Húsvét ötödik hetének szerdája

Húsvét ötödik hetének szerdája

Római I. Szent Orbán pápa vértanú emléknapja

Szent Mónika az édesanyák emlékezete

Uram, töltse be ajkamat énekkel dicséreted.

Örvendezik ajkam,

Ha neked énekelek,

Alleluja.

Könyörögjünk!

Istenünk, te kedveled az ártatlanságot, és kegyelmeddel visszaadod nekünk a lelki tisztaságot. Irányítsd magadhoz híveid szívét, akiket megszabadítottál a hitetlenség homályától, hogy mindig igazságod világosságában éljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Ego sum vitis vera, et Pater meus agricola est.”

(János 15, 1.)

„Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves.” Jelenti ki a mi Urunk, Jézus Krisztus az utolsó vacsora termében tanítványainak, a tizenegynek, mert ekkor már Júdás az áruló apostol nem tartózkodott velük. Az evangélista ebben a fejezetben a Jézus Krisztussal való teljes egyesülést, a vele való totális titkos egységet írja le, amikor magát igazi szőlőtőnek, a tanítványokat pedig szőlővesszőnek, a mennyei Atyát pedig szőlőművesnek mutatja be. Erről szól a mai evangéliumi szakasz lényege, szemben az utolsó vacsora első beszédével, amely főleg az Atyával való viszonyt világította meg. Ma arról tanít a názáreti Mester, és arra tanít bennünket, hogy vele milyen kapcsolatban van, lesz a megkeresztelt hívő ember. Ennek titkát a szőlőtő és a szőlővessző hasonlata teszi számunkra leginkább felfoghatóvá, leginkább megérthetővé. Nem hiszem, hogy lennének itt Bátán olyan emberek, akár fiatalok, akár öregek, hogy ne jártak volna életükben még szőlőültetvényben, sőt biztos vagyok benne, hogy kevesen vannak, akik még valódi szőlőszüreten nem vettek részt. Ezzel szemben egy nagyvárosi embernek minden bizonnyal idegenül hathat ez a hasonlat, mert bizony szőlőt csak a nagy áruházak hűtött pultjain látott a valóságban pedig el sem tudja képzelni, hogy mi kell ahhoz, hogy az apró rügyekből termés legyen. Már pedig a természet törvénye az, hogy a szőlővesszőnek termést kell hoznia, mert ez a Mennyei Atya egyes-egyedüli akarata. A szőlőtőke, akik ápolnak ilyet, azok nagyon jól tudják, hogy a metszéstől függően mennyire sok hajtást, vesszőt képesek hozni. Jó időben, kedvező feltételek között a szőlővessző olyan erőteljes fejlődésen képes keresztülmenni, hogy bizony pillanatok alatt búja zöld vegetációt képes a szőlőtőkén létrehozni. Azonban nem minden hajtás hoz termést. Ilyenkor érkezik a szőlőműves és elkezdi a hajtásválogatást. Azokat a hajtásokat, amelyek meddőek, felfelé állnak, vagy éppen csokorban növekednek ki kell ritkítani, ki kell gyomlálni, ahhoz, hogy a jó vesszők megfelelően növekedhessenek, szép termést hozzanak, beérjenek, belőlük jó bor készülhessen, és jövőre ismét termőre fordulhassanak. Ez a művelet zajlik le Testvéreim minden nép, minden nemzet, minden család életében. A Mennyei Atya a szőlőműves, aki saját maga gondozza és tisztogatja a vesszőket, a terméketleneket levágja, és kíméletlenül tűzre veti. Minden hívő embernek tudatosítania kell a Jézus Krisztushoz való tartózását, és az ő kegyelméből kell élnie. Szintén azok, akik dolgoztak már szőlészetben, vagy gondoztak odahaza szőlőtőkét, azok tudják, hogy ha meg is hal egy tőke, nyomában mindig sarjadnak vesszők, amelyekkel pótolni lehet az eredeti tőkét. Csakhogy nem mindegy, hogy az új vessző a nemes részből származik, hajt, vagy pedig a vadból, mert ez utóbbi esetben termést sohasem fog hozni, csak gondot okoz állandóan a szőlőművesnek. Ilyen gondot okozó hajtások a bűnös emberek, akik bizony Testvéreim mindig gondot okoznak a Teremtő Atyának. A hívő ember mindig a nemes részből hajt, mert másként nem is lehetne hívő lélek. Saját erejéből azonban még ez a nemes részből eredő ember sem szerezhet az Üdvösség rendjében érdemeket. Egyes egyedül a szőlőműves segítségével lehet eljutni a termőre fordulásra. A szőlőműveshez való tartozás kifejezése pedig minden esetben, a mi életünkben a szeretet, amely a szőlőműves parancsainak megtartásában nyilvánul meg. Különös szeszélye, vagy éppen gondoskodó hozzáállása révén, talán nem véletlenül a mai napon olvassuk ezt az evangéliumi szakaszt, ma, amikor Szent Orbán pápa emléknapját üljük, akiben a szőlőművesek a legfontosabb védőszentjüket tisztelik. Krisztusban szeretett Testvéreim jól tudjuk, hogy minden egyházi