2012. december 22., szombat

73. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2012.12.22. szombat

Hinni kell abban, amit Jézus tanított

Atyátok az Isten, a végtelen nagy végtelen szeretet, aki mindig a ti javatokat akarja és garantálja is: „Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt."(Mt 6,8) „Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért,hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak, és nem fonnak, mégis mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, nem sokkal inkább titeket, kishitűek? Ne aggódjatok tehát, és ne mondogassátok: Mit együnk? Vagy: Mit igyunk? Vagy: Mibe öltözködjünk? Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért, a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja." (25-34) Komolyan vesszük mindezt? Jézus nem azt mondja: ne dolgozzatok, ne tervezzetek, hanem: ne aggódjatok! Legyen bennetek a mindent átragyogó bizalom! Ezt az igazságot, tényt Isten megalapozta már az ősszülőkben is. Életre hívja őket, és ezt remekül felfogják: pár perce még nem voltam. Most vagyok. Értelmes és szeretni tudó lelkem van, és gyönyörű, egészséges, erős, ügyes testem is van. Megkaptam az életteret a hatalmas és színpompás oázisban, a paradicsomkertben. Bár azt még nem tudják, hogy Isten három személy és az első személy szükségképen Atya, sőt az atyaság fogalmát sem ismerik, hiszen nem született még gyerekük, de érzik az atyai gondoskodást, és ez jólesik nekik. Bizalmukat az sem zavarja, hogy Isten érezhetően korlátozza szabadságukat, amikor eltiltja őket egy fa gyümölcsének élvezetétől. Megbíznak Istenben. Úgy fogadják e tilalmat, mint Isten szeretetének féltő intézkedését, amellyel megóvja őket az ismeretlen, de sötét hatalomtól, a haláltól. A jó és rossz tudásának fája tehát úgy áll előttük, mint a gondoskodás újabb jele. Isten tudja igazán eldönteni, mi a jó és a rossz, elfogadjuk bizalommal. így az ember megbízik Isten bölcsességében, és lemond a magáéról, mint a bölcs írja: „Teljes szívvel bízzál az Úrban, és ne támaszkodj a saját belátásodra"(Péld 3,5)

2012. december 21., péntek

72. nap a Hit Évében.


Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2012.12.21. péntek

Mid van, amit nem kaptál?Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?" (lKor 4,7) Valóban mindent úgy kaptunk és kapunk folyamatosan a gondviselő Istentől. Ebből tudunk neki visszaadni vagy másoknak tovább adni valamit, amikor szolgálunk Istennek, vagy a szeretet cselekedeteit gyakoroljuk embertársaink felé. A hit is az Ő ajándéka. De van valamink, ami egy kicsit a mienk: a bizalom. Nemcsak hiszek és engedelmeskedem Istennek, hanem ezt a legcsodálatosabb módon teszem: bizalommal. Mi ez a bizalom? A gyermek lelkülete, melyben tökéletesen ráhagyatkozik szüleire, tudva, érezve, hogy ők minden jóval elhalmozzák, és minden rossztól megóvják. Boldog, aki felnőtt korában is így érezhet. Igaz, a szülőkről már tudják, hogy nem mindenhatók, de egyre inkább átérzi a felnőtt hívő, hogy a legjobb Atya, az Isten, ennek a bizalomnak tökéletesen megfelel. Amit Mécs László édesanyjáról ír költői enthusiasmusszal, Istenre vonatkoztatható igazán: „Amerre én jártam, kövek énekeltek, Mert az édesanyám üzent a köveknek, Szíve ment előttem előre követnek."(Mécs László: A királyfi három bánata) Amikor Dávid Saul király elől menekült legényeivel együtt, bement a szentsátort őrző paphoz, és kenyeret kért tőle, mert nagyon éhesek voltak. A papnak azonban nem volt kenyere. Csak a sátorban volt Isten színe elé kitéve a szent kenyér. Dávid, bízva Isten megértő szeretetében, kért belőle magának és társainak is, bár ezt a hét lejártával csak a papok ehették volna meg. Ugyancsak Dávidról olvassuk: amikor megszámláltatta népét, hogy tudja, hány ember uralkodója, Isten Gád prófétával üzen neki: válassz három büntetésből:„Vagy hét esztendeig éhínségnek kell jönnie országodra, vagy három hónapig menekülnöd kell ellenségeid elől, s azoknak üldözniük kell téged, vagy pedig három napig döghalálnak kell lennie földeden.Azt mondta erre Dávid Gádnak: „Nagyon szorongok, de jobb az Úrnak kezébe esnem, mert nagy az ő irgalmassága, mint az emberekébe." (2Sám 24,13-14) a felnőttnek is szüksége van bizalomra. Kell ez a támasz az élet feladataihoz, a megsejtett veszélyek ellen védelem. Menedék, ahová elbújhat. Szorongások gyötrik s hogy ezektől meg ne bénuljon, hanem nyugodtan vágjon neki a nehézségeknek is, ehhez kell a bizalom.

2012. december 20., csütörtök

71. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2012.12.20. csütörtök

Gyermekded bizalom a hit és a keresztény élet csúcsa

A missziós küldés pillanatában nem ez az öröm ragyog-e Jézus arcán, amikor azt mondja: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül." (Mk 16,15-16) Ez az öröm áriája! Tanítsátok őket hinni, remélni, szeretni, - és szenvedni is. Sorsuk az én sorsom lesz, de dicsőségemet is megosztom majd velük. „Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot." (Jn 16,33) Látott-e már valaki olimpiai vagy világbajnokot azért felkerülni a dobogó legfelsőbb fokára, mert előtte éveken át csak a hasát vakargatta? A győzelem mindig kemény munka, edzések végeláthatatlan sora, sokszor bizony szenvedés jutalma. Miért lenne ez másként az örök üdvösség dolgában? Szabad-e a papnak, szerzetesnek vidámnak lenni? Nemcsak szabad, hanem egyenesen kötelesség. „Isten a jókedvű adakozót szereti." (2Kor 9,7) Mi, szerzetesek mindent odaadtunk Istenért, tegyük ezt úgy, ahogy Jézus a böjtöt ajánlotta:„Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek,mint a képmutatók." (Mt 6,16) Mi kegyelmeket közvetítünk. E szomorú világban igen nagy szükség van a mosolygó szerzetesre, mert Isten biztatását jelenti: aki Jézus szerint Istennek él, az a boldog ember, nem a harácsoló. Különösen az örökös veszekedést, verekedést látó gyerekeknek fontos a mosolyunk. A mosolyunk ne máz-szerű mosoly legyen, hanem szívből jövő. A szív bőségéből fakadó. Jézus mondta modern kori látnoknak: az a baj, hogy a szívetek nincsen tele az én békémmel. Ha tele lenne, túlcsordíthatnátok másokra is. Merjünk tiszta, jóízű tréfákat mondani. A legnagyobb veszekedés is leszerelhető vele. Kell a vidámság. Assisi Szent Ferenc megszólított egy lehangolt testvért: Testvér, miért vagy szomorú? Ha vétkeztél, menj, gyónj meg, aztán légy vidám! Nem ok nélkül nevezték „giocolatore di Dio"-nak. Más szenttől olvastam: „Szomorú egy szent, aki szomorú". Nagy forgalmú templomban mondta egy hívő a néhány hete odakerült idős szerzetesnek: Olyan jó, hogy itt van, mert mindig mosolyog. Bárcsak az ítélő Krisztusnak is ez lenne a véleménye rólunk: olyan jó, hogy itt vagy, mert mindig mosolyogsz.

2012. december 19., szerda

70. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2012.12.19. szerda

Az ószövetségi törvény nem tudta megváltoztatni a zsidók szívét.

Ezért az Úr más utat választ: „Ez lesz az a szövetség, amelyet Izrael házával kötök azok után a napok után, mondja az Úr, törvényemet a bensejükbe adom és a szívükbe írom. Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek" (Jer 31,33) Az érzéketlen, fásult, sőt megkövült szívet csak Isten tudja megváltoztatni.Ő nemcsak megváltoztatja, hanem gyökeres cserét eszközöl: „Tiszta vizet hintek rátok, és megtisztultok minden szennyetektől, és minden bálványotoktól megtisztítalak titeket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint járjatok, és törvényeimet megtartsátok."(Ez 36,25-27) Ezt az új szívet azonban nem lehet emberi erővel biztosítani. Ehhez a mennyei kegyelem igen nagy bősége kell, amelyet csak az Isten régtől megígért követe tud elhozni és megadni az új népnek, amely megérti Őt, mert egészen közelről tapasztalja Istent az Ő Fiában a beteljesedést. Isten, mint láttuk, azt akarta, hogy népe egész szívével csatlakozzék hozzá, mert a szív az egész embert jelenti, és csak benne találkozik teljesen Isten és ember. Ez a titok, hogy teljes, tökéletes egység alakuljon ki, a két természet szétválaszthatatlanul összetalálkozzék és együtt is maradjon, a megtestesülésben valósult meg, nyitott új utat.

2012. december 18., kedd

69. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2012.12.18. kedd

Isten és a szív

Isten nagy erővel vonzza az embert. Az ember azonban érzi, hogy az Isten emésztő tűz (Mtörv 4,24), hogyan tehetne eleget a gyenge ember az Ő igényeinek? Az Isten jelenlétét sokszorosan megtapasztaló zsidóság is hányszor felcsúfolja Őt, amikor számos csodájának láttán is lázad ellene. A teljes odaszentelődés helyett megpróbálja a bemutatott áldozatokkal helyettesíteni szíve tökéletes hódolatát: „Gyűlölöm és elvetem ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem. Vidd el előlem énekeid zaját, hárfád zenéjét meg nem hallgatom." (Ám 5,21.23) „Szerették őt szájukkal, hazudtak neki nyelvükkel." (Zsolt 78,36) Istent azonban nem lehet becsapni: „ Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: „Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem a szerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti." (1 Sám 16,7) „Én, az Úr, kikutatom a szívet, megvizsgálom a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek az útja szerint." (Jer 17,10) Isten átlát az emberek kétszínűségén: „Mivel ez a nép szájával közeledik hozzám és ajkával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem, és félelmük irántam csak betanult parancs, azért, íme, én ismét csodásan bánok ezzel a néppel..." (Iz 29,13) Izrael viszont így mentegeti magát: „Ki az, aki kockára tenné életét, hogy közeledjék hozzá?" (Jer 30,21) Új szív kell. „Ha azonban majd keresed ott az Urat, a te Istenedet, megtalálod Őt, feltéve, hogy egész szívedből és lelked egész eltökéltségével keresed." Mtörv 4,29) „Ennek a népnek azonban konok és dacos lett a szíve, eltávoztak és elmentek. Nem mondták szívükben: „Féljük az Urat, a mi Istenünket, aki esőt ad, korai és kései esőt a maga idejében, az aratásra rendelt heteket megtartja nekünk." (Jer 5,24) 2Amelyekért én is ellenükre járok, s ellenséges földre viszem őket, míg meg nem szégyenül körülmetéletlen szívük." (Lev 26,41) „Szívük megoszlott, de most majd megbűnhődnek! Ő maga töri majd össze bálványoszlopaikat.. (Óz 10,2) Mindezt nagyon jól érzi át Dávid, és amikor saját magát keverte szörnyű bajba, megtalálja az Istenhez térés legalkalmasabb módját. így könyörög: „Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!" (Zsolt 51,12) Isten új szívet ígér. A bálványimádó környezetben Isten nem lát lehetőséget, hogy megtérjen a neki annyira kedves nép, amelyet bűnei ellenére is szeret, hiszen menyasszonyának választotta. „Azért én majd magamhoz édesgetem, és kiviszem a pusztába, hogy szívére beszéljek." (Oz 2,16) „Körülmetéli az Úr, a te Istened szívedet, s utódod szívét, hogy szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élhess." (Mtörv 30,6)

2012. december 17., hétfő

68. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2012.12.17. hétfő

„Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű"

Jézus iskolájába mindig van beiratkozási lehetőség. Ő maga hívott annak idején mindenkit, hogy tanuljanak tőle az emberek. Arra is fel kell figyelnünk, hogy O nem teljesen ismeretleneket szólít meg az úton, hogy keressék az alkalmat erre a tanfolyamra, hanem a mindig velejáró apostolainak mondja, akik jól ismerték Őt, állandóan hallgatták, tudták róla, hogy Ő a legkiválóbb mester, hogy mennyei tudása van, azaz mindent tud. Jézus mégsem arra hivatkozik, hogy ilyen minőségben menjenek hozzá tanulni, hanem azért, „mert szelíd és alázatos szívű". Mi, idős szerzetesek is meghallgatjuk ezt a felszólítást. Minden bizonnyal nem lesz kárunkra, ha elmerülünk ebben az isteni Szívben, és megtanuljuk a bölcsességét. A magyar nyelvben és általános felfogásban a szív az érzelem központja, forrása, egyben a jelképe is. A szeretet jele. A héber nyelvben több ennél: széles értelemben az ember egész bensejét jelenti. Az embert magát, aki nem csak érez, nemcsak emlékezik, de ért is, akar is, elhatározásokat tesz. Kifejezi néha sok ember közmegegyezését: „Teljes szívvel követi Absalomot egész Izrael." ( 2 Sám 15,13) Vagy az egész embert jelöli: „Teljesítetted szívének óhajtását." (Zsolt 21,3) A gondolkodásnak központja: „A szellem tudásával látta el őket, értelemmel töltötte be szívüket, és megmutatta nekik, mi a rossz és mi a jó." (Sir 17,6) Magára Istenre is vonatkoztatja ezt a Szentírás: „De megmarad az Ur terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre." (Zsolt 33,11) „ A Biblia konkrét és átfogó antropológiájában az ember szíve tudatos, értelmes és szabad személyiségének a forrása, döntő választásainak a helye, az íratlan törvény őre („így megmutatják, hogy a törvény követése a szívükbe van írva" Rom 2,15), és Isten titokzatos cselekvésének színtere. Mind az ó-, mind az újszövetség szerint az ember szívében találkozik Istennel. Ez a találkozás Isten Fiának emberi szívében válik teljes értékűvé. (BTSZ 1214) Isten kinyilatkoztatott szavából próbáljuk egyre jobban megérteni, mit is rejt ez a fogalom: Jézus Szíve, és a vele való kapcsolatunk. Szív és látszat. Az emberi szív el van rejtve a szem elől. Jó mélyen dobog a bordák várfala mögött. Ha látni szeretnénk, ki kell nyitni a mellkasunkat. Szerencsére az ilyen műtétre ritkán kerül sor, csak akkor, ha igen nagy a baj. De azért van egy fényes tükre a szívünknek: az emberi arc. „Az ember szíve elváltoztatja arcát hol vidámra, hol meg szomorúra." (Sir 13,31) Ugyanígy az ajak is árulkodik a szívről: „A bölcs szíve bölccsé teszi száját, és növeli ajka kedvességét." (Péld 16,23) A szív jelei lehetnek a cselekedeteink is: „Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő, mert a szív bőségéből szól a száj." (Lk 6,44-45) A kettős szívet viszont nagyon elítéli az Úr: „Ne sodorj el engem a bűnösökkel és a gonosztevőkkel, akik békésen szólnak felebarátjukhoz, holott szívükben gonoszság lakik." (Zsolt 28,3)

2012. december 16., vasárnap

67. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2012.12.16. vasárnap

A szentmise Jézus állandósított áldozata. II.

Vére folyamatosan csepeg a testéből az ostorozás közben, folyik a tövisek és a szegek mellett, a maradék pedig megnyitott oldalából ömlik ki, amikor a katona visszarántja lándzsáját. Jézus holtteste tehát vértelenné válik. Erre mutat rá Jézus jó előre, amikor az utolsó vacsorán két féle anyagot használ fel és változtat át: a kenyeret elsődlegesen Testévé változtatja, a bort pedig elsődlegesen Vérévé. Ezt sem gyors egymásutánban cselekszi, hanem vacsora közben az egyiket, vacsora után a másikat. A keresztáldozat is hosszú esemény, szörnyen kifárasztó szenvedés volt. A két esemény szoros összefüggésére utal az átváltoztató szavakhoz fűzött figyelmeztetés: „Ez az én testem, mely értetek adatik.", és. „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, mely értetek kiontatik" (19-20). Tehát az első koncelebrálás és áldozás csak a másnapi keresztáldozattal összefüggésben érvényes, és lényegében ugyanaz az áldozat. A szentmisében ugyanezt tesszük jelenvalóvá. Az átváltoztatás után fel is emeljük, hogy emlékeztessünk: Urunk a magasba emelve halt meg értünk, jól szemügyre vehesse minden jelenlévő, és érezzük, hogy áldásként felettünk lebeg mindenkor az üdvözítő áldozat. Valóban áldozat? Vannak, aki még a keresztáldozat tényénél is töprengenek: Jézus Krisztus az áldozati Bárány az áldozat. De ki a pap? Hiszen az áldozat és a pap korrelatív fogalmak, egyik a másik nélkül nem létezhet, mint a hegy és a völgy. Nos, el kell ezen gondolkodnunk. Nyilván nem a zsidó papok jönnek számításba, hiszen az ő megbízatásuk csak a Mózes által elírt áldozatokra szólt a megadott körülmények között. Embert pedig ők nem áldozhattak föl. Egyébként eszük ágába sem jutott, hogy Jézust áldozati Báránynak tekintsék. Jézus, a Názáreti, az ő szemükben nem szent volt, hanem súlyosan káromkodó ember, akit vétke miatt halálra kellett ítélni, pogány kézzel a városon kívül rabszolga módra keresztre feszíteni, hogy így örökre elpusztuljon. De nem lehettek a jézusi áldozat papjai azok sem, akik Őt ténylegesen kínozták, szegezték, vagyis megtettek mindent, hogy megöljék. Ezek nem papok voltak, hanem hóhérok. Senki más, csak Jézus lehetett a pap.