Nagyböjt negyedik hetének keddje

Nagyböjt negyedik hetének keddje

Ferrer Szent Vince áldozópap emléknapja

Nagyböjt huszonhetedik napja

Ti szomjazók, jöjjetek a forrás vizéhez

mondja az Úr!

Bár nincsen pénzetek, siessetek ide,

És igyatok belőle örömmel.

Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, készítsd elő híveid szívét a nagyböjti szent gyakorlatokkal, hogy méltó lélekkel éljük át húsvét szent titkát, és elvigyük az emberekhez a megváltás örömhírét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Jam noli peccare, ne deterius tibi aliquid contingat!”

(János 5, 14c.)

„Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Figyelmezteti a mi Urunk, Jézus Krisztus a meggyógyított 38 éve béna embert, amikor másodszor találkozik össze vele minden bizonnyal nem véletlenül Jeruzsálemben a templomban. Szent János apostol a mai evangéliumi szakaszban a názáreti Mester Jeruzsálemi működéséről ír számunkra tanulságos példabeszédet. Jézus Krisztusnak ez a második Jeruzsálemi húsvéti útja, amelynek során egész útja során végig hatalmas csodákat, páratlan gyógyításokat vitt végbe, mint például a királyi tisztviselő fiának meggyógyítása. Ez alkalommal egy olyan helyszínre kalauzol el bennünket a Szentírás, amelyet később az ásatások során pontosan azon a helyen találtak meg, ahol az írásokban is szerepelt. Az ásatások során sikerül jól rekonstruálni a fürdőt, amelyet akkoriban és ma is Beteszdának hívnak a Juh-kapu közelében. Ma is nagyon jól tudjuk, hogy a víznek, főként a gyógyvíznek milyen csodálatos ereje van, hiszen a reklámokból minduntalan arra hívnak bennünket, hogy vegyünk részt ilyen meg olyan wellness-hétvégéken. Az evangéliumi történet főszereplője egy 38 éve nyomorék zsidó ember, aki életének minden pillanatát ennek a fürdőnek a csarnokában tölti. Körülötte nagyon sok fogyatékkal élő zsidó ember sürgött-forgott igyekezetek mindent elkövetni, hogy elnyerjék a gyógyulást bajaikra. Ez az ember azonban csak a földön csúszva tudott igen lassan közlekedni, és így mire a gyógyító vízhez ért abban mindig annyian voltak, hogy neki már esélye sem volt arra, hogy meggyógyuljon. Jézus Krisztusnak rögtön feltűnt elkeseredettsége, tehetetlensége, teljes kiszolgáltatottsága. Szombati nap lévén a nyomorék nem is próbált meg ma elérni a vízhez, hiszen vallása szigorúan tiltotta még azt is, hogy ilyenkor bármit is tegyen a gyógyulása érdekében. Jézus Krisztusnak megesik a szíve ezen a szerencsétlen emberen, akit nem csak a saját fogyatékossága sújtott, hanem még az írástudók merev zsidótörvénye is. Azért ezeknek a törvénye, mert ő pontosan tudja, hogy az ő Mennyei Atyjának nem volt olyan törvénye soha, hogy az ember, ha tud, nem gyógyulhat meg, mert akkor éppen szombat, vagy vasárnap van. A Mennyei Atya Egyszülött Fia pontosan tudta, hogy az ő Atyja nem ilyen szőrős szívű, nem ilyen merevnyakú, az ő Atyja mindig a szeretet oldaláról nézte a dolgokat és nem a merev törvények oldaláról. A kérdés amelyet föltesz a betegnek kissé cinikus, hiszen hogyne akarna meggyógyulni, aki 38 éve a földönkénytelen csúszkálni, mert akkor még a tolókocsit nem ismerték, s mint mondja Jézus Krisztusnak, neki nincsenek emberei, akik felemelnék és a vízhez vinnék, amikor az mozgásba lendül. Szembetűnő az evangéliumi történetben, hogy itt a beteg gyógyulásánál egyáltalán nem esik szó a hitről, sőt még Jézus Krisztus sem szab semmiféle feltételt annak útjába, hogy a beteg elnyerhesse a gyógyulását. Néhány nappal ezelőtt emlékezzünk vissza arra, hogy a vak férfinek sárral kente meg a szemét, majd azt is fürdeni küldte ezzel próbára téve annak hitét. Azért itt is találunk utalást arra, hogy a zsidó embere hite próbára van téve, hiszen szombat van és Jézus Krisztus arra biztatja ezt az embert, hogy keljen fel járjon, sőt munkát is végezzen, vigye az ágyát magával onnan, hiszen arra ott már nem lesz többé szüksége. Jézus Krisztus látja, hogy a beteg zsidók sokasága egy hiedelembe kapaszkodik miszerint: aki a víz mozgása után először lép a tóba, az meggyógyul. Első hallásra ez kicsit érthetetlennek tűnik, hiszen a geodéziát ismerve ez nyakatekert dolognak látszódik, csakhogy ezt a tavat, amely fölé ez a fürdő épült nem egy állandó forrás táplálta, hanem egy olyan, amely időszakonként jutatott vizet a mélyből a felszínre, ebből kifolyólag az egész úgy működött, mint a mai modern fürdők, ahol szintén alkalmanként engednek hozzá vizet a medencékhez, így tartva meg bennük a szintet. Jézus Krisztus ezúttal nincs tekintettel a körülményekre sem a fürdő működésére, sem pedig arra, hogy milyen nap van éppen. Egyetlen dolog lebeg a szeme előtt és ez a jótétemény, egy beteg ember haladéktalan meggyógyítása. Csak az motiválja, hogy ez az ember egészen elhagyatott, és éppen rajta nincsen senki, egyetlen embertársa sem, aki ennyi év alatt egyszer is segített volna neki lejutni a medencéhez elsőnek. Kérdezhetnénk magunktól, hogy vajon mi ennek a csodának a lényege? Az, Testvéreim, a csoda mondani valója, hogy Isten szeme mindent meglát, mindenen megakad, még azokon is, és főleg azokon, akikre az emberek nem gondolnak, akikre az emberek ügyet sem vetnek, elmennek mellette érzéketlenül, szívtelenül. És mindaz, hogy ezt éppen szombati napon teszi meg, azt jelenti be a zsidóknak, főleg a farizeusoknak és írástudóknak, hogy a szeretet követelménye sokkal fontosabb, mint a törvény betűje, mint a törvény magyarázata. Vajon eltudjuk-e azt képzelni, hogy mit érezhetett ez a béna ember, amikor annyi év után először valaki hozzálép és megszólítja őt, aki már nem is várta a segítségnyújtást, hiszen ennyi év alatt hány ember mulasztotta el vele szemben ezt megtenni. Vajon hány embernek lett volna lehetősége ezen évek alatt, hogy segítsen neki? Hányan ismerhették nyomorát? Hányan láthatták a földön csúszva közlekedni a medence irányába? Hányan találkozhattak vele naponta, s haladtak el mellette tétlenül? Mindezek után mire számíthatott még ebben az életben, főleg olyankor nem, amikor szombat lévén, még ő maga sem próbált meg a törvényt kijátszva lejutni a vízhez? Az emberek figyelmességére, jóindulatára aligha számíthatott. Csak a közömbösséget és az érdektelenséget tapasztalhatta, és várhatta minden újabb nappal. De amikor már végképpen lemondott mindenről, nem számított többé semmi jóra, beletörődött sorsába, akkor belép életébe Jézus Krisztus, aki nyilvánítja, hogy az irgalmas Isten minden bajt, minden szükséget észrevesz, képes és akar is segíteni azon, hogy azok elmúljanak, hogy azok megszűnjenek a hívő ember életéből. Az isteni irgalom Krisztusban szeretett Testvéreim szinte mindig nem várt módon érint meg bennünket, és adja vissza egészségünket, erőnket, kitartásunkat. Nyilván voltak bűnei ennek az embernek is még abból az időből, amikor még nem volt nyomorék, és nyilván ezt tudták mások is és éppen ezért nem segítettek rajta, hiszen úgy vélték, hogy ezt a sorsot azért kapta, mert Isten ezt a büntetést eszelte ki vétkeinek ellensúlyozására. Csakhogy Isten nem így gondolkodik, nem így büntet és nem így emeli fel az embert. A nagyböjti idő végéhez közeledve a liturgikus olvasmányok a keresztségre irányítják majd a figyelmünket, amelyben húsvét éjszakáján részesültek a katekumenek, és mi is ezen az éjszakán újítjuk meg keresztségi ígéreteinket. Az egyházatyák az özönvíz jelenetéhez hasonlítják a keresztséget, amikor negyven napig ömlött a víz, elmosva a minden bűnt. Noé bárkájában ugyanakkor megmenekült az élet. Az emberiség most is igen nagy bajban van. Mindnyájan érezzük erőnk fogyatkozását, lelki nyomorékságunkat, mint azaz ember, akit Jézus Krisztus megszólított a Bethesda fürdőnél. Akarsz-e meggyógyulni, akarsz-e bűneidből, emberi megkötözöttségeidből kiemelkedni? Adjunk hálát Jézusnak, aki megmentett bennünket, és lépjünk oda mi magunk is azokhoz, akiknek nincs emberük, és használjuk fel a hátralévő nagyböjti időt arra, hogy segítsünk azokon, akiken senki sem akar segíteni! Váljunk Jézus Krisztus teljes munkatársaivá ne csak szóban, hanem tettekben is bizonyítsuk, hogy mi nem embertársaink előéletét nézzük, hanem azt, amit Jézus Krisztus is nézett, hogy, aki segítségre szorul annak kell a segítség és nem annak, akinek kutyabaja sincsen. De azért abban is kövessük a názáreti Mester példáját, hogy figyelmeztessük minden embertársunkat lelki fogyatékosságaikra és mondjuk nekik az ő szavaival: „Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!”

Imádkozzunk:

Kérünk, Istenünk, tisztítsd és újítsd meg jóságosan lelkünket üdvösségszerző szentségeddel, hogy így segítséget nyerjünk mind a földi, mind az örök életre. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!