Nagyböjt harmadik hetének szombatja

Nagyböjt harmadik hetének szombatja

Paolai Szent Ferenc remete emléknapja

Nagyböjt huszonnegyedik napja

Áldjad, lelkem, az Urat,

És ne feledd el, hogy

Veled mennyi jót tett:

Ő megbocsátja minden bűnödet!

Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, add, hogy a nagyböjti szent időben örvendezve készüljünk húsvét titkának megünneplésére, és annak gyümölcseiből boldogan részesüljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Deus propitius esto mihi peccatori.”

(Lukács 18, 13d.)

„Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!” Verte meg a mellét a Jeruzsálemi templomban a vámos, aki bűntudatában még az ég felé sem merte emelni tekintetét. Nyilvánvalóan mi is hozzá hasonlóan cselekedjünk akkor, amikor belépünk a Klastrom-hegyén álló Szent Vér Kegytemplomunkba. Azok az emberek, akik túl sokat gondolkodnak, akik túlságosan is meg akarják szervezni életüket képtelenek kikerülni azt, hogy statisztikákat ne készítsenek, mert csak ezek alapján gondolják úgy, hogy helyes döntést, helyes cselekedetett tudnak hozni, végrehajtani. Nem is beszélve arról, hogy azoknak az embereknek az élete, akiket egyedül a pénz éltet és motivál, szinte minden percüket, minden mozdulatukat diagramokkal, számításokkal igyekeznek bemérni, csakhogy közben elvesztik azt az emberséget, amely éppen életünknek a legfontosabb része. Az ilyen emberek a vallásosságot is megpróbálják statisztikába öltöztetni, számok közé szorítani, mert ők ebben is csak a maguk hasznát keresik. A vallásos ember számára is elérkezik a számadás ideje, de nem életében, hanem majd az életének végén, amikor a legfőbb bíró elé kell állni. Itt már nem lehet, hanem ténylegesen is fel kell, majd sorolnunk erényeinket, jócselekedeteinket, de nem jár rosszabbul az, sőt még talán jobban is, aki nem is emlékszik ezekre, mert nem azért követte el őket életében, hogy azt gondosan feljegyezze, naplófőkönyvbe bevezesse. A zsidók, a farizeusok, az írástudók azonban így éltek, így szervezték meg minden napjaikat, gondosan ügyelve arra, hogy megtegyék a szükséges jót is, hogy azzal elismerést vívhassanak ki. De, Testvéreim az ilyen lelkület sokkal inkább öntetszelgés, és nem Isten felé kimutatott hódolat. Az ilyen embernek, a halála után nem kell felsorolnia jótetteit, mert azok már nem is jótettek, mert ha azt számításból, és nem önzetlenségből tesszük meg, akkor semmit sem érnek az ítéletnapján. Sajnos be kell ismernünk, hogy mi magunk, a mai kor embere sem teljesen mentes ettől a lelkülettől, könnyen hajlunk afelé, hogy tetteinkkel akarjuk kikényszeríteni Isten szeretetét, Isten kegyelmét. Amikor így teszünk, nem jót teszünk, sem magunknak, sem Istennek. Mert Jézus Krisztus ezzel szemben mindig a lenézett, a megvetett ember, a vámos szerénységét és bűnbánatát ajánlja figyelmünkbe, mert, aki nem magában, vagy embertársaiban, vagy pénztárcájában bízik, hanem Isten végtelen irgalmában. Természetesen mindez mit sem ér lelkünk szempontjából, ha nincs benne az igazi bánatban, a jóvátételre törekvés komoly elhatározása és szándéka. Mert mindig lehet, sőt mindig kell újra kezdeni az életünket, emlékezzünk csak rá Krisztusban szeretett Testvéreim, hogy maga Jézus Krisztus is háromszor esett el a kereszt terhe alatt, de minduntalan felállt és folytatta útját értünk egészen a kereszthalálig, csakis így lehet életet újrakezdeni. Gondoljunk csak arra, hogy a mi templomainkban is