2013. január 6., vasárnap

88. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2013.01.06. vasárnap

Az elfogadás még egyszer felkínálva a habozó angyaloknak. És mi történt? „Ekkor nagy harc támadt az égben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, sem helyük nem volt többé az égben. Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is letaszították" (12, 7-9) a sárkány pedig elhatározásában már akkor odaállt a csillagkoszorús jövendő Édesanya elé: „Aztán egy másik jel tűnt fel az égen: íme, egy nagy, tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét királyi korona. A farka lesöpörte az ég csillagainak harmadrészét, és a földre sodorta őket. A sárkány a vajúdó asszony elé állt, hogy amint megszül, elnyelje fiát. Az fiúgyermeket szült." (3-5) A sátán soha nem látta színről-színre az Istent. Nem is fogja látni soha. így elvesztette még a lehetőségét is, hogy valaha része legyen az örök boldogságban akár csak egy pillanatra is. Bosszúja ezért a Gyermek és Édesanyja ellen fordult, akik az ő vesztét okozták. Hiába jelent meg tehát Krisztusban a láthatatlan Isten látható alakban, ez a sátánt csak mindjobban elkeseríti és bosszúra ingerli. Isten mindenáron meg akarja mutatni végtelen szeretetét az embereknek. E célra ugyan elég lehetne a teremtett világ, hiszen óriási ajándék az élet, a világmindenség, mint Isten látható ajándéka. Ehhez járulnak a láthatatlan adományok, a lélek és az örök élet ígérete. Isten azonban többet akar adni: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3, 16) „Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki." (Jn 1, 18)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése