2011. április 20., szerda

Nagyszerda


Nagyszerda


Urbínoi Boldog Benedek kapucinus szerzetes emléknapja


Az engedelmesség emlékezete


Jézus nevére hajoljon meg minden térd

A mennyben, a földön és az alvilágban,

Mert az Úr engedelmes lett a halálig,

Mégpedig a kereszthalálig.

Ezért Jézus Krisztus az Úr az Atyaisten dicsőségére.


Könyörögjünk!

Istenünk, te azt akartad, hogy szent Fiad vállalja értünk a kereszt gyalázatát, és így megszabaduljunk a gonosz lélek hatalmából. Kérünk, add meg híveidnek, hogy elnyerjük a feltámadás kegyelmét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Tempus meum prope est.”

(Máté 26. 18d.)

„Közel van az én időm.” Jelenti be, a mi Urunk, Jézus Krisztus tanítványainak az utolsó vacsorán, és arra kéri apostolait, hogy erre hivatkozva, mint valami jelszóra menjenek és keressenek maguknak megfelelő helyet, ahol megalapíthatja társaságukban azt a szentmisét, amely majd évezredekkel később is fennáll, és amelyben vele találkozhatunk. A tegnapi evangéliumban is ugyanez a téma került feldolgozásra, és ma is, csak ma Máté evangélista szemszögéből ismerhetjük meg. Az utolsó vacsora előtt ez a bevezetés áll: „Közel van az én időm.” Ez az üzenet ugyan a házigazda irányába hangzik el, de nemcsak annak szól, hanem sokkal inkább a későbbi Egyháznak, és annak tagjainak. A házigazda talán éppen az Arimateai József volt, aki nagybátyjaként, nevelő apja halála után igen sokat foglalkozott a názáreti Mesterrel. Sokak szerint hajóival maga Jézus Krisztus is beutazta az egész Földközi-tenger medencéjét, és halála után ő volt az, aki az eltemetéséről is gondoskodott. Elérkezett hát az óra Testvéreim, amelybe bele volt foglalva Isten egész megváltó terve, és Jézus Krisztus minden érdemszerző tette. Holnaptól tehát megkezdjük mi magunk is saját egyházközségünkben a Szent Három napot, amit latinul Triduum Sacrumnak nevezünk. Ebben a műben, amely az elkövetkezendő három napban általunk is egy kicsit valóra válik megvalósul az emberek iránt való áldozatos szeretet is. A zsidók számára a húsvéti vacsora az Egyiptomból való szabadulás emléke volt. Jézus Krisztus utolsó vacsorája már a bűntől való szabadulás bevezetése. A mi húsvétunk pedig a Megváltás emlékére tartott ünnep. Krisztusban szeretett Testvéreim a következőkben egyik lelkiatyám idevágó gondolatait szeretném veletek megosztani.

HÚSVÉTI TANÍTÁS AZ ORSZÁGMENTÉSRE

Hazánk komoly bajban van helyzetünk többszörösen romlott, össze kell fognunk az imádságban, hogy Isten segítségét kikönyöröghessük. Nemcsak imádkozni akarunk, hanem szeretnénk komolyan elgondolkodni azon, hogy mi lehet az alapja hazamentő gondolkodásunknak. Szent Pál apostol sok emberi gyengeséget, versengést, belharcot ismert. Nem ezekben látta az igazi veszedelmet. Szerinte: „Nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen. Vegyétek fel, tehát Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és megállhassatok, mert mindent megtettetek”.(f 6, 12-13) Az angyaloknak minden karából váltak ki lázadók, gyűlölik Istent, különösen a Fiút, akinek a jövőben történő megtestesülése volt a buktató a próbatételénél. Gyűlölik azt, aki Isten Fiát emberként a világra szülte: Szűz Máriát, és gyűlölik Magyarországot, mert Mária országa. Intelligenciájuk nagyobb, mint az embereké, akaratuk erős. Velük és földi csatlósaikkal állunk szemben. Nem elég a földi igyekezet, Isten kegyelmeire van szükségünk. Az ellenségein győztes húsvéti Bárányhoz könyörögjünk! Jézus sorsa akkor fordult tragikusra, amikor ellenségei elhatározták, hogy megölik Őt. „Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok csodajelet művel. Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az esztendőben főpap volt, azt mondta nekik: Tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elveszik.” (Jn 11,49-50) „Jézus tehát meghal a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse” (J 11,51-52) Vissza kell imádkozni magyar testvéreinket Isten országába, és őseink hitét. Kiesdeni a szeretet egységét, hogy minden magyar együttgondolkodjék és érezzen. Jézustól kérjük, aki ezért szenvedett és halt meg. Jézus feltámadása és a poklon és halálon aratott győzelme után sem állt bosszút hazáján, nemzetén. Viszont érvényes lett a gyakorlatban az a példabeszéd, amelyet korábban a gonosz szőlőművesekről mondott: „a gonoszokat kegyetlenül el fogja pusztítani, a szőlőt pedig más bérlőknek adja, akik megadják neki a termést a maga idejében.” (Mt 21,41) Népe gyermekeit feltámadása után együtt menti a többi nemzettel: „Ezek az igék, amelyeket elmondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesedni mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban. Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Azt mondta nekik: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapra feltámadni halottaiból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én majd elküldöm nektek Atyám ígéretét. Ti csak maradjatok a városban, amíg el nem tölt az erő benneteket a magasságból”.(Lk 24, 44-49) Szűzanya, Szent Péter és több mint száz társuk elnyerték a Szentlelket pünkösd ünnepén. A csodálatos élmény után Péter apostol kísérőivel együtt kiment a térre az utolsó vacsora terméből, és az egybegyűlt több ezres tömegnek beszélni kezdett. Mi más lehetett volna a beszéd témája, mint Jézus megváltó halála, föltámadása és a belőle fakadó üdvösség. Ennek feltétele azonban az, hogy mindenki elismeri bűnösségét és a felelősséget, amivel egyénileg tartozik. Péter tehát így szólt: „Izraelita férfiak, halljátok ezeket, a szavakat: ti a Názáreti Jézust, azt a férfiút, akit Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket, mint ti is tudjátok, Isten általa művelt közöttetek, ezt az embert istentelenek keze által felszegezve megöltétek, miután Isten elhatározott terve és előretudása szerint átadatott. Isten azonban föloldozta a halál bilincseit, és föltámasztotta őt, amint lehetetlen is volt, hogy azok fogva tartsák.” (ApCsel 2, 22-24) Eme tény mellett tanúskodik Dávid a Zsolt 16, 8-11-ben, és Péter a maga tapasztalata alapján. Ez a tapasztalat élt az apostolokban, ezért vérüket is kiontották életük végén. Mi is erre építjük hitünket és feltehetjük a kérdést: Nem lehetséges Jézus erejét segítségül hívnunk?

De igen, lehetséges, mert mi általa Isten gyermekei lettünk és nem a gonosz gyermekei. Ezt a fordulatot pedig Júdás árulása hozza meg. E cselekedet nyitja meg a kaput az emberi rosszindulat és ellenségeskedés tényeleges megnyilvánulása előtt. Jézus Krisztus megölésének szándéka már hosszabb idő óta érlelődött a zsidó vallási vezetőkben, akik számára az áruló tett adta meg a lehetőséget, hogy szándékukat meg is tudják valósítani, mert mind addig hiába próbálkoztak azzal nem sikerült számukra. Természetesen helytelen volna azt gondolnunk, hogy az események hátterében csupán az emberi gonoszság húzódik meg, s oktalanság volna részünkről, ha nem vennénk észre emellett Isten szándékát, ami a Megváltásunkra irányul. Talán nem könnyű felismernünk ezt az üdvözítő szándékot, s még ennél is sokkal nehezebb emberi ésszel megértenünk és hatására megtérnünk. A hit azonban olyan láthatatlan, de roppant erő, amely közelebb visz minket Isten titkaihoz, a Teremtéshez, a Halálhoz, és a Feltámadáshoz egyaránt. Jézus Krisztus mai apostolai, a papok, a szerzetesek ma is köztünk járnak, ma is odajönnek hozzánk és átadják nekünk Jézus Krisztus személyes üzenetét: „Közel van az én időm.”


Imádkozzunk:

Mindenható Istenünk, add, hogy bizakodva higgyünk az örök életben, amelyet Fiad halála szerzett, és ez a szent áldozat jelenvalóvá tett számunkra. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése