Húsvét harmadik hetének keddje

Húsvét harmadik hetének keddje

Avilai Szent János áldozópap emléknapja

A Szent őrzőangyalok emlékezete

Dicsérjétek Istenünket, akik félve tisztelitek őt,

Kicsinyek és nagyok,

Mert beteljesedett Fölkentjének üdvössége,

Ereje és uralma, alleluja.

Könyörögjünk!

Istenünk, te megnyitod a mennyország kapuját azoknak, akik újjászülettek vízből és Szentlélekből. Növeld híveidben a keresztségi kegyelmet, hogy bűneinktől megtisztulva elnyerjük javaidat, amelyeket atyai jóságoddal ígérsz nekünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Ego sum panis vitæ!”

(János 6, 25b.)

„Én vagyok az élet kenyere!” Hangzik fel a mi Urunk, Jézus Krisztus felelete a vele feleselő zsidó tömeg számára, miután igyekezett mindent elkövetni azért, hogy a kenyérszaporítás csodája után az ő királyságát kereső népet a helyes útra terelje. Mivel Jézus Krisztus hitet követelt hallgatóitól, azok erre viszonzásul csodákat és jeleket követelnek tőle. Igaz, ami igaz, hogy Jézus Krisztus megszaporította a kenyeret és a halat, jól lakatott több ezer embert, de ez még nem messiási jel. Hiszen emlékezünk csak rá Mózes is adott mannát a pusztában, de ez még nem mennyei ünnepség. A názáreti Mester szerint a manna csak előkép, az igazi kenyér az, akit az Atya ad az égből, és aki életet tud adni a világnak. A kiválasztott népnek, a zsidóknak a kivonulás idején a manna csak egy az Istentől kapott ajándék volt. Napról napra elküldte nekik Isten a mennyből, így az út folyamán soha nem kellett éhezniük, és ez annyi táplálékot adott nekik, melyből elég erőt tudtak meríteni ahhoz, hogy elérjék az Ígéret Földjét. Az út a sivatagon keresztül fáradtságos és hosszú volt, de minden nap kaptak annyi eledelt, ami egész napra elég volt nekik. Az igazi kenyér, melyet az Atyától kapunk – Krisztus az Oltáriszentségben – ugyanilyen a mi lelkünknek. Csillapítja éhségünket és táplál minket, amikor lelki eledel után vágyódunk. Fenntart és megerősít minket, hogy elérjük az örök ígéret földjét. Az ígéret őbenne teljesedik, ezért is mondja ki a mai evangéliumi szakaszban, hogy: „Én vagyok az élet kenyere!” Olyan abszolút, mégis határozott kijelentés ez, mint az, hogy: „Én vagyok a világ világossága!” Mindez azt jelenti Krisztusban szeretett Testvéreim, hogy ő az egyetlen közvetítő, minden kegyelem forrása, éppen ezért az üdvösség rendjében őt lehetetlen megkerülni. Nem is szabad azt akarnunk, hogy őt megkerülve jussunk el az utunk végére. Egyet kér ezért tőlünk: „Kérjetek és kapni fogtok.” Akik nem éheznek, azoknak Testvéreim nincs is szükségük kenyérre, így arra sem, hogy kérjenek. Akik éheznek, azok megvásárolják maguknak, amire szükségük van, mert úgy vélik, hogy pénzzel, anyagi javakkal minden megváltható még az örök élet is, pedig nem így van. Ám minden ember éhezi a lelki táplálékot, amit nem tud egyedül előállítani, és senki nem tudja elkészíteni neki. Az egyetlen forrás, ahol hozzá tud ehhez jutni, ha alázatosan kéri az Atyától, mert csak az alázatos szív képes Őt befogadni. Kitárt kezekkel és szívvel kell az Úr elé menni és úgy kérni Őt „Uram, add meg nekünk ezt a kenyeret minden nap". Ez a kenyér, amelyet az Örökkévalóságból kapunk, oda visz el minket. Kielégíti a legnagyobb éhséget is. Jézus Krisztus csak azoknak tudja odaadni önmagát, akik felismerik, hogy szükségük van rá és kérik Őt „Uram, add meg nekünk ezt a kenyeret minden nap!” Keresd és meg fogod találni! Ki tudta azt valaha is elképzelni, hogy egy napon Isten emberként száll közénk a mennyből? Ki tudta azt elképzelni, hogy továbbra is közénk jön, hogy kenyerünk legyen? Van még valami, amit nem tenne meg értünk? Ahhoz, hogy ezt az elképzelhetetlen ajándékot befogadjuk, két dolgot kell szem előtt tartanunk: „Aki hozzám jön…” és „Aki bennem hisz…”. Ahhoz, hogy Krisztushoz menjünk, meg kell mozdulnunk – fel kell kelnünk onnan, ahol vagyunk és el kell mennünk oda, ahol Ő van, elengedni mindent, ami megköti kezeinket, és hagyni, hogy Ő elárasszon minket ajándékaival. Hinni Jézus Krisztusban azt jelenti, hogy belé helyezzük a hitünket és a bizalmunkat. Ez nem más, mint megmutatni és szavainkkal megvallani Őt a világnak és csodálattal eltelve elfogadni az igazságot, hogy Ő valóban jelen van az Oltáriszentségben. Szóljunk hozzá bátran beszélgessünk el Jézus Krisztussal: Uram, a Te jelenléted az Oltáriszentségben valami olyan dolog, amit az elmémmel felfogok, de amiben a szívemmel sokkal jobban kell hinnem. Hiszem, hogy mindig annyi kenyeret adsz nekem, amennyivel soha sem fogok éhezni, és a hit majd mindig oltani fogja szomjúságomat. Segíts, hogy jobban higgyek valós jelenlétedben, amely hozzásegít majd ahhoz, hogy jobban szeresselek! A húsvéti időben sem késő megtennünk a következő fontos elhatározást, amely első lépés lehet az örök élet felé vezető úton: Ma meg fogok állni egy katolikus templomnál; betérek néhány percre, hogy egy kicsit találkozzam az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztussal, beszéljek vele és kérjem az erősebb hit kegyelmét. Fontos, Testvéreim, hogy kívánságainkat, kéréseinket szavakba tudjuk ölteni, hogy bele tudjuk sóhajtani imáinkba. Jézus Krisztus mindig meghallja ezeket a sóhajokat és nem földi vágyaink javát akarjuk elérni, hanem az örök életbe vezető vágyainkat, akkor Ő mindig teljesíti kéréseinket. Nem fogunk többé éhezni, és nem fogunk többé szomjazni, mert ő valóban az élet kenyere.

Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, tekints jóságosan népedre, és akiket örök életre szóló szentségeiddel megújítottál, azokat juttasd el a megdicsőülő test romolhatatlan feltámadására. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!