2011. május 2., hétfő

Húsvét második hetének hétfője


Húsvét második hetének hétfője


Alexandriai Szent Atanáz egyháztanító püspök emléknapja


Munkás Szent József emlékezete


Gondot viselek juhaimra, mondja az Úr,

És pásztort támasztok közöttük, hogy

Legeltesse őket: én,

Az Úr leszek Istenük, alleluja!


Könyörögjünk!

Mindenható, örök Isten, te megadtad Szent Atanáz püspöknek, hogy rendíthetetlenül védelmezze Fiad istenségét. Segíts kegyelmeddel, hogy tanítása nyomán és pártfogásával egyre gyarapodjunk ismeretedben és szeretetedben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Rabbi, scimus quia a Deo venisti magister,”

(János 3, 2c.)

„Mester, tudjuk, hogy te Istentől jött tanító vagy.” Jelenti ki Szent János apostol evangéliumának elején az a farizeus, akit Nikodémusnak hívtak, és mi Urunk, Jézus Krisztus tanítványává vált. Az is kiderül evangéliumi szakaszból, hogy a zsidó nép vezetői a főpapok, a farizeusok és a szadduceusok között is akadtak olyanok, akik a többiekkel ellentétben érezték, hogy itt, most nem egy közönséges emberrel állnak szemben, hanem igen is egy igen komoly prófétai képességekkel bíró emberrel. Ezeket a vezetőket nem zavarta, hogy a názáreti Mester egy ács fiaként nevelkedett fel, nem zavarta, hogy édesanyja Mária egyszerű asszony. Sajnos az már annál inkább zavarta őket, hogy a többi zsidó vezető nem osztotta az ő elképzeléseiket, ezért ők kénytelenek voltak álláspontjukkal háttérbe vonulni, sőt azt annyira eltitkolni, hogy csak éjjel, a sötétség leple alatt mertek Jézus Krisztushoz közeledni. Ha jól belegondolunk Testvéreim, igen könnyen megszóljuk az ilyen embereket, de azért azt is látnunk kell, hogy nem könnyű a mi Urunkat úgy követni, ahogy azt ő megköveteli tőlünk. Higgyük el, hogy az sem méltatlanabb ember Jézus Krisztus követésére, aki rangját, hivatalát nem tudja könnyedén feladni, mint az, aki bár szegény és semmije sincs még is irigy másokra, megszól másokat, és féltékeny a saját nincstelenségére. Az evangélista igazában csak kiindulásnak használja Nikodémus beszélgetését Jézus Krisztussal. Az Egyház számára, és a mi hívő emberek számára sem igazán az a fontos, hogy az írástudó milyen kérdéseket tesz fel, hanem az a fontos, hogy Jézus Krisztus megjelenésével olyan újat, olyan újdonságot hozott el az embereknek, a világnak, amely az egyszerű koldustól, a leggazdagabb és legbefolyásosabb emberig képes eljutni és azokat egy új életre vezetni. A megváltás kegyelméből minden ember újjászülethet szegény és gazdag egyaránt. Isten gyermekévé válhat minden halandó ember, aki a keresztségben magára veszi azt kitörölhetetlen jelet, amely haláláig kísérni fogja. A vízzel való lemosás régen is jelképezte a bűnbánatot és a megtisztulást. A húsvéti idő a keresztség ideje. Ugyan most már elmúlt húsvét nyolcadának második vasárnapja, fehérvasárnap, amikor a katakumenek levetették fehér ruháikat és visszatértek hétköznapi viseleteikhez. Ma ezek a dolgok már hétköznapibban, egyszerűbben, kevésbé látványosan zajlanak, de a keresztség szertartásában a fehér ruhát azért a gyermekek, vagy a felnőttek vállára helyezzük, hogy az emlékeztesse őket arra, hogy most valóban megtisztultak az eredendő bűntől. Itt a szertartás már a Szentlélek hatása alatt áll, és az ő titokzatos ereje alakítja át az embert. El kell jutni minden embernek, a hitnek arra a fokára, hogy felismerje ennek jelenlétét, amely nem láthat módon, de mégis jelen van. Ez a jel kitörölhetetlenné válik még akkor is, ha valaki később elhagyja az Egyházat, a keresztséget, amelyet megszerzett azonban nem tudja elhagyni, kitörölni, mintha nem is létezet volna. Hatása valóban hasonlítható a szél hatásához, vagyis benne van a szellem könnyedsége, eleganciája, és mozgékonysága. A Szentlélek az anyag és a test kötöttségével szemben a szentség lendületét és örökéletét adja. Krisztusban szeretett Testvéreim a tagnapi napon olyan zsúfolt, de mégis szép eseményeket ünnepeltünk, amelyek méltóak a Család évéhez. Gondoljunk csak bele, hogy május a Szűzanya hónapja, annak első napján mindig Munkás Szent Józsefre emlékezünk, aki két kezi munkájával védte és óvta a názáreti Mestert, míg fel nem cseperedett. Emellett az isteni irgalmasság vasárnapja is volt, amelyben arról emlékeztünk meg, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus micsoda türelemmel és irgalmassággal viseltetett az emberek irányában. Május hónap emellett, ahogy a természetben is, úgy az Egyházban is elmélkedéseiben az ősegyház növekedését és terjedését mutatja meg nekünk, követhetjük azt nyomon, a szent lecke alapján úgy, ahogyan az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk. Akik Jézus Krisztust megölették, most ugyanazok a zsidó vezetők az apostolokat, és híveiket kezdik el zaklatni, ezért az első években igen nagy bátorságra volt szükség a hit, a kereszténység nyílt felvállalásában. Ugyan XVI. Benedek pápa legutóbbi könyvében kijelenti, hogy az üldözők csupán egy szűk csoport, a templomi arisztokráciát képviselték. Ám azért azt is tudnunk kell, hogy éppen ez a szűk elit rendelkezett a zsidó emberek felett a legnagyobb befolyással. Jó példa erre, hogy hiába gazdag és befolyásos ember Nikodémus nyíltan még sem meri felvállalni hitét, mert a félelem ekkor még sokkal nagyobb és erősebb az emberekben, mint az éppen csirázó hit. Egy régi, hatalmába görcsösen kapaszkodó elit réteg küzd egy új erőt hordozó, de szintén maroknyi csoport ellen, akik ráadásul még nem is gazdagok, nem is tanult emberek. Az apostolok a szentleckében imádkoznak, és azt kérik, amire ténylegesen szükségük van: bátorságot az igehirdetéshez. Nekünk a huszonegyedik század keresztény katolikus híveinek is ezt kell kérnünk a húsvéti időszakban a Szentlélektől, mert azaz egykori zsidó elit, amely az apostolok és az első hívek életét megkeserítette ma is létezik, ma is görcsösen markolja hatalmát, és ma még elvetemültebben küzd a kereszténység ellen, mint valaha. Nikodémus, Jézus Krisztus korában már igen hajlott korú volt, már nagyapja is lehetett volna a názáreti Mesternek. Egy ilyen öregember már nehezen acélozza meg akaratát, nehezen veti meg a lábát és áll neki küzdeni. Emiatt szeretne Nikodémus újjászületni, újéletet kezdeni, hogy fiatalon, elszántan ő is küzdhessen Jézus Krisztusért. A názáreti Mester pedig pontosan és jól érthetően elmagyarázza számára, hogy az újjászületés nem reinkarnációt jelent, nem a test újraformálódását, hanem ennél sokkal többet, a lélek megújulását. Erre pedig képes még az öregember is, a beteg ember is, és mindenki, aki addig nem úgy élt, ahogy Jézus Krisztus tanította, de mégis szeretne úgy élni. A vízből és a Szentlélekből való újjászületést nyugodtan vonatkoztathatjuk a keresztség és a bérmálás szentségére, vagy a papi rend elnyérésére.
A vízzel való keresztség, amelyet az Egyház Húsvét éjszakáján szolgáltat ki a hittanulóknak, igazi lelki újjászületést jelent. A megkeresztelt meghal a bűnnek, szakít korábbi bűnös életével, és feltámad, újjászületik Jézus Krisztusban. A bérmálás szentsége, amely a Szentlélekajándékának elnyerése, szintén újjászületést jelent abban az értelemben, hogy a bérmálandó személy ekkor kötelezi el magát teljes felelősséggel a keresztény életre. A lelki újjászületés harmadik lehetősége a bűnbocsánat szentsége, amelyben a megtérő és bűnbánó ember vétkeit Isten eltörli. A keresztségben és a bérmálásban csak egyszer részesedhetünk, de a bűnbocsánat szentségében értelemszerűen többször is. Éljünk minél gyakrabban és rendszeresen ezzel a lehetőséggel, amely által az irgalmas Atya szeretett gyermekeiként fogad vissza minket házába. És, ha lelkünk valóban újjá tud születni a bűnbocsánat lelki vízében, akkor mi is mondhatjuk Nikodémussal: Mester, tudjuk, hogy te Istentől jött tanító vagy.”


Imádkozzunk:

Mindenható, jóságos Atyánk, Szent Atanáz püspökkel együtt állhatatosan hisszük, hogy egyszülött Fiad veled együtt igaz Isten. Add, kérünk, hogy e szentség mindig éltessen és tápláljon minket. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.

Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése