2011. január 22., szombat

Boldog Batthyány Strattman László

Ökumenikus ima nyolcad 7.



A Krisztus-hívők egységéért



2011. január 16-23


7. nap


Élet-feltámadás-hitben.



Iz 60, 1-3; 18-22 „Isten szabadítását nevezed kőfalaidnak, és dicséretét kapuidnak”

Zsolt 118, 1; 5-17 „Nem halok meg, hanem élek”

Róm 6, 1-11 „eltemetkeztünk vele a halálba, hogy új életben járjunk”

Mt 28, 1-10 „Jézus így szólt hozzájuk: ne féljetek!”


Élet- feltámadás – hitben.



Az Ószövetségben a feltámadás gondolata nem igazán volt életet bearanyozó hit. A pogányok egyszerűen nagyot nevettek, amikor Szent Pál Athénben tartózkodott és elámult a város bálványimádásán, beszélni kezdett az embereknek a keresztény reményről, az élet értelméről, a megváltás örömhíréről, és arról, hogy a Jézusban elhunytak feltámadnak a sírból a világ végén. A görögök komoly filozófusok voltak. Keresték az élet értelmét az emberi ész természetes képességeivel. Filozófiájuk egyre tisztult, de az emberi élet vigaszául adott kinyilatkoztatást nem ismerték. Ez nem volt csoda, hiszen nem kaptak olyan kinyilatkoztatásokat, mint Ábrahám utódai. Igaz, a feltámadás gondolata Izajás korában nem volt igazán vigasztaló erő. Amikor Hiszkija királynak Izajás prófétával megüzente az Úr: „Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben! Erre Hiszkija a fal felé fordította arcát és imádkozott az Úrhoz”. (Iz 38.1-2) Zokogó imája élete folytatását kérte, nem lelkes köszönet volt azért, hogy meghalhat és aztán fel is fog támadni új életre. Hogyan érthették volna az athéniak az ismeretlen idegennek szavát. Igaz, elcipelték a viták terére, az Areopáguszra, hogy a tudományos érdeklődés szent helyén hallják meg ezt az újdonságot, de végül harsányan kinevették Pált.(Ez 37,1-14) a babiloni fogságban sínylődő zsidó foglyok sem a halottak feltámadásáról kértek felvilágosítást, hanem arról, mikor mehetnek haza Jeruzsálembe. Isten nagylelkűen azt mutatta be nekik, hogy eljön majd a hazatérés ideje is, de sokkal nagyobb ajándékot is kap a zsidóság, velük a hívők tömege a világ végén az általános feltámadáson. ( Ez 37,1-14) Amikor az apostolok rémüldöztek Jézus szenvedéseinek első megjövendölése alkalmával, megdöbbenve hallgatták, hogy meg is kell halnia, és egyetlen örömkönny nem hullott szemükből, hogy nem baj, ez így jó, mert utána feltámadok. Annyira lehetetlennek tartották Jézus halálának háromszori megjövendölése után is az ő győzedelmes feltámadását, hogy a nagypénteki kínhalál után valamennyien elvesztették Jézus istenségébe, megváltói küldetésébe vetett hitüket. Egyedül édesanyja, Szűz Mária hite maradt sértetlen. Jézus istenségének, messiási küldetésének, megváltásunk megtörténtének hatalmas bizonyítéka a halálból való feltámadása. Mivel ezt a bizonyítékot nem tárhatja minden ember elé a történelem folyamán, ezért volt szüksége apostolai tökéletes meggyőzésére. Halálát sokan látták. Temetésén is többen részt vettek. Ez annyira biztos tudatot jelentett mindenkinek, hogy az asszonyok húsvét reggel kenetekkel bőven ellátva indultak keresni a halott Jézus sírját, hogy pótolják a nagypénteki sietség miatt elmaradt temetési szertartásokat. Az emmauszi tanítványokat Jézus órákon át oktatta az Ószövetség írott szövegei alapján, hogy Jézus halálának így kellett bekövetkeznie a megváltás m miatt. De fel is kellett támadnia, mert senki nem hinné el különben, hogy Ő a Megváltó. Az úton felmelegedett hitetlenségük konok fagya, Jézust pedig élve, az utolsó vacsorát megismételve felismerték. Ugyanígy meggyőzte apostolait is személyesen két látogatáson. Nekünk pedig az ő tapasztalatuk, személyes megnyilatkozásaik és vértanúi haláluk adnak teljes bizonyságot az üdvözítő hithez.



2011. január 21., péntek

Évközi második hét péntekje


Évközi második hét péntekje



Római Szent Ágnes vértanú szűz emléknapja


Az ökumenikus ima nyolcad hatodik napja.


Íme, a bölcs szűz, az okos szüzek közül való,

Aki égő lámpával ment Krisztus elé.


Könyörögjünk!

Mindenható, örök Isten, te ebben a világban a gyöngéket választod ki arra, hogy megszégyenítsd az erőseket. Segíts kegyelmeddel, hogy mi, akik Szent Ágnes szűz és vértanú égi születésnapját ünnepeljük, példáját követve állhatatosak maradjunk a hitben! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Et fecit ut essent duodecim cum illo : et ut mitteret eos prædicare.”

„Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak, és hirdessék az igét.” Tegnap még a tó partján álltunk hatalmas tömeggel körülvéve, ma pedig már Márk evangélista felrepít bennünket a hegyre, ahol nincs más ebben a jelenetben csak a kiválasztott tizenkettő. Ebből arra is következtethetünk mind ez idáig a konkrét tanítványok igen sokan lehettek, és a könnyebb, ésszerűbb munkaszervezés azt követelte meg, hogy csökkentse le ezt a létszámot és ossza meg a munkát velük, mert különben minden ereje elfogy, és egyszerűen a tömeg elnyeli, ahelyett, hogy valódi Megváltást tudjon adni az embereknek. Így a mai evangéliumi szakaszban a tizenkét apostol ünnepélyes meghívásának lehetünk tanúi. A szövegben szereplő hegy megnevezés nélkül is az ószövetségi Sinai-hegyre emlékeztet, ahol a tizenkét törzsből megalakult a kiválasztott nép, az Isten népe. Jézus Krisztus nem akart ekkor már tömeget, sok követőt maga körül, csak azokat, akik legközelebb álltak hozzá, így őket hívja magával fel a hegyre az imádkozás helyére. Ezzel az ünnepélyes lélekkel járjunk mi is fel minden szentmisére a mi Klastrom-hegyünkre, ennek az apostoli meghívásnak eleget téve. Tanítványnak elég a tizenkettő, mert ennyivel sokkal könnyebb a kommunikáció, a tanítás, és könnyebb őket küldetéssel is megbízni. Itt a hegyen, a kiválasztáskor Jézus Krisztus nem köntörfalazik, nem példabeszédekben szól hozzájuk, hanem egyenesen és nyíltan rájuk bízza művének folytatását. Az őskeresztény közösségek úgy értették az apostolok küldetését, hogy Igehirdetésükkel Istennek egy új népet gyűjtsenek össze, és ezt a népet a Jézus Krisztustól kapott hatalommal vezessék is tovább az ő második eljöveteléig. Egyben olyan hatalmat is adott nekik, amellyel gyógyíthattak, ördögöt űzhettek, bűnöket bocsáthattak meg. Az újnép már az újszövetség népe, nem rokonsági alapon szerveződik, hanem a hit, a remény, és a szeretet közös megvallása mentén. Itt a hegyen tudatja a kiválasztott apostolaival, hogy az ószövetségnek vége, mert a zsidó nép elbukott, nem tudta betartani a Mennyei Atyával kötött esküjét. Ezért kell az újszövetséget létrehozni, a Bárány vérével megpecsételni, és a Szent Egyházat az apostolok irányításával lerakni, majd erre a szilárd kősziklára felépíteni és fenntartani az idők végezetéig. Ez a feladat minden egyes egyházközösségre vonatkozik, mert mindegyik egy-egy tégla ebben a hatalmas és szent épületben. Krisztusban szeretett Testvéreim a mi téglánk talán még ennél is fontosabb, mert a hely évezredek óta szent hely, annyira, hogy erről soha nem feledkezhetünk meg egy pillanatra sem, annyira, hogy itt megjelent, a mi Urunk, Jézus Krisztus Szent Vére és térben-időben elmozdulva bebizonyította, hogy eredetétől fogva léte örök, kitörölhetetlen az ember történelméből. Ma sok vezető ember, politikus és gazdasági szakértő igyekszik ezt megtenni és az embert, az emberiséget nem a hit, hanem a pénzügyi számítás útjára vezetni. Tudnunk kell, hogy itt számítása egyedül Istennek lehet, mert ő a Teremtő, és az ember a teremtett nem pedig fordítva. Amikor Kr.u. 70-ben Márk megírta evangéliumát, Jézus első tanítványainak nagy része már nem volt jelen a keresztény közösség vezetésében. Ebben a részben, ahol a tizenkét apostol kiválasztása történik, Márk korának keresztényei számára a tanítványi mivolt két fontos elemét hangsúlyozza: "Jézussal lenni" és általa "nevet kapni". Mert nevet mi is kaptunk a keresztségben és ez a név egész életünkre kötelez bennünket. E néven választ ki mindegyikünket, hogy vele tartsunk, és hirdessük az Ő Igéjét. Ez egy olyan ajándék, amelyért minden este imádkozhatunk és kérhetjük névadó védőszentünket, hogy közbenjárására óvjon meg bennünket minden ártalomtól legyen az testi, vagy lelki betegség. A névnapi ajándékok között az elképzelhető legnagyobb és legértékesebb: maga a személy. Minden tárgyi forma csak a személyre utalóként, a személyt helyettesítőként jöhet szóba. A Jézus Krisztus által életre keltett újszövetséggel is igaz e megállapítás. E szövetségben e névvel szerepelünk mindörökre. Az örök Főpap legnagyobb ajándéka annak a kegyelemnek a kiárasztása, melynek segítségével szívünkbe és elménkbe vési a törvényét, a szeretett törvényét. Legbensőbb mélyünkbe kapjuk az istenismeret tiszta fényét, onnét táplálkozhat minden imánk és szabad tettünk. Életbe lép az új és örök szövetség, amelynek haszonélvezőiként valóban Isten kiválasztott népe leszünk. Éljünk bárhol a Földön, bármely időben és korban, minden szentmisénk ünnep: az Isten új, örök szövetséget kötött népének ünnepe. A keresztény tanítványi mivolt itt kiemelt alkotó eleme az, hogy Krisztus "társai" vagyunk. Jézus "tanítványának" lenni annyit jelent, mint "tanulónak" lenni, és ahhoz, hogy tanulhassunk tőle, szükséges, hogy vele legyünk. Az evangélium elbeszélésében ettől a ponttól kezdve Jézus közvetlenül maga mellett fogja tartani tizenkét apostolát. Megtanulják tőle Isten országának titkait. Felfedezik majd útjának nehézségeit is. Az a tény, hogy Márk Jézusa a tizenkét apostolt a hegyen választja ki, nem csak a pillanat komolyságát jelzi, hanem előre is mutat az evangélium azon jeleneteire, amikor a tanítványok más hegytetőkön lesznek együtt Jézussal, például, hogy szemtanúi legyenek színeváltozásának, és hogy lássák Jézus halálküzdelmét az Olajfák hegyén. Márk arra kéri olvasóit, hogy legyenek Jézussal és tanuljanak tőle a titokzatos ragyogás és a fájdalmas szenvedés megtapasztalásában. Testvéreim nekünk is meg van a magunk hegye, a Klastrom-hegy, ahol közel lehetünk ehhez a tanítványi léthez, éljünk ezzel a lehetőséggel, mert soha vissza nem térő alkalom arra, hogy előkészítsük eljövendő életünket a Mennyei országban. „Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak, és hirdessék az Igét.” Mi ne tizenharmadikok akarjunk lenni, hanem azok, akik a megüresedett tizenkettedik helyre kerülnek a Feltámadás után.


Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, a te isteni adományoddal erősítettél meg minket. Add, hogy Szent Ágnes szűz és vértanú példáját követve Jézus szenvedését hordozzuk halandó testünkben, és minden igyekezetünkkel hozzád ragaszkodjunk. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Ökumenikus ima nyolcad 6.



A Krisztus-hívők egységéért


2011. január 16-23


6. nap


A cselekvésre indító imádság.


Jón 2, 1-11 „Az Úrtól jön a szabadulás”

Zsolt 67, 1-7 „Magasztaljanak a népek ó Isten ”

1Tim 2, 1-8 „tartsatok könyörgéseket minden feljebbvalóért”

Mt 6, 5-15 „jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod!”
.

A cselekvésre indító imádság.


Szerencsés választás a rengeteg lehetőség közül Jónás próféta imáját jelölni az elősegítő imák közül. Jónás személye körül a modern szentírástudományban elég sok a történetiségét tagadó vélemény, mint ahogy nem kevés a kritika az ökumenikus mozgalmakat illetőleg sem. Csaknem ezer éve keresik a valós megoldást eleink, keressük mi is, akik valamilyen szinten ismerjük és kezelni próbáljuk a tényeket, amelyek kétség kívül annyira merevek, hogy Jézus utolsó vacsorai rimánkodása –legalábbis számomra- rettenetesen nagy vád ellenünk. Dunántúli városban három keresztény felekezet lelkipásztorai közismerten jó barátságban éltek. Talán tizennyolc éve protestáns kollégám ezzel a gondolattal kezdte prédikációját az ökumenikus imahét elején: „Kedves Hívek! Megvalósítottuk a szeretet egységét. Többre nem is számíthatunk. Nagyon szeretném, ha komolyan vehetnénk az oikumenét. Ezért Jézus mellé kell állnunk, hogy egyforma közelről érezze mindegyikünk szívét, és ennek a következményeit mindegyikünk egyszerre élje át. Úgy, mint Jónás a süvöltő szelet, a harsogó hullámokat, a fojtogató víztömeget és a saját lelkiismeret furdalását a hal gyomrában: „Szorongatásomból az Úrhoz kiáltottam és ő meghallgatott engem; az alvilág gyomrából kiáltottam, és te meghallgattad szavamat. Belevetettél a mélységbe, a tenger közepébe, és az ár körülvett engem. Valamennyi örvényed és hullámod összecsapott felettem. Azt mondtam: Elvetettél szemed elől! Bárcsak látnám ismét szent templomodat! Körülvettek engem a vizek egészen a torkomig, bekerített engem a mélység. Fejemet elborította a hínár, lesüllyedtem a hegyek alapjáig. Örökre összecsukódtak fölöttem a föld zárai, de te kihúztad a gödörből életemet, Uram, én Istenem! Mikor gyötrődött bennem a lélek, az Úrra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba. Akik a hiábavaló semmiségekhez, bálványokhoz ragaszkodnak, elveszítik boldogságukat. Én azonban hangos hálaadással áldozom majd neked, és megadom, amit fogadtam; az Úrtól jön a szabadulás. Ekkor az Úr parancsára a hal kihányta Jónást a szárazra”. (Jón 2,3-11) Ha sikerülne együtt ez a menekvés, micsoda öröm töltené be az eget és földet! A zsoltáros talán bővebben járta Isten belső útjait, kövessük alázattal az ő módszerét: „Irgalmazzon nekünk Isten és áldjon meg minket! Ragyogtassa arcár felettünk, hogy megismerjük utadat a földön, minden nemzet lássa szabadításodat.” (Zsolt 67,2-3) Bizony, vissza kell térnünk a régiek bölcsességéhez: a mélységes alázat nagyon szükséges ma is minden bűnbánathoz, és Isten arcáról ragyognia kell a kegyelemnek ahhoz, hogy a mi erőfeszítésünk eredményes legyen. Tudjuk jól, hogy a kegyelem Isten természetfeletti ajándéka. Ajándék, amit kiérdemelni nem lehet, tehát alázattal kérni kell. Viszont a mi természetes emberi erőnk, imádságunk is csak Isten kegyelmével tud felemelkedni a föld színéről Isten közelébe, hogy gyermeki bizalom és isteni erő megteremje a hitet, amely fel tud vinni Atyánk körébe. A hit óriási erő, mondja Jézus: „Mert bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek: menj innen oda, elmegy, és semmi sem lesz nektek lehetetlen”. (Mt 17,20-21)

2011. január 20., csütörtök

Évközi második hét csütörtökje



Évközi második hét csütörtökje



Esztergomi Boldog Özséb rendalapító szerzetes emléknapja



Az ökumenikus ima nyolcad ötödik napja



Az Úr lelke rajtam, kiválasztott és megjelölt engem,
Ő küldött, hogy az üdvösség örömhírét vigyem a szegényeknek,
És meggyógyítsam a megtört szívűeket.



