Nagyböjt ötödik hetének keddje

Nagyböjt ötödik hetének keddje

Gót Szent Szabbász vértanú

Nagyböjt harmincötödik napja

Ó ég Ura, megint harmadszorra,

Erőtlenül leroskadsz a porba,

Hóhéraid könyörtelen vernek,

Vonszold tovább iszonyatos terhed.

Könyörögjünk!

Kérünk, Istenünk, adj nekünk hűséget szolgálatodban, hogy napjainkban egyre többen és egyre buzgóbban kövessenek téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Quo ego vado, vos non potestis venire.”

(János 8, 21c.)

„Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Jelenti ki a mi Urunk, Jézus Krisztus a sátoros ünnep alkalmával a farizeusoknak Jeruzsálemben. A sátoros ünnep alkalmával nagyon sok zsidó tartózkodott a fővárosban, és így nagyon sokan hallották is a názáreti Mester szavait. Sőt nem csak hallották, hanem nagyon sokan hittek is benne annak ellenére, hogy nem volt könnyű megérteni szavainak a mondanivalóját, de előadása, fellépése olyan energikus, olyan ellenállhatatlan volt, hogy mindenkit, aki csak hallgatta magával ragadta, és eltöltötte lelkét hittel. Érdekes, azaz ellentét is, hogy János evangélista a Jeruzsálemben lejátszódó vitákkal mutatja meg, bizonyítja be, hogy az ellentét Jézus Krisztus és a farizeusok között miként mélyül el egyre visszavonhatatlanabbul. A nép előtt, ünnepek alkalmával száll szembe a farizeusokkal, amikor annak a legtöbb szem és fültanúja van. Jézus Krisztus nyíltan és visszavonhatatlanul megbélyegzi őket, mármint a farizeusokat hitetlenségük miatt. Megátalkodottságuk tetőfokára hágott ebben a szentírási szakaszban, hiszen Jézus Krisztus meggyőző, eléjük tárt bizonyítékait gondolkodás nélkül visszautasították. Ezért is mondja nekik, hogy meghalnak bűneikben. Valóban így van, de nemcsak a farizeusok esetében, hanem minden olyan ember esetében, aki visszautasítja a hit legapróbb szikráját is, akik nem hajlandók elismerni Isten mindenható jelenlétét és egyedül csak a maguk és az ember tudásában, tökéletességében bíznak. Ők abban reménykednek, hogy majd elmúlik ennek a názáreti Mesternek az ideje, letűnik majd a csillaga és próféciáinak még homálya is elporlad az idő tengerében. Minden ebbe vetett reményük ellenére, Jézus Krisztus ügye azonban nem tud meghiúsulni, az idő nem hogy feledést hozna tanításaira, hanem sokkal inkább, mint a futótűz úgy terjed tovább az egész pogány világban. Éppen ez a jövő az, amely majd feloldja az itt keletkező feszültségeket és a hit bimbói virágba szöknek az emberek lelkében. A jel olyan egyértelmű lesz, és olyan csalhatatlan, mint egykor a pusztában Mózesnek a rézkígyója. Ha Jézus Krisztust, majd felemelik a keresztfán, mint a rézkígyó olyan kel lesz, hogy aki csak reá tekint egyetlen lopott pillantással is, az nem fog meghalni, hanem örök élete lesz, mert Ő akkor elkezdi magához vonzani mindazokat, akik hisznek benne. Ez a Megváltás, ez a Messiási küldetés teljes lényege, Jézus Krisztus áldozatának eredménye. Viszont kell hozzá az ember is, kell hozzá az ember hitének szikrája, mert az a zsidó, aki Mózes kígyójára önteltségében nem volt hajlandó feltekinteni, mert nem hitte, hogy az megmentheti az életét, az meg is halt azon nyomban a kígyómarásoktól. Viszont, ha mi emberek hittel és tisztalélekkel feltekintünk erre a Golgotai keresztre, akkor elnyerhetjük vele az örökéletet. Ugyanakkor Krisztusban szeretett Testvéreim, pontosan tudjuk, sőt érezzük is azt, hogy ez nem elég. Nem elég csak egyszer feltekinteni a keresztre, mert attól még nem jutunk minden hit titoknak a birtokába. A teljes hit befogadása és megélése elképzelhetetlen egyetlen pillantás alatt, hosszú-hosszú évek lelkigyakorlata szükséges ahhoz, hogy mindig egy kicsivel, egy arasznyival közelebb kerüljünk a teljes világossághoz. Ezért fontos, hogy Jézus Krisztus tanítását mind többször hallgassuk és értelmezzük. Gondoljunk csak arra, hogy korának zsidó népe látta csodáit, látták gyógyításait, mégis milyen kevesen fogadták el, hogy ő az Isten Fia. Képzeljük csak el, hogy a mai modern korban milyen kevesen hisznek abban, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia volt. Igaz, hogy az akkori kiválasztott nép ezt ugyan ebben a formában nem mondta ki, s még apostolai és tanítványai is csak igen lassan jutnak el ennek felismerésére. Arról már nem is beszélve, hogy mennyi időnek és eseménynek kell eltelnie ahhoz, hogy arra vegyék a bátorságot, hogy megvallják nyíltan ebbéli hitüket. Akkor mégis felismerték Jézus Krisztus cselekedeteiben Isten országának jeleit. Nekünk Testvéreim mindez nem adatot meg, nekünk a Szentírásban és annak szavaiban kell hinnünk, és azokban a tanúkban, akik igazolták a Mester égi származását. Eközben a zsidó vallási vezetők olyan jeleket követelnek tőle, amelyek istenségét sokkal egyértelműben, sokkal látványosabban igazolják, ő azonban nem hajlandó isteni képességeit arra használni, hogy hitetlen emberek előtt azzal igazolja visszavonhatatlanul származását. Állásfoglalásukkal a hitetlenség bűnét választják, Testvéreim mi ne essünk ebbe a hibába. Mi keresztény katolikus hívek engedjük, hogy a mi Urunk beavasson minket a megváltás titkába, és elindítson minket a bűntől való megszabadulás útján. Mi ne neki tegyük fel a kérdést: „De hát ki vagy te?” Hanem sokkal inkább magunknak tegyük fel a kérdést, de hát mi kik vagyunk? Kik lehetünk Isten és az ő Fia nélkül ebben a mulandó és fájdalmas világban? Testvéreim, aki nem hisz a megfeszített Jézus Krisztusban és nem adja oda magát neki, az nem nyerheti el az üdvösséget. Ugyanis az ember a kereszt áldott jelében nyerte el a megváltást. A szent kereszt nem jelkép, hanem a legnagyobb valóság: a Keresztből születik a keresztény élet, a Megfeszített ad életet a kereszténynek, és a megkeresztelt hívő csak az Úr keresztjéhez tapadva és kínszenvedése végtelen érdemeiben bízva, nyerheti el az üdvösséget. A mennyei Atya elküldte Jézus Krisztust, aki mindig azt hirdeti és teszi, amit rábízott az Atya. Természetes, hogy az Atya tetszését találja ebben az engedelmességben, amint ezt az emberek előtt is nyilvánvalóan kifejezi, amikor Jézus Krisztus megkeresztelkedik a Jordán folyó vizében. Mi akkor válhatunk a mennyei Atya kedves gyermekeivé, ha életünkre úgy tekintünk, mint amit Isten követségében kell leélnünk. Azt kell megmutatnunk az embereknek, hogy a Lélek segítségével végrehajtható az Atya terve a világban. Azt kell hirdetnünk, hogy a megváltó Krisztus minden ember számára elhozta a bűntől való szabadulás lehetőségét. Arról kell tanúságot tennünk, hogy Jézus Krisztusban, az Isten Fiában mutatkozik meg leginkább az Atya minden ember felé kiáradó irgalma és szeretete, Isten nem elítélni, hanem üdvözíteni akar minket. A megfelelő élettel, a megfelelő hittel és alázattal oda kell eljutnunk mindannyiunknak, hogy halálunk óráján nekünk Jézus Krisztus ne azt mondja, mint a jeruzsálemi farizeusoknak, hogy: „Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Hanem azt mondja nekünk, amikor kinyitja nekünk a Mennyei Atya országának ajtaját: „Az én Atyám házában sok hely van!”

Imádkozzunk:

Kérünk, mindenható Istenünk: add, hogy állandóan azzal törődjünk, ami a tiéd, és így mindig méltók legyünk mennyei ajándékaid vételére. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!