2011. február 5., szombat

Évközi negyedik hét szombatja


Évközi negyedik hét szombatja


Szicíliai Szent Ágota vértanú szűz emléknapja


A Boldogságos Szűz Mária első szombati emlékezete


Íme, a bölcs szűz, az okos szüzek közül való,

Aki égő lámpával ment Krisztus elé.


Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, járjon közben nálad bűneink bocsánatáért Szent Ágota szűz és vértanú, aki mindig kedves volt előtted, mert tiszta életével és vértanúhalálával megmutatta kegyelmed erejét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Quia erant sicut oves non habentes pastorem.”

(Márk 6, 34b.)

„Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok.” Márk evangélista ebben a szentírási szakaszban ismét nagyon élethűen tárja elénk a több ezer évvel későbbi követőinek azokat az eseményeket, amelyek ebben az időben játszódtak le Jézus Krisztus és a tanítványai körül. Az evangéliumi részlet kiválóan érzékelteti Jézus Krisztus nyilvános működésének, tanítói körútjának légkörét. Olyan bizalmas és belső információkhoz juthatunk általa, amely több bepillantást enged nekünk kései híveinek, mint az akkor élt és őt követő első keresztény híveknek. Az apostolok éppen hogy visszaérkeztek első önálló kiküldetésükről és beszámoltak neki azokról az eseményekről, történetekről, amelyeket az emberek közé küldve megtapasztaltak. Az apostolok minden bizonnyal fel is voltak dobodva, hiszen a nehéznek, szinte kivitelezhetetlennek látszó küldetést, a Szentlélek segítségével sikeresen hajtották végre, és mondhatni az első vizsgájukon mindannyian túljutottak. Fáradtak is lehettek, hiszen útjuk minden méterre benne volt izmaikba, csontjaikban. Érték őket valószínűleg kudarcok és elutasítások is, de visszaérkezve a közösen kiértékelt tények megnyugtatták őket arról, hogy sikerrel jártak. Jézus Krisztus félre hívja őket, hogy egy kicsit megpihenjenek a további feladatok előtt, de a tömeg, amely ott leskelődött körülöttük egy pillanatra sem tévesztette őket szem elől, és követték őket bárhová is hajóztak a tavon. Ekkora már nyilvánvalóvá vált, hogy tartósan kialakultak az első keresztény csoportok, az első igazi újszövetségi hívek, akik nem tudtak betelni a Mester szavaival, tanításaival, ezért mentek utána, mint a nyáj a pásztor után. Ekkoriban minden bizonnyal Jézus Krisztus is úgy gondolja, hogy küldetése, megváltói feladata jó irányban halad. Az apostolok kiválasztása, külön oktatása, a küldetésük sikerre alkalmassá tette őket arra, hogy később a hívek pásztorai, főpásztorai legyenek. Ezzel párhuzamosan a tömeg is egyre növekedett nem hogy csökkent volna, mind azt bizonyította, hogy a küldetés nem várt sikerrel jár. A hatalmas tömegben meg voltak az állandó résztvevők, de mindig bukkantak fel új és újabb arcok is. Testi-lelki bajaikban csak tőle remélhettek segítséget, vigaszt, jövőképet. Az ószövetségi kiválasztott nép mindeddig rossz irányba haladt és egyáltalán nem tartotta be a szövetséget az Istennel, sőt már-már maga akart lenni az Isten. Az Istennel szemben ezekben az időkben tanúsított zsidó ellenállás valójában nem az egész népre volt jellemző, hanem sokkal inkább a kiváltságokat kezükben tartó vezetőikre, akik elbuktak, mint a rájuk bízott nyáj pásztorai. Joggal hihette miután életében is megtapasztalhatta Jézus Krisztus, hogy a nyomorba belefásult nép nem fogja követni őt, mint Messiást. Ezzel szemben most örömmel tapasztalta meg, hogy még elszökni, még elbújni sem tud az emberek tömege elől. Fel kellett ismernie, hogy a világban és nemcsak a zsidók között, vagy talán főképpen nem közöttük igenis van éhség Isten szavára és kegyelme iránt, csak meg kell találni a módját ennek kielégítésére. Ez a mód egyértelműen az volt, és ez lett a kulcs az emberek szívéhez is, hogy közéjük jött nem elsősorban Istenként, hanem éppen esendő emberként, és emberként is úgy, hogy nem parancsolva, nem föléjük helyezve magát, hanem ellenkezőleg őket szolgálva és segítve. Jézus Krisztus földi élete során sosem sajnálta az emberektől sem az időt, sem a fáradságot. Nem lehetett olyan fáradt, olyan éhes, olyan elcsigázott, hogy saját megkönnyebbüléséért magára hagyta volna, akár csak egy pillanatra is azokat, akik rá vártak, akik az ő szavától, az ő pillantásától remélték életük megváltózását. Testvéreim, nekünk is követnünk kell Jézus Krisztus példáját, nekünk is így kell mennünk az emberek közé, mert csak leereszkedve, önmagunkat lealacsonyítva tudunk bejutni a másik ember szívébe. Az emberek pedig ma is várják az evangélium igéit, csak nem a magas lóról akarják azt hallani, hanem alulról, mert csak úgy talál be szívük lezárt kapuján. Ez hiányzik a mai keresztény és katolikus egyházakból is. A pásztor elszakadt a nyájától, nem akar leereszkedni közéjük, palotákba bújik, sötétítet autókba, amelynek már semmi köze nincsen a valódi evangélium szelleméhez. A többi pásztor pedig hivatalnok lett. Olyan munkát kell elvégezniük, amelynek már valójában semmi köze nincsen a lelkipásztori ténykedéshez. A legtöbbjük idős, megfásult beteg ember, leginkább saját dolgaikkal és bajaikkal vannak elfoglalva, nem azzal a munkával, amelyet Jézus Krisztus az apostolaira bízott. Semmi, de semmi nem előzhetné meg a lelkipásztort abban, hogy az emberekkel, a híveivel, a nyájával törődjék, sem a fáradsága, sem az éhsége, sem testi bajai, de még az sem, hogy ma a polgármesterrel van megbeszélése. Jézus Krisztus a mai evangéliumban pontosan meghatározza, hogy az első mindig a nyáj, mindig a hívek, minden más csak utána jöhet. Ha újra ilyen papjaink, szerzeteseink, püspökeink lesznek, akkor újra feléled a hit az emberekben, amely mindig ott parázslik, ott szunnyad, csak éppen arra vár, hogy azt valaki az ő szintjükön lángra lobbantsa. Talán éppen emiatt ma kevésbé lobog a hit tüze az emberek lelkében. Hajlamosak vagyunk a szekularizációra fogni az egészet, pedig közben a hiba valójában éppen bennünk és a nyájat vezető pásztorokban van. Alig vannak egyszerű, szegény szerzetesek, akik életükkel is példázzák az evangélium igéit, szavait. Ma olyanoktól halljuk ezt, akik modern autókon járnak, mobiltelefonon tárgyalnak, laptopot hordanak a táskájukban és az interneten minden bűnös dologhoz korlátlanul és ellenőrizhetetlenül hozzájutnak. A gyermekeink, de maguk a hívek sem hallanak már a szentekről, akiknek élete pedig példa kellene, hogy legyen számunkra. Ahogyan a ma ünnepelt szent Ágota élete is ilyen példa kellene, hogy legyen. Az ezelőtti időkben, míg nem volt a modern kor a fiatal hősök, szentek, vértanúk egész reményteljes fiatal, földi életet tudtak adni hitükért. Tőlük kellene megtanulnunk a mindennapok hite szerinti vállalását. Ma első szombat is van, a Szűzanya fatimai engesztelőnapja. Ajánljuk fel Testvéreim a nap minden terhét, nehézségét a világ üdvösségére. Ilyen áldozati ajándék az egész nap mindent Isten akaratához őszintén igazító tevékenységünk, és a mai napból sem hiányzó apró keresztecskék. Nem kell itt rendkívüli teljesítményekre gondolni, elég, ha csak hálát adunk Isten azért, mert fájhat valamelyik testrészünk, vagy éppen ma találkoztunk valakivel és elbeszélgettünk, vagy éppen adtunk egy mosolyt olyannak, akinek eddig még nem. A vértanúság csak a kiválasztottak koronája, de nem kisebb jele az életszentségnek egy egész élet percről percre való odaadása az Istentől ránk bízottak számára. Ne felejtsük el egy pillanatra sem, hogy mi papok, szerzetesek és főpapok nélkül valóban olyanok vagyunk, mint a pásztor nélküli juhok. Csakhogy ehhez nem elég, ha valakit kineveznek pásztornak, ahhoz az kell, hogy a nyáj elismerje pásztornak és kövesse akár bekötött szemmel is, akár a halál árnyékának völgyébe is.


Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, te isteni adományoddal erősítettél meg minket. Add, hogy Szent Ágota példáját követve Jézus szenvedését hordozzuk halandó testünkben, és minden igyekezetünkkel hozzád ragaszkodjunk. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


2011. február 4., péntek

Évközi negyedik hét péntekje


Évközi negyedik hét péntekje


Boldog Hrabanus Maurus bencés apát emléknapja


A mi Urunk, Jézus Krisztus Szent Szívének emlékezete


Szívének minden gondolata nemzedékről nemzedékre,

Hogy a halálból kimentse és éhségükben táplálja őket.


Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, öltöztess minket egyszülött Fiad erényeibe, és gyújtsd lángra bennünk az ő Szívének szeretetét, hogy képmására alakuljunk, és részesüljünk a megváltás örökké tartó örömében. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Quia Joannes Baptista resurrexit a mortuis : et propterea virtutes operantur in illo.”

(Márk 6, 14b.)

„Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból.” Heródes király, aki e gondolatoknak a tulajdonosa volt nem más, mint Nagy Heródes fia, Heródes Antipász. Az evangéliumi részlet elején azonnal a következő történet legfontosabb személyiségének mutatkozik. Minthogy apjának halála után, Kr. e. 4-ben, tizenhat évesen megkapta Galilea és Perea vidékét, Jézusnak is fejedelme volt. Miután a Genezáreti-tó partján felépíttette Tibériás városát, székhelyét Szepphoriszból az új városba helyezte át. Hivatalos címe a ‘negyedes fejedelem’ (gör. tetrarcha) volt. Később egyébként hasztalanul folyamodott Rómához a királyi méltóságért. A nép királyként emlegette őt. Ravasz, becsvágyó, pompakedvelő, de apjánál kevésbé energikus embernek tartották. Antipász hallott Jézusról, azaz fülébe jutott a róla elterjedt népi szóbeszéd. A népi vélemények közül az első Jézust Keresztelő Jánossal azonosította, aki állítólag feltámadt a halálból. A Jézus által végbevitt csodák ezáltal magyarázatot kapnának. Nem világos, hogy a csodákat tevő Keresztelő feltételezett feltámadása valami újdonságot jelent-e abban az értelemben, hogy maga János nem tett csodákat, vagy Jézus éppen csodái által emlékeztetett Jánosra. A Keresztelőre vonatkozó ismereteink nagyon töredékesek. Valószínűbb azonban a második vélemény. Emellett szól a Keresztelő személyének nagyra értékelése és a várt Illés prófétával való azonosítása. Néhány kutató messzemenő következtetéseket von le e megjegyzésből. Úgy gondolják, ebben rejlik a Keresztelőhöz közel álló köröknek vagy a népnek az a meggyőződése, hogy a meghatározott zsidó csoportokban élő és a végidők prófétájának eljövetelére vonatkozó várakozás Jánosban teljesült be. A végidők prófétájának elküldése, aki Mózesként, Hénokhként vagy újraéledő (redivivus) Illésként mutatkozik meg, azt jelenti, hogy jóllehet e személyt megölik, Isten feltámasztja őt. Egyszóval Herodes Antipász, aki nem akarta megöletni Keresztelő Jánost, de mégis kicsikarta tőle azt sógornője és emiatt bizony komoly lelkifurdalásai voltak, éjszakáit szabályosan megmérgezte. Nem vált könnyebbé élete akkor sem, amikor elkezdenek szállingózni a hírek Jézus Krisztusról, a Názáreti ács fiáról, akinek tettei és beszédei sokban emlékeztették az embereket Jánosra, akit lefejeztetett. Ettől aztán még rémültebb lett. Rossz lelkiismerete azt sugallja neki, hogy az általa megölt Keresztelő János Jézus Krisztusban él tovább. Az akkori Galileában és Perea vidékén természetesen nem Heródes Antipász volt az egyetlen, aki erről hasonlóképpen vélekedett. Érdekesége ennek az evangéliumi résznek az, hogy Keresztelő János haláláról, annak körülményeiről Márk részletesebben értesít bennünket, mint Máté, vagy Lukács evangélista. Ő főbűnösnek Heródiás Antipászt teszi meg, és ezzel megerősíti a hasonlóságot Keresztelő János és Illés között, akit éppen úgy egy királyné üldözött. Jánosnak meg kellett halnia, és Jézus Krisztusra is ez a sors vár, mégis mindketten tanúságot tettek az igazságról. Az is érdekes, hogy később pár évvel ezután Jézus Krisztust is elfogása után Pilátus miután nem talált benne bűnt elküldi a fejedelemhez, hogy az ítélkezzen felette. Antipász ekkora már félőrület állapotában tengődik, de nem mer ítélkezni a názáreti felett, inkább visszaküldi a rómaiakhoz. Ma, amikor első péntek van és Jézus Krisztus Szentséges Szívéről elmélkedünk érdekesen hat ez az evangéliumi rész. János és Jézus Krisztus szíve is ugyan arra a hitre dobbant meg, és ugyan azért a hitért állt is meg a halál pillanatában. Jézus Krisztus Szívének tisztelete a keresztény katolikus élet lényege, veleje. Jézus Krisztus Szíve a szeretetnek a jelképe, a hordozója és középpontja, mely a fejlődő világ egyetlen hajtóereje és világító fényforrása, amely mint a napból, úgy belőle is kisugároznak a hit sugarai. Szent Szívének lándzsa verte sebhelye a megváltás mindent helyrehozó ajándékát tanúsítja. A hónap első péntekén akkor hiteles Jézus Krisztus Szívének legmélyebb tisztelete, ha oltalmába, irgalmába ajánljuk e hónapnak minden örömét és vele együtt minden bánatát, nehézségét és keserűségét is. Lehetőleg Jézus Krisztus Szívének ígéretei szerint szenteljük meg ma is ezt a napot, a lelkünket mindig megújító, új életre keltő, új szívet adó szentgyónással, áldozással. Nekünk, akiknek nem adatik meg a súlyos paphiány matt, hogy ebben részesüljünk, akkor mi odahaza otthonainkba, ha mód van rá, akkor a családdal együtt végezzünk el egy szentségimádást felajánlásként bűneinkért és szenvedéseinkért. Hasonlóan Heródes Antipászhoz, de egészen más indíttatásból mi nem csak sejtjük, hogy Keresztelő János feltámadt a halálból és Illéshez hasonlóan az égbe ment, hanem hisszük is. Azt pedig nem csak hisszük, hanem meg is tapasztalhattuk számtalanszor már életünk során, hogy Jézus Krisztus csodatevő ereje a mi életünkben is jelen van. Szent Szíve értünk is dobogót, de ami a legfontosabb szeretett Testvéreim, hogy e Szent Szívet értünk is feláldozta a nagypénteki keresztfán.


Imádkozzunk:

Szereteted szentségében részesültünk, Istenünk. Könyörögve kérünk, hogy Krisztushoz hasonlóvá legyünk a földön, és egykor dicsőségében is részesedjünk a mennyben. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Szebasztei Szent Balázs vértanú püspök


Évközi negyedik hét csütörtökje


Szebasztei Szent Balázs vértanú püspök emléknapja


A Szentlélek emlékezete


Ez a szent halálig küzdött Istenének törvényéért,

Nem félt a gonoszok szavától,

Mert életének alapja szilárd kőszikla volt.


Könyörögjünk!

Hallgasd meg népedet, Istenünk, amikor Szent Balázs püspök és vértanú pártfogásával könyörgünk hozzád. Add, hogy földi életünkben a te békédnek örvendjünk, és segítségeddel eljussunk az örök életre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Et præcepit eis ne quid tollerent in via, nisi virgam tantum:”

(Márk 6, 8a.)

„ Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot:” Jó ideje már, hogy Jézus Krisztus kiválasztotta a tizenkettőt legközvetlenebb munkatársának. A mi Urunk, úgy volt ezzel, akár a mai világban a mesteremberek, amikor már látják a tanítványokon, hogy valamit elsajátítottak abból, amit tanított nekik, akkor vizsgamunkát végeztetett velük, hogy a gyakorlatban is lássa, amit addig elméletben tanított nekik. Ez volt hát az egyik célja annak, hogy az Apostolokat Jézus Krisztus először szétküldte világukban. A másik célja az volt, hogy nevelje őket a gyakorlati helytállásra, szoktassa hozzá őket ahhoz az időhöz, amikor ő majd már nem lesz, de a küldetésnek, a Megváltásnak a művét folytatni kell. Meg kellett tanulniuk, hogy Krisztus hatalommal rendelkezik, és tervét mindenképpen végre fogja hajtani. De már a végső küldetés lényeges vonásai is felismerhetőek ebben a feladatban. Küldetésük során ne keressenek támaszt földi, anyagi javakban, pénzben és más eszközökben, hanem bízzák magukat teljesen Jézus Krisztus erejére. Első és legfontosabb feladatuk legyen a szeretet gyakorlása, hiszen csak ezzel kelthetik fel az érdeklődést Isten valódi országa iránt. Hiszen azelőtt már nagyon sok önjelölt messiás igyekezett az emberek bizalmát elnyerni, de azok nem tudtak valódi gyökeret, valódi hitet adni az embereknek és így el is tűntek a történelem süllyesztőjében. Az apostoloknak hitelesnek kellett lenniük, különben nem érhettek volna célt küldetésükkel. Ezért is mondja nekik Mesterük. hogy ahol nem fogadják be őket, ne álljanak le ott vitatkozni, ne kezdjék el erővel bizonygatni igazukat, hanem egyszerűen menjenek csak tovább, és biztosan találnak, majd olyan jóakaratú embereket, akiknek nyitott a szívük, ott pislákol bennünk a hit lángja, és befogadják őket. Ezek az egymásra találások sokkal fontosabbak és eredményesebbek a missziós küldetés során, mert nem erőt és energiát vesznek el, hanem az egymásra találás, a közös hit még inkább megerősíti őket és még inkább fellobbantja a lelkükben lobogó lángot. Ez a fajta találkozásnak a lángja lobogót a ma ünnepelt szentünk Szebasztei Szent Balázs vértanú püspök lelkében is. Életéről nem tudunk túl sokat és amit tudunk azt sem pontosan, az azonban biztosnak tűnik, hogy imával elnyert gyógyulás emléke kis kincses áldást őriz számunkra az esztendő liturgiájában. Többféle változatban tudósít a legendás Szent Balázs szenvedéstörténete arról, hogy szentünk örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy Szebaszte hívő népe püspökké választotta. Balázs erre a Szentlélek indítását követve visszavonult egy magányos hegyi barlangba, jóllehet tette nem éppen egyezett a kor püspök-eszményével. Innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget. Vadállatok őrizték, háziállatok módjára engedelmeskedve neki.