Könyörögjünk!

Istenünk, te Boldog Özsébet az irántad való szeretetből a pilisi remeteségbe hívtad, hogy ott életét engesztelésül áldozza népéért és a szétszórtan élő remetéket összegyűjtse. Áldozatos életéért és közbenjáró imádságára add, hogy magyar népünk hitben és szeretetben egyesüljön. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Tu es Filius Dei.”
(Márk 3, 12a.)

„Te vagy az Isten Fia!” Hangzik fel a mai evangélium jelenetében a felkiáltás a tisztátalan, gonosz által megszállt emberek lelkéből. Az utolsó emberi-lelki foszlányukat, erejüket kihasználva még ezek a sátántól megszállott már-már embernek nem is nevezhető lények is odaborulnak ebben a mai jelenetben Jézus Krisztus lába elé. Az odasereglő pogány és zsidó emberek, sokan kíváncsiságból, sokan irigységből, sokan pedig félelemből sereglenek Jézus Krisztus köré a Genezárti-tó partján. No persze nem a názáretitől féltek, hanem attól, hogy kimaradnak egy csoda lehetőségéből. Meglévő esetleges betegségük, gondjuk, nyomorúságuk eltűntetésének talán utolsó lehetőségétől. Még azt is bátran állíthatjuk, hogy valóban és mélyen hitek, hogy miben abban már nem lehetünk biztosak. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy inkább abban reméltek, hogy ők is a szóbeszédekben szereplő csodás gyógyulásokban részesülnek. Azon, hogy ki és miért is gyógyítja őket, valljuk be őszintén vajmi keveset törődtek. A sok csoda után, már nem is a csodát művelőt látták maguk előtt, hanem a maguk csodás gyógyulását. Jézus Krisztus ebben az időszakban, mintha nem is a minőségre, hanem a mennyiségre törekedett volna, vagy sokkal inkább egyre inkább belefáradt abba, hogy akár ellent is mondjon azoknak, akik eléje járultak szinte tömegével. Márk evangélista ebben az evangéliumi szakaszban le is írja, hogy úgy tűnik, mintha Jézus Krisztus tömeges gyógyítása, mintha már föléje nőtt volna, és attól tartana, hogy a tömeg ott helyben eltiporja, ha nem tenné azt, amit ez a nyomorúságos emberi had követel tőle. Kéri tanítványait, hogy egy menekülési útvonalat építsenek ki számára, arra az esetre, ha valóban elveszíteni kontrolját az emberek hada felett. Szinte kétségbeesetten igyekszik a meggyógyultak rávenni arra, hogy ne őt magasztalják, ne őt híreszteljék, mert pontosan tudja, a mi Urunk, Jézus Krisztus, hogy ez még több szerencsétlent vonz maga után, és még több ellenséget személye ellen. Az is biztos, hogy ekkor már a végkimerülés határán lehetett, a tömeg, amely körülvette, hogy csak a kis ujjukkal is, de megérinthessék, az összes erőt és energiát kiszippantották belőle. Mindezek ellenére, vajon Krisztusban szeretett Testvéreim, miért nem tudták elfogadni egyszerű szívvel Jézus tanítását, hogy a földi élet nagyon fontos, Isten is tanítja ezt, Jézus megerősíti, adja a fenntartó energiát, világra szóló csodákkal erősíti az általános Gondviselés tényét, de ez az élet csak átmeneti, felkészülés az örök életre! Kétezer éves kereszténységünk nem ismeri ezt a gondolkodást? Hogy nevezzük világunkat? Nem szekularizált világnak? A saeculum latin szó ezt a földi életet jelöli. A szekularizáció lényege, hogy ki kell iktatni az örök életnek még a fogalmát is a modern ember gondolkodásából. Ha a józan ember a betegségek ellen orvosságot szed, hogy teste erőfeszítéseit segítse egészsége visszaszerzésében, akkor a lelki betegség ellen fokozottan védekezni kell, mert ebben a betegségben nem néhány éves jólét forog kockán, hanem az örökké tartó boldogság. Megváltónk saját testének erejével akar segíteni rajtunk. Az örök életre való előkészületben három szentség, tehát Jézustól rendelt kegyelemeszköz kap igen fontos szerepet: a keresztség, amelyben az egyszerű ember Isten fogadott gyermeke lesz, Isten életében kezd részesülni; a bérmálás: az Úr állandó segítségül adja a Szentlelket, hogy lelki fejlődésünk irányítását folyamatosan biztosítsa; az Oltáriszentség: Krisztus teste és vére nyújtja a természetfeletti energiákat, amelyek Jézus istenségéből kifogyhatatlanul áradnak belénk. Jézus így nevel, alakít minket: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg. De mondtam nektek, hogy bár láttatok engem, mégsem hisztek. Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, nem utasítom el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Annak, aki küldött engem, az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (Jn 6,35-40) Jézus tudja, hogy ezeket a gondolatokat nem mindenki érti: „Ne zúgolódjatok egymás közt. Senki sem jöhet hozzám, ha csak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza.” (Jn 6,43-44) Az Úr tudja azt is, hogy vitapartnerei eszében állandóan ott motoszkál a Mózes közvetítette manna, ezért utal erre: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért”. (Jn 6,48-51) a manna tehát a földi életre adott értékes energiákat, Jézus teste és vére viszont az örök életre készít fel. A zsidók kezdték megsejteni a lényeget. Ekkor felmerült a súlyos kérdés: hogyan adja mindezt Jézus? Ő azonban egyelőre nem árulja el a módot. Ragaszkodik ahhoz, hogy higgyék el, amit mond és ígér. A végtelen nagy ajándék ennyit megérdemel. Utólag is hitet kíván az Úr. Kétezer éve beteljesült Jézus minden szava, mégsem hisz neki mindenki. A szekularizáció iszonyatos erőfeszítéssel harcol azért, hogy az emberek ne tudjanak erről a nagy ajándékról, vagy felejtsék el mihamarabb. Szomorú szívvel keresi sok lelkipásztor az elsőáldozás utáni vasárnapon Jézus kicsinyeit a templom oltára körül. A sátáni mű igyekszik elfedni az örök életet. Ki hisz benne olyan átütő erővel, vonzó módon, hogy a gyengébbek is kedvet és erőt nyerjenek? Nagyon szép lenne a földi élet, ha minden hívő ember kis mennyországgá tudná tenni a környezetét, megmutatná: így is lehet élni, mennyivel vonzóbb, élhetőbb a Föld. Az a Föld, amelyet Jézus Krisztus energiája betölt, és akkor a tisztátalan lelkek példájára mi magunk is felkiálthatunk: „Te vagy az Isten Fia!”



Imádkozzunk:

Mindenható Istenünk, add, hogy mi, akiket a szent lakomával tápláltál, Boldog Özséb példáját állhatatosan kövessük, téged szüntelen áhítattal tiszteljünk, és szeretetből fakadó tettekben folytonosan gazdagodjunk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!

Ökumenikus ima nyolcad 5.



A Krisztus-hívők egységéért


2011. január 16-23


5. nap


A kenyér reményteljes megtörése.


Kiv 16,13b-21a „Ez az a kenyér, amelyet az Úr adott nekik eledelül”

Zsolt 116, 12-14; 16-18 „Hálaáldozatot mutatok be neked”

1Kor 11, 17-28; 23-26 „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”

Jn 6, 53-58 „Ez az a kenyér, ami a mennyből szállt alá”


A kenyér reményteljes megtörése.


Éhesnek lenni kellemetlen állapot. Ha tudja az ember, hogy azért vagyok éhes, mert itt a megszokott étkezési idő, akkor könnyedén vigasztalódik az éhes gyomor, de ha sokáig várni kell, akkor már központi, minden máson átvillogó gond lesz belőle. Ha pedig tudjuk, hogy lesz ugyan étkezés a szokott időben, de már napok vagy hetek óta tartalmatlan az étel, most sem lesz másként, igazán most is éhes maradok: akkor az éhezés minden mást háttérbe szorít.A második világháború után egy évig így éltünk. Nem lázadoztam, de jobban megértettem a vándorúton járó zsidókat: „Zúgolódott ekkor Izrael fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. Azt mondták nekik Izrael fiai: Bárcsak meghaltunk volna az Úr keze által Egyiptom földjén, amikor húsos fazekak mellett ültünk és jóllakásig ettünk kenyeret”. (Kiv 16,22-3) Ők pedig Istennek panaszolták el, hogy rajtuk csattan az ostor. „Azt mondta erre az Úr Mózesnek: Íme, én majd kenyeret hullatok nektek az égből! Menjen ki a nép, és szedjen egy-egy napra valót.” (4) „És történt este, hogy fürjek szálltak fel és ellepték a tábort, reggel pedig harmat szállt le a tábor köré”.(Kiv 16,13Ez a régi történet jutott eszébe Izrael fiainak, amikor Jézus a Tibériás tengerén túlra ment. Ott hatalmas tömeg, ötezer férfi és legalább ennyi asszony és gyerek gyűlt össze Jézust hallgatni. Az Úr megvendégelte őket abból az öt kenyérkéből és két halból, amijük volt. Amikor mindenki jóllakott, Jézus kosárba szedette a leesett kenyérdarabokat: megtelt tizenkét kosár. Az emberek fellelkesültek. Királlyá akarták kikiáltani a Mestert, hogy új Mózesként ismételje ezt a csodát napról-napra. Jézus azonban csónakba ültette tanítványait, maga pedig felment a hegyre egyedül. Neki nagyobb célja volt. Élete nagy-nagy ajándékát akarta megígérni az embereknek. Az aznapi csodálatos kenyérszaporításnál még nagyobb csodát készült bejelenteni. Erre mutatott aznap és másnap minden tette és minden szava. Az apostolok hiába eveztek, a hullámok visszavetették a csónakot. Hajnalban utánuk indult gyalog sétálva a víztükör felszínén. A tanítványok szellemnek nézték, de amikor hangáról megismerték, Péter is sétálni vágyott a vízen, de megijedt a nagy hullámtól, Jézusnak kellett kiemelnie a vízből. Aztán Jézus beült a csónakba, és mire evezőhöz nyúltak, a bárka egy pillanat alatt kifutott a távoli partra. Reggel valamennyien bementek a zsinagógába. Sokan odaérkeztek az előző napi vendégek közül. Keresték a kenyérszaporító Jézust. Ő ezt tudta, de gyorsan kiábrándította őket: kenyeret a Teremtő normái szerint szántva, vetve, aratva, őrölve, dagasztva, ropogósra sütve kell fogyasztani. Ehhez mindenki érthet. Ő egészen mást akar: Ő nem Ezekiel, nem akarja az emberi keblekből kivenni a kőszíveket. Ő a kenyeret, a lényegét, csak a lényegét isteni erejével át akarja változtatni saját testévé, be akar menni minden embertestbe a kenyerezés módján, és ott belül akarja minden kegyelemmel átitatni a gyarló szívet, hogy isteni életre kapjon elég erőt. A hajnali séta a víz tükrén igazolja, hogy el tudja venni a teste súlyát és ezzel együtt teste tömegét, az előző napi csodálatos kenyérszaporítás igazolja, hogy teste anyagát annyira tudja szaporítani, amennyi igénylő várja.„Bizony, bizony mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az Ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él”(Jn 6,53-57)

2011. január 19., szerda

Évközi második hét szerdája


Évközi második hét szerdája


Noricumi Szent Szeverin hittérítő szerzetes emléknapja


Az ökumenikus ima nyolcad negyedik napja


Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet,

És enyéim is ismernek engem,

Mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát.

Életemet adom juhaimért – mondja az Úr.


Könyörögjünk!

Mindenható, örök Isten, te összegyűjtöd, ami szétszóródott, és az egybegyűlt nyájat védelmezed. Tekints jóságosan azokra, akiket az egy keresztség megszentelt, hogy a hit teljességében és a szeretet kötelékében is eggyé váljanak. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Licet sabbatis benefacere, an male?”

(Márk 3, 4b.)

„Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni?” Teszi fel a kérdést egy szombati napon a kafarnaumi zsinagógában. Mint jól tudjuk az ószövetségi zsidó nép a szombatot teljes munkaszüneti napnak, teljes főünnepnek tartotta, akár csak mi újszövetségi hívek a vasárnapot. Alapvető különbség van azonban mégis a két ünnep, a két pihenő nap megtartása között. Az evangéliumi szakaszból jól ismerhetjük a történetet. A hívő zsidó emberek szombaton mind a zsinagógában gyülekeztek, hogy hálát adjanak az Úrnak. A farizeusok, az Írástudók és minden Heródes-párti ember ugyanúgy ott volt a templomukban, ahogyan ott voltak a zsidó nép egyszerű, munkás hívei, sőt még a betegek és a bénák is, akik azért némiképpen mozogni tudtak. Talán ezen alkalomból még többen voltak, mint máskor, hiszen jól tudták, hogy a Názáreti ács fiai is ott lesz szombaton a zsinagógában. Gyógyításainak, csodatetteinek ekkor már se szeri-se száma nem volt, így hát joggal bízhattak abban a betegségtől szenvedő emberek, hogy talán éppen ma találkoznak vele, talán éppen ma fogja őket megszabadítani kínjaiktól, fájdalmaiktól. Tudták ők mind, hogy szombaton az ószövetségi írás szavai szigorú betartása esetén nem tehet semmit, még a halálos beteg emberért sem. Ezt tudták pontosan irigyei, ellenfelei is és várva várták az alkalmat, hogy valamibe belekapaszkodhassanak Jézus Krisztussal szemben, hiszen eddig mindig alul maradtak vele szemben, bár hogyan is próbálták kérdéseikkel tőrbe csalni. A mi Urunk, Jézus Krisztus is pontosan érezte, hogy csapda van számára előkészítve a zsinagógában. Látta, és érezte, hogy minden szempár és minden fül őrá szegeződik és a tétován, félrehúzódva álló béna kezű emberre. Talán még fokozta is a meglepetésüket, amikor Jézus Krisztus minden bevezető, minden körültekintés nélkül egyenesen a béna kezű emberhez intézte szavait és a figyelem középpontjába helyezte azt. A teremben több százan lélegzetüket is elfojtva figyelték a fejleményeket. A kínos csöndet, a Mester szavai törték meg, ahogy egyenesen mindenkinek feltette a kérdést, amire olyan kíváncsiak voltak ellenségei. „Szabad-e szombaton, jót vagy rosszat tenni?” A kérdések után biztosan még egy percet is várt, hátha valaki megmeri törni a feszült csendet, és őszintén elmeri mondani a véleményét. Sajnos szomorúan tapasztalta, hogy a farizeusok, az írástudók jelenléte miatt senki sem mert, lelkiismeretének hangot adni, és ezzel az oktalan, embertelen törvénnyel szembeszállni. És ekkor olyan példát statuált mindenki előtt, jól láthatóan és jól érthetően, hogy később még véletlenül se érthesse azt senki félre, hanem egyszer s mindenkorra, mindenki vegye tudomásul, hogy a szeretet, a segítőkészség, az emberi élet és egészség mindennél fontosabb a Mindenható Atya Isten számára, így Jézus Krisztus számára is, akkor pedig ez nem lehet másként az emberek számára sem. A Jézus Krisztus ellen formálódó zsidó szövetség, lehet, hogy éppen ettől a cselekedettől forrt véglegesen egybe, és jutatta poharukba az utolsó cseppet, ahonnan már nem volt visszaút. Végleg elhatározták, hogy ennek az embernek, aki minden és mindenki fölé helyezi magát pusztulnia kell. Feltehetjük mi is kedves Testvéreim a kérdést magunknak, vajon milyen lenne a világunk, ha bizonyos dolgokat csak bizonyos napokon végezhetnénk máskor pedig nem. Ezek az ostoba emberi korlátozások csak arra voltak jók, hogy életben tartsanak egy olyan kasztot, egy olyan rendet, amelynek nem volt már jövője, mert csak élősködött embertársaik nyakán. Emiatt ma is Jézus Krisztus szemben áll minden emberi elnyomó hatalommal, amely valamilyen koholt ürügy alapján igyekszik magát mások fölé helyezni. Ezért a szombati gyógyítás miatt kétezer éve vesztésre áll az Úr ügye. Viszont kétezer éve győzedelmeskedik is nap-nap után a feltámadt Jézus Krisztus, mert fellépésével eltörölt fölöttünk minden gonosz, rosszindulatú emberi hatalmat. Annyi jóság, annyi kultúra és szolgálat után még mindig rendszeresen tanácsot tart a világ egy erős akarattal bíró része, hogy nemcsak Jézus Krisztus ügyét, hanem a katolikus Egyházat is, hogyan tehetné tönkre. A zsidó pénzügyi oligarchia, a farizeusi lelkületű emberek ma is vezető szerepben vannak, ma is éppúgy Jézus Krisztus megfeszítésére törekednek, mint egykoron. Évtizedeken keresztül propagandisták fogtak össze bürokratákkal és fegyveresekkel, hogy elhallgattassák az Örömhírt, tönkretegyék annak hirdetőit. Templomok, hittanórák, ifjúsági csoportok megfigyelése, szülök megfélemlítése, zarándokok és táborozok zaklatása. Ezek még az elmúlt időkben is mindennapos módszerek voltak. Amikor pedig már látva, hogy erővel semmire sem mennek, egyszerűen reklámjaikkal, hamis életeszményeikkel kimossák az egyszerű emberek, a beteg és béna kezű emberek eszéből és lelkéből a krisztusi hitet. Céljuk ma, hogy ne csak szombaton ne segítsünk embertársainknak, hanem a hét egyik napján, hogy az önzés jusson el olyan szintre, hogy már közösséget se lehessen alkotni, mert így akkor minden embert perifériára lehet szorítani. Azonban az Úr nemcsak erősíti és támogatja Egyházát, hanem egyenesen benne él. Egy vele! Test a testben, vér a vérben, lélek a lélekben! A krisztusi test mindaddig szolgál, él és hordozza az élet jeleit, amíg a Feltámadott vele van. Nemcsak hétfőn, nemcsak vasárnap, és nemcsak szombaton, hanem minden nap, amíg a világ-világ, vagyis a világ végezetéig. Most Krisztusban szeretet Testvéreim mi is nézzünk körül magunk körül, és gondoljuk végig tettünk-e a mai napon jót vagy rosszat, akár szombat, akár vasárnap, akár szerda van ma? A jót tenni nem nap kérdése, vagy dátum kérdése, hanem emberi, erkölcsi kötelességünk nemcsak hogy szombaton, nemcsak akkor, amikor az nekünk alkalmas, hanem leginkább akkor, amikor arra rászorul egyik szükséget szenvedő embertársunk!


Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, add, hogy ez a szentáldozás, amely előre jelzi a hívek egymásra találását tebenned, valósítsa meg Egyházad teljes egységét. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Ökumenikus ima nyolcad 4.



A Krisztus-hívők egységéért


2011. január 16-23


4. nap


Javaink megosztása egységünk jele.


Iz 58, 6-10 „Oszd meg kenyeredet az éhezővel”

Zsolt 37, 1-11 „Bízzál az Úrban és tégy jót”

ApCsel 4, 32-37 „mindenük közös volt.”

Mt 6, 25-34 „keressétek először Isten országát”



Isten az embert közösségi lénynek teremtette. Az első férfit, Ádámot és az első nőt, Évát ő alkotta hibátlannak, egészségesnek, csodálatos értelmi és akarati képességgel. Ádám egyedül volt kis ideig, a javak teljességével rendelkezett. Amikor eléje sorakoztatta a föld összes állatát, tulajdonába adta ünnepélyesen a sivatagban elkészített négy folyó öntözte oázist, egyáltalán nem volt megelégedve a helyzetével. Ezért jegyezte meg, hogy eddigi munkássága tervei megvalósításának csak a kezdete. „Azt mondta továbbá az Úr Isten: Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!” (Ter 2,18) Itt az Úr nyilván nem cselédekre gondolt, akik elvégzik a munkát a szépen kialakított otthonban, az állatok gondozását ellátják, megmunkálják a földet, és akkor a gazda első szava az lesz hozzájuk: Gyere gyorsan, ülj az asztalhoz! (Lk 17,7) Isten itt a jövendő feleségre gondolt, és a család gyerekeire, akiket el kell tartani, meg kell osztani velük lakást és kenyeret, de ez nem az önkifosztás jele, hanem a szereteté. A téma kijelölői Izajás könyvéből idézik a sokoldalú példákat. A mi szívtelen környezetünk, az utóbbi hatvan év alatt mindent elvevő adóztatók, a maradékot elharácsoló „megszorítók” nem a mi krisztusi köreinkhez tartoznak. Nagyon okosan énekli meg tennivalóinkat a 37. zsoltár: „Ne irigykedj az elvetemültekre, ne féltékenykedj a gonosztevőkre. Mert mint a fű, csakhamar elszáradnak, s elfonnyadnak, mint a zöldellő növény. Bízzál az Úrban s a jót cselekedd, akkor a földön fogsz lakni, és betelsz hűséggel” (Zsolt 37,1-3) Az Apostolok Cselekedeteiben ámulva olvassuk az első keresztényekről: „a hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös volt”. (ApCsel 4,32) „Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, és az eladott dolgok árát elhozták, és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt”. (34-35) Persze, ezt csak istenes alapon lehet így intézni. A XIX-XX. Században kitalálták ennek istentelen ellentétét: Isten létét letagadták egyesek, bizonyos közösségek nevében mindenkitől mindent elvettek erőszakkal, és a begyűjtött holmit szétosztották a bennfentesek között. Ismét mások más módszerekkel csinálták ugyanezt. A pénz ügyes forgatásával mindenkit kiforgattak mindenéből. Erre adtak neves közgazdászok komoly ellenötletet: Mind a kapitalista, mind a szocialista pénzügyi alapot ki kellene iktatni a gazdaságból, és át kellene térni a római katolikus pápai szociális körlevelek ajánlására. Mert minden eddigi gazdasági rendszer alapja a pénz. A pénz szívtelen, mindent busásan lefölöz, és nem érdekli a pénze vesztett szerencsétlenek sorsa. A katolikus Egyház ajánlata: a gazdaság alapja legyen az ember. Ha bajba kerül, kapjon közösségi segélyt, hogy talpra tudjon állni, aztán dolgozzék és tartsa el családját. Éljen! Urunk, Jézus megadta a keresztény gondolkodás igazi alapját már kétezer éve: „Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél?” (Mt 6,25-26) Az emberek nagy részének nincs komoly istenhite és bizalma, és nem érti, hogy csak az önzetlenül másokért élő embernek van örök, de még földi boldogsága is.

2011. január 18., kedd

Árpád-házi Szent Margit hitvalló szűz


Évközi második hét keddje


Árpád-házi Szent Margit hitvalló szűz ünnepe


Az ökumenikus ima nyolcad harmadik napja


Íme, a bölcs szűz, az okos szüzek közül való,

Aki égő lámpával ment Krisztus elé.


Könyörögjünk!

Istenünk, szüzesség kedvelője és védelmezője, Árpád-házi Szent Margit a te kegyelmedből fonta egybe a szűzi élet szépségét a jó cselekedetek érdemével. Engedd, kérünk, hogy az üdvösséges bűnbánattal visszaszerezzük lelkünk tisztaságát! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Ecce sponsus venit, exite obviam ei.”

„Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Hangzik fel a felszólítás Máté evangéliumában egy példabeszéd alapján, amelyet maga Jézus Krisztus mondott el apostolainak, így Máté evangélista minden bizonnyal maga is első kézből hallgathatta az őket okosító tanítást. Csakhogy a példabeszéd nemcsak nekik szólt akkor, hanem mindannyiunknak szól azóta is, ahányszor csak felhangzik a szövege. Az okos és a balga szüzek története minden olyan szent nőnek az evangéliumi tanítása, aki Jézus Krisztussal és nem egy földi halandóval jegyezte el magát. Ilyen volt a mai napon ünnepelt magyar szent is Árpád-házi Szent Margit is. Csakhogy őt már születése előtt felajánlottak a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak, menyasszonyának. Ha felidézzük történelmi ismereteinket ezzel a korral kapcsolatban hamar egy felperzselt, vérrel áztatott országot pillanthatunk meg lelki szemeink előtt. A tatár hordák ellenállhatatlan erővel rohanták le országunkat és a lovagi hadsereg nem tudott gátat vetni tombolásuknak. Furcsa deja vu érzése lehetett az akkor országló Magyar királynak, Bélának, hiszen pár száz évvel azelőtt éppen a magyar hordák söpörtek végig ezen a vidéken és foglalták el magunknak ezt a csodaszép országot. Csakhogy, azóta a feudális államberendezkedés ellustította egykor szilaj harcosainkat. A királyi család a dalmát tengerpartig kénytelen menekülni és odavész az ország, odavész rengeteg magyar. Odaveszett Báta lakósainak jó része is. Teljes a káosz, teljes a kétségbeesés, az ország széthullóban. Béla királynak valószínűleg eszébe jutott elődje, államalapító István királyunk, aki a nagy vészben országát Máriának és rajta keresztül Istennek ajánlotta. Béla királynak viszont már nem volt országa, üres kezei, üres zsebei árválódtak csupán. Ekkor lehet, hogy hat gyermekére pillantott bánatában és felsejlett benne, hogy a hetedik éppen úton lévő minden kincse. István király fia, Imre herceg halála után ajánlotta országát az égiek jóindulatába, erre ő Béla király a még meg nem született gyermekét ajánlotta fel az ország megmentése érdekében. Látnunk kell kedves Testvéreim ebből is, hogy az égben minden tettünket, minden gondolatunkat figyelemmel kísérik, mert ha nem így lett volna, ma már nem volna Magyarország, mert akkor Isten nem avatkozott volna közbe, és nem fogadta volna el a gyermeki áldozatot. Sőt még azt is tudhatjuk ebből, hogy Isten pontosan tudta, hogy a megszületendő gyermek nem valamiféle habókos úri gyerek lesz, hanem éppen az Istennek leginkább tetsző okos szűz, akinek lámpájából sohasem fogyott ki az olaj. Igen Testvéreim, Isten igenis minden hall, mindent lát, még azt is ami meg sem történt. És, hogy a Magyar Isten szándéka szerint való nép ennél szebben mi sem bizonyíthatja, ha létezett az ószövetségben kiválasztott nép,a zsidó, akkor létezik az újszövetségben is kiválasztott nép és akkor az a Magyar. Lehet, hogy bűntett bennünket olykor, mert letértünk az Istváni útról, de akkor megérdemeljük a büntetésünket és tudomásul kell vennünk, hogy vissza kell térnünk a szent államalapító királyunk és Szent László királyunk útjára! Lehetnek a világban divatos gondolatok, politikai irányvonalak, beszélhet az ész, és a lélek helyett a pénz, de nekünk magyaroknak világos az utunk és a küldetésünk! Néhány hónappal ezelőtt újra helyes irányba fordult az ország, de még nem egészen. Az Európai Unió és a zsidó oligarchiák mindent elkövetnek azért, hogy újra és újra elnyomják nagyra hívatott nemzetünket! Nem volt nekik elég Trianon, még most is azt akarják, így megcsonkítva is, hogy úgy táncoljunk, ahogy ők fütyülnek! Isten nem ezt akarja! Márpedig nekünk Magyaroknak nem az Európai Uniónak kell megfelelnünk és tetszelegnünk, hanem Istennek! A Magyar népnek kérnie kell ma Árpád-házi Szent Margitot, hogy segítsen olyanná válnia a nemzetet, mint ő volt, hogy az egész nép az okos szűzhöz legyen hasonlatos és mindig éberen válja a vőlegény érkezését! Nem könnyű a helyzetünk! De nem volt könnyű Béla király helyzete sem! Talált kiutat Istenben! Nem azt panaszolta, hogy nincs semmije, hogy mit tegyen mikor elvesztett mindent, hanem tette, amit tennie kellett és felajánlotta Margit leányát az Úrnak! Ha nincs semmink, és már a remény is odaveszni látszik, Testvéreim, ha már gyermekeink sincsenek, akkor ajánljuk fel önmagunkat Isten és a nemzet oltárán! Árpád-házi Margit így már a születése előtt szoros kapcsolatba került az Úrral és a magyar nemzettel. Kerüljünk mi is ilyen szoros kapcsolatba a Teremtő Atyánkkal. Szülei a magyarság újjáéledéséért ajánlották fel őt Istennek, itt hát az alkalom, hogy mi is felajánljuk magunkat, életünket Istennek, mert a hazának újjá kell élednie. Szent Domonkos nővérei csak alig néhány évvel azelőtt telepedtek le az országban. A kolostorukban hét éves kora után nevelkedő és élő királyleány egész szívével teljesítette mennyei Vőlegényének, Jézus Krisztusnak tett apai fogalmát. Olyan apáca nevelte, aki viselte egész élete során Jézus Krisztus sebhelyeit. Ma már alig vannak kolostorok, minden papra átlagban négy-őt templom jut. A hit élet olyan szintre süllyedt, mintha egy tatár hordó perzselte volna fel az országot. De van még remény, ha van még lelki olajunk, hogy lámpásaink a kellő időben mindig világítsanak, mert a Vőlegény bármikor érkezhet és fog is érkezni, mert segíteni akar a kiválasztott Magyar nemzeten! De nem tud segíteni az olyan népen, amely önmagán sem akar segíteni! Szent Margit leánygyermekeink védő szentje. Imádságával és szolgálatával mozdította előre népe javát, engesztelt, vezekelt családja és népe bűneiért. Ha fiaink nem segíthetnek, akkor kérjük leányainkat, a leendő Magyar Anyákat, hogy segítsenek a nemzetnek olyan gyermekeket adni, akik habozás nélkül elfogadják szüleik akaratát és döntését. Margit három királyi vőlegényt is elutasított és nem hagyta, hogy apja egykor tett felajánlása politikai érdekek mentén visszavonásra kerüljön! Látta a világi emberek minden bűnös esendőségét, amellyel kisded játékaikat igyekeznek játszani. Ő azonban apja helyett is vezekelt és fiú testvérei helyett is, amikor azok egymásra támadtak a világi hatalom birtoklásáért. Szent Margit a vezeklésben és az imádságban szinte teljesen felemésztette magát 28 éves korára. Nem telt el úgy nap Testvéreim, hogy ne alázta volna meg magát a végtelenségig, szinte már levetkőzve teljes emberi méltóságát, mégis Jézus Krisztus, a Vőlegény derűs lelkével egyesülve tett eleget az evangéliumi példabeszéd felszólításának: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Nincs ennél nagyobb csoda Testvéreim! Csak szentjeink példáját követve menthetjük meg hazánkat, és újíthatjuk meg az egész Magyarságot!


Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, te isteni adományoddal erősítettél meg minket. Add, hogy Árpád-házi Szent Margit példáját követve Jézus szenvedését hordozzuk halandó testünkben, és minden igyekezetünkkel hozzád ragaszkodjunk! Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Ökumenikus ima nyolcad 3.



A Krisztus-hívők egységéért


2011. január 16-23


3. nap


Egységben az apostolok tanítása által.



Iz 51, 4-8 „hallgassatok rám nemzetek!”

Zsolt 119, 105-112 „Lábam előtt mécses a te igéd ”

Róm 1, 15-17 „szívem szerint kész vagyok az evangéliumot hirdetni”

Jn 17, 6-19 „Kijelentettem a te nevedet”

Egységben az apostolok tanítása által.


Izajás próféta Júda területén élt és működött a Kr.e. VIII. században. Amikor meghívását kapta, a mennyországi templomba ragadta látomása. Saját szavai szerint megrémült, amikor rádöbbent, hogy ha nem is Isten lényegét látja, de látja azt a ragyogást, amelyet Isten léte árasztott ki a templom Szentek Szentje függönnyel elzárt ablaktalan helyiségében a szövetség szekrényének aranylemeze felett a két kerub szobra között. A mennyei templom mozgó élettel volt tele: Isten trónja előtt repdestek a hat szárnyú szeráfok, állandóan hangzott kiáltásuk egymás felé: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!”. (Iz 6,3) Úgy érezte, rengeni kezdenek a templom alapjai, de leginkább saját lelke rendült meg: Ebben a szentséges környezetben van ő is jelen: „Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim”. (5) Erre várt az egyik szeráf. Csípővassal kezében az oltárhoz repült, felcsípett egy szem parazsat, majd ott termett Izajás mellett. „Hozzáérintette a számhoz,és így szólt: Íme, ez megérintette ajkadat és eltűnt a bűnöd, vétked bocsánatot nyert. Majd hallottam az Úr hangját, amint mondta-. Kit küldjek el, ki megy el nekünk? Ekkor azt mondtam: Íme, itt vagyok, engem küldj!” (7-8) A mennyországi templom ma is ugyanaz. A Szentlélek sem változott, sőt a szeráfok sem. Az imahét mai találkozójára szent szöveget kereső főpapok nem mehetnek a nem létező jeruzsálemi templomba, hanem csak az égi trón elé,ahol újra némi változás van: „Íme, a trón és a négy élőlény között és a vének között a Bárány áll mintegy megölve. Hét szarva és hét szeme (volt), amelyek Istennek az egész földre küldött hét szelleme”. (Jel 5,6) Most már nem a történelem egyéb titkait rejtő hét pecsétes irattekercset kell felnyitnia Bárányunknak, hanem azt a titkot megláttatni velünk, hogy az ezer és az ötszáz éves egyházszakadások sebei hogyan gyógyíthatók? Íme, a keresők a 119. zsoltárban lelték meg a választ: „A te igéd lámpás a lábamnak s ösvényeimnek fényessége. Esküszöm és fogadom, hogy megtartom igazságos döntéseidet. Teljes megalázás ért engem, Uram, kelts életre, amint megígérted. Leld, Uram, kedvedet szám önkéntes fogadalmaiban, és végzéseidre taníts meg engem. Életem kezemben hordom szüntelen, de törvényedet el nem felejtem. A bűnösök tőrt vetnek nekem, de rendeleteidtől el nem tévelyedtem. Örökségül nyertem parancsolataidat mindörökké, ezért szívem bennük leli örömét. Törvényeid megtartására hajlítom szívemet mindig és mindörökké”. (Zsolt 119,105-112) Szent Pál is örömmel adja jó tanácsát: „Ezért, ami engem illet, megvan bennem a készség, hogy hirdessem az evangéliumot nektek is, rómaiaknak. Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, mert Isten ereje az mindenkinek az üdvösségre, aki hisz, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek. Mert Isten igazsága nyilvánul meg benne, amely a hitből hitre vezet, amint írva van: Az igaz a hitből él”. (Róm 1,15-17) Végül valóban meg kell szólalnia magának, Urunk Jézusnak a szeretett tanítvány tolmácsolásában: „Megismertettem nevedet az emberekkel, akiket a világból nekem adtál. Ők a tieid voltak, és nekem adtad őket, s ők megtartották a te szavadat. Most már megtudták, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van, mert az igéket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik; ők elfogadták, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem”. (Jn 17,6-8)

2011. január 17., hétfő

Évközi második hét hétfője


Évközi második hét hétfője


Remete Szent Antal hitvalló apát emléknapja


Az ökumenikus ima nyolcad második napja


Virul az igaz, akár a pálma,

S úgy növekszik, mint a Libanon cédrusa.

Az Úr házában van elültetve,

Istenének csarnokában bont virágot.


Könyörögjünk!

Istenünk, kegyelmed ajándékából Szent Antal apát csodálatosan szép remete élettel szolgált neked a sivatagban. Közbenjárására segíts, hogy önmagunkat megtagadva, mindennél jobban szeressünk téged! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Sed vinum novum in utres novos mitti debet.”

(Márk 2, 22c.)

„Az újbor új tömlőbe való.” Állapítja meg a mi Urunk Jézus Krisztus a mai evangéliumi szakasz legvégén Márk evangélista tolmácsolásában. A bor és a szőlő igen gyakran visszatérő kép az újszövetségi Szentírásban. Nem véletlen, hogy már akkor is az egyik legfontosabb kultúrnövénynek tartották, amely nélkülözhetetlen volt az ember mindennapjaiból. Ma sincs másként. A borkultúrája számunkra is, Bátai emberek számára is igen fontos. Itt a mi dombjainkon több ezer éve folyik szőlőtermesztés és vele párhuzamosan természetesen a bor kulturált fogyasztása is. A keltáktól napjainkig meghatározta a Bátán élők minden napjait, az életük, munkáik szervezését éppúgy, mint a régebbi időkben a halászat. Ha belegondolunk, ugye Testvéreim, hogy mennyi hasonlatosságot tudunk felfedezni saját hétköznapjaink és a Szentföldön élők mindennapjai között, és ebbe idetartozik a legeltetéses állattartás is, amely szintén napjainkban is megtalálható. A hegyek oldalában megbúvó pincékben ma is minden évben megszületnek az új borok, amelyeket hagyományosan Szent János napján meg is szenteltünk. Jézus Krisztus hasonlata mi borkészítők pontosan tudjuk, hogy mennyire találó és fontos. A böjtölés vallásos cselekedetnek számított Jézus korában és napjainkban is az. A felkészülés és a várakozás vallási megnyilvánulása, amely az ember lelkét előkészíti az Istennel való találkozásra.
Jézus kortársai számára viszont az Istennel való találkozás legkézenfekvőbb lehetősége az volt, hogy magával az Úrral találkoztak, tehát nincs szükség abban a pillanatban böjtölésre. Jézussal egy új korszak kezdődött el a világ számára, amelyben a régi hagyományok helyett új vallási cselekedetek jelennek meg. Az újra és az újdonságokra való nyitottságra figyelmeztetnek minket Jézus jelképes mondatai a mai evangéliumban. A régiekhez való feltétlen ragaszkodás ugyanis bezárhatja lelkünket Isten újabb és újabb kegyelmi adományai előtt, amelyeket minden nap juttat nekünk. A megújulás Lelkét küldi nekünk Jézus, aki új szívet ad nekünk.

A ma ünnepelt szentünk Remete Szent Antal mintha csak ezt a tanítást akarta volna életeszménnyé emelni. Sikerült neki, hiszen követőinek száma egyre nagyobbra duzzadt. A Decius-féle keresztényüldözés következtében húsz évesen árvaságra jutott vagyonos fiatalember követte az evangélium felszólítását. Szent Antal elosztotta javait, és a falusi aszkéták életét élte. Később kísértésekkel és megpróbáltatásokkal is számolva kivonult Líbia sivatagjaiba. Hatalmas küzdelmeket, lelki vívódásokat élt meg. Azonban húsz év múlva, amikor visszatér az emberek közé, a „nagy titokba beavatva, Istennel eltelve” kezdte el élni életét, amit látva sokan kérték ki tanácsait, itták vigasztaló szavait, lesték tanításait. Lelki iránymutatásai mellett szerzetesi hivatások sokasága fűződött a nevéhez. Így vált a világtól menekülő, sivatagi remetéből a szerzetesek atyja. Aszketikus és önmegtagadó élete jó alapot adott a bölcsességének és a szeretetének. Ebben ad példát nekünk, akik szintén a nagy titok beavatottjai vagyunk. Antalt a tizennégy segítőszent között is tisztelték.

Antal szellemi útját, vallás-erkölcsi törekvéseit a megalkuvást nem ismerő határozottság jellemezte, ugyanakkor minden volt, csak nem rajongó, vagy a valóságtól idegen álmodozó. Bár radikális követelményeket állított föl magával szemben, meggyőzően józan és szerény volt. Ismerte az ember előtt álló határokat: Isten titkainak és döntéseinek kifürkészése nem a mi dolgunk. Jobb beismerni tudatlanságunkat azokban a dolgokban, amelyek meghaladják az embert. Az a döntő, hogy az ember magára figyeljen. Még ha birtokolná is egy szerzetes a csodás gyógyítás adományát, saját üdvössége felől akkor is rettegésben kellene élnie. Az ördög cselvetéseivel szemben csak egy segít: az alázat.

Antal rendelkezett józan emberismerettel, érzékkel a helyes mérték iránt, valamint bölcsességgel, amellyel el tudott igazodni a dolgok között. Jámborságának lényeges vonása volt testvériessége. Nem véletlen, hogy a szerzetességben ismét új csengést kapott a szó: ,,testvér''. Az Egyházban régen elfelejtették Jézus evangéliumi figyelmeztetését (Mt 23,8), különbséget tettek a ,,lent'' és a ,,fent'' között. A szerzetesek Antalt követve vissza akartak térni a kezdeti kereszténységhez. Ezért nevezték magukat egymás közt ,,testvérnek'', és arra törekedtek, hogy testvérként is bánjanak egymással. Antal arra tanította övéit, hogy élet és halál a felebarát iránti magatartástól függ.

Meg volt győződve arról, hogy a szerzetest a saját fáradozásai nem jogosítják föl arra, hogy önmagában bízzék. Mert az embernek az az igazi nagy teljesítménye, ha Isten előtt elismeri a bűneit, és utolsó leheletéig kész a gonosz támadásainak elhárítására. Amikor egy napon az egyik szerzetes megkérdezte, hogy mit kell tennie, ezt a választ kapta: ,,Ne bízz igaz voltodban, ne aggasszon, ami elmúlt, és fáradozz azon, hogy nyelvedet és gyomrodat féken tartsad'' (vagyis hallgass és böjtölj). Mert Testvéreim, ahogy Jézus Krisztus mondta a számon kérőknek: „Az újbor új tömlőbe való.” A kereszténység, a római katolikus egyház megújítása is új embert kíván, és ennek nekünk kell megfelelnünk!


Imádkozzunk:

Add meg nekünk, Istenünk, hogy szentségi táplálékkal megerősödve legyőzzük a gonosz lélek minden cselvetését, amint Szent Antal apátot is megsegítetted abban, hogy a sötétség hatalmán a világosság cselekedeteivel diadalmaskodjék! Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


2011. január 16., vasárnap

Évközi második vasárnap



Évközi második vasárnap


I. Szent Marcelliusz pápa emléknapja


Az Ökumenikus ima nyolcad első napja


Az egész föld téged imádjon és magasztaljon,

Istenünk, nevedet énekkel dicsérje,

Fölséges Urunk!


Könyörögjünk!

Mindenható, örök Isten, te kormányzod a mennyet és a földet hallgasd meg néped esdeklő imáját, és adj békét napjainkban! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Et ego vidi : et testimonium perhibui quia hic est Filius Dei.”

(János 1, 34.)

„Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” Hangzik fel a mai evangéliumi szakasz végén Keresztelő Szent János határozott, kétséget nem hagyó kijelentése. Mit jelent ez a kijelentés a mai korban, a mai ember számára? Éppen ma, amikor évről évre most már hagyományként megrendezésre kerül az Ökumenikus ima nyolcad ebben az időszakban. Azaz ökumenikus összefogás, amely azokat a keresztény híveket fogja össze közös imákba, közös ünneplésbe, akik elfogadták, elfogadják és hirdetik, amit Keresztelő Szent János a mai evangéliumi szakasz végén állított. Jézus Krisztus, „…hogy ő az Isten Fia!” Ennek a ma kezdődő ima nyolcadnak a lényege, hogy össze fogja a keresztényeket és egy egységbe igyekezze terelni azt a nyájat, amely egykor sokfelé vált, de a gyökerei, az ősei, a hite, a hitvallása mindig ugyanaz maradt, eltérő úton haladva. Idei mottója ennek a nyolcadnak a következő: „Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (ApCsel 2, 42.) Nálunk Bátán mondhatom nyugodtan ez az összefogás elég gyerek cipőben jár. A hit válsága nem csak a római katolikus egyház tagjait ritkította meg, de nem kímélte a református és az evangélikus egyházat sem. Bátán a hagyomány szerint az úgynevezett „alszög” nevezetesen református hitű emberek csoportja élt, és nagyon sokáig még csak nem is házasodtak a két keresztény felekezet hívei egymással. Az idők során ez a távolság egyre csökkent, és ma, a mai időkben a közös nehézségek, a közös problémák szinte teljesen eltüntették a még meglévő különbségeket. Reformátusok járnak, katolikus misékre, és katolikusok vesznek részt református istentiszteleteken. Együtt hallgattunk koncertet a Bátai Református Templom felújítására. Az ökumenikus mozgalom jelképe egy hajó, amely pontosan, és élethűen jelképezi a valóságot, mi mind keresztények egy hajóban evezünk. Sajnos a református egyházközségnek sincsen saját lelkipásztora, de a nem régiben Bátaszékre kinevezett fiatal lelkipásztor láthatóan igyekszik a Bátai református híveket is Jézus módjára visszahívni a hit útjára. Reméljük, hogy az ima nyolcadon túl is megtaláljuk a közös pontokat, a közös elképzeléseket és egymást erősítve tudjuk nyájainkat a Jézus Krisztusi úton tartani, vezetni. Ehhez igen nagy szükségünk van Testvéreim Keresztelő Szent János ma felhangzó tanúságtételére! Ő, aki a két szövetség, az Ószövetség és az Újszövetség határán álló próféta, ő tanúskodik számunkra leghitelesebben Jézus Krisztusról. Ki ez az ember, aki bemutatja az Isten Bárányát? Hihető-e amit róla mond? Amennyiben elfogadjuk a születését hírül adó angyal jellemzését, akkor személye vitán felül áll, akkor az ő személye a lehető leghitelesebb, pedig emberi anya, és emberi apa gyermeke. „Mert nagy az Úr előtt és betelik Szentlélekkel. Sokakat fog az Úrhoz téríteni és bölcsességére fordítani” Tehát egy remek ember áll a bemutatott személy mögött. Ennek – „a remek ember szól egy kiválóról” – egy szép példáját jeleníti meg két hazánktól elszakadt magyar tudós kapcsolata. Wigner Jenő Nobel-díjas atomfizikus így nyilatkozik Neumann Jánosról, a számítógép atyjáról: „Zseniális ember volt. Együtt jártam vele a Fasori Evangélikus Gimnáziumba. Ismertem Einsteint, és Heisenberg a jó barátom volt, de nem ismerek senkit, aki oly gyors, oly éles eszű lett volna, mint ő. Ezt nagyon komolyan mondom, és meg is mondom mindenkinek.” Mennyit számít ennek a magyar tudósnak a véleménye kérdezhetjük? Annyit, amennyit ő maga ér. Amennyire ő maga kiváló ember. Íme, a bizonyíték. Wigner az első atommagreakció-kísérlet után ezt jegyzi fel: „Megittunk egy pohár bort arra, hogy a magreakció az emberiség életét kellemesebbé és boldogabbá tegye. Mert tudtuk, hogy minden találmány – az atom is – kétfélére alkalmas. Nemcsak jóra, rosszra is. Azt remélem, hogy egy olyan korba fogunk lépni, amelyben minél több lehetőség lesz az értelem, az érzelmi élet és a boldogság fokozására.”

Valóban, egy remek ember szól egy kiválóról. Tehát a tanúságtétele érvényes.

Isten létéről, jelenlétéről és tevékenységéről szól a keresztény lét. Tanúságtevő életünk ennyiben hasonlít a Keresztelőhöz. Állásfoglalásaink, tetteink, emberi kapcsolataink mind-mind sajátságos erővel bírnak. A Szentlélek pecsételt le, és egyben küld is, hogy általunk egy igazságosabb és testvériesebb világ jöjjön létre. Krisztust követő életünknek csak a forrása a liturgia. A szentmisén való részvételünk a tanúságtételnek csak az egyik formája a sok közül. A magunkhoz vett krisztusi táplálék erejéből az közösség életét kell tisztábbá, igazabbá tenni. Mintegy átitatni az evangéliummal a köznapokat. Tanúságot tenni, átitatni pedig csak az képes, aki maga is telítődött az igazsággal. A megszentelődött élet csak úgy hajtja, szinte űzi őt. Aki nem csak tanulta, vagy tapasztalta, hanem naponta éli az életet Krisztussal. Az ő számára a hit, a szó és a megélt élet fedik egymást. Nem kell vigyázni a szavaira, mert az igazságban él. Ő az, aki egész lényével tud szeretni.

Igaz ugyan, hogy időről-időre felüti a fejét a privatizált hit kísértése. Ez be akarja préselni Istent a templomba, a szeretetet az érzelmek körébe, az erkölcsöt pedig a magánszférába. Elfogadhatatlan. A hit nem magánügy, a kereszténység erkölcsöt formáló tény. Isten pedig minden cselekvés és etikai norma alapja. A hívőknek erről tanúságot kell tenniük! Szinte kötelez az erre felhívó erő, a Lélek, aki megtanít és eszünkbe juttat mindent. (János 14, 26.) Állandó jelenlétében nap, mint nap szól a küldetés szava: „Tanúim lesztek.”

Kedves Testvéreim imádkozzunk hát és legyünk tanúi a keresztényi összefogásnak, hirdessük Keresztelő Szent Jánossal együtt: „Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”




Imádkozzunk:


Istenünk, áraszd szívünkbe szereteted Szentlelkét, hogy minket, akiket egyazon mennyei kenyérrel tápláltál, egyazon szeretet kapcsoljon össze. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!