Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok ünnepe

Húsvét második hetének keddje

Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok ünnepe

A szent őrzőangyalok emlékezete

Ezek azok a szent férfiak,

Akiket igaz szeretettel kiválasztott az Úr,

És megadta nekik az örök dicsőséget.

Alleluja.

Könyörögjünk!

Istenünk, te évről évre megörvendeztetsz minket Szent Fülöp és Szent Jakab apostol ünnepével. Tekints imádságainkra, és add, hogy részesedve Fiad szenvedésében és feltámadásában eljussunk örök látásodra. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Si cognovissetis me, et Patrem meum utique cognovissetis.”

(János 14, 7a.)

„Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.” Mondja a mi Urunk, Jézus Krisztus búcsúbeszédében, miután Tamás apostol arról faggatja a názáreti Mestert, hogy az vajon hová is készül, amikor búcsúbeszédében előrevetíti küldetését, szenvedését és kereszthalálát, majd harmadnapon történő feltámadását. A mai nap liturgiájában két kiemelkedő apostolra emlékezünk Fülöpre és Jakabra, Jézus Krisztus unokatestvérére Alfeus fiára. Az apostolokra emlékezve azt is valljuk, hogy nem csak kései utódai vagyunk az általuk összehívott és megalapított közösségek valamelyikének, hanem azokra a kegyelmekre is joggal tarthatunk igényt, amelyekben ők maguk, az apostolok részesültek legelőször. Ezeknek a kegyelmeknek a továbbadása, lelki átörökítése azért nagyon fontos, mert csak ezáltal vagyunk képesek biztosítani a közösségek mindenkori fennmaradását. A továbbadás kötelezettségére a mai szentleckében maga Szent Pál apostol is utal, amikor azt mondja híveinek: elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam a damaszkuszi úton. Mi ez a kegyelem? Mi ez az örökség, amely ennyire láthatatlan és mégis örök? Szent Pál apostol ezt is megfogalmazza számunkra kései utódainak: Jézus Krisztus meghalt bűneinkért, eltemették, de harmadnapra feltámadt, megjelent Mária Magdolnának, Péter apostolnak, az emmauszi tanítványoknak, majd a tizenkettőnek, később ötszáz testvérnek, majd hozzá teszi, mint egy mellékes megjegyzésként: „Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is.” És Krisztusban szeretett Testvéreim rendkívül fontos, hogy ez a sor azóta is folytatódik a Szentlélek kegyelméből, a mi közreműködésünkkel. A sor vége mindig ott van egyházközségünkben, higgyétek el, hogy érdemes akár csak ennek a sornak a végére is beállni, feliratkozni, mintegy elvetéltnek, ahogyan magát Pál apostol jellemezte. Mert, ha ő egy elvetélt, akkor vajon mi méltatlan szolgál és szolgálók, akkor vajon mi mik, vagy kik vagyunk, hogy ne tartsuk végtelen megtiszteltetésnek e sor végére való feliratkozást. A sor, amely sosem szakad meg, a sor, amely a kegyelmet mindig tovább és tovább örökíti a következő nemzedéknek arra az útra vezet, amelyen Jézus Krisztus haladt, amelyet búcsúbeszédében apostolainak felvázolt. Testvéreim, Jézus Krisztus arról beszél, hogy csak általa lehet eljutni az Atyához. Ez valóban így van: De miért is? Kizárólag, azért, mert ő az Egyszülött Fiú, ő a kapocs ember és istenség között. Egyedül Jézus Krisztus beszél nyíltan arról, hogy Istenben három személy van, és az első az Atya. Az első személy szükségszerűen az Atya, mert Tőle születik a második Személy a Fiú. Jézus Krisztus beszél arról is, hogy minden ember Isten gyermeke. Nemcsak teremtette őket az Isten, hanem gyermekévé is fogadta: „Az én Istenem és a ti Istenetek, az én Atyám és a ti Atyátok.” Jézus Krisztus tanítja, hogy az Atya minden másnál jobban szereti az embert: fű, fa, virág, mind remekmű, de az ember mindezeknél sokkal kedvesebb neki, mert ő a maga képére formált bennünket. A búcsúzásnál örömként jellemzi Jézus Krisztus , hogy Ő most elmegy az Atyához, aki majd Jézus Krisztus révén magához hív és vonz minden embert. Jézuson keresztül oda is jutunk mi is. „Mutasd meg nekünk” azt a csodálatos Atyát, és az elég nekünk. „Fülöp, annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem? Aki engem látott, látta az Atyát is.” Valóban: Jézus Krisztus az Atya képmása. Fülöp apostolról nem szól gyakran az Evangélium. A mai részlet az utolsó vacsora igen fontos mondanivalói közé tartozik. Jézus Krisztus arról beszélt, hogy Ő az „út, az igazság és az élet,” és a célhoz, az Atyához csak rajta keresztül lehet eljutni. Aki szereti az Atyát, szeret engem is, és fordítva is áll ez. E két tüzes lelkű apostol is megértette, amikor Jézus Krisztus feltámadása után megnyitotta az értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Fülöp hallgatja Jézus Krisztus válaszát, amelyet Tamás apostol kérdésére adott. „Nem tudjuk hová mégy, hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Ha Jézus Krisztus az út, és azaz út az Atyához vezet, visz minket, akkor talán a célt már most megmutathatná Jézus Krisztus, vagyis az Atyát, és akkor mindenki meg lenne elégedve, boldog lenne. Jézus Krisztus válaszában benne van az, ami az Ószövetségi isteni válaszokban: Istent a maga létében nem láthatja élő ember. Látásához igen komoly átalakítás kell, amit Isten a halálunk után hajt végre rajtunk. De nincs nagy hátrányunk – folytatja Jézus Krisztus, - mert az Atya elküldte Fiát, Őt ismeritek, és általa megismeritek az Atyát. Hogyan lehet ezt érteni? Ha embert látunk, csak a testét látjuk, a lelkét és személyét nem. Testemen keresztül azonban bizonyos fokig átragyog a lelkem és a személyem is. Nem is jut eszébe senkinek, hogy ezt tagadja, és nem mondja: egy testet láttam. Jézus emberségén átragyogott mindig tehát nemcsak a Tábor hegyen, emberi lelke és isteni Személye is, tehát benne felragyogott az Isten-Atya, akinek Jézus Krisztus tökéletes mása. Aki tehát Jézus Krisztust látja, az istenembert, az lényegében látja az Isten- Atyát is, Jézus szavában az Övét hallja, Jézus Krisztus tetteiben az Ő tetteit érzékelheti. Mi még egy fokkal több áttételen tapasztaljuk az Atyát, hiszen Isten Fia még emberségét is elrejti az Eucharisztiában. De a hitünkkel „látjuk”, és boldogok lehetünk ezek birtokában. 2000 év multával az Atya panasza: nem ismernek, nem is szeretnek. Fájdalmas. Igen, nem ismerik már Jézus Krisztust sem, legalábbis nem sokan. Én, te, mit teszünk a jobbításért? Tehetjük fel a kérdést Testvéreim önmagunknak. A világ, amelyben élünk, igyekszik nem tudomást venni erről az útról, erről a sorról, amelynek mi magunk is láncszemei vagyunk. A modern világ már csak a reklámokra, a villogó fényekre, és tévútra vezető eszmékre koncentrál. Mi ne ennek a sornak, ne ennek a közösségnek legyünk a tagjai, rólunk ne kelljen a mi Urunk, Jézus Krisztusnak feltételes módban mondania: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.”

Imádkozzunk:

Kérünk, Istenünk, tisztítsd meg lelkünket szent ajándékaid által, amelyeket magunkhoz vettünk, hogy Szent Fülöp és Szent Jakab apostollal együtt meglássunk téged Fiadban, és eljussunk az örök életre. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!