közösség fennállása során vagy egyszer, vagy többször, de eljut egy olyan pontig, ahol vagy megáll, vagy újraértelmezi az addig megtett út következményeit, eredményeit, eredménytelenségeit. Úgy gondolom, hogy a mi egyház közösségünk is egy ilyen ponthoz érkezett el, vagy érkezik el ezekben a napokban, hetekben, években. Ennek jele az is, hogy új, fiatal püspökünk áll immár az Egyházmegye élén. Ez az új fiatal szőlőtő a nemes részből fakadt, és az ebből kibomló hajtások is mind újak és fiatalok lesznek. Egy ilyen fiatal reményteljes hajtás a mi Bátai Egyház közösségünk is ezen az új szőlőtőn. Ideje, hogy a körülötte nyomakodó vad és meddő hajtásokat immár letördeljük. Vannak itt olyanok, akik hosszú évek óta nem képesek új termést hozni, ezért ideje azokat a tűzre vetni. Ha nem tesszük meg, és az Egyházmegye, egyház közösségei nem fiatalodnak, nem újulnak meg, akkor hiába a fiatal szőlőtő, termés alig lesz rajta. Látjuk mindannyian a megtett út eredményeit, nem kételkedhetünk, de legfőképpen nem habozhatunk megtenni, amit meg kell tenni, még ha az drasztikus metszésnek is számít. Nem vagyunk ezzel természetesen egyedül, mert szerzetesek, és lelkiségi mozgalmak kerültek manapság hasonló helyzetbe, hogy a kor tényleges üzenetét olykor muszály egybe vetni az alapítók eredeti szándékával. Egy ilyen összevetés gyakran bizony felér egy újra alapítás karizmájával, összeigazítani a jelent és az eredeti szándékot. Mint mondottam a tő mindig ugyanaz, de a tőke időnként fel kell frissüljön ahhoz, hogy új, fiatal és termő vesszőket legyen képes hozni. Komoly feszültségek, olykor zavar és nagy viták támadnak, ha valóban őszinte a közösség, de ha nem az, akkor csak csend és fejet lehajtó hallgatás van, olykor sokat sejtető pusmogással vegyítve. Legyünk hát Testvéreim legalább mi katolikus keresztények egymáshoz teljesen őszinték, és akarjuk a megújulást, a változást, mert ha sokáig várunk minden új tőkét meghalasztunk a régi vesszők meghagyásával. Jézus Krisztus is ismerte a szőlőt, talán volt a családjának is szőleje. Nyilvános működése kezdetén, mint meghívott vendég vett részt Édesanyjával és tizenkét apostolával az egy hétig tartó lakodalomban, és Mária figyelmeztetése és ki nem mondott kérése után azonnal segített, hogy a Teremtő szándéka szerint a vidám életindítás csorbát ne szenvedjen, a feljegyzés szerint mintegy hatszáz liter vizet változtatott át a legfinomabb borrá. A zsidóknál a húsvéti vacsora terítékéhez isteni előírás szerint három kehely bor is tartozott. A Teremtő szándéka szerint a szívet kellett vidámmá tennie a bornak, az utolsóvacsorán pedig Jézus Krisztus a harmadik kehely borát saját vérévé változtatta át. A mai evangéliumban kezdő szó nekem azt sugallja, hogy nagyon messzire kell visszapillantanunk: „Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves”. A szó szoros és léttani értelmében minden olyan bokor, amely tőkéből és vesszőből áll és szőlőnek nevezett gyümölcsöt terem, az igazán szőlőtő. De itt most Jézus Krisztus ugyanúgy kezd beszélni, mint a kafarnaumi zsinagógában az első csodálatos kenyérszaporítás után a megszokott értelmű öt kicsi kenyér, ennek csodával megszaporított több tonnát nyomó formája is kenyér, de a másnap beígért, égből szállott, örök életet adó kenyér mégis az, amit Isten ad: „Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak”. „Én vagyok az élet kenyere”. Össze is kapcsolja már ott, Kafarnaumban a kettőt: „Bizony, bizony mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon”. A földi és az örök élet, azok lényege valóság, realitás a maguk síkján. Sajnálom azokat a keresztény testvéreimet, akik nem tudnak, vagy nem akarnak az „e világ” és a „túlvilág” másságában megnyugodni, azokat elfogadni. Azt javaslom nekik, hogy vegyék a fáradságot és menjenek ki a valódi szőlőbe, töltsenek el ott egy pár hetet, vagy ültessenek maguknak szőlőt és annak gondozása közben ráébrednek az élet minden embere vonatkozó szabályaira, és akkor együtt mondhatjuk majd Jézus Krisztussal az ő szavait: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves.”

Imádkozzunk:

Istenünk, hallgasd meg könyörgésünket, hogy megváltásunknak ez a szent áldozata adjon segítséget jelen életünkben és szerezze meg az örök boldogságot. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!