Húsvétvasárnap

Húsvétvasárnap

Szent György vértanú ünnepe

A feltámadás emlékezete

Szent asszonyok, tanítványok sírva

Jézus testét leteszik a sírba.

Mint a kenet édes szent oltára

Úgy kísérje szívünk hő imája.

Könyörögjünk!

Istenünk, a mai napon egyszülött Fiad által legyőzted a halált, és kitártad előttünk az örökkévalóság kapuját. Krisztus Urunk feltámadását ünnepelve kérünk, teremts újjá minket Szentlelked erejével, hogy életre támadjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Tulerunt Dominum de monumento, et nescimus ubi posuerunt eum.”

(János 20, 2c.)

„Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom hová tették!” Kiált fel a Szent Jánosi evangélium mai szakaszának elején Mária Magdolna, amikor megviszi a hírt Péter apostolnak a tanítványok vezetőjének, és a szeretett tanítványnak, János apostolnak. Felkiáltásában még nem annyira a feltámadás hitének a tudatossága jelenik meg, hanem sokkal inkább az emberi gyarlóságból fakadó meglepődés, csalódottság és félelem. El tudjuk képzelni, hogy a meggyötört, fáradt tanítványok a kimerültségtől és a félelemtől, a kilátástalanságtól remegő lábakkal, és felfokozott adrenalinnal azonnal rohanni kezdenek a sírhoz. Péter apostol nemcsak idősebb és azért marad le János mögött, hanem a háromszori megtagadás lelkiismeret furdalása is béklyózza lépteit. János apostol, aki egyedüli tanítványként végig ott állt a kereszttövében, és igyekezett erőt mutatni, hogy a fájdalmak asszonyát, Máriát megtartsa, pedig éppen az, hogy ő látta a halálát, és most hírt kap eltűnéséről azonnal eljuttatja arra a felismerésre, amit a názáreti Mester oly sokszor elmondott nekik, hogy harmadnapra Feltámadok. János apostolban a hit szilárd alapokon nyugodott, amely végig meggyőző jelekben mutatkozott meg. Még sem lépbe elsőnek a sírboltba, mert tudja és elfogadta, hogy nem ő az első, hanem Simon Péter. Később a többi apostol hite is megszilárdul, de már csak akkor amikor a megjelenésekben valóban meggyőződtek arról, hogy ugyanaz a személy áll előttük, mint akit halála előtt ismertek, ugyanazzal a szeretettel és a megváltás művének befejezésével. Ekkor azonban Simon Péter még nem ezt látta. A hit látása próbálkozik már lelkében, de a kakasszó még sokkal erősebben fátyolosítja látását, mint az üres sírból felcsapó megváltó fény. Még nem biztos abban, hogy valóban az történt, amit hinni akar teljes szívéből, de amikor benéz az üres sírboltba és látja, hogy ott minden el van gondosan rendezve már erősebb benne a Feltámadás hite, mert tudja, hogy ha a rablók, vagy a katonák vitték volna el a testet, a gyolcsokat és a lepleket nem hajtogatták volna össze gondosan, hanem mindent összevisszaságban hagytak volna. A látvány szent és meggyőző! Az üres sír nemcsak az apostolok csodálkozását adja, hanem beindítja a hit növekedését, amelyet aztán a személyes találkozások erősítenek meg végérvényesen. Számunkra ennek tartalma, lényege az Testvéreim, hogy Jézus Krisztus a valóságos testi halálon át, lépet át az éppen annyira valóságos örök életbe, s ezzel megmutatta minden benne hívőnek, hogy mi lehet a földi élet egyetlen célja. Krisztusban szeretett Testvéreim! Nagyon régen talán Karácsonykor volt utoljára ennyi ember ebben a gyönyörű templomban, amely éppen olyan elrendezett, mégis szolidan egyszerű, mint Jézus Krisztus sziklasírja. Remélem, hogy a hit apró magva ott lobog ma mindannyiotoknak a lelkében. Remélem, hogy nemcsak a kíváncsiság hozott ide benneteket, nemcsak a két keresztelés, hanem a Feltámadás hite és tudata is. Népviseletbe öltözött táncosok, üde, ünnepi megjelenése, ha visszafogott volt is egy kicsit, de azért mindenképpen figyelemre méltó, és reménykeltő a jövőre nézve. Biztos vagyok abban, hogy az emberekben, bennetek ott van a hit mustárnyi magja, ott van csak meg kellene kicsit öntözni az evangéliumok, és a Szentlélek vizével. Testvéreim, Jézus Krisztus föltámadása nem annyit jelent, mint amikor egy jógi leállítja életfunkcióit és halottnak látszik, hogy aztán újra magához térjen. Ő valósággal meghalt, emberi lényét irgalmatlanul lerombolták, erőteljes fiatal testét borzalmas módon szétroncsolták, sugárzó arcára hullamerevség költözött. Ténylegesen befejezte földi pályáját, alászállt a "poklokra", a Hádészba, a Seolba, a holtak országába.

Mégis a ma reggel felfedezett és meglátott üres sir, azt jelenti, hogy: És mégis él.

Jézus Krisztus föltámadása nem is annyit jelent, mint amikor ő visszaszólította az életbe Jairus kislányát, a naimi özvegy fiát, vagy barátját, Lázárt, vagy amikor Péter föltámasztotta Tabitát (Csel 9,40), vagy Pál Eutíchoszt (Csel 20,9-10). Ezek visszatértek földi életükbe, s ott folytatták életüket, ahol egyszer abba maradt, de nem új életet kezdtek, mert egyszer újból és véglegesen meg kellett halniuk. De Jézus Krisztus végérvényesen halt meg, nem hal meg többet, és egyáltalán nem tért vissza a halandó életbe. Nem ott folytatta, ahol földi élete elszakadt a keresztfán! Nem ott folytatta, hogy ismét a tanítványai élére állva, tovább vezette őket! A mi Urunk, Jézus Krisztus új, isteni életébe költözött, hagyva, hogy mi, akik itt maradtunk tanítására alapozva az újszövetségben egy új életet alakíthassunk ki magunknak, nem az ő vezetésével, hanem saját hitünk erejéből. Természetesen nem hagyta el apostolait, nem hagyta el Édesanyját, Máriát, és nem hagyott el bennünket sem, csupán megnyitotta előttünk az örök élet kapuját.

És mégis él! És a Szentlélek kiáradásával minden hívő ember szívében ott él mondanivalója, példája, szeretete.

Jézus Krisztus föltámadása legeslegkevésbé annyit jelent, mint az állítólagos reinkarnáció, amely abból állna, hogy az ember lelke egy másik testben jelenik meg újra. Ami képtelenség, mert a testem attól ez a test, hogy ez a lélek élteti, nem az anyagi részecskék azonossága teszi azonossá önmagával. Jézus Krisztus nem jelenik meg egy másik testben, nem kezd el újra csecsemőkortól férfikorig növekedni; csak egyetlen teste van, az a szétroncsolt test, a keresztrefeszítés sebeivel; Tamás bedughatja kezét a lándzsadöfésbe oldalán... Mi is szemlélhetjük ennyi évvel később minden szent sebét! Ezekben napokban és a jövőben is újra meg újra átélhetjük virágvasárnapi csodálatos bevonulását, átélhetjük az utolsó vacsorában a szentmise megalapítását, virraszthatunk vele a Getszemáni kertben, átélve minden kísértést, végig vonulhatunk vele a Via Dolorosan saját keresztünket hordozva, meghalhatunk vele a magasba emelt keresztfán, őrizhetjük sírját, és bekukkanthatunk az üres sírba is a mai reggelen.

És mégis él! Kiálthatjuk örömmel bele ebbe a mai modern, okoskodó világba.

Mit jelent Jézus Krisztus föltámadása? Hogy az a keresztre szögezett ember isteni életben részesül. Hogy a sírból eltűnt testen megkezdődött az univerzum át istenülése. Hogy a létezés minden képzeletet meghaladó borzalmasságából ajtó nyílik Isten szerető szívéhez - és az élő Jézus Krisztus ez az ajtó. Hogy a lándzsadöféssel, amely Jézus Krisztus mellkasát átverte, Isten átszegezte az ember bizalmatlanságát és rettegését, ősi félelmét. Az ószövetség népe, a kiválasztott zsidó nép Jézus Krisztus előtt csak a szolgai félelmet ismerte Istennel szemben. Nekik az Isten mindig valami félelmetes, földöntúli erőként nyilvánult meg. Azért, mert a kiválasztott nép nem volt képes huzamosabb ideig hinni Istenben, újból és újból visszazuhantak a bálványimádás szörnyű bűnébe. Ma Testvéreim ugyanezeket az ószövetségi hatásokat igyekeznek a liberális-zsidó erők ránk erőltetni! Pontosan ebbe a szolgaságba taszítottak vissza bennünket, és a pénzt állították fel bálványként, hogy azt imádjuk! A Szentírás nyilvánvalóan tanúsítja, hogy ugyan ismerték a gyermeki bizalmat is, viszont, mint keresztény hívő mégis azt állítom és hirdetem, hogy Jézus Krisztus föltámadásával ez a gyermeki bizalom új dimenzióba lépett. Isten transzcendens boldogsága végérvényesen behatolt emberi immanenciánkba. A föltámadt Jézus Krisztus jelenlegi, immár örökké tartó állapota egyszerre tartalmazza az ember keresztre-szegezettségét és azt a végleges, visszavonhatatlan és korlátozhatatlan dicsőséget, amely egyedül Isten sajátja. Ezért mondhatjuk mi keresztény katolikus hívek, hogy nem vagyunk már többé szolgák, hanem az Atya gyermekei. Miközben hitünkkel csodálatos módon osztozunk benne, bűneinkkel a történelem végéig meghazudtoljuk, megcsúfoljuk, elerőtlenítjük, sárban hurcoljuk. Minden ember életével újra és újra végig űzi Jézus Krisztust a keresztúton. Ez a keresztút lehet olyan, mint az övé volt kétezer évvel ezelőtt, de lehet olyan is, mint azé az emberé, aki Jézus Krisztus tanítása szerint él és hirdeti az egész világnak, hogy a názáreti Mester:

Mégis él.

Himnusz a felfeszített Krisztushoz
Szent Bernát doktornak imádsága

II. Az Üdvözítő kezeihez
(1513-nál nem később)[1]

Idvözlégy ez világnak jó Megváltója
Nehezülteknek kívánsága,
Ki körösztfára emeltetél,
Két kezedön függesztetél!...
Tü szent kezek, idvözlegyetök,
Új rózsával megtöltetők,
Kiket elterjesztvén ágra, keményön húztak,
Vas szegekvel meggyagdostak,
Kikből gyöngyelő véröd hullott,
Aszú földet harmatozott!
Látom, hogy foly mindönünnen
Te szép véröd nagy bévségvel,
Piros, oly mint urast nyílt rózsa
Mi lelkönknek váltságára!
Bárson színű vérős kezed
Szerelmemben megölelőm.
Szoméhozott aszú számval
Iszom szent vérödet kívánságval.
Körösztfádat ha szoréjtom,
Sírva mondom vigasságom
Keménségös nagy kénodért,
Te szent véröd hullásáért
Adok hálát könnyhullatva,
Szent kezedet megapolva.
Szent vérödben keserödvén
Reménségöm beléd vetőm.
Te szent kezed oltalmazzon,
Halálomkoron
Es te jogod engöm
Hozzád fogadjon.

Krisztusban szeretett Testvéreim! Tapasztalatból tudjuk, hogy a legszebb, a legünnepélyesebb napok múlnak el a leggyorsabban életünkben, de ezek nyoma marad meg legtartósabban a lelkünkben. Az üres sír felemelő látványa kísérjen bennünket egész életünkben, és a feltámadás hite töltse el lelkünket.

Imádkozzunk:

Istenünk, örök jóságoddal oltalmazd Egyházadat, hogy húsvét szent titkainak ünneplése által megújulva eljusson a dicsőséges feltámadásra. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!