Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa
rendelkezése szerint
2013.01.28. hétfő
Az egy Istenről
Amikor Isten teremtett, a még nem-létező dolgokat kigondolva értelmes fogalmakat alkotott. Amikor csak az Ő értelmében szereplő gondolati lényeknek valódi, kézzel fogható létet adott, akkor kezdett kialakulni a teremtett dolgok és személyek világa. Ez az egységes elgondolás a földön létező legmagasabb rendű teremtményt a gondolkodó embert, arra ösztönözte, hogy ne csak a teremtett világgal, de annak Teremtőjével is foglalkozzék. Istent, a világ kigondolóját és létrehozóját az ember a természetes eszével nemcsak fel tudja ismerni, de azt is meg tudja állapítani, hogy a létrehozott dolgok nem saját maguktól jöttek létre, hanem mind az élettelenek, mind az élő növények, állatok és az élő emberek a létükkel arra mutatnak, hogy egy valakinek a tervei alapján, ugyanannak a végtelen nagy valakinek a végtelen erejéből kapták. Az eszes ember megállapította, hogy azokból a dolgokból,amelyeket Isten gondolt ki, természetfeletti segítség nélkül is képes az összefüggéseket felismerni, sajátos névvel megszólítani. „Úgy tetszett mégis az isteni bölcsességnek és jóságnak, hogy magát, és örök akaratának határozatait más, éspedig természetfeletti úton nyilatkoztassa ki az emberi nemnek (DH 3004) így használhatóbb, szilárdabb bizonyosságú, minden tévedéstől mentes ismeretünk van Istenről. (DH 3005) Csak ez a kinyilatkoztatásból merített természetfeletti ismeret képes az embert a természetfeletti célra eljuttatni, amelyre Isten jóságából hivatása van. A Gondviselés jelen rendjében egyedül a természetfeletti cél szükséges az ember számára, senkinek sem szabad a kinyilatkoztatást elhanyagolnia. Ha megállapítható, hogy Isten szólt az emberekhez, nem szabad a természetfeletti ismeretet semmibe venni, megkerülni. Ismerni kell az Istenről szóló természetes teológiát, hogy az Isten megismert létezése és tökéletességei alapismeretül szolgáljanak. A természetes teológia fölé kell emelni még a teológiai tárgyalást ugyanerről az egy Istenről, hogy elfogadhatóan tudni lehessen mindazt, amit tudni kell a magát kinyilatkoztató Isten akaratából. Ügyelni kell viszont, nehogy vakmerően összekeverjük ezt a két külön tudományt. Gondoskodni kell arról, hogy mind a kettő a maga helyén tisztán megmaradjon. Minthogy a teológiát tárgyaljuk, nem azt kell kutatnunk, hogy mit tudhat meg az ember Istenről saját eszével, hanem azt kell vizsgálnunk, hogy Isten mit nyilatkoztatott ki magáról. Más szerepet kell szánnunk az értelemnek, ennek a tárgyalásban, mind a természetes teológia körében mind a teológiai alapvetésnél. Feltételezzük az Isten létét és a kinyilatkoztatás tényét, valamint elismerjük, hogy azt az Egyház örökre megőrzi. A hit birtokában lévő ember értelmét alkalmazzuk a kinyilatkoztatott igazságok magyarázatára, megvilágítására és megóvására. Soha nem alapozunk kizárólag logikus érvelésre. A kinyilatkoztatott tanítást magyarázva, és a kinyilatkoztatás forrásaiban megmutatva, helyesen gondolkodva munkáljuk ki az isteni dolgok ismeretét. (DH 3019) Az egy Istenről szóló egész tanítás két kérdésre válaszol: Van-e Isten? Micsoda az Isten? Ezért két részből állna a tárgyalás is: Isten létéről, Isten természetéről. A dogmatikus gondolkodás szerint így alakul a két tárgyalás: Mit nyilatkoztatott ki Isten a saját megismerhetőségéről? Micsoda az Isten?
2013.01.28. hétfő
Az egy Istenről
Amikor Isten teremtett, a még nem-létező dolgokat kigondolva értelmes fogalmakat alkotott. Amikor csak az Ő értelmében szereplő gondolati lényeknek valódi, kézzel fogható létet adott, akkor kezdett kialakulni a teremtett dolgok és személyek világa. Ez az egységes elgondolás a földön létező legmagasabb rendű teremtményt a gondolkodó embert, arra ösztönözte, hogy ne csak a teremtett világgal, de annak Teremtőjével is foglalkozzék. Istent, a világ kigondolóját és létrehozóját az ember a természetes eszével nemcsak fel tudja ismerni, de azt is meg tudja állapítani, hogy a létrehozott dolgok nem saját maguktól jöttek létre, hanem mind az élettelenek, mind az élő növények, állatok és az élő emberek a létükkel arra mutatnak, hogy egy valakinek a tervei alapján, ugyanannak a végtelen nagy valakinek a végtelen erejéből kapták. Az eszes ember megállapította, hogy azokból a dolgokból,amelyeket Isten gondolt ki, természetfeletti segítség nélkül is képes az összefüggéseket felismerni, sajátos névvel megszólítani. „Úgy tetszett mégis az isteni bölcsességnek és jóságnak, hogy magát, és örök akaratának határozatait más, éspedig természetfeletti úton nyilatkoztassa ki az emberi nemnek (DH 3004) így használhatóbb, szilárdabb bizonyosságú, minden tévedéstől mentes ismeretünk van Istenről. (DH 3005) Csak ez a kinyilatkoztatásból merített természetfeletti ismeret képes az embert a természetfeletti célra eljuttatni, amelyre Isten jóságából hivatása van. A Gondviselés jelen rendjében egyedül a természetfeletti cél szükséges az ember számára, senkinek sem szabad a kinyilatkoztatást elhanyagolnia. Ha megállapítható, hogy Isten szólt az emberekhez, nem szabad a természetfeletti ismeretet semmibe venni, megkerülni. Ismerni kell az Istenről szóló természetes teológiát, hogy az Isten megismert létezése és tökéletességei alapismeretül szolgáljanak. A természetes teológia fölé kell emelni még a teológiai tárgyalást ugyanerről az egy Istenről, hogy elfogadhatóan tudni lehessen mindazt, amit tudni kell a magát kinyilatkoztató Isten akaratából. Ügyelni kell viszont, nehogy vakmerően összekeverjük ezt a két külön tudományt. Gondoskodni kell arról, hogy mind a kettő a maga helyén tisztán megmaradjon. Minthogy a teológiát tárgyaljuk, nem azt kell kutatnunk, hogy mit tudhat meg az ember Istenről saját eszével, hanem azt kell vizsgálnunk, hogy Isten mit nyilatkoztatott ki magáról. Más szerepet kell szánnunk az értelemnek, ennek a tárgyalásban, mind a természetes teológia körében mind a teológiai alapvetésnél. Feltételezzük az Isten létét és a kinyilatkoztatás tényét, valamint elismerjük, hogy azt az Egyház örökre megőrzi. A hit birtokában lévő ember értelmét alkalmazzuk a kinyilatkoztatott igazságok magyarázatára, megvilágítására és megóvására. Soha nem alapozunk kizárólag logikus érvelésre. A kinyilatkoztatott tanítást magyarázva, és a kinyilatkoztatás forrásaiban megmutatva, helyesen gondolkodva munkáljuk ki az isteni dolgok ismeretét. (DH 3019) Az egy Istenről szóló egész tanítás két kérdésre válaszol: Van-e Isten? Micsoda az Isten? Ezért két részből állna a tárgyalás is: Isten létéről, Isten természetéről. A dogmatikus gondolkodás szerint így alakul a két tárgyalás: Mit nyilatkoztatott ki Isten a saját megismerhetőségéről? Micsoda az Isten?
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése