2011. április 6., szerda

Nagyböjt negyedik hetének szerdája


Nagyböjt negyedik hetének szerdája


St. Galleni Boldog Notker bencés szerzetes emléknapja


Nagyböjt huszonnyolcadik napja


Uram, tehozzád imádkozom kegyelmed idején.

Hallgass meg mérhetetlen jóságodban,

Hűséged szerint segíts meg, Istenem!


Könyörögjünk!

Istenünk, te megadod az igazaknak érdemük jutalmát és a bűnbánóknak bűneik bocsánatát. Irgalmazz hozzád könyörgő népednek, hogy bűneinket megvallva elnyerjük bocsánatodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Pater meus usque modo operatur, et ego operor.”

(János 5, 17b.)

„Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” Jelenti ki, a mi Urunk, Jézus Krisztus a második húsvéti ünnepek alkalmával a Jeruzsálemi templomban azon a bizonyos szombati napon, amikor is meggyógyította a Juh-kapunál lévő fürdőben a 38 éve nyomorék embert. Tudjuk jól, hogy a zsidó húsvét ünnepére szinte az egész országból, de mondhatjuk azt is, hogy az egész földközi-tenger medencéjéből ideérkeztek a hívő zsidók, hiszen úgy tartották, hogy méltón csak itt ebben a templomban ünnepelhetnek. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy ezt valószínűleg a leggazdagabbak és a legbefolyásosabbak tehették meg, hiszen számukra nem is annyira a hit és vallásos lelkület volt a motiváló erő, sokkal az, hogy megmutassák magukat, és hivalkodhassanak az elmúlt esztendőben elért gazdasági és politikai sikereikkel. A zsidók behálózták szinte az egész Római Birodalmat keresztül-kasul, és kezükben összpontosult a gazdasági hatalom legnagyobb része. A római Császár után közvetkező négy leggazdagabb ember ebben az időben mind kivétel nélkül zsidó volt. És, ha még emlékszünk még a tegnapi evangéliumi szakaszra, akkor arra is emlékszünk, hogy a szombati gyógyítás következtében nézeteltérés és vita alakul ki közte és a zsidó nép vezetői között, akik elsőként mivel nem tudják ki tette meg a csodát, magát meggyógyultat támadják le, hogy milyen alapon merészelt szombati napon meggyógyulni és az ágyát elvinni arról a helyről, ahol évtizedeken keresztül feküdt. Ráadásul egyenesen a templomba ment és örömében mindenkinek eldicsekedett azzal, hogy micsoda csoda történt vele. Ha ebből a perspektívából belegondolunk ebbe a képtelen szituációba, akkor rögtön megérezzük, hogy micsoda oktalanság volt a zsidó írástudó makacs ragaszkodása, egy olyan törvényhez, amely ebben az esetben egy ember teljes meggyógyulását volt képes eredményezni. Jézus Krisztus ezt tartotta mindig szem előtt, hogy az Atya irgalmának kiáradását nem megakadályozni kell képtelen emberi szabályokkal, hanem sokkal inkább lehetővé kell tenni, hogy mindig és minél gyorsabban eljusson az minden ember számára, mert csak így ez által gyógyulhatunk meg abból a betegségből, amelybe az eredendő bűn által estünk. Persze a zsidó vezetők ugyanígy látták az ellentmondást a történetben, mégis mereven ragaszkodtak saját törvénymagyarázatuk szabályához, és igyekeztek abban annak megszegését előtérbe helyezni. Nem is lehet más erre a válasz Testvéreim, mint az, amit Jézus Krisztus felel nekik: hogy ő sohasem hozzájuk igazodik, hanem a Mennyei Atyához, aki küldte az emberek közé. Igaz, hogy a zsidók közé küldte, de már egyáltalán nem azért, mert továbbra is őket tartotta kiválasztottjainak, csupán azért küldte oda, hogy biztosítsa a folytonosságot, az átmenetet az ószövetség és az újszövetség között. Mindenki tudta, hogy a zsidók Isten előtt végleg elbuktak, csupán a zsidók nem voltak képesek ezt belátni, mert az okoskodásuk és aranyaiknak fénylése elhomályosította teljesen a szemüket és az ítélőképességüket. Tudomásul kell végre vennünk, hogy Isten atyai módon kormányozza az egész teremtett világot, nem emberi módon, nem a törvénytudók és a farizeusok elképzelései szerint. Hogy ne lenne hát Jézus Krisztusnak joga úgy cselekedni, ahogy cselekszik, úgy tanítani, ahogy tanított, hiszen őt az Atya hatalommal és erővel ruházta fel. Krisztusban szeretett Testvéreim a mennyei Atya nemcsak a betegek gyógyítására hatalmazta fel Egyszülött Fiát, bár ha csak ezt tette volna, akkor is minden ember számára elhozta volna az üdvözülés lehetőségét, de Isten ennél sokkal többet tett, olyan hatalmat adott Jézus Krisztusnak, mint még senkinek sem ezen a világon, a holtak feltámasztásának lehetőségét is. Hiszen ezt nyilatkozza ki Jézus Krisztus: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz én bennem, nem hal meg örökre.” Hatalmának teljes és végleges megnyilatkozása az ítélet lesz, mert a Mennyei Atya megmondja előre számunkra, hogy minden erre vonatkozó hatalmat és jogot az ő Fiának kezébe ad. Halálunk óráján Testvéreim, ő dönt a lelkünk üdvösségéről, avagy annak kárhozatáról is. Mi adna több jogot neki arra, hogy ez által ő legyen az, aki megszabja mi az igazi vallásosság, melyik, azaz út, amely hozzá vezet, amelyen járva eljuthatunk hozzá és beléphetünk az üdvösségünk kapuján. A mai evangélium Szent János apostol tolmácsolásából nagyon fontos részletet tár elénk ennek az üdvösségnek az elérése érdekében. Gyakorlatilag a názáreti Mester nyilvánosan bemutatkozik a zsidó nép vezetői számára. Ettől kezdve tiszta vizet önt a pohárba, és nem ad lehetőséget taktikázásra, vagy félremagyarázásra. Jézus Krisztus nyíltan elmondja a Mennyei Atyával való kapcsolatát és egységét. Senki számára félre nem érhetően, világosan leszögezi, hogy születése révén ő a Fiú, és mint Fiú, belép emberi világunkba, hogy ez által ismét megjelenjen a földön az igazi szeretet, az igazi fény. Minden keresztény és katolikus ember számára a vele való találkozás lehetőséget ad arra, hogy elindulhassunk a szeretet útján, a szeretet megtanulásának, elsajátításának útján. A szeretet elfogadása, és annak elhatározása, hogy növekedni akarunk a szeretetben, és általa, Istenhez akarunk minden levegő vételünkkel kapcsolódni. A szeret elutasítása Testvéreim pedig nem jelent mást, mint az Istennel való szembeszegülést, amely a bűnös cselekedetekben válik világunkban láthatóvá. Ez az, ami minden rosszat felszínre hoz a világban, ez az, amely felbátorítja a sötét erőket arra, hogy bepróbálkozzanak minden embernél, hátha a megkísértés összejön. A döntést, hogy az örök életre vagy a kárhozatra akarunk kerülni, mi magunk hozzuk meg életünk tetteivel. Tehát nem arról van szó, hogy az ítéletkor halljuk majd először Isten szavát és tudatja velünk törvényeit. Már most halljuk Isten Fiának szavát, és rajtunk áll, hogy elfogadjuk azt vagy nem. Mi döntünk arról, hogy a szerint akarunk élni az örök boldogság felé haladva, vagy inkább a kárhozat boldogtalanságát választjuk. Az evangélium arra szólít fel bennünket, hogy Jézus munkálkodjon bennünk és ne tegyünk semmit nélküle. Az ő akarata szerinti élet a boldogság. Tőlünk is valami hasonlót vár, mint amit Ő bemutatott és végrehajtott: "Nálam nélkül semmit sem tehettek". Úgy nézni Őt, mint Ő nézte az Atyát. Úgy tenni azt, amit ő, amint Ő tette azt, amit az Atya. Úgy akarni azt, amit Ő elvár, mint tette Ő, amit az Atya tőle elvárt!" És ennek következménye lehetne, ha valóban így tennénk, hogy mi is mondhatnánk, amit szent Pál: "legyetek az én követőim, amint én Krisztus követője vagyok". Tehát az Atya példa a Fiúnak, a Fiú példa nekünk, mi meg példaképei kell, hogy legyünk a környezetünknek, minden embertestvérünknek. Ez a nagyböjti időszak lehetőséget ad nekünk, hogy ezt megtegyük, ha eddig nem tettük, és nem így éltünk. Lehetőséget ad arra, hogy elhagyjuk a bűn útját, s elinduljunk Isten felé. S, ha már elindultunk, ne egyedül induljunk el, hanem fogjuk meg szeretteink, ismerőseink kezét, és hívjuk magunkkal őket, intsünk az útról vissza barátainknak, hogy kövessenek bennünket, mert ,ahogy Jézus Krisztus mondta az evangéliumban, úgy valósítsuk meg mi is az életünkben: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.”


Imádkozzunk:

Kérünk, Urunk, Istenünk: ennek az áldozatnak ereje törölje le lelkünkről jóságosan mindazt, ami régi, és növelje bennünk mindazt, ami új és üdvösséges. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése