2011. április 15., péntek

Nagyböjt ötödik hetének péntekje


Nagyböjt ötödik hetének péntekje


De Veuster Damján József szerzetes áldozópap emléknapja


Nagyböjt harmincnyolcadik napja


Szorongatnak, Uram, könyörülj rajtam!

Ragadj ki az ellenség kezéből,

És ments meg azoktól, akik üldöznek engem.

Uram, ne hagyd, hogy szégyent valljak,

Hiszen téged hívlak!


Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, bocsásd meg, hogy emberi gyengeségből vétkeztünk, és oldozd fel jóságosan bűneink kötelékét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Multa bona opera ostendi vobis ex Patre meo.”

(János 10. 32b.)

„Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében.” Vetette, a mi Urunk Jézus Krisztus azoknak a zsidóknak a szemére, akik egy alkalommal követ ragadtak, hogy megkövezzék őt, amiért szerintük ember létére Istenné tette magát. Történetileg a mai evangéliumi szakasz közvetlenül megelőzi Lázár betániai feltámasztását. Mind ennek azért van jelentősége, mert így ebben az összefüggésben jól láthatjuk, hogy a názáreti Mester lelkében milyen folyamatok mentek végbe, mi játszódott le lelkében, amely még sem gátolta meg abban, hogy újabb mindennél nagyobb csodát hajtson végre a zsidók előtt. Azt is érzékelni lehet ebben az összefüggésben, hogy talán késlekedésének is lehetet ez oka, mert lelkét azért minden bizonnyal megviselte az7 a tudat, hogy saját népének tagjai követ ragadnak ellene, ő ellene, aki valóban csak jót és csodákat tett eddig velük. Az biztosan nyilvánvalóvá vált számára, hogy a kiválasztott zsidó nép, a saját népe nem ismeri el istenségét, és nem is fogja elismerni azt soha tehet ő bármilyen nagy csodát, vagy fantasztikus dolgot a szemük láttára, mert azok csak az embert akarják látni, Istennek még a látásától is félnek bűneik súlyossága miatt. Természetesen Jézus Krisztus azzal is tisztában van, hogy istenségének teljes kinyilatkoztatását csak kereszthalála és harmadnapon történő feltámadása hozza meg. De ennek előkészítése, ennek bejelentése már ekkor is érezhető volt mind szavaiban, mind tetteiben. Az elmúlt napokban olvasott és hallgatott állításai, hogy Istentől jött, vagy az, hogy előbb létezett, mint maga Ábrahám, pedig csak harmincegy pár éves, sőt, hogy egynek tudja magát Isteni Atyjával, ezek mind olyan nehezen értelmezhető állítások, amelyek elfogadásában a zsidók elbuknak. A zsidó nép, de még néhány annak vezetői közül is ennek ellenére megérezték a názáreti Mester rendkívüliségét, mégis a szemük csak a hús-vér ember látta, ezért káromkodásnak vélték ezeket az állításokat, olyan határtalan merészségnek, hogy ember létére nem átall magának isteni jogokat követelni. Az ószövetségi, mózesi törvény szerint már pedig az ilyet állító embert súlyosan meg kellett büntetni ezért ragadtak kezükbe követ. Ők tehát az ószövetségi szentírásban szereplő szavakat vették alapul, nem pedig azokat a bizonyítékokat, amelyek szemük láttára keltek életre szinte naponta Jézus Krisztus csodálatos tetteiben és mindenekfelett álló szeretetében. Ez az oka annak, hogy maga Jézus Krisztus is az ószövetségi szentírásból idéz szavakat. A 81. zsoltár a nép vezetőiről azt mondja, hogy „istenek” vagytok, mert Isten közvetlen megbízásából ítélkeztek, és érdekes módon ezt senki sem tartotta káromlásnak köreikben. Azt már persze, hogy is vehették volna észre, hogy isteni megbízatásuk véget is ért abban a pillanatban, ahogy éltek ezzel a jogukkal, mert tetteik semmiben sem hasonlítottak Isten tetteihez, de mg az emberi mértéket sem ütötték meg. Ezzel szemben Jézus Krisztus tettei viszont minduntalan arról tanúskodtak, hogy az Atya valóban őbenne van, és ő pedig az Atyában. A Megváltás története és misztériuma azonban nem úgy volt megtervezve, hogy ott és akkor kell meghalnia, hanem úgy, hogy annak még később kell bekövetkeznie. Ezért Jézus Krisztus kiszabadítja magát a dühöngő zsidók kezéből és tanítványaival együtt útnak indul, visszatér arra a helyre, ahol nyilvános működése elkezdődött a Jordán folyón túlra. Életünkben nekünk is igen sokszor szükségünk van arra, hogy amikor kicsit összezavarodunk, akkor lelkünk nyugalmának helyreállítása érdekében vissza kell térnünk a kezdetekhez, hogy ismét erőt tudjunk meríteni a további harchoz, küzdelmekhez. Ezért megy vissza a Jordán folyóhoz, ahol annak idején Keresztelő Szent Jánostól a keresztségben részesült, és ahol a Szentlélek galamb formájában reá szállt és megjelölte őt, mint Isten Egyszülött Fiát. Jézus Krisztus ellen fellázadó zsidók tömege már olyan nagy, hogy érezte küldetésének végéhez érkezett, Szent János evangélista éppen ezért fontosnak tartja kiemelni, hogy az emberek hittek Jézus Krisztusban, azaz küldetése eredménnyel járt. Igaz, ami igaz ezek a benne hívő emberek nem voltak ekkor még túl sokan, csupán néhány ezren, a több tízezer hitetlennel szemben, akik viszont ekkor már egyértelműen az azonnali halálát akarták. A küldetés mindenképpen sikeresnek volt mondható, mert célja, hogy megismertesse az emberekkel az igaz Istent, és megmutassa számukra Isten Országának megvalósulását megtörtént. Hívei, követői valóban e három év alatt némi bepillantást nyerhettek a valódi Isten gondolkodásába, és megismerhették azt ahogy az érez, és nem az, amit róla emberek a könyveke leírtak, mert a kettő szöges ellentétben állt egymással. A zsidó vallási vezetők, a farizeusok és írástudók, akik letéteményesei kellett volna, hogy legyenek mindennek azonban súlyos kudarcot vallanak ezen a területen. Jézus Krisztusnak az Atyáról és önmagáról tett kijelentései váltak később vádpontjaivá. Elítélésekor egyedül csak ebbe kapaszkodva képesek vádat emelni ellene. Természetesen tudja ezt ő is pontosan mégsem titkolja, vagy kendőzi el isteni származását, amely a kereszten mutatja meg mind a számunkra, mind az elítélői számára a valódi arcát. Krisztusban szeretett Testvéreim! A keresztény katolikus embert, a fájdalom és az üldözés órájában, az Istenbe vetett bizalom segíti át minden megpróbáltatáson. Aki következetes hűséggel az Evangéliumot akarja élni, az igazságot védelmezni, és jót tenni, az nem fogja elkerülni a Jézus Krisztussal szembenálló világ ellenállását. Ha Jézus Krisztus az embert, keresztje által üdvözítette, akkor úgy léphetünk az üdvösség útjára és úgy működhetünk közre a világ üdvösségének művében, ha mi magunk is hordozzuk saját keresztünket. Jézus Krisztus mindig tudatában van annak, hogy ő az Isten Fia, s úgy néz ki, hogy ezt az emberekből kiűzött gonosz szellemek is tudják, s Péter vallomása pedig azt mutatja, hogy az apostolok számára is egyre világosabbá válik ez a tény. Jézus Krisztus tanítását hallgatva és csodáit látva joggal gondolhatják sokan, hogy igazak Jézus Krisztus állításai arra vonatkozóan, hogy Isten az ő Atyja. A főpap előtt is megvallja, hogy ő az Isten Fia. Haláláig ragaszkodik ehhez az igazsághoz, még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy még az Atya is magára hagyta őt a szenvedésben. Az Atyának való végsőkig kitartó engedelmessége és halála minden kételyt eloszlat. A kereszthalált látva a százados megvallja, hogy valóban Isten Fia. A kereszt az Isten Fiában való hitünk igazi forrása. Ő pedig a keresztet itt hagyta nekünk, hogy soha ne múlt időben beszéljünk róla, tanításáról, hanem mindig úgy, mintha most is köztünk élne, mert köztünk is él. Halála számára nem volt elég ok arra, hogy elforduljon az emberektől, sőt azt mondta, hogy az Atya se rója fel nekik bűnül, amit tesznek, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek. Ő azonban, mivel Isten mindig pontosan tudta és ma is tudja, hogy mit tesz: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében.”


Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, a szent áldozat, amelyben részesültünk, legyen állandó oltalmunkra, és minden rosszat űzzön messze tőlünk. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése