Katekézis a Hit Évében XVI.
Benedek pápa rendelkezése szerint
2013.01.08. kedd
A Mennyei Atya Fiában maga szenvedett érettünk
„Micsoda egy Isten az, ha ugyan van, aki egy kis apró csínytevésért, egy almaevésért ilyen súlyos szenvedéseket zúdít az egész emberiségre?" kérdezte tőlem valaki.Túl azon, hogy az ősszülők cselekedete nem kis csíny, hanem komoly lázadás Isten parancsa ellen, a bűnért járó büntetés kapcsán igen érdekes gondolatsort indíthatnak el, amelyek magának az Istennek, az Atyának benső életébe vezetnek el bennünket. Miután elmélkedtünk arról, hogy Jézusban megtapintható lett és megjelent számunkra a láthatatlan Isten, az Atya maga is, hiszen Ő odaadta önmagát a Fiában a mi üdvösségünkért áldozatul, most szólunk arról, hogy ez a nagy ajándékozó szeretet az ősbűn keserű ténye után Istenből nem a bosszú megsemmisítő vagy elkárhoztató érzését váltja ki, hanem a legnagyobb részvétet. Valahogy így: Tudom, hogy a sátán arra számított, hogy az ember bűnbe esése után úgy jár majd, mint ő, akit a bűne után azonnal a pokolba taszítottam. Jézus mondja: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy zuhant le az égből" (Lk 10,18) Nem így történt. Irgalom ébredt az isteni kebelben. Ezzel nemcsak az ember szenvedése kezdődik, hanem Istené is. Isten úgy tesz, legalábbis így sejlik a Bibliából, mintha nem is tudna a bűnbe esésről. A szokott alkonyati beszélgetésre ezen a délutánon is pontosan megérkezik az Ur a paradicsomba. Ádám és Éva tudja, érzi közeledtét. Isten, a mindentudó, szeretettel, barátian köszönt be: „Ádám, hol vagy?" Az így válaszolt: „Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem." (Ter 3,9-10) Isten csodálkozik: Elbújtál? Előlem? És félsz? Annyi jót tettem veletek, csak jót kaptatok tőlem. Egyetlen okod lenne félni, ha ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?" (11) Isten szinte szájába adja a szót a szerencsétleneknek: Nyögjétek már ki bűnbánattal: Uram, Atyám! Ne haragudj, engedetlen voltam, sőt, mi több, megroppant a beléd vetett bizalmam. Elhittem, hogy titkolózol, hogy féltékeny vagy, nem akarsz nekem megadni egy utolsó nagy ajándékot, azt, hogy istenné váljak én is. Becsapott valaki. Bocsáss meg, Uram! Miután ez a beismerés elmaradt, Isten végig szenvedi a szeretet szavára hiába várva a szeretetlenség következő fokát is: Ádám nemcsak nem kér bocsánatot, de vádol is: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem." (12) A férfi számára drága kincsnek szánt asszony is tovább vádol: „A kígyó rászedett és ettem." (13)
2013.01.08. kedd
A Mennyei Atya Fiában maga szenvedett érettünk
„Micsoda egy Isten az, ha ugyan van, aki egy kis apró csínytevésért, egy almaevésért ilyen súlyos szenvedéseket zúdít az egész emberiségre?" kérdezte tőlem valaki.Túl azon, hogy az ősszülők cselekedete nem kis csíny, hanem komoly lázadás Isten parancsa ellen, a bűnért járó büntetés kapcsán igen érdekes gondolatsort indíthatnak el, amelyek magának az Istennek, az Atyának benső életébe vezetnek el bennünket. Miután elmélkedtünk arról, hogy Jézusban megtapintható lett és megjelent számunkra a láthatatlan Isten, az Atya maga is, hiszen Ő odaadta önmagát a Fiában a mi üdvösségünkért áldozatul, most szólunk arról, hogy ez a nagy ajándékozó szeretet az ősbűn keserű ténye után Istenből nem a bosszú megsemmisítő vagy elkárhoztató érzését váltja ki, hanem a legnagyobb részvétet. Valahogy így: Tudom, hogy a sátán arra számított, hogy az ember bűnbe esése után úgy jár majd, mint ő, akit a bűne után azonnal a pokolba taszítottam. Jézus mondja: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy zuhant le az égből" (Lk 10,18) Nem így történt. Irgalom ébredt az isteni kebelben. Ezzel nemcsak az ember szenvedése kezdődik, hanem Istené is. Isten úgy tesz, legalábbis így sejlik a Bibliából, mintha nem is tudna a bűnbe esésről. A szokott alkonyati beszélgetésre ezen a délutánon is pontosan megérkezik az Ur a paradicsomba. Ádám és Éva tudja, érzi közeledtét. Isten, a mindentudó, szeretettel, barátian köszönt be: „Ádám, hol vagy?" Az így válaszolt: „Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem." (Ter 3,9-10) Isten csodálkozik: Elbújtál? Előlem? És félsz? Annyi jót tettem veletek, csak jót kaptatok tőlem. Egyetlen okod lenne félni, ha ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?" (11) Isten szinte szájába adja a szót a szerencsétleneknek: Nyögjétek már ki bűnbánattal: Uram, Atyám! Ne haragudj, engedetlen voltam, sőt, mi több, megroppant a beléd vetett bizalmam. Elhittem, hogy titkolózol, hogy féltékeny vagy, nem akarsz nekem megadni egy utolsó nagy ajándékot, azt, hogy istenné váljak én is. Becsapott valaki. Bocsáss meg, Uram! Miután ez a beismerés elmaradt, Isten végig szenvedi a szeretet szavára hiába várva a szeretetlenség következő fokát is: Ádám nemcsak nem kér bocsánatot, de vádol is: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem." (12) A férfi számára drága kincsnek szánt asszony is tovább vádol: „A kígyó rászedett és ettem." (13)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése