2013. március 11., hétfő

152. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.03.11. hétfő

Isten és az emberek között.

Ősrégi megfogalmazás volt: A pap közvetítő Isten és az emberek között. Amikor még nem voltak nagy emberi közösségek, de még az Isten teremtette családi közösség is az ősszülőkből állt, természetesen ennek is kellett tartania, mint közösségnek is a kapcsolatot Istennel. Aztán amikor megnövekedett az emberek létszáma, Isten magához kapcsolt szövetséggel egy népet, a zsidóságot. A vele való érintkezésre, kapcsolattartásra megszervezte a közösségi áldozatokat, és ezek végzésére meg az Isten és a zsidó nép hivatalos kapcsolattartására rendelte el a papságot. Amikor pedig elérkezett az idő, hogy Isten kiengesztelődjék a bűnös világgal, elküldte Fiát emberalakban. Az Ő küldetésének tartalmához hozzá tartozott, hogy legyen Megváltó, főpap, az összes nép királya és Bírája is. Jézus Krisztus tehát mindenkiért meghalt, mindenkinek megszerezte a jogot és lehetőséget, hogy általa kiengesztelődjék Istennel, higgyen a Szentháromságban, keresztelődjék meg Jézus parancsa szerint, tartsa meg a parancsokat: egyszóval: éljen egyénileg és közösségben is Isten előírása szerint. Ehhez föltétlenül szükség van a krisztusi papságra, hogy tanítsa az embereket hitből élni. Kellenek a papok arra is, a gyarlóságot ellensúlyozni, az elkövetett bűnöktől megtisztulni lehetőségük legyen. A bölcsőtől a sírig, sőt azon túl a mennyországig a papság dolga, joga és kötelessége közvetíteni Isten és emberek között. Mivel ez a közvetítés a legnagyobb méltóság: Isten és az emberek között rendezi a kapcsolatot, szükséges, hogy fogadjuk el közvetítőnek azt, akit Isten kijelölt. Másrészt azt sem szabad elfelednünk, hogy egyénileg is, közösségileg is el kell fogadnunk, hogy rászorulunk a törvényes közvetítőre, ahogyan azt az Úr rendelte.A papok küldetése: összekötni Istennel az embereket. Azért kell sokat tanulnia Istenről, a kinyilatkoztatást jól ismernie, mert amit Isten egyszer valamelyik prófétának elmondott, azt a következő generációknak is közkincsévé akarja tenni. Ez természetesen vonatkozik az Ószövetségre is. Mivel nagyon kevés embernek van módja úgy tanulnia a kinyilatkoztatott igazságokat, mint a papnövendékeknek, ezért minden kispapnak oda kell figyelnie minden kiejtett szóra, egy se essék a földre haszontalanul. A papra még olyanok is odafigyelnek, akiknek nincs rendszeres igénye sem a gyerekkori hittanra, sem a továbbképzésre, amit könyvekből vagy vasárnapi prédikációkból lehet meríteni. Nem szabad félni az elvontabb igazságok közlésétől sem. Amit ésszel fel lehet fogni, adjuk elő nyugodtan. Ha több nem marad meg a hallgatók emlékezetében, mint a tény, hogy ebben a tekintetben van Istennek mondanivalója önmagáról, amit nekem is szán, most ugyan nem értem, de gondolkodom rajta, aztán imámban is visszatérek hozzá, végül, pedig mint kutatásom jutalmát felfedi előttem az Úr, amikor hazatérhetek hozzá. A mennyországban nincs alapképzés. Az embereknek nemcsak kérdései vannak Istenről, hanem bőven akadnak kéréseik is hozzá. Ezeket komolyan kell vennünk. Bíznak ugyan abban is, hogy mint kedves gyermekeit őket is meghallgatja Isten, de sokkal nyugodtabbak, ha a hivatott szószóló is elmondja a szorongató gondot. Legalább annyit meg kell tennünk, hogy meghallgatjuk türelemmel a kérést, azonnal továbbadjuk a mindent látó és halló Istennek kiegészítve a magunk támogatásával. Ha tehetjük, magánimánkba is foglaljuk bele, vagy így indítsunk fel a jó szándékot: ezt is belefoglalom minden imámba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése