Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa
rendelkezése szerint
2013.02.05. kedd
Azok, akik halálos bűnben halnak meg, pokolra kerülnek
A kinyilatkoztatás tanítja, hogy csak azok kerülhetnek az ember halála, vagyis a léleknek a testből történt kiszakadása után, akik megszentelő kegyelem állapotában vannak. Ez a kegyelem tesz ugyanis bárkit Isten gyermekévé. Aki tehát elmulasztotta ezt a kegyelmet felvenni élete folyamán, vagy felvette ugyan a keresztség szentségében, de aztán tudatos halálos bűn elkövetésével elveszítette, utána szentgyónással vagy a tökéletes szeretet felindításával nem szerezte vissza, az nem mehet a mennyországba sem közvetlenül a külön ítélet után, sem a tisztítótűz közbe iktatásával. Mivel csak két végállomása van az emberi életnek, az ilyen a pokolba kerül. Hazánkban az ateizmus térhódításával, az ateista állam tiltása miatt, sokan nem merték újszülött gyermeküket megkereszteltetni. Később aztán feledésbe is merülhetett a probléma. Ezért adta Jézus szigorú parancsba apostolainak, velük együtt utódaiknak, a papoknak: kereszthalálommal minden ember részére megszereztem, pontosabban visszaszereztem a jogot, hogy elvesztett örökségét, a megszentelő kegyelmet visszakapja a keresztség szentségében. Ez az evangélium, vagyis a jó hír lényege. „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik” (Mk 16,15-16) Sokszor elgondolkodtam az ateisták uralkodása alatt: Miért nem adnak engedélyt, hogy bemenjek a beteget meggyóntatni és megáldoztatni? Mert ő párttag. Valóban, ő maga viszi sorsát a vásárra. De mi az oka, hogy nem engednek be a koraszülött kisbabát megkeresztelni? Vagy az agónia végső fázisában lévő idős emberhez, hogy megkérdezzem: Nem akar-e meggyónni és a betegek kenetében részesülni? Az egyik még nem, a másik már nem jelent aktív előnyt az uralkodó rezsimnek. Akkor döbbentem rá, hogy a kisbaba és haldokló öreg már ingyen zsákmány a pokol gazdáinak. Isten végtelenül irgalmas, minden lelki bajra találhat orvosságot. Mindazok nevetnek a pokol létezésén, akik tagadják Isten létét vagy hogy az embernek szellemi természetű lelke van. Azok is így gondolkodnak, akik tagadják, hogy Isten van és számon kér. A szaddúceusok (Jézus korabeli materialisták), aztán egyes gnosztikusok és protestánsok úgy vélik, hogy a nem üdvözült lelkek, (ha egyáltalán léteznek szellemi lelkek), bűneik büntetéseként megsemmisülnek a haláluk után. Az albigensek szerint két isten van: a szellemi és az anyag teremtője. Az emberi test ennek az utóbbinak alkotása. Ebből meg kell gyógyulnia, aztán a tökéletes tisztulás után visszatérhet az égbe. Az örmények úgy vélték, hogy Krisztus a poklot teljesen megsemmisítette.
2013.02.05. kedd
Azok, akik halálos bűnben halnak meg, pokolra kerülnek
A kinyilatkoztatás tanítja, hogy csak azok kerülhetnek az ember halála, vagyis a léleknek a testből történt kiszakadása után, akik megszentelő kegyelem állapotában vannak. Ez a kegyelem tesz ugyanis bárkit Isten gyermekévé. Aki tehát elmulasztotta ezt a kegyelmet felvenni élete folyamán, vagy felvette ugyan a keresztség szentségében, de aztán tudatos halálos bűn elkövetésével elveszítette, utána szentgyónással vagy a tökéletes szeretet felindításával nem szerezte vissza, az nem mehet a mennyországba sem közvetlenül a külön ítélet után, sem a tisztítótűz közbe iktatásával. Mivel csak két végállomása van az emberi életnek, az ilyen a pokolba kerül. Hazánkban az ateizmus térhódításával, az ateista állam tiltása miatt, sokan nem merték újszülött gyermeküket megkereszteltetni. Később aztán feledésbe is merülhetett a probléma. Ezért adta Jézus szigorú parancsba apostolainak, velük együtt utódaiknak, a papoknak: kereszthalálommal minden ember részére megszereztem, pontosabban visszaszereztem a jogot, hogy elvesztett örökségét, a megszentelő kegyelmet visszakapja a keresztség szentségében. Ez az evangélium, vagyis a jó hír lényege. „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik” (Mk 16,15-16) Sokszor elgondolkodtam az ateisták uralkodása alatt: Miért nem adnak engedélyt, hogy bemenjek a beteget meggyóntatni és megáldoztatni? Mert ő párttag. Valóban, ő maga viszi sorsát a vásárra. De mi az oka, hogy nem engednek be a koraszülött kisbabát megkeresztelni? Vagy az agónia végső fázisában lévő idős emberhez, hogy megkérdezzem: Nem akar-e meggyónni és a betegek kenetében részesülni? Az egyik még nem, a másik már nem jelent aktív előnyt az uralkodó rezsimnek. Akkor döbbentem rá, hogy a kisbaba és haldokló öreg már ingyen zsákmány a pokol gazdáinak. Isten végtelenül irgalmas, minden lelki bajra találhat orvosságot. Mindazok nevetnek a pokol létezésén, akik tagadják Isten létét vagy hogy az embernek szellemi természetű lelke van. Azok is így gondolkodnak, akik tagadják, hogy Isten van és számon kér. A szaddúceusok (Jézus korabeli materialisták), aztán egyes gnosztikusok és protestánsok úgy vélik, hogy a nem üdvözült lelkek, (ha egyáltalán léteznek szellemi lelkek), bűneik büntetéseként megsemmisülnek a haláluk után. Az albigensek szerint két isten van: a szellemi és az anyag teremtője. Az emberi test ennek az utóbbinak alkotása. Ebből meg kell gyógyulnia, aztán a tökéletes tisztulás után visszatérhet az égbe. Az örmények úgy vélték, hogy Krisztus a poklot teljesen megsemmisítette.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése