Húsvét negyedik hetének csütörtökje

Húsvét negyedik hetének csütörtökje

V. Szent Celesztin pápa emléknapja

A Szentlélek emlékezete

Istenünk, midőn néped élén kivonultál,

Utat készítvén nekik és közöttük lakván,

Megrendült a föld, és esőt hullatott az ég,

Alleluja.

Könyörögjünk!

Istenünk, te a megváltással az embert magasan eredeti méltósága fölé emelted. A keresztség szentségével elindítottad bennünk az új életet. Tekints atyai jóságod csodálatos művére, őrizd bennünk örök kegyelmedet és áldott ajándékaidat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Qui manducat mecum panem, levabit contra me calcaneum suum.”

(János 13, 18d.)

„Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Állapítja meg a mi Urunk, Jézus Krisztus az utolsó vacsora termében miután megmosta tanítványainak a lábát, és példát adott nekik arra, hogy szolgálni sokkal fontosabb, mint uralkodni. Mégis ebben a mai evangéliumi szakaszban a názáreti Mester előre megjövendöli apostolainak, amit már oly sokszor elmondott nekik, de igazából sohasem vették komolyan. Halálát és egyikük árulását. Még csak azt sem mondhatnánk, hogy Júdás mellőzött, vagy bármilyen szempontból kisebb értékűnek tartott tanítvány lett volna, hiszen gyakorlatilag a gazdasági vezetője volt az első keresztény közösségnek, az apostolok közösségének. De nemcsak róluk és a Mesterről kellett gondoskodnia, hanem sokszor arról a több ezer emberről is, akik Jézus Krisztus tanításait hallgatták akár napokon keresztül egy kietlen helyen. Ahogy a tanítókörút folyamán egyre többen csatlakoztak a keresztényekhez, vagyis egyre többen keresztelkedtek meg az új tanításnak, bizony ezek a csatlakozok gyakran teljes vagyonukkal szolgálták a Mestert és tanítványait. Valószínűleg Júdás volt, aki pénzé tette a csatlakozók adományait, vagyontárgyait, és ő volt az a személy is, aki a vásárlásokat intézte, hogy a felmerülő szükségleteket kielégítse. Nem elképzelhetetlen, hogy Júdás apostol kezén ez alatt a pár év alatt igen komoly összegek mentek át. Az is nagyon valószínű, hogy pénzügyi területen gyakorlottabb lehetett társainál azért is választották őt erre a feladatra. Így nem véletlen, hogy bele tudott nyúlni a közös kasszába, hiszen a többiek nem látták át az ezzel kapcsolatos ügyleteket. Egyetlen személy volt körükben, aki mindent látott, aki mindent tudott, és ez nem volt más, mint Jézus Krisztus. Ő megakadályozhatta volna Júdás tettét, vagy tetteit, de nem tette, hiszen mindig gondosan ügyelt arra, hogy azt tegye, amit az Atya mondott, és ami az Írásokban meg volt írva, így az is, hogy egy közülük el fogja árulni. Az utolsó vacsora jelenetében érdekes módon állítja egymás mellé a szeretetett és a hálátlanságot. Jézus Krisztus mindig a vendéglátó házigazda szeretetével és alázatával közeledik hozzánk, fogad bennünket, így ha jelképesen is, de ma is mindig megmossa a lábunkat, a tanítványainak, a testvéreinek a lábát, ami a keleti világban a vendégfogadás igen fontos követelményének számított. Aki ezt megtette vendégével az nyugodtan álomra hajthatta a fejét, akár idegen hajlékban is, hiszen tudhatta, hogy, aki a lábát megmossa az nem fog éjszaka álmában az életére törni, vagy éppen kirabolni. Jézus Krisztus példát ad ezzel arra is, hogy majd az apostolok is így becsüljék meg egymást, ilyen szeretettel és alázattal közeledjenek egymáshoz. Az ő példájukra pedig később, majd a papok is ezt tegyék az ő tanítványaikkal. Sajnos ez a szokás nemcsak a vendégfogadás szabályai közül veszett ki, hanem idővel még a papság körében is csupán egyetlen napra degradálódott a nagycsütörtöki liturgiában, amelyben ma már ott sem kötelező érvényű. Ennek elmaradása, a hétköznapi életből és a liturgiából való kikopása is sajnálatos esemény, mert ezzel Jézus Krisztus példáját és tanítását dobtuk sutba, és helyeztük előtérbe az emberi önzést, nagyravágyást, büszkeséget az alázattal és szerénységgel, szolgálattal szemben. Ismét mondom, hogy ez alól ma már az Egyház és papjai sem kivételek. Az igazsághoz azonban az is hozzátartózik, hogy manapság már a nagycsütörtöki liturgiában résztvevő hívek között sem találni könnyedén tizenkét férfit, akik az apostolok szerepét betöltenék. Az egyházközség papjának pedig legalább egy évben egyszer meg kellene mosnia az egyházközség elöljáróinak a lábát jelezve, hogy az nem uralkodni akar felettük, hanem szolgálni az egyházközség egészét. A valódi helyzet azonban fordított, az egyházmegyés papság körében igen kevés már azon papok száma, akik alázattal és tekintéllyel közelednek a hívek felé. Őszintén megvallva az én lábamat kétszer mosta meg az egyházközség papja. Elsőként László András káplán atya, aki később a bérmakeresztapám lett, aki megtanított engem is az alázatra és a szolgálatra, valamint arra, hogy felemelt fejjel tudjak szembe nézni az emberekkel és meg tudjak bocsátani ellenségeimnek, imádkozni tudjam rossz akaróimért. Másodikként szintén egy fiatal még Rómában tanuló atya, Nyúl Viktor tette ezt meg, amikor a húsvéti szünetében a megyés püspök az árván álló Bátai Szent Vér Kegytemplomba helyezte pár napra. Mindezzel szemben a mai evangéliumi szakaszban ott találjuk Júdás apostolt, aki apostoli mivoltából kivetkőzve pénzért, és bűneinek fedezéséért elárulja szeretett és követett Mesterét. Jézus Krisztus azonban ne higgyük, hogy megrendül emiatt, sőt mint már mondtam is ebben a dologban is a jövendölések beteljesedését látja és fogja fel. Tanítványait meg akarja óvni a botránkozástól azzal, hogy előre figyelmezteti őket, előre megmondja nekik a jövőt és Isten tervét. Szenvedése, amely ezek után következik nem a gondviselés hiánya lesz, vagy az, hogy a Mennyei Atya magára hagyta Egyszülött Fiát. Nem az eseményeknek mindig a maguk útján kell haladnia, ahogyan azt Isten előre eltervezte. Az evangéliumi szakasz végén még bátorítja is őket azzal, hogy jövő küldetésük nem lesz reménytelen, nem lesz hiábavaló, mert őmiatta és az Atya miatt elfogadják majd őket az emberek, és ezzel az elfogadással képes megvalósulni az Egyház küldetése. Krisztusban szeretett Testvéreim! Netán ha valakinek megalázónak tűnik minden áron szeretni embertársait, gondolja meg: a parancsoló, a küldő nagyobb nála, és mégis megtette ezt szinte gondolkodás nélkül. De Jézus Krisztus azt sem titkolja, hivatkozik is rá sok esetben, hogy Ő is küldött: az Atya küldötte. Ezért olyan értékes minden, amit megtesz a megváltás címén, mert küldöttként, engedelmeskedve teszi. Ezzel számunkra is megadja a végső motivációt: „Mivel ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha meg is teszitek.” Mi is küldöttek vagyunk, Testvéreim: Istené, Jézusé a közösség szolgálatára: a családéra és a hazáéra. Ti, édesapák és édesanyák, és ti, szerzetesek és papok is valamennyien az egész Földön. Mégis Isten parancsát sokan megkérdőjelezik: nem akarnak engedelmeskedni, kitalálnak mindenféle sületlen elvet, mert lusták a jóra. Aztán csodálkoznak, hogy nem boldogok! Testvéreim ti ne legyetek ilyenek! Ti ne akarjatok gőgösök, felfuvalkodottak, büszkék lenni, mert akkor az életetek hátralevő részében boldogtalanokká váltok. Nagyon jó példa erre Iskaróti Júdás apostol esete. Végig küzdötte a három évet a názáreti Mesterrel a végén mégis elbukott és örök kárhozatra került a lelke. Isten nem ezt a véget szánta ennek a tervnek, mert adott esélyt Júdásnak is a bűnbocsánatra, de emlékezzünk csak rá, hogy Júdás ahelyett, hogy megbánta volna bűneit, elfutott azok elől és fölakasztotta magát még egy halálos bűnt magára véve. Jézus Krisztus még az áruló csók után is megbocsátott volna neki csak kérnie kellett volna és nem elfutnia. Ti se fussatok el Testvéreim, inkább boruljatok le alázattal a mi Urunk, Jézus Krisztus elé, mert sohasem késő leborulni, sohasem késő bűnbánatot vallani, a porba alázni önmagunkat, hogy utána Jézus Krisztus felemeljen bennünket a porból az ő mennyei dicsőségébe. Arról se feledkezzetek meg, hogy megosztja veletek a kenyeret minden szentáldozásban, tehát sarkatokat sose emeljétek ellene.

Imádkozzunk:

Mindenható, örök Isten, te Krisztus feltámadásában újjáteremtesz minket az örök életre. Növeld bennünk a húsvéti szentségek kegyelmét, és az üdvösséges eledel erejével töltsd be lelkünket. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!