mennyi, de mennyi farizeus és vámos fordul meg. A padsorokból nem is látni, kik vannak jelen, kik ülnek a padok mélyén, ezzel szemben fentről az oltárról jól látni minden arcot. Látni a megtört, fájdalomtól elcsigázott idős nénik arcát, és látni a magabiztos vállalkozók duzzadó pénztárcáját is, amellyel úgy gondolják, hogy mindent megvehetnek maguknak. A külsőségeket tekintve mindkét csoport ugyanazt teszi: a templomban vannak, hogy Istenhez forduljanak, és imádsággal kérjék kegyelmeinek kiáradását. És láthatóan az imára kulcsolt kezek egyformán érnek össze, a magatartásuk is teljesen hasonló, mégis szívük szándéka egészen eltérő. Az oltártól látni a fiatal erőteljes férfit és nőt, akik ha térdelni kell, inkább felállnak, és látni a gyenge, a remegő idős asszonyt és férfit, amit akkor is térdepel, amikor ülhetne. A farizeus, a középkorú vállalkozó öndicsérete aligha tetszik Istennek, még akkor sem, ha komoly adománnyal segíti az Anyaszentegyház működését. A vámos, az idős néni bűnbánata azonban érdemszerző cselekedetnek számít, még akkor is ha csekélyke apró pénz dob a perselybe, nyugdíja utolsó morzsáját. Jézus Krisztus nem az elbizakodottságra, vagy az önteltségre adott példát nekünk, hanem a végtelen alázatosságra. Érdekes, hogy a péntekenkénti keresztutakon nincsenek mások, mint többnyire idős, síró, meggyötört lelkű asszonyok. Alig van néha egy-egy Cirenei Simon, csak a síró asszonyok, akiknek monda is mondja Jézus Krisztus: Ne miattam sírjatok, hanem sokkal inkább magatok és gyermekeitek miatt. Mintha előre látta volna az elkövetkezendő évezredeket, a Megváltott népet, akikért vérét ontatta, hogy mivé válnak, hogyan hagyják el őt és a Mennyei Atyát. Elbizakodott, keménynyakú ez a nemzedék. Csak akkor az utolsó pillanatban rogy meg, majd a térdük, amikor az utolsó napon szólítják őket az égi harsonák. Isten elé, majd Testvéreim nem állhatunk büszkeséggel, nem hivatkozhatunk semmiféle körülményekre, hanem bűnbánattal kell meghajolnunk előtte. A bűnbánó embert Isten megbocsátása és irgalma felemeli. Az elbizakodottat, az önteltet pedig a föld alá sújtja Isten ítélete. Bűneink beismerése ebben a nagyböjti időben indít el bennünket azon az úton, amelyen az irgalommal gazdag Istennel találkozhatunk, aki letörli minden könnyünket, aki elmulasztja minden fájdalmunkat, begyógyítja minden örökkön égő sebünket. A nagyböjti szent időben erősödjék hát ismeretünk, erősödjék szeretetünk azáltal, hogy emlékezünk Isten nagy tetteire. A nagyböjt félideje számvetésre késztethet. Mit tudtam megtenni. Lesz-e okom holnap, az öröm vasárnapján örülni. Befejezésül kérjük mi is mellünket verve az Istent, hogy bocsássa meg bűneinket: „Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek.” Wislawa Szymborska: A negatív önértékelés dicséretében a következőket írja és ez legyen mai útravalónk:

Az egerészölyv semmit ön-szemére nem vet.
Nem bántja bűntudat a sivatag párducát.
A piranha nem kétli, jót cselekedett-e.
A csörgőkígyó simán elfogadja magát.
Önkritikus sakál nem létezik.
A sáska, alligátor, trichina és bögöly
úgy él, ahogy él, és örül neki.
A bálna szíve száz kiló, ám
egyébként könnyű, akár a pehely.
Semmi sem állatibb
harmadik bolygóján, mint a tiszta lelkiismeret.

Imádkozzunk:

Irgalmas Istenünk, add, hogy szentségedet, amellyel szüntelenül táplálsz minket, mindig odaadó szívvel és hűséges lélekkel vegyük magunkhoz. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!