2011. április 22., péntek

Nagypéntek


Nagypéntek


Fabrianoi Szent Ferenc ferences szerzetes emléknapja


A keresztáldozat emlékezete


Ó, keserves, rettenetes óra!

Tikkadt ajkad nyílik végső szóra.

Visszaadva Atyádnak szent lelked,

Vérző fejed halálba csüggeszted.


Könyörögjünk!

Istenünk, te az ősbűnnek az egész emberi nemre átszálló örökségét, a halált legyőzted szent Fiadnak, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak szenvedésével. Add, hogy mi, akik hozzá hasonlókká váltunk, miként emberi természetünk révén hordozzuk a földi ember képét, úgy kegyelmétől megszentelve a mennyei ember képét is hordozhassuk. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Consummatum est.”

(János 19, 30b.)

„Beteljesedett!” Sóhajtott fel a keresztfán a mi Urunk, Jézus Krisztus és visszaadta lelkét Teremtő Atyjának. Ekkor már nem sokan voltak körülötte néhány katona, és néhány tanítvány, édesanyja Mária, a szeretett tanítvány János apostol, aki a mai evangéliumban nem egyszerűen csak közli az eseményeket, mint valami riporter, aki szemtanúja az eseményeknek, hanem értelmezi azokat, mint a megszületett Egyház alapítója. Szent János apostol azt is elmondja, hogy miért történt mindez. Jézus Krisztus világos tudattal vállalta a keresztutat és a vértanúságot, mint igehirdetésének következményét és megpecsételését. Királynak tudta magát, aki éppen engesztelő szenvedésével szerezte meg a megváltást az emberiségnek. Halála egybeesett a húsvéti bárány feláldozásával, s ez is jele annak, hogy kereszthalála valódi áldozat volt. Nagypéntek van, a világ tele van sírással, szomorúsággal, ma ugyan az ég nem borult el, és nem támadt sötétség, a templom függönye sem hasadt ketté, de bele tudjuk képzelni magunkat a kétezer évvel ezelőtti események körülményeibe. Mit is jelent a három szent nap? Anselm Grün Gyógyító egyházi év című munkájában ezt írja: „Jézussal együtt járjuk az utat ezeken a napokon, egyben emberré válásunk útját is járjuk. Ez az út négy lépésben valósul meg: nagycsütörtök az elfogadás, nagypéntek az elengedés, nagyszombat az eggyé válás, húsvét pedig az újjászületés.” Ma, nagypénteken az elengedés, azaz állomás, amelynél járunk. A mai nap liturgiájában nincs szentbeszéd, nincs értelmezés, nincs magyarázat, hanem olyan tömör rítusok végrehajtására kerül sor, amelyek nem viselik el a bőbeszédű prédikációt. A mai nap liturgiája egyetlen és megismételhetetlen a következő év nagypéntekjéig. A pszichodráma mély hallgatással, csenddel kezdődik. A pap és az asszisztencia szinte észrevétlenül érkezik a főoltár elé. Szó nélkül földre borulnak a mai nap nagy titka előtt. A szenvedés történet egyetlen gyógyulás történet, belső, lelki sebeink gyógyulásának története. Ezért először könyörtelenül feltárjuk őket, a saját sebeinket éppúgy, mint a világunk kórképét, amelyben az egyik ember elárulja, a másik hárítja a bűnt, amelyben az emberek tárgyi kényszerek malmában őrlődnek, nevetségessé teszik, kigúnyolják egymást, végül kárörömmel figyelik, ahogy a másik gyötrelmek között kimúlik ebből a világból. A nagypéntek egyenlő azzal, mit tud az ember. A másikat, a testvérét keresztre feszíteni. A húsvét viszont egyenlő azzal, hogy mit tud az Isten. Az Isten még a bűnöst is életre tudja kelteni. A nagypéntek az amikor egy embert, aki semmi bűnt nem követett el, senkinek nem vétett, sőt mindenkin segített, csak jót tett, csak jót akart, sötét éjszaka elfogták, csókkal elárulták, megkötötték, megverték, leköpdösték, halálraítélték, megostorozták, megkínozták testileg-lelkileg, keresztfát tettek a vállára, keresztre feszítették, s kegyetlenül nézték, hogy keserves kínok között, kínos vonaglásban utolsót lélegzik. Tanítványai, akik a jobbak közé tartoznak, cserbenhagyják, Júdás elárulja, Péter háromszor megtagadja. A tömeg, akiket gyógyított, akik tátott szájjal csodálták tanításait, akiket kenyérrel és hallal megvendégelt most ellene fordulnak és halálát kívánják. Csupán édesanyja, s néhány asszony, s egyetlen tanítvány János apostol, a szeretett apostola, marad a végsőkig mellette, de ők is csak siratni tudják, megvédeni nem. Ezt teszi az ember, Krisztusban szeretett Testvéreim, ezt teszi nagypénteken, mert csak ezt tudja tenni halandó balgaságában. A legszomorúbb és legkiábrándítóbb az, hogy mind a mai napig az emberek nagy többsége meg van így, meg van elégedve önmagával, s ennek az a következménye, hogy annyi, de annyi igazságtalanság van körülöttünk. A húsvét úgy jön el, hogy Jézus Krisztus, mint valóságos ember, szenvedett és meghalt, de mint valóságos Isten, végig harcolta a nagypénteket, megküzdött a bűnnel és a Sátánnal. Tehát nem ő halt meg, hanem a bűn. A mai Igében az Isteni Jézus Krisztus szól – „Leteszem a lelkemet, hogy újra felvegyem azt.” Húsvét mutatja meg teljes valójában, hogy mit tud, hogy mire is képes az Isten. Legyőzi a halált, megmutatja az utat az örökéletre, Isten országába. Jézus Krisztus feltámadása bizonyság, hogy erősebb, mint a bűn, hogy erősebb, mint a halál. Bizonysága annak, hogy ő valóban az Isten Fia, a megígért Üdvözítő, tehát minden tanítása igaz, reá kell hallgatni, őt kell követni. A költő a szavak, az érzelmek húrjain így képes mindezt papírra önteni:

Nagypéntek gyásza úgy reám borult,
Ragyogott a nap, mégis alkonyult…
Csak álltam, álltam a napsugarakban
Nagypéntek gyásza zokogott a napban…
Én hallgattam a nehéz zokogást
És figyeltem a vérző Messiást.
Láttam: szemét égette fájdalom,
Vérző homlokát, ah, úgy fájlalom.
A töviseket, a véres koronáját,
A láthatatlan, örök glóriáját.
Néztem nagypéntek bűvös láthatárán,
Megtört a könnycsepp szememnek pilláján:
- Ah Istenem, Te úgy szeretted őt,
Az ártatlant, az örök Szenvedőt.
Hiszen Fiad volt, szent és isteni,
Mégis hagytad Őt felfeszíteni.
S mi bűnösök, kiket szintén szeretsz,
És semmiségünkért, óh, meg se vetsz,
Mi bűnösök, hát mért nem szenvedünk,
Csendes mosollyal, s ha veretettünk,
Mért nem mondjuk, hogy így kell lennie,
És hogy az egész ütés semmi se…
Add, hogy nagypéntek vigaszunk legyen,
Reád találjunk ott, a nagy hegyen,
Hol keserűség poharát ürítve,
Szenvedjünk csendben, másra nem tekintve,
De megtagadva örökre magunkat.
És büszkén járva tövises utunkat,
Általküzdve a három napot,
Elérhessük a fénylő csillagot,
Mely Húsvét napján gyulladt ki az égen,
Megfoghatatlan, örök csodaképpen!

Testvéreim mi is a keresztrefeszítés valójában?

Egy orvos így ad róla fiziológiai leírást: „Ahogy lassan lefelé csúszott… a csuklókon átvert szögeken függve, kínzó fájdalom hasított az ujjaiból kiindulva a karjain át az agyába; a csuklókon átvert szegek nyomást gyakoroltak a középső érző-mozgató idegre. Ahogy feljebb küzdötte magát, hogy a feszítő kíntól szabaduljon, egész testsúlyát a lábain áthaladó szögre helyezte. Újra szörnyű fájdalmat érzett, melyet a lábcsontok között haladó idegeket átszakító szög okozott. Ahogy karjai kifáradtak, izmai görcsbe rándultak, újabb erős, szűnni nem akaró, hasogató fájdalmat okozva. A görcsök miatt képtelen volt feljebb küzdeni magát, így egyre nehezebben tudott lélegezni. Még képes volt tüdejébe beszívni a levegőt, kilélegezni azonban már nem tudta. Küszködött, hogy kissé feljebb emelkedjen, legalább egy apró lélegzetre… Órákig tartott ez a határtalan fájdalom; a minden kilégzéshez szükséges kicsavarodás; az izom-szaggató, ízekig ható görcsök; a fuldoklás; az égető fájdalom, ahogy korbácsolástól összeroncsolt hátát újra meg újra felszakította a durva gerenda, valahányszor feljebb küzdötte magát, majd újra lecsúszott. Aztán újabb gyötrelem következett: mély, szorító fájdalom a mellkasban, ahogy a szívburok lassan vérsavóval telt meg, és nyomást kezdett gyakorolni a szívre. Már csaknem vége volt; a vér- és folyadékveszteség elérte a kritikus szintet; az összeszorult szív küszködött, hogy nehéz, sűrű, alvadékony vért pumpáljon a szövetekbe; a megkínzott tüdő kétségbeesett küzdelmet vívott egyetlen kortynyi levegőért. Érezte, ahogy a halál hidege átjárta mindenét… végül engedett neki, és hagyta, hogy teste meghaljon.” A Biblia ezekkel a szavakkal jegyzi fel: „és keresztre feszítették”. Nekünk csupán szavak, sohasem éreztünk még hozzá hasonlót sem, így aztán még elképzelni is lehetetlen, amit értünk át kellett élnie. Mel Gibson Passiója visszaad belőle néhány ingert, néhány effektet, de az érzéseket nem tudja, ezeket életünk során egyenként, apránként, külön-külön nekünk kell összegyűjtenünk, hogy a végső órán mindent összeadva mi is kimúljunk ebből az árnyékvilágból. Felmentünk ma mi is a Golgotánkra. A látvány azonban, amely szívünket betöltötte inkább csodálattal és szépséggel telt meg a látványtól, az énektől és a gondolatoktól. Semmi sem utalt fájdalomra, keserűségre, halálra. Pedig ott álltunk mi is a három kereszt alatt, éppen olyan kevesen, mint amilyen kevesen maradtak két ezer éve az alatt az eredeti keresztek alatt. Huszonegyen! Huszonegyen tudtuk, hogy mit jelent a nagypéntek! Huszonegyen tudtuk, hogy mit jelent a feketeszövettel letakart Jézus kereszt. Weöres Sándor: Kereszt-árnykép című versével zárnám gondolataimat.

A kereszt felső
ága égre mutat,
nagy örömhírt tudat:
„itt van a te utad”

a kereszt két karja a légbe szétszalad,
rajta sovány kezek tört vért virágzanak:
„vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad,
kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad”

a keresztnek alsó
ága földre mutat:
„vesződj: itt áss kutat,
lásd benne arcodat.”

E szép gondolatokkal mi is felsóhajtunk megkönnyebbülten, csodára várva, mert hála az égnek más halt meg helyettünk, más halt megértünk. S mind erre a Megfeszített?: „Beteljesedett!”


Imádkozzunk:

Mindenható, örök Isten, te Jézus Krisztusnak áldott halálával és föltámadásával megváltottál minket. Őrizd meg bennünk irgalmad művét, hogy ebben a szent misztériumban részesedve, neked szentelt áldozat legyen egész életünk. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Virrasztásos, áldott Nagypénteket kívánok Minden Krisztusban hívő Testvéremnek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése