Nagyböjt második hetének keddje

Nagyböjt második hetének keddje

Osimói Szent Beneventusz püspök emléknapja

Nagyböjt tizennegyedik napja

Veronika közeledik hozzád.

Kendőjével törli véres orcád.

Csoda képed a jutalom érte,

Szent arcodat lelkünkbe is vésd be!

Könyörögjünk!

Jóságos Istenünk, oltalmazd szüntelenül Egyházadat, hiszen nélküled erőtlen a halandó ember. Segítségeddel tartsd távol mindig a rosszat, és vezess minket az üdvösség útján. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Super cathedram Moysi sederunt scribæ et pharisæi.”

(Máté 23, 2.)

„Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek.” Jelentette ki egy alkalommal a mi Urunk, Jézus Krisztus tanítványainak és a népnek, amikor már nagyon közel volt a zsidók nagy ünnepe a húsvét, és hatalmas tömegben tódultak az emberek Jeruzsálem irányába. Ez a mai evangéliumi szakasz rendkívül érdekes, és éppen ezért rendkívül rendhagyó is. Merőben más, ellentétes azokkal a tanításokkal, amelyeket eddig hallottunk és megszoktunk a názáreti Mestertől. Tudjuk és ismerjük, hogy bár mindig jelen voltak körülötte az írástudók és a farizeusok ő igyekezett nem tudomást venni róluk, és tette a dolgát, amit a Mennyei Atya előírt számára, még akkor is, ha ez nagyon gyakran ellentétes volt ezeknek a nézeteivel. Ebben az időszakban a feszültség a zsidó nép vezetői és közte már nyílt konfrontáció felé közeledett, egyre másra szőtték a terveket az elfogására, tőrbe csalására, megölésére. Nyilvánvaló, hogy Jézus Krisztus pontosan tudta, hogy mi zajlik körülötte ezekben a hetekben, amelyet akár nagyböjti időnek is nevezhetnénk. Máté evangélista ezt az egész 23. fejezetet vádbeszédnek szánta az írástudók és a farizeusok ellen, akik pontosan annak a Mózesnek a székében ültek, aki kihozta őket Egyiptomból, a rabszolgaságból, vagyis a zsidó nép vezetői. Sajnos a jelenség, amit az evangélista leír nem maradt a múltban, hanem időről-időre minden nemzedéknek, minden nemzetnek szembesülnie kell azzal, hogy a vezetői, akiket törvényesen, vagy törvénytelenül megválasztottak, úgy ülnek nagy elődeik trónján és örökében, mintha ők maguk is hasonlóak lennének azokhoz anélkül, hogy erre csak egy kicsit is rászolgálnának munkájukkal, hozzáállásukkal, a népért végzett tevékenységükkel. A mai politikusok tökéletes hasonmásai az akkori világ írástudóinak és farizeusainak, ugyanaz a szemlélet, ugyanaz az erő és vágy vezérli őket, mint azokat. Nem a népükért akarnak uralkodni, hanem a népük felett akarnak munkálkodni, ezzel azt sejtetve, hogy különbek, hogy ők többet érnek, hogy ők mások magasabb rendű emberek, mint az alattvalóik. Hirdetik és magyarázzák a törvényt, mindenütt az emberek kötelességéről beszélnek, és ezzel a vallás örve alatt nyomasztó terhet raknak az emberek vállára, viszont ők maguk mindezt olyan ellenszolgáltatásért végzik, hogy a terheket nevetve teljesítik, szemben azokkal a szegényekkel, akik ebbe családjukkal együtt majd bele nem rokkannak. Mindig találnak rafináltabbnál rafináltabb kibúvókat arra nézve, hogy nekik mindig több maradjon, és kevesebbet kelljen fizetniük, mint a többi embernek mondván, hogy ez nekik megjár. Nyoma sincs életükben ezeknek az embereknek az Isten előtti hódolatnak, nem is erre adnak példát az embereknek, hanem arra, hogyan lehet, hogyan kell mindig többet szerezni, minél agyafúrtabb módszerekkel, és hogyan lehet az alattvalóikat mind jobban becsapni és megsarcolni. Ezek az emberek nem Istent dicsőítik, sem az emberek azért, mert őket odahelyezték a hatalomba, hanem sokkal inkább önmagukat emelik magasra, és elvárják, hogy nekik hódoljunk, őket dicsőítsük. Pedig Jézus Krisztus ebben az evangéliumi szakaszban is figyelmeztet bennünket arra, hogy Isten kíméletlenül megalázza azokat, akik magukat felmagasztalják, viszont a szegényeket, az alázatosakat felemeli. Jézus Krisztus ezért, ebből a megfontolásból ajánlja hallgatóinak az egyszerűséget és a testvériséget. Sajnos kétezer éve csak nagyon kevés politikai és egyházi vezető volt olyan, aki ezt a tanítást, ezt a figyelmeztetést magáévá tette, és szerinte élte a napjait. Ezért aztán a világ, amelyben élünk nem lett jobb két ezer év alatt, sőt sokkal inkább rosszabb lett. Ma már ott tartunk, hogy a legegyszerűbb emberek is ezt a példát követik, és mindent elkövetnek azért, hogy legalább olyan fontosnak látszódjanak, mint a nagyok. Mit tesznek Testvéreim a mai politikusaink befagyasztják a béreket, de az adókat megemelik. A maguk munkabérét felemelik, hogy ne érezzenek semmit azokból az elviselhetetlen terhekből, amelyeket az emberekre rónak. Ő nekik térítik az étkezést, térítik a közlekedést, fizetik a szállásukat és a rezsijüket, szállodákban laknak, repülővel közlekednek, testőrök őrzik őket. Az egyszerű ember pedig már nem tud elmenni a boltba, alig tudja fizetni a rezsi költségeit, szállodát sosem látott, testőre nem más, mint a szegénység, közlekedési eszköze pedig a két lába marad. Akik kiakarnak törni ebből az ördögi körből, azok lopnak, csalnak, rabolnak és ügyeskednek, akik nem azok némán szótlanul fizetnek mindenért és belerokkannak lassan a mindennapi megélhetés gondjaiba. Az elviselhetetlen terhek már a vállainkon vannak jöhet új, és még újabb kormány, a választásokig minden szépet megígérnek, aztán négy évre elfelejtik azt is, hogy a vidék, a vidéki ember a világon van, nem kérnek mást, mint hogy lehajtott fejjel húzzuk az igát, és szó nélkül fizessük az adókat. A mai politikusaink a falusi szinttől egészen a parlamenterekig vendégségekben a főhelyekre ülnek, elvárják, hogy előre köszönjenek nekik utón, út félen, és Úrnak szólítsák őket. Csakhogy Jézus Krisztus nem ezt tanította, nem ezért jött a földre, nem ezt a példát adta nekünk, és ide a politikusaink is beletartoznak. Minden embernek legyen bármi a foglalkozása, keresse bármivel a kenyerét egy Mestere van, és egy Atyja fent az égben. Tanítója is egy van mindenkinek bármivel is keresse a kenyerét, bármit is tanult életében, ez a tanító maga Jézus Krisztus. Ezért mondja, hogy: „Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája.” Vajon melyik miniszter szolgálna fel egy egyszerű ember asztalánál, vagy melyik miniszter jönne el szabadidejében a templomba takarítani? Egyik sem! Miért jár több jövedelem a miniszternek, mint a péknek, vagy a földművesnek, vagy akár a napszámosnak? Az is csak egyszer ebédel, és egyszer vacsorázik! Az is csak egyszerre egy ruhában képes járni, és egy autóban képes ülni! A szükséglete minden embernek ugyanaz, a tehetsége is saját szakmájában, saját foglalkozásában! Sok péket láttam már kirúgni, és kártérítésre kötelezni, de még egy minisztert sem hallottam, hogy visszafizette volna felvett bérét, mert nem látta el jól a munkáját! Mi ez Krisztusban szeretett Testvéreim, hanem farizeusi szemlélet, farizeusi életvitel? Csakhogy az legyen a vigaszunk, hogy Jézus Krisztus pontosan emiatt a következő ígéretet teszi számunkra szegény emberek számára: „Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagét megalázza, azt felmagasztalják.” Tudom, hogy erre sokan mondhatnák azt, hogy de mi itt és most szeretnénk jobban és másként élni, de akkor ők sem lennének jobbak, mint az Uraik. Nem kell, hogy a szeretetből vállalt szolgálat átalakuljon a „bocsánat, hogy élek” szolgalelkületévé, de mindenképpen alázattal kell, hogy elfogadjuk a helyett ahová születtünk, a családot, amelybe felnőttünk, Istent, amely segít elviselni azt is, amit az ember egyébként nehezen tudna elviselni. Ügyelnünk kell arra, Testvéreim, hogy mi itt a kicsiben ne essünk a nagyok hibáiba és bűneibe, sose a látványra helyezzük a hangsúlyt. Tudom, hogy mégis hányszor elragadja az egyszerű kis embert is a kísértés, hogy a feladatait minél nagyobb nyilvánosság előtt tegye, hogy minél több ember elismerően nyilatkozzék tevékenységéről. Ismerjük napjaink nagy jótékonykodóit, akik a médiát is felhasználva magasztalják magukat és tetteiket, és elvárják, hogy az emberek megdicsérjék, megdicsőítsék őket. Közben, valójában a háttérben jó üzletet látnak az egészben, és nem az önzetlenség vezérli őket, hanem a hideg számítás. Nagyböjti időben ma próbáljuk meg kerülni a dicsekvést! Családunkban, hivatásunkban nem uralkodni, ne dicsekedni akarjunk, hanem szeretetben önzetlenül szolgálni, egyszerűen csak tenni azt a kis feladatot, amelyet az Isten ránk bízott. Ne feledjük, aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű marad, aki pedig a nagyban hűtlen az a kárhozatra fog kerülni. Figyeljünk arra, Testvéreim és ne csak most a nagyböjti időben, hogy legalább mi keresztény katolikus hívek, legalább mi ne akarjunk senki tanítószékébe beleülni, hagyjuk azt az írástudókra, hagyjuk azt a farizeusokra, mert van belőlük elég a mai világban is, sőt nincs annyi tanítószék, amelyet el ne tudnának foglalni, hogy fölöttünk uralkodhassanak.

Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, szent asztalod kenyere erősítsen minket a hitvalló keresztény életben, és szerezze meg nekünk mindenkor irgalmadat és segítségedet. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!