Katekézis a Hit Évében XVI.
Benedek pápa rendelkezése szerint
2013.02.13. szerda
A pokoli büntetések örökké tartanak
A pokolnak mindkét büntetése: a kárhozat, vagyis a mennyországból való kiesettség is, meg az érzékek büntetése is örökké tartó kínokat jelent. Tehát ugyanolyan értelemben használjuk itt is az örök kifejezést, mint a mennyei boldogságnál tettük, vagyis, ha a kárhozat büntetése egyszer ténylegesen elkezdődött, soha nem szünetel, soha vége nem szakad. Origenész úgy vélte, hogy minden büntetésnek az a célja, hogy az értelmes teremtményt meggyógyítsa. Amikor az elkárhozott a pokolban rájön arra, hogy milyen ostobaságot csinált, amikor nem hozta rendbe súlyos bűnt, vagyis nem bánta meg tettét és nem kért bocsánatot Istentől, ott a pokolban is megteheti, és ezzel beteljesíti minden rossznak a helyreállítását. Követői pedig már kifejezetten ideiglenesnek mondják a pokoli büntetéseket. Augustínus idejében sokan azt állították (az úgynevezett könyörülők), hogy emberek szabadulnak ki a pokolból, de nem tudtak megegyezni, hogy kik és hogyan: Vajon minden elkárhozott kiszabadul-e és ha igen, mikor? Vagy csak a katolikusok, a katolikus Egyházban megkereszteltek szabadulnak-e ki? Esetleg azok, akik a földi életben olyan katolikusok voltak, akik szívesen tették a jót? Így a pokoli büntetés örökkévalósága megkérdőjeleződnék. Egyes protestánsok úgy vélték, hogy Isten a kárhozottakat megsemmisíti. A lélekvándorlás hívei, egyes régebbi protestánsok, a liberálisok, spiritiszták, teozófusok ugyan sok mindenben nem értenek egyet, de a pokol büntetéseinek örökkévalóságát egyöntetűen tagadják. Az Anyaszentegyház valahányszor a pokolról beszél, mindig azt mondja, hogy örökké tart.Amit az Egyház mond a pokolról az elmondható a Szentírás poklot említő szövegeiről is, vagyis minden ilyen szöveg örökkévalónak állítja a poklot. Viszont igaz, hogy a héber „leólam” (=örökre), vagy a Szentírásban használt egyéb „örök” kifejezés nem mindig jelent ténylegesen örökké tartót, de az elmondható, hogy a poklot nem azért mondja örökké tartónak, mert hosszú ideig tart, hanem olyan értelemben alkalmazza ezt a kifejezést, hogy vége nem lesz soha. A pokol örökkévalósága gyakran a mennyország örökkévalóságával áll párhuzamban. Olyan kifejezéseket találunk, amelyek természetüknél fogva kizárják a büntetés végét. „ A gonoszok nem birtokolják majd Isten országát” (1Kor 6,9), „nem nyerik el Isten országát (Gal 5,21) Ezek a mondások nem korlátozódnak semmilyen időre. Az „örökkön örökké” nem szokott hosszú időt jelenteni, hanem olyan időtartamot, amelynek soha nem lesz vége.
2013.02.13. szerda
A pokoli büntetések örökké tartanak
A pokolnak mindkét büntetése: a kárhozat, vagyis a mennyországból való kiesettség is, meg az érzékek büntetése is örökké tartó kínokat jelent. Tehát ugyanolyan értelemben használjuk itt is az örök kifejezést, mint a mennyei boldogságnál tettük, vagyis, ha a kárhozat büntetése egyszer ténylegesen elkezdődött, soha nem szünetel, soha vége nem szakad. Origenész úgy vélte, hogy minden büntetésnek az a célja, hogy az értelmes teremtményt meggyógyítsa. Amikor az elkárhozott a pokolban rájön arra, hogy milyen ostobaságot csinált, amikor nem hozta rendbe súlyos bűnt, vagyis nem bánta meg tettét és nem kért bocsánatot Istentől, ott a pokolban is megteheti, és ezzel beteljesíti minden rossznak a helyreállítását. Követői pedig már kifejezetten ideiglenesnek mondják a pokoli büntetéseket. Augustínus idejében sokan azt állították (az úgynevezett könyörülők), hogy emberek szabadulnak ki a pokolból, de nem tudtak megegyezni, hogy kik és hogyan: Vajon minden elkárhozott kiszabadul-e és ha igen, mikor? Vagy csak a katolikusok, a katolikus Egyházban megkereszteltek szabadulnak-e ki? Esetleg azok, akik a földi életben olyan katolikusok voltak, akik szívesen tették a jót? Így a pokoli büntetés örökkévalósága megkérdőjeleződnék. Egyes protestánsok úgy vélték, hogy Isten a kárhozottakat megsemmisíti. A lélekvándorlás hívei, egyes régebbi protestánsok, a liberálisok, spiritiszták, teozófusok ugyan sok mindenben nem értenek egyet, de a pokol büntetéseinek örökkévalóságát egyöntetűen tagadják. Az Anyaszentegyház valahányszor a pokolról beszél, mindig azt mondja, hogy örökké tart.Amit az Egyház mond a pokolról az elmondható a Szentírás poklot említő szövegeiről is, vagyis minden ilyen szöveg örökkévalónak állítja a poklot. Viszont igaz, hogy a héber „leólam” (=örökre), vagy a Szentírásban használt egyéb „örök” kifejezés nem mindig jelent ténylegesen örökké tartót, de az elmondható, hogy a poklot nem azért mondja örökké tartónak, mert hosszú ideig tart, hanem olyan értelemben alkalmazza ezt a kifejezést, hogy vége nem lesz soha. A pokol örökkévalósága gyakran a mennyország örökkévalóságával áll párhuzamban. Olyan kifejezéseket találunk, amelyek természetüknél fogva kizárják a büntetés végét. „ A gonoszok nem birtokolják majd Isten országát” (1Kor 6,9), „nem nyerik el Isten országát (Gal 5,21) Ezek a mondások nem korlátozódnak semmilyen időre. Az „örökkön örökké” nem szokott hosszú időt jelenteni, hanem olyan időtartamot, amelynek soha nem lesz vége.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése