 17,11-12.17)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése