Nagyböjt második hetének csütörtökje

Nagyböjt második hetének csütörtökje

Svédországi Szent Katalin apáca emléknapja

Nagyböjt tizenhatodik napja

Tégy próbára, Istenem,

S tudd meg, milyen vagyok!

Nézz rám, nem járok-e a gonoszság útján,

És vezérelj engem az ősi, jó úton!

Könyörögjünk!

Istenünk, te kedveled az ártatlanságot, és kegyelmeddel visszaadod nekünk a lelki tisztaságot. Fordítsd magadhoz szívünket, hogy Szentlelked tüzétől felgyulladva állhatatosak maradjunk a hitben, és gyümölcsöt hozzunk a jó cselekedetekben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Homo quidam erat dives.”

(Lukács 16, 19a.)

„Volt egy gazdag ember!” Kezdte példabeszédét, a mi Urunk, Jézus Krisztus egy alkalommal, amikor a farizeusok vették körül és beszédét nekik szánta tanító és kritikai célzattal. Természetesen nem csak egy gazdag ember volt az akkori Palesztinában, hanem sokkal több. De abban meglehetett állapodni, hogy minden gazdag ember farizeus volt, és minden farizeus gazdag ember volt, akiknek nem számított milyen ruhába öltözködtek, nem számított, hogy mit ettek, mert mindenből a legjobb, a legkiválóbb, a leg irigylésre méltóbb volt a tulajdonukban. Természetesen, mint minden éremnek ennek az éremnek is volt egy másik oldala még pedig a szegény ember, amelyből azonban sokkal több volt, mint a gazdagból. Ez olyan, mint az első zsoltár, amely két utat állít elénk kezdettől fogva. Így történik ez születésünktől fogva is, ez a két út áll előttünk, gazdag, vagy szegény. Egyetlen gyermek sem tudja, hogy hova jön világra, melyik útra a gazdagra, vagy a szegényre. Így aztán a gazdag útra születő ugyanúgy nem elégedett az életével, mint a szegény útra születő. A gazdag még gazdagabb, a szegény pedig éppen kevésbé szegény szeretne lenni. Jézus Krisztus is ezt a példabeszédet azért mondja el, hogy a két emberi utat állítsa elénk választásként. Mert annak ellenére, hogy minden megszületett ember, rászületik egyik vagy másik útra, mindig van az egyénnek is választása, hogy marad-e azon az utón, vagy sem és a másikra tér át. Az egyik út a földi javakban való dúskálás útja, amellyel azonban együtt jár a szív keménysége, a lélek ridegsége. A másik út, mint már említettem a szegénységé, a türelemé és az Istenbe vetett végtelen bizalomé. Mind a két úton haladnunk kell, de mindig vannak letérők, mint az autópályáról, mindig van lehetőségünk felfelé sorolni, vagy lejjebb adni lehetőségeinkből. Amikor minden ember útjának végéhez ér, az ítéletkor számot kell adnia tetteiről, be kell számolnia földi útjáról, a kihasznált és ki nem használt letérőkről. Szegény utas, nincstelen zarándok mindig több volt és több is lesz Isten országútján, mégis Isten elég nagy ahhoz, hogy kárpótolja ezeket a földi életben átélt szenvedésekért, nélkülözésekért, és természetesen ahhoz is elég hatalmas, hogy a bűnökért, a hibás letérőkért kirója az érte járó büntetést. Az egyházi hitmagyarázók úgy vélik, hogy ennek a példabeszédnek nem kell minden részét megmagyarázni, mert egyes részek csak a történet egészéért vannak odaírva. Példaként az elkárhozott lelkek például szinte sohasem akarják rokonaikat megtéríteni, megmenteni attól, hogy hasonló sors várjon rájuk. Úgy vélik mindezt Jézus Krisztus csupán azért emeli ki, hogy érzékeltesse, hogy lelkünk üdvösségéről itt a földön kell gondoskodnunk, nem a halálunk utáni időszakban. Ebben persze én is úgy gondolom, hogy minden igazság meg van, és minden embernek valóban a földi életében kiválasztott útját járva kell gondoskodnia lelkének üdvözüléséről. Azt viszont már másként gondolom, hogy a kárhozatra ítélt lelkek, miként viszonyulnak a múltjukhoz, leélt földi életükhöz. Biztos vagyok abban, Krisztusban szeretett Testvéreim, hogy van megbánás a halál után is, mert ha nem volna, nem volna értelme a büntetésnek, nem volna ok folytonossága annak, hogy melyik lélekkel miért mi történik. Nyilván vannak olyan elvetemült és önző lelkek, akik a saját vesztük után, még a hozzátartozóik vesztén sem gondolkodnak el, de nyilván vannak olyanok is, akik felismerik a büntetés, a bűnhődésük lényegét és okát, ami után aztán mondjuk ugyanis nincs is rá, de tennének azért, hogy mások ne kerüljenek bele ezekbe a csapdákba. Ennek megértéséhez már itt a földi életünkben nagy szükségünk van a tisztánlátás érdekében, a kinyilatkoztatás pedig meg is ad ehhez minden segítséget, amire szükségünk van. Úgy is mondhatnánk, hogy az okos ember más hibáiból tanul, a buta pedig még a sajátjából sem. A tisztánlátáshoz persze azt is tudnunk kell, hogy ez a példabeszéd teljesen azért nem sematikus, nem húzható rá szabályként minden szegényre és minden gazdagra. Az emberi élet és annak körülményei ennél azért sokkal bonyolultabb és összetettebb helyzeteket képes produkálni, és ennél fogva nyilván lesznek gazdagok, akik Ábrahám kebelére kerülnek, és lesznek szegények, akiknek a pokol kínjait kell, majd a következő életükben is kiállniuk. Persze sokkal jobb és egyszerűbb lenne, ha a dