2013. március 2., szombat

143. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.03.02. szombat

„Az üdvözültek az égben intuitív vízióban látják Istent, vagyis közvetlen ismerettel, színről-színre.”
Azokat nevezzük üdvözülteknek, akik már teljesen tiszták minden bűntől és mentesek minden büntetéstől. Itt tehát nem az a követelmény, hogy látszik az ott levőkön, hogy olyanok, mint a teljesen új ruha. Az a lényeg, hogy az üdvözültek mentesek már egykori bűneiktől és azok minden következményétől. Az előző tételből tudjuk, hogy az ember, az értelmes teremtmény egyedüli boldogsága csak maga Isten lehet. Benne van meg minden, ami az ember szellemi részét is tökéletesen kielégíti. A tényleges tökéletes tárgyi boldogság csak az lehet, ami nélkül nincs boldogság, de ha ez a tárgy megvan, akkor a boldogság tökéletes. Most mélyebben próbáljuk meghatározni, hogy miben áll ez a boldogító egyesülés Istennel, mit is tartalmaz az ember számára. A földön élő kutató akkor boldog, ha jól ismeri kutatásának anyagát, és ha minél több tárggyal rendelkezik az adott kutatási területről. Isten mindig mindenütt teljes lényegével van jelen, de mi ezt a lényeget nem tudjuk úgy felismerni, hogy az kimerítő legyen. Ez a boldogító istenismeret Isten látásában tapasztalható. Látjuk Istent úgy, amint önmagában van. Ezt az istenlátást mégsem lehet úgy értelmezni, mint az emberi szemnek azt az élményét, amikor valami csodálatos látnivaló tárul ki előtte, és egyre több szépség jelenik a bámuló szem előtt. Talán úgy érzi, hogy minden szépséget meglátott, aztán még a jól látó emberszem is annyi szépséget talál millió részletben, hogy igazán sosem telik be a boldogsággal. Gondoljunk az ószövetség nagyjainak élményeire. Amikor Mózes parancsot kapott Istentől, hogy vezesse tovább a Sínai hegytől egészen az Ígéret földjéig a választott népet, Mózesben megfogalmazódott egy igen merész, de érthető igény: ez a feladat, amelyet most Isten újonnan rá akar bízni, csak akkor lesz igazán elvállalható, ha maga Isten lesz az igazi vezető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése