Katekézis a Hit Évében
2013.03.01. péntek
Az ember lényeges, formális boldogsága egyedül maga az Isten
A boldogság meghatározásai
Minden jó együttlétezésének tökéletes állapota; a vágyó-képességet betöltő különleges jó; az ember végső tökéletessége. Ezek a kifejezések arra utalnak, hogy az ember akkor boldog, ha rendelkezik minden jóval, ami az számára fontos, nem is kíván más egyebet, és attól sem kell félne, hogy ezeket az örömmel birtokolt értékeket elveszti vagy elveszítheti. A természetes boldogság az alany erőin és követelményein belül van. A természetfeletti boldogság viszont meghaladja az alany természetéhez tartozó erőket és követelményeket. Mindkettő lehet tárgyi: amikor maga a tárgy kívánatos; és formális (szubjektív): amikor az alany egyesül a kívánt tárggyal. A lényeges tárgyi boldogság maga az a tárgy, amelyre szükség van, és elég is ahhoz, hogy valaki boldog legyen. Ha nincs meg, nem lehet szó boldogságról, de ha ez csak egyedül van meg, boldoggá teszi birtokosát. „Tételünk azt állítja, hogy Istenen kívül nem létezik semmi, ami az embert valóban boldoggá tehetné. Ez az állítás a természetes boldogságról is igaz, de a tételben csak a természetfeletti boldogságot vesszük tekintetbe, mint ami a kinyilatkoztatás szerint a gondviselés jelen rendjében egyedül lehetséges”(Takács József: Dogmatika:860-861)
Az EGYHÁZ tanítása: XII.Benedek pápa
„Isten színről-színre látása és élvezete valóban boldoggá teszi azok lelkét, akik már meghaltak, és részesültek az örök életben és nyugalomban” (D 530) Meghatározott hittétel, hogy azok a lelkek, akik látják Istent, már a végítélet előtt is boldogok. Ezért a hitletéteményhez tartozik, hogy egyedül Isten elégséges az ember boldogságához. Hogy pedig Istenre szükség van, hallgatólagos feltételezés, mert erről nem merült fel kérdés, viszont az a kérdés eldőlt, hogy a lelkek valóban boldogok-e a végítélet előtt”.A tétel a hitletéteményhez tartozik, vagy legalább katolikus tanítás.
2013.03.01. péntek
Az ember lényeges, formális boldogsága egyedül maga az Isten
A boldogság meghatározásai
Minden jó együttlétezésének tökéletes állapota; a vágyó-képességet betöltő különleges jó; az ember végső tökéletessége. Ezek a kifejezések arra utalnak, hogy az ember akkor boldog, ha rendelkezik minden jóval, ami az számára fontos, nem is kíván más egyebet, és attól sem kell félne, hogy ezeket az örömmel birtokolt értékeket elveszti vagy elveszítheti. A természetes boldogság az alany erőin és követelményein belül van. A természetfeletti boldogság viszont meghaladja az alany természetéhez tartozó erőket és követelményeket. Mindkettő lehet tárgyi: amikor maga a tárgy kívánatos; és formális (szubjektív): amikor az alany egyesül a kívánt tárggyal. A lényeges tárgyi boldogság maga az a tárgy, amelyre szükség van, és elég is ahhoz, hogy valaki boldog legyen. Ha nincs meg, nem lehet szó boldogságról, de ha ez csak egyedül van meg, boldoggá teszi birtokosát. „Tételünk azt állítja, hogy Istenen kívül nem létezik semmi, ami az embert valóban boldoggá tehetné. Ez az állítás a természetes boldogságról is igaz, de a tételben csak a természetfeletti boldogságot vesszük tekintetbe, mint ami a kinyilatkoztatás szerint a gondviselés jelen rendjében egyedül lehetséges”(Takács József: Dogmatika:860-861)
Az EGYHÁZ tanítása: XII.Benedek pápa
„Isten színről-színre látása és élvezete valóban boldoggá teszi azok lelkét, akik már meghaltak, és részesültek az örök életben és nyugalomban” (D 530) Meghatározott hittétel, hogy azok a lelkek, akik látják Istent, már a végítélet előtt is boldogok. Ezért a hitletéteményhez tartozik, hogy egyedül Isten elégséges az ember boldogságához. Hogy pedig Istenre szükség van, hallgatólagos feltételezés, mert erről nem merült fel kérdés, viszont az a kérdés eldőlt, hogy a lelkek valóban boldogok-e a végítélet előtt”.A tétel a hitletéteményhez tartozik, vagy legalább katolikus tanítás.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése