A jó pásztor vasárnapja

Húsvét negyedik vasárnapja

Madridi Szent Izidor hitvalló emléknapja

A hivatások vasárnapja

Telve van a föld az Úr irgalmával,

Az egek az Úr szavára lettek,

Alleluja.

Könyörögjünk!

Mindenható, örök Isten, vezess minket a mennyország boldog közösségébe. Jusson el híveid gyönge nyája oda, ahová előttünk ment Jézus, a mi erős Pásztorunk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Et proprias ovas vocat nominatim, et educit eas.”

(János 10, 3c.)

„Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket.” Adja tudtul a mi Urunk, Jézus Krisztus tanítványainak, hogy az általa megalapítandó Egyházban kinek mi a szerepe, ki miként kell, hogy viselkedjen abban. A pásztor és a nyáj képe az Ószövetségben Isten és a nép kapcsolatát jelzi. De ennél természetesen sokkal többet is jelent. Hiszen pontosan tudjuk, hogy abban az időben a Szentföldön a pásztorok, a juhászok különleges kategóriát képviseltek a társadalmon belül. Körül lengte őket bizonyos misztikum, valamiféle titokzatosság, de mégis kifelé olyan erőt és kitartást sugároztak, amely nem volt meg más hivatások esetében. A családok a nemzedékek egymást követő generációi adták tovább ezzel a szakmával kapcsolatos tudást, amelybe idegen, kívülálló aligha pillanthatott be. Mégis az akkor élő emberek úgy vélték, hogy nem mindig teljesen egyenes úton jártak és olykor belekeveredtek zűrös ügyekbe, eseményekbe. Úgy is mondhatnánk, hogy külön világot képviseltek, hiszen a fennálló rend, társadalmi berendezkedés emberei nehezen tudták nyomon követni őket, akik állandóan kietlen más emberek számára ismeretlen utakon jártak, járatlan hegyi ősvényeken haladtak. Teljesen nem tudták soha ellenőrzésük alá vonni őket, emiatt aztán folyton legendák övezték őket. A mai evangéliumi szakasz első mondata a názáreti Mestertől igen komoly figyelmeztetés mind kortársai, mind pedig a jövő népei számára. Mit is jelent az, ha valaki nem a kapun megy be? Biztosan láttunk már olyan esetet, amikor valaki vagy egy lakás ajtajánál hosszasan matat a kulcsival, vagy éppen egy autó zárjával bajlódik sokáig. Ilyenkor az ember automatikusan is hosszasan nézni, figyelni kezdi annak viselkedését, mert megszoktuk, hogy a sajátunkba mindig gyorsan és könnyen betudunk jutni, ha pedig valaki nem így tesz akkor az rögtön szemet szúr és gyanússá válik számunkra, hogy esetleg tolvaj, vagy rabló. Természetesen mi magunk is jártunk már úgy, hogy kizártuk magunkat saját lakásunkból és ilyenkor bizony idegesen és tehetetlenül próbáltunk megoldást találni arra, hogyan kerüljünk ismét vissza saját birtokunk falai közé. Az antik világban, hogy megértsék az egyszerű emberek is a világot gyakran organikus társadalomképet használtak. A méhek társadalma gyakorta volt a szervezett emberi társadalom analógiája. Nem véletlen, hogy Izraelben, ahol a lakosság tetemes része pásztorkodásból élt hosszú ideig a pásztor és a juhok kapcsolata mély nyomot hagyott az emberek, de a prófétai teológusok gondolkodásában is. Szívesen használták ezt a képet, ha Isten és népe kapcsolatát akarták leírni. Akkor is szívesen alkalmazták, ha a nép és vezetői viszonyát akarták szemléltetni. Legfeljebb a korholó próféciákban a vezetőket rossz pásztoroknak nevezték. A kép ugyanis kifejezte, nem csak a viszonyt pásztor és nyája között, hanem a felelősséget is. Mindamellett megmaradt a legfőbb képnek, Izrael legfőbb pásztorának és egyben ideális pásztornak maga Jahve. Hiszen Isten jóságát, hűségét és oltalmazó szeretetét írta le ez a kép. Jézus Krisztus tudta, hogy a messiási képek között is szerepelt a pásztor, aki Isten „szíve szerinti” vezető, aki „Dávid igazi sarja”, sőt akit a messiási jövendölések „egyetlen pásztornak” is neveztek. Jézus Krisztus, a legteljesebben ebben a szakaszban fejti ki a pásztor képet, magéra vonatkoztatva messiási tartalmát, s egyben rendkívüli felelősség érzetét is hangsúlyozta, amikor kijelentette, hogy utána megy az egyetlen elveszett báránynak is. Isten előtt ugyan is egyetlen ember sorsa sem közömbös. Annak ellenére, hogy a végítélet képeinek leírása közben hangsúlyozta, az Isten lesz, aki szétválasztja a juhokat a kosoktól, vagyis a lázadókat a hűségesektől. Mégis kijelentette önmagáról, hogy „én vagyok a jó pásztor” meg is indokolta, mert „életemet adom juhaimért”. Nem csak mondta, meg is tette. Jézus Krisztus ezzel a tettével megmutatta Isten aggódását az egyes emberért. Persze ez a kép is megromlott a nyugati irodalomban Reymont nyilvánvalóan a rossz pásztorról beszél, amikor azt mondja: „A pásztor csak azzal a birkájával törődik, amelyiket megnyírhat.” Ez már a haszon elvre épülő társadalmunk csak befektetés és megtérülő haszon relációjában gondolkodó vezetője. Az, aki számára a juh képe csak az alattvaló, vagy a hasznot termelő eszközzel azonos. Még szerencse, hogy találunk más hasonlatot is Rebreanu-nál, aki megalkotja a rossz pásztorok apológiáját, amikor így írt: „A pásztor, aki elhagyta nyáját rosszabb, mint az aki rosszul vezeti, mert a magára maradt nyáj szerteszéled, amelynek viszont pásztora van, mégis együtt marad…”
Ezt a mondatot nem szívesen olvassák a vezetők, a választott elöljárók, akik csak egy meghatározott választási ciklusban vezetnek egy közösséget majd többé nem foglalkoznak vele. Pedig még a demokratikus társadalomnak is szüksége van, a közösség szimbolikus vezetőjére, akire felnézhet, aki megtestesíti ideáit, aki nagyobb több nála. Sokan kritizálják ennek a képnek a másik részét, a híveket, juhokkal azonosító lealacsonyító jellegét. Sajnos a tömeg nagyon sok esetben gondolkodás nélküli csorda, olyan, akit ha nem irányít valaki és nem felelősen irányít, agresszív félelmetes erővé, pusztító fergeteggé alakul. Ebben a korban, amelyben az egyén oly különösen meg tudja sokszorozni hatását a hírközlő szerveken keresztül, nem mindegy, hogy a vezetők milyen ideát testesítenek meg, milyen módon kötik magukhoz a vezetetteket. Ma sem mindegy, hogy milyen a pásztor, és milyen ember csoportot formál. Természetesen ezzel a hasonlattal azt is akarja a názáreti Mester számunkra szimbolizálni, hogy mindig magunk közül válasszunk pásztort lehetőleg, mert közösségünket mindig régóta ismerjük, ezzel szemben egy idegen mindig okozhat olyan meglepetéseket, amelyeket előre nem lehet kiszámítani. Jézus Krisztus itt több hasonlatot használ ennek megvilágosítására. Először jelzi, hogy ő nyíltan és jogosan közeledik az emberekhez, mert a nyájat magáénak vallja. Ez már számunkra is egy biztos pont: Ő legfőbb Pásztor. Nyíltan tanít, övéi megismerik a hangját Ő az Atyától kijelölt igazi pásztor. De őmellette szükség van más pásztorokra is, hiszen a nyáj nagyra képes duzzadni, ha a jó pásztor és gondoskodik nyájáról. Ezek a pásztorok csak akkor igaziak, ha rajta keresztül, az ő megbízásából közelednek. Az Egyházban minden hivatal és minden kegyelem őrá megy vissza. Krisztusban szeretett Testvéreim! A másik igen fontos a dolog a mai evangéliumi szakaszban, amelyet ki kell emelnünk, amikor Jézus Krisztus azt mondja tanítványainak, hogy: „Nevükön szólítja juhait,…” Ennek a kijelentésnek mérhetetlen fontossága és ereje van a pásztor és a nyáj harmóniájában. Az a Pásztor, amely nevén ismeri a juhait az szinte eggyé válik a juhokkal még ha pásztor is. Együtt fekszik le velük éjszakára, együtt ázik a viharban, és együtt veszi fel a harcot a farkasokkal, de az élet derűsebb eseményeiben is közösen ünnepelnek. Az éjszakai tábortűznél, amikor a csillagpalást alatt megszólal a pásztor sípja, vagy furulyája nemcsak önmagát szórakoztatja, hanem a juhait is, akik ettől tudják, hogy a pásztor elégedett az aznapi történésekkel. A pásztor és a nyáj képe az arab, valamint a keleti irodalomban is hasonló szellemiséggel van átitatva. Egy nyugati utazó amikor keleten járt és a pusztában egy kúthoz ért megpihent. Mivel se közel se távol nem volt másik ívó hely, így a környék pásztorai is mindig idehajtották nyájukat itatni és delelni. A szomjas nyájak megérezvén a víz közelségét és mással összekeveredve futottak inni a vályúkra. A három juhász, akinek a juhai ott sorakoztak, közösen merte a vizet és itatott. Szemmel láthatóan ez az esemény nem először játszódott le a kútnál. Az utazó azonban kíváncsian várta az itatás végét, hogy vajon a pásztorok, hogy ismerik fel saját juhaikat. A választ meg is kapta rögtön rá, mert a delelés után a három pásztor külön helyen megállva felemelte botját, anyanyelvén elkiáltotta magát és az összekeveredett nyájak, ahogyan jöttek külön-külön váltak a saját pásztoruk után indulva. Az utazó természetesen nem bírt a kíváncsiságával és megkérdezte az egyiket, hogy ő nem próbálhatná-e maga után csalni a nyáját. A pásztor mosolyogva beleegyezett a cserébe, sőt, hogy még meg is tévesszék a juhokat, a subáját és a botját is odaadta az utazónak, akit kioktatott arra, mit kell kiáltania, hogy nyáj utána induljon. Az utazó úgy is tett, ahogy a pásztor mondta, beöltözött, botját felemelte és a különös szavakat elkiáltva megindult. Pár lépés után visszatekintet és csalódottan látta, hogy a nyáj nem mozdult helyéről. A pásztor mosolyogva mondta el neki, hogy az ő hangját minden juh születése óta ismeri, és csak ennek a hangnak engedelmeskednek, mert ez a hang ad biztonságot nekik az élet mindennapjaiban. Így vagyunk ezzel mi emberek magunk is. Igaz nagyon sokan kikérik maguknak, amikor birkának titulálják, de mégis amikor a vezetőnk szava felcsendül gondolkodás nélkül megyünk utána. Egy óriási különbség azonban mégis van az ember és juh között, még pedig az, hogy míg az utóbbi haláláig hűséges a pásztorához, addig az előbbi gyakran az első adandó alkalommal elárulja azt, mert az emberek legtöbbje nem juh akar lenni, hanem pásztor, azaz vezető. Én azt mondom nektek Testvéreim, hogy ne akarjatok mindenáron pásztorok lenni, mert a juh is, és a nyáj is éppen olyan fontos, mint a pásztor. Befejezésül Lope de Vega költeményének sorait olvasnám fel nektek, amelynek a Jó pásztorhoz címet adta:

Pásztor, kinek szerelmes pásztori danája
szívem fölverte kábult mély álmából!
ki faragtad botod az "átkos fából",
melyen hatalmas két karod soká volt tárva:
Vigy irgalommal folyton csorduló forráshoz!
Hisz Pásztorom vagy, ki terelgetsz, Őr a nyájba!
Meghallom szódat, meglátom majd nemsokára:
Hegyekbe jön szépséges Lábad, s békét rám hoz *...

Halld Pásztorom! ki szereted nyájad halálig,
mosd skarlát bűneim le!... Hiszen örömet lelsz
a tévedt bárányodnak visszatért sírásán.
Óh visszavágy! e tört lélek karodba vágyik.
Jöjj Pásztorom! (De szegény lélek, kit is kérlelsz?)
A lába leszögzett! S Ő vár, hogy jön-e kósza bárány...

Imádkozzunk:

Jó pásztorunk, tekints kegyesen nyájadra, és juhaidat, akiket Fiad drága vérén megváltottál, vezesd az örök élet országába. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!