Sajnos azonban nemcsak a keresztények ismerték a barlanghoz vezető utat, hanem Agricola helytartó poroszlói is, aki 316 táján még folytatta Szebasztéban azt a keresztényüldözést, amelyet korábban még Licinius császár rendelt el. Az oroszlánokból, tigrisekből, medvékből és farkasokból álló derék testőrség nem tudott segíteni a remete- püspökön, mert ő ellenállás nélkül engedte, hogy elfogják és Agricola bírói széke elé hurcolják. Mivel Balázst nem bírták hittagadásra kényszeríteni, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba került. Mint előbb barlangjában, a börtönben is sok segítséget kérő ember kereste föl. Rabságában sok-sok csodát tett, amelyekről a legendája beszél. Vízbefojtás általi halálra ítélték, de végül is lefejezték.

Hogy a történelmi tények talaján maradjunk, a szentnek széles körben elterjedt kultuszából kell kiindulnunk. Kezdetben hallgatnak róla az egyébként annyira beszédes görög atyák. Eszerint a Balázs-tisztelet nyilvánvalóan nem közvetlenül a halála után kezdődött. Keleten azonban legkésőbb a 6. századtól, nyugaton a 9. századtól már, mint a torokbajok ellen védő szentet tisztelték.

Krisztusban szeretett Testvéreim az evangélium nem véd meg minket a haláltól, de mi nem is ezért hiszünk benne, hanem azért, hogy általa legyőzzük a halált és utána az Isten mennyei fényességébe kerülhessünk. Az evangélium tanúságtétele nem kapott hatalmat, vagyont. Jézus Krisztus tanújának, apostolának, hithirdetőjének lenni nem kényelmes vállalkozás. Sosem volt az és ma sem az, erről tanúskodik Balázs püspök vértanú halála, erről szólnak a híradások, amikor keresztényeket üldöznek és gyilkolnak. És, ha nem is kényelmes feladat, de Isten ereje mindvégig elkíséri azt, aki az apostolok példájára hithirdetővé válik. Ez az erő időnként rendkívüli jelek által látható formát is ölt, mint Balázs püspök imája a torokbajra. És ennek a jelnek ma is hirdetője a Balázs-áldás, kétgyertyás fohásza, melyben ma is bizalommal kérünk egészséget magunknak, szeretteinknek és minden hívő ember számára. Ezekben a napokban minden katolikus templomban felhangzik az ima, az áldás jól ismert szövege: Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására szabadítson meg téged a torokbajtól és minden más bajtól: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.


Imádkozzunk:

Magunkhoz vettük szent Fiad testét és vérét, Istenünk. Kérünk, adja meg a szentáldozás azt a lelkierőt, amely Szent Balázs vértanúdat szolgálatodban hűségessé, a szenvedésben pedig diadalmassá tette. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


2011. február 2., szerda

Gyertyaszentelő Boldogasszony


Évközi negyedik hét szerdája


Boldog Vénárd János-Teofán vértanú misszionárius emléknapja


Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe


Jóságodról elmélkedünk, Istenünk,

Templomod belsejében.

Istenünk, miként már neved is, úgy Fölséged is betölt

Minden földhatárt,

Jobbod telve igazsággal.


Könyörögjünk!

Mindenható, örök Isten, egyszülött Fiadat ma emberi testünk valóságában mutatták be templomodban. Tisztítsd meg szívünket, hogy méltók legyünk egykor mi is megjelenni előtted. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Nunc dimittis servum tuum Domine, secundum verbum tuum in pace.”

(Lukács 2, 29.)

„Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben.” Simeon szavai, a templomba járó idős férfiak szavai. Azoké a férfiaké, akik már túl sokat láttak, túl sokat hallottak, túl sokat tapasztaltak, túl sok mindenen keresztül mentek életükben és már nem vágynak semmiféle földi dologra, csak egyedül arra, hogy a Mennyei soha el nem múló boldogságba vétessenek fel. Megtették, amit meg kellett szolgálták életükben Istent, adóztak a királynak, felnevelték családjaikat és most már végső pihenőre szeretnének térni. Látták már a templomban bemutatni, megkeresztelni dédunokájukat és ők úgy gondolják, ahogy az agg Simeon ennél többre már nem vágyhat földi ember. A mai nap ünnepe Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, amelyben a 40 napos csecsemő Jézus Krisztust bemutatják azoknak, akik eljövetelére oly hosszú időn át vártak. Itt még nem Jézus Krisztus akarata szerint zajlanak az események, ezért úgy érezhetjük, mintha még az ószövetségi események folytatódnának. Pedig valójában ez az esemény már annyira újszövetségi, amennyire ószövetségi. Ott a templomban nemcsak ortodox zsidók voltak jelen, hanem már azok is, akik az újszövetség, a keresztség szövetségének hírnökei voltak. Jézus Krisztus így aztán gyermekkorától kezdve aláveti magát a törvény előírásainak, s ezzel igazolja az Atya iránti feltétlen engedelmességét, amely későbbi életét is motiválja. De egyúttal úgy is jön a templomba, mint aki annak ura. Az agg Simeon ott várja és felismeri benne a megjövendölt Megváltót, a világosságot, és az üdvösséget. Eljövetelével egyúttal megkezdődik az ítélet is. Mivel egészen Isten akaratát és szentségét képviselik, sokan ellene mondanak neki saját népéből is. Édesanyja, a Boldogságos Szűz Mária különös módon éli meg majd ezt a feszültséget, amely kialakul Jézus Krisztus és a nép vezetői között, az ó és az újszövetség választott népei között. A megváltás művében tehát eredendően benne van az elegettevő szenvedés is. Simeon nyíltan ki is mondja a Gyermek Jézus Krisztus szüleinek, hogy milyen sors vár rájuk is, de azt is elmondja, hogy ezt az a sorsot el is várják tőlük az emberek. Ilyenkor a tél vége felé, ma az emberek mindenütt Európában a téli álmot alvó medvét figyelik, hogy vajon, amikor kijön a barlangjából meglátja-e az árnyékát vagy sem. Árnyékot csak ott láthatunk, ahol a fény is jelen van. A mai szereplőkben gazdag ünnepen, ahol a Világ Világosságával találkozunk, ez a Fény van jelen, a gyertyák lángocskájában. Világossággal kell találkoznunk, hogy elmúljon életünkből minden ami téli, ami sötét, hogy ne kelljen medve módjára átaludnunk életünket, hanem mindig a Világosságon élhessünk. Mi, katolikus magyarok a Jeruzsálemi templomba érkező Gyertyaszentelő Boldogasszonyt akarjuk látni és nem az álmosan imbolygó medvét. Számunkra ő hordozza a világ Világosságát. Ő hordozta kilenc hónapon át méhében, hozta világra Betlehemben, és mutatja be most választott népe templomában, Jeruzsálemben. Vele van Szent József is, akit élete párjául és támaszául adott a gondviselés. Ő most, ahogyan később is a háttérben meghúzódva, csendben szolgálja, az Isteni Gondviselés e hatalmas művét. De ott van Simeon és Anna is, az életűk végéig hűségre, kitartásra, állhatatosságra buzdítják, bátorítják az idős embereket. Nekünk, az evangéliumi elbeszélésben és e naphoz kapcsolódó gyertyaszentelés üzeni, hogy mi is ennyi évvel később, ekkora távolságban is Jézus Krisztust hordozzuk a világban. Ránk vonatkozik, szeretett Testvéreim az Úrnak a hegyi beszédben az apostoli tanítványaira mondott szavai: „Ti vagytok a világ Világossága”, az üdvösséget jelentő Jézus Krisztushoz való hasonlóságnak a képviselete.

Szent-Gály Kata így vall erről versében:

GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY


Ma gyertyaszentelő van, Mária,
és azt a Krisztust, aki bennem él,
aki növekszik
s még olyan kicsi,
mutasd be, kérlek,
az Atyának.

Ma gyertyaszentelő van, Mária,
és azt a szívet, mely alig remél,
csak tépelődik
s a felét hiszi,
tedd ki a Fénynek,
gyógyulásnak!

E szép és kedves sorok milyen szépen és jól illenek ünnepi körmenetünkhöz. Megilletődve állunk és hallgatjuk e sorokat, ahogy Jézus Krisztus atyja és anyja is ámulva hallgatta az agg Simeon minden szavát:

„Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben.”


Imádkozzunk:

Magunkhoz vett szentséged tegye tökéletessé bennünk kegyelmed művét, Istenünk, aki betöltötted Simeon szíve vágyát, és nem halt meg, amíg karjaiba nem fogadta a Messiást. Engedd, hogy életutunkon mi is találkozzunk szent Fiaddal, és elnyerjük az örök életet. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


2011. február 1., kedd

Évközi negyedik hét keddje


Évközi negyedik hét keddje


Szmirnai Szent Pioniosz hitvalló vértanú emléknapja


Szent Őrzőangyalaink emlékezete


Íme, a hűséges és okos szolga,

Akit az Úr háza népe fölé rendelt.


Könyörögjünk!

Istenünk, te Szent Józsefet csodálatos gondviseléseddel egyszülött Fiad édesanyjának jegyeséül választottad. Add meg, kérünk, hogy akit pártfogónkként tisztelünk a földön, közbenjárónk legyen a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Quia si vel vestimentum ejus tetigero, salva ero.”

(Márk 5, 28b.)

„Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Gondolta el magában a mai evangéliumi szakaszban, azaz asszony, aki végső elkeseredésében, lángra lobbanó hittel furakodott át a tömegen, hogy csak a ruháját megérinthesse annak a titokzatos Mesternek, akiről annyi legenda keringet, akit mindig akkora tömeg vett körül, hogy esélyt sem látott arra, hogy szót válthassanak, de neki elég volt ennyi a Mi Urunkból, és mivel hit meg is gyógyult. Márk evangélista a mai szentírási részben két csodát is leír nekünk, amellyel remekül szemlélteti Jézus Krisztus mindennapjainak mozgalmas történéseit. Jézus Krisztus három éves tanítói kőrútja során, soha nem üzent előre se hova, senkinek, hogy figyeljetek készüljetek fel, mert ekkor és ekkor érkezem, itt és itt leszek, gondoskodjatok arról, hogy legyen tömeg, hogy a háttér legyen megrendezve. Az első sorokba a legfontosabb személyek kerüljenek és mindig hátrébb azok, akik vagy ott vannak, vagy nem, nem számít. Ő ezzel szeges ellentétben a mindennapi egyszerű emberek között akart működni nem kereste kifejezetten a gazdagok, az elöljárók, a nemesek társaságát, az egyszerű emberek baja és gondjai irányába volt teljesen nyitott. Nem tudta senki, még a legközvetlenebb munkatársai az apostolok sem, hogy vajon holnap hol és merre fognak járni. Érdekes módon a tömeg azonban mindig adott volt oly annyira, hogy olykor már az megterhelő is volt, főleg az apostolok számára, akik azért igyekeztek óvni és védeni szeretett tanítójukat, Mesterüket. Ma az evangélista a két csodában, amelyet elénk tár mégis példát ad arra, hogy miként viszonyult a gazdagokhoz és miként a szegényekhez. Az ő értékrendjének mércéje nem a pénz, a befolyás, vagy a baj és probléma nagysága volt, hanem a hit, amellyel Isten felé fordultak. Csak akkor és akkor tett bármit is, amikor megérezte, hogy az eléje járulok hisznek-e küldetésében. A beteg asszony, szegény volt, nyomorult, kitaszított normál esetben esélye sem lett volna Jézus Krisztus elé kerülni és ő ezt pontosan tudta, felmérte. Különleges hittel határozta el, hogy neki már az is elég, ha csak a ruhája sarkát megérintheti. Minden addigi vagyonát kezelésekre és orvosokra költötte, akik a lehető összes gyógymódot kipróbálták rajta hasztalanul. Ő már nem akart újabb és újabb kuruzslást és nem is volt rá szüksége, mert hite, amellyel szabályosan Jézus Krisztus után vetette magát a tömegben meggyógyította őt. A másik csoda kérője, gazdag, a helyi zsinagóga elöljárója volt. A csodát nem magának kérte, hanem a beteg gyermekének. Nem mást küldött maga helyett, és nem pénzt, vagy ajándékokat, sőt képviselhetett volna erőt is azzal, hogy kényszeríti Jézus Krisztust a segítségnyújtásra. Jariusban meg volt a hit magja, de ekkor még ez a hit csupán gyengén pislákolt. Haldokló leányán szeretett volna segíteni és ezért képes volt megalázkodni, a porban csúszni egy idegen, ismeretlen honfitársa előtt, aki szakadt ruhákban, ápolatlanul járt-kelt a vidéken. Nem egyenesen hozzá sietett, hanem még útközben, akinek szüksége volt segítségére annak is segített, de így ennek következtében későn érkezett a házához, mert a leánya közben meghalt. Elkeseredett csalódottságában, Jarius hite is megrendül és már éppen elaludni készül, amikor Jézus Krisztus szigorúan megkívánja tőle, hogy a látszólagos reménytelenség ellenére is, töretlen legyen a hite. Hányszor, de hányszor jutunk mi is Jarius sorsára. Életünk folyamán sora veszítjük el hozzánk tartozókat, barátainkat, szeretteinket, szomszédjainkat, ismerőseinket. Mindig űr és félelem, csalódottság kerül elmúlásukkal a lelkünkbe, és a hitünk egy-egy darabja tűnik el az ő életükkel. Siratjuk őket emberi szokás szerint, pedig éppen inkább örülnünk kellene neki, hogy ők már megtapasztalhatják a Mennyei Atya jóságos országát. Nem volt könnyű Jariusnak hinni, amikor eszével tudta, hogy a lánya már halott, de mégis hit, és ebből jól láthatjuk, hogy az igazi hitnek és bizalomnak milyen életet adó ereje van. Ezzel a hittel és bizalommal kell nekünk is Testvéreim szeretteink halála után, azok koporsójánál állni, és nem sírnunk kell, hanem imádkoznunk és hinnünk abban, hogy az eltávozott a jó lelkek országába utazik. El kell fogadnunk, hogy Jézus Krisztusból erő árad ki a mi megigazulásunkra és üdvösségünkre, de ez az erő nemcsak akkor és ott áradt ki a világra. Ez az erő Testvéreim ma is árad a Szentlélek segítségével és nem kell, hogy személyesen találkozzunk, beszéljünk vele, hanem elég, ha csak a ruháját, a mi esetünkben a hitét megérinthetjük, megérthetjük. A tél utolsó hónapjában már meg csillantja az élet a megújulást. A fákban, a növényekben, sejt szinten megindul az új tavasz reménye. Az állatvilág elkezd a szaporodásra koncentrálni, hiszen új élet keletkezésével, minden élet megújul és feltámad, ahogy Jarius lánya is. Hosszabbodnak a nappalok, rövidülnek az éjszakák. Az évközi vasárnapok sorozata idézi Jézus Krisztus nyilvános működésének eseményeit és tanításait. Ahogy a mai evangélium is a megújulásról, az új életről szól, az Úristen jóságába vetett föltétlen bizalomra bátorít. Jarius alázatos kéréséből, a beteg asszony, gyógyulást remélő odasettenkedéséből is ez a bizalom sugárzik. És lám a bizalom mindig eredményt hoz. Merjük tehát kérni Isten éltető Szentlelkétől, hogy ilyen bizalommal ajándékozzon meg minket a betegek napját is elhozó hónap folyamán. Higgyük, Testvéreim a beteg asszonnyal együtt, hogy nincs már más gyógyszer, nincsen már más gyógymód számunkra, bűnös emberek számára csak a feltétel nélküli hit. A szentmisében is mindig elmondjuk, mellünket verve: „Nem vagyok Uram méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mond, és meggyógyul az én lelkem.” Ezzel a hittel és bizalommal minden szentmise áldozatban megérinthetjük Jézus Krisztust és általa elnyerhetjük a megtisztulást, a gyógyulást.


Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, életadó szentségeddel tápláltál minket. Add, hogy igazságban és szentségben mindenkor neked éljük Szent József példájára és közbenjárására, aki mint igaz és engedelmes férfiú, neked szolgált az üdvösség nagy tervének végrehajtásában. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


2011. január 31., hétfő

Bosco Szent János áldozópap


Évközi negyedik hét hétfője


Bosco Szent János áldozópap emléknapja


Munkás Szent József emlékezete


Igazságba öltözzenek papjaid, Urunk,

És szentjeid ujjongjanak!


Könyörögjünk!

Istenünk, te Bosco Szent János áldozópap személyében atyát és tanítómestert ajándékoztál a fiataloknak. A mi szívünk szeretetét is gyújtsd lángra, hogy egészen neked éljünk, és mindenkit hozzád vezessünk! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fid által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Legio mihi nomen est, quia multi sumus.”

(Márk 5, 9c.)

„Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Hangzik fel kérkedően a gonosz által megszállt emberből a bemutatkozás, amikor Isten Fia számon kéri tőle hovatartozását. Több dolgot is megtudhatunk ebből a válaszból, amely útmutatást adhat a világok rendjére nézve. Sokan ugyanis úgy vélik, hogy a Szentírás egy régi sci-fi mű, amelyből csak nagyon kevés dolog valós. Még többen vannak, akik nem hisznek az emberi síkon túl létező világokban, így nem tartanak a pokoltól, és nem hisznek a mennyországban sem. Már pedig, ha abból indulunk ki, hogy gonosz van, akkor kell lennie annak lakóhelyének is, vagyis a pokolnak, ha pedig alvilág van, akkor van felvilág is, vagyis Mennyország, és van ilyen ország akkor annak is éppúgy vannak lakói mint az alvilágnak. A tisztátalan lélek be is vallja kérkedve, hogy Légió a neve, mert olyan sokan vannak. Talán ezzel abban bízott, hogy Jézus Krisztust sikerül elijesztenie, ő azonban egyedül képes volt szembeszállni e sok gonosszal és legyőzte őket némi csalafintaság közreműködésével. Látszólag elfogadja a tisztátalan lelkek alkuját, a végén azonban azok mégis csak pórul járnak és megsemmisülnek. Jézus Krisztus első találkozása a pogány világgal tele van ehhez hasonló titokzatossággal. A zsidóság abban az időben, és persze ma sem, a pogányokról nem vélekedett túl barátságosan: kapcsolatba hozta őket a disznókkal, kutyákkal és a tisztátalan szellemekkel. Nemcsak ezeket a pogány embereket, hanem még lakásaikat és sírjaikat is tisztátalannak tartották. A gerázai megszállott ennek a világnak a képviselője volt, amelynek világát Jézus Krisztus eljövetele legyőzi, és egyúttal meg is menti. Az evangéliumi részlet végén ennek pontos jelét kapjuk, amikor a megszabadított, a megváltott ember azonnal azt kívánja, hogy Jézus Krisztusnál maradhasson és tanítványa lehessen. Jézus Krisztus azonban a meggyógyított embert misszionáriusként pogány hazájába küldi vissza. Nem az a cél kedves Testvéreim, hogy mindig mindenki Jézus Krisztus fizikai közelségében legyen, hanem sokkal az, hogy lélekben legyünk társai bárhol és bármely időben, mert mindenkinek elsőként szülőhazájában kell megpróbálnia az Ő követésére buzdítani. A mai nap ünnepelt szentje Bosco Szent János áldozópap is elfogadta, hogy Jézus Krisztus őt odahelyezte, ahol a legnagyobb szükség volt az ő küldetésére. Szegény parasztcsaládból származó özvegy édesanya neveléséből Isten jelenlétét és az idővel való hatékony gazdálkodást tanulta meg. Falubeli társait eleinte csak történetekkel, bűvészmutatványokkal szórakoztatta, majd a vasárnapi prédikációkban hallottakat mondta el nekik. Munkával eltartva magát készült a papi hivatására. Káplánként a városba özönlött és a züllés útjára tévedt fiataloknak szentelte az életét, és lelki erejét. A lelkigyakorlatok mellett a lakás, a munka és a ruházkodás gondjait is magára vette. Fáradhatatlan volt, és bizony kezdeményezései is túl merésznek tűntek első látásra és hallásra. Derűs és következetes nevelőként azonban kitartóan haladt célja elérése felé. A bizalom és barátság mellett a kegyelemre építette a közösségét. Utcagyerekekből tisztes családapák, iparosok, kereskedők váltak. Elszántságát és sikereit látva társak csatlakoztak hozzá, akikkel megalapította a szalézi rendet. Születésének helyét Vértanúk völgyének hívták. Az 1854. évi kolerajárványban először ő maga tűnt ki helytállásával, majd a fiai is egymás után bátorságot kaptak, és segítettek a város betegeinek ápolásában. Egyik írásában ezt a vallomását olvashatjuk: A mi gyermekeink ezek! Tehát ha hibáikat javítani akarjuk, tegyünk félre minden haragot, vagy legalábbis mérsékeljük azt annyira, mintha egészen kiirtottuk volna.

Ne legyen felindulás a szívünkben, ne legyen megvető tekintet a szemünkben, sem gyalázkodó szó ajkunkon, hanem legyünk irgalmasok minden adott helyzetben, a jövőre nézve pedig tudjunk remélni a javulásban, mint ahogyan az olyan igazi atyákhoz illik, akik a fiák igazi megjavítására és jobbá tételére törekszenek.

Az igen nehéz helyzetekben pedig tartsuk előbbre valónak azt, hogy esedezve és alázatosan kérjük az Istent, és ne mennydörgő szavak áradatát zúdítsuk a vétkesre, hiszen ez csak kárára lesz mindannak, aki csak hallja, és magát a vétkest sem javítja meg.

Láthatjuk Testvéreim, hogy Bosco Szent János áldozópap, akár csak Jézus Krisztus nem erővel, nem szigorral igyekezett célját elérni, hanem szeretettel, türelemmel és némi csalafintasággal. Életének utolsó esztendeinek szenvedései valóságos vértanúvá tették. Ő is megkérdezhette volna gyermekeitől, hogy mi a nevetek, és ők válaszolhatták volna, a tisztátalan lélekkel együtt, hogy: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.”


Imádkozzunk:

Mindenható Istenünk, ez a mennyei vendégség töltsön el kegyelmed erejével mindnyájunkat, akik Bosco Szent János áldozópap ünnepét megüljük. Add, hogy a hit ajándékát épségben megőrizzük, és mindig az üdvösség fényes ösvényén haladjunk. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


2011. január 30., vasárnap

Évközi negyedik vasárnap


Évközi negyedik vasárnap


Chellesi Szent Bathildis özvegy emléknapja


A Mindenható Mennyei Atya emlékezete


Szabadíts meg minket, Urunk, Istenünk,

És gyűjts egybe a pogányok közül,

Hogy szent nevedet magasztaljuk

És dicséreted legyen dicsekvésünk.


Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, engedd, hogy téged egész lelkünkkel imádjunk, embertársainkat pedig őszinte szívből szeressük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

Beati qui lugent : quoniam ipsi consolabuntur.”

(Máté 5, 5.)

„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” Mondja a mi Urunk, Jézus Krisztus a híressé vált hegyi beszédében a nyolc boldogság között harmadikként felsorolva az iménti idézetett. De vajon tudjuk-e egyáltalán, hogy mi is az a boldogság, amelyet a mi Megváltónk itt nyolc pontban nekünk felsorolt? Úgy gondoljuk természetesen, hogy tudjuk mi az, hiszen csecsemőkorunktól fogva ennek elnyerésére, ennek megszerzésére, ennek birtoklására, ennek érzésére törekedünk. A gyermekek mindig valami különleges ajándékra vágynak, mert úgy gondolják az hozhatja el számukra a boldogságot. A kamaszok felfedezve a testi örömeket a szerelmet keresik, kutatják, mert úgy gondolják, hogy csak az lehet életük boldogságának a záloga. A felnőttek többsége a pénzben, a karrierben, az anyagi javak birtoklásában látja boldogságának forrását. Ezekben az emberekben az a közös, hogy mindig az új, a megszerzendő dolgokban várják a boldogság beteljesülését. De végül nem ejtettünk szót az idősekről, akik éppen ellenkezőleg életük vége felé a boldogságot már nem a megszerzésben, hanem a visszaemlékezésben igyekeznek megtalálni. Hogy melyik az igazi, hogy melyik a valóban bölcs boldogság keresés azt egy kis történettel szeretném nektek szemléltetni.

Egy 92 éves kicsi, idős ember, szépen megfésülködött, megborotválkozott, felöltözött, és reggel 8 órakor elindult az idősek otthonába. Felesége nemrég hunyt el, s ezért úgy érzi, muszáj elhagynia a házát. Az idősek otthona előterében várakozik, s ránk mosolyog, mikor azt mondjuk neki, hogy kész a szobája. Miközben a lift felé tartunk, röviden elmondom neki, milyen is az ő kis szobája, elmesélem neki azt is, milyen színű a függöny és az ágytakaró.
- Nagyon tetszik - s lelkendezik, mint egy 8 éves kisgyerek, aki most kapja meg élete első szobáját.
- Kedves Mihály, még nem is látta a szobát, várjon egy kicsit.
- Az nem baj, - közli - a boldogság az mindentől független dolog. A boldogságot függetlenül választom. Az, hogy a szoba tetszik-e vagy sem, nem a bútoroktól függ vagy a dekorációtól - az attól függ, ahogy én látom. Én már a fejemben eldöntöttem, hogy a szoba tetszeni fog. A döntésemet minden reggel az ébredésemnél hozom. Dönthetek úgy,hogy a napomat az ágyban töltöm, és számolom hány testrészem nem működik,mely részeim fájnak vagy köszönetet mondhatok az égnek a testrészeimért, melyek jól működnek. Minden nap egy ajándék, ha ki tudom nyitni a szemem, az új napra koncentrálok, a szép emlékekre, melyeket az életem során gyűjtöttem
össze.
Az öregség az olyan, mint a bankszámlád. Azt veszed le, amit összegyűjtöttél. Ezért az én tanácsom, hogy sok-sok boldogságot és szépet rakjál félre emlékeid bankszámlájára. Köszönöm, hogy hozzájárultál a bankszámlámhoz, ahová még tovább gyűjtögetek. Emlékezz ezekre az egyszerű gondolatokra ahhoz, hogy boldog legyél:
1. Szabadulj meg a gyűlölettől
2. Szabadulj meg az aggodalmaktól
3. Élj egyszerűen
4. Adjál többet
5. Várj kevesebbet

Szeretett Testvéreim eddig emberi szemszögből igyekeztünk megérteni, hogy kiből hogyan lehet boldog ember. Most próbáljuk meg Isten szemszögéből megnézni kik is lehetnek boldogok.

Egy nagyszalontai szegény család tizenkettedik gyermekéből a magyar nyelv kincsestárának őrzője lesz. Egy morva származású tisztviselő fiából Magyarország tanítómestere és apostola lesz. Egy mezítlábas, lajbis parasztgyerekből esztergomi érsek, és kis híján pápa lesz. Egy kassai születésű, cigarettázó, szabadelvű újságíróból tanítványaiért vértanúságot vállaló szerzetesnő lesz. Egy erdélyi villanyszerelőből árvák százainak „testvére és apja” lesz. Név szerint, hogy kik ők elmondom, ha valaki nem ismert volna rájuk: Arany János, Prohászka Ottokár, Mindszenty József, Salkaházi Sára és Böjte Csaba életében megvalósult Isten oktalansága és ereje.

Ezek a meglepőek és jellemzőek Isten „humánerőforrás gazdálkodására”. Mert ő nem azt választotta ki, aki befolyásos kapcsolatokkal rendelkezik, vagy kiváló előéletet tud felmutatni. Ő nem szépen megírt önéletrajzot kér tőlünk és sok ajánlólevelet. Neki az esélytelennel van dolga. Azzal, akit a világ örök vesztesnek tekint. A kilátástalannak távlatot ad, az esélytelent helyzetbe hozza, a gyengét pedig megerősíti. Nem tudjuk, mikor, hol és miért, hanem csak egyszerűen megtörténik velük. Bennük akarja megmutatni, hogy ténylegesen vállalta törékeny sorsunkat. Jézus Krisztus szenvedése és kereszthalála után már egyikünk sem mondhatja, hogy a legsanyarúbb sors a mienk. Nem létezett és nem is fog létezni olyan nyomorúság, betegség, vagy tragédia, amit magára hagyott volna. Az Ég és Föld között függő Isten mindenkivel sorsközösséget vállalt. Nemhogy a gyengeséget, hanem a bűnt, mint átkot vette magára. A kereszt botrányában láthatjuk az isteni igazságosztás módját. Megölték az Igazat az igazság miatt. Ennél nagyobb szeretet nem létezik, nincsen. Ő vállalta velünk a sorsközösséget, hogy cserébe megszentelje mindennapi életünket.

Hogy mire képes a kegyelem, ha csak egy résnyíre nyitott szívet talál! Már egy csöppnyi jóakarat elegendő ahhoz, hogy napvilágot lásson az Úr esélyegyenlőségi programja. Ahogy a Szentlélek működik, az nem mindig érthető, de nem is kell mindig mindent megértenünk, csak elfogadnunk és követnünk. Ő isteni távlatából néz és hosszútávra tervez. Mi, ahogy a 92 éves bácsika is csak az adott napra koncentrál, amikor reggel fel kell és panaszok helyett, hálát ad Istennek, hogy még tervez vele. Előkelő, gyenge, erős? Ezek csak földies emberi fogalmak, mulandó és gyerekes méricskélések. Kihez és mihez képest? Világosan ismeri fel az isteni etalont Szent Pál apostol, amikor bevallja, hogy „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok”, és „az erőt Istennek tulajdonítom és nem önmagamnak”. Ez azoknak a békéje és boldogsága, akik nem a világ múlékony értékrendje szerint, hanem a boldogságmondások mércéjével mérve boldogok. Ők azok, Testvéreim, akik mindent megköszönnek, semmit sem követelnek: csak Jézus Krisztus távolléte okozna pótolhatatlan hiányt.

Az Egyháztól és annak vezetőitől, a pápától, a püspököktől, az apátoktól joggal várunk el szilárd alapokat, biztos tudást, kifogástalan jellemet. Pedig már az ősegyház is telis-tele volt gyengeségekkel. Máté apostol egy, a népét kizsigerelő hivatalnok volt és a népek apostola lett. Jakab és János apostolok karrieristák voltak. Szent Péter apostol az első pápánk jellem gyenge szájhős. Szent Pál apostol egy keresztényüldöző osztag parancsnoka. Zakeus tele volt korrupciós ügyekkel. Szent Tamás apostol értetlen és hitetlennek bizonyult. Az emmauszi tanítványok csüggedten önigazolást keresnek. Bevallhatjuk őszintén, hogy ők sem voltak jobbak-szentebbek-bölcsebbek a maiaknál, sem nálunk, sem püspökeinknél, sem papjainknál. Legalább annyira a kegyelem hatalmas erőműve kellett hozzájuk, mint hozzánk, kései utódaikhoz. Jézus Krisztus mégis őket és nem másokat választott ki.

Istennél szeretett Testvéreim nincs elveszett lélek, elveszett ember. Ahogy megadta a bizalmat az 1972-es olimpiai játékok tízezer méteres döntőjében elesett és szöges cipőkkel megtaposott finn atlétának, Virennek a folytatáshoz, aki felkelt, és vérző sebekkel az utolsó helyről utolérte a többieket, majd meg is előzte őket és győzött.

Isten nem ismer örök vesztest. Ő mindenkit megért, mindenkit felemel, mindenkihez odahajol, és a fülébe súgja: „Boldog vagy! Megváltottalak. Bízzál, győzöl!”

Befejezésül még a következőt hallgassátok meg. Márai Sándor a magyar irodalom egyik legnagyobb alkotója. Írt regényeket, verseket, publicisztikákat. 1943-ban a világháború közepén kiadják a Füves könyv című művét. Az ebben a könyvben leírt gondolatok az olvasónak segíteni akarnak, "egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten." A következő idézet a boldogságról szól.

"Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!

Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával, és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek."

Igen, Testvéreim, és ne feledjük el soha: „Hogy boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.”


Imádkozzunk:

Megváltásunk égi eledelével tápláltál minket, Istenünk. Kérünk, hogy örök üdvösségünknek ez a tápláléka növelje bennünk mindenkor az igaz hitet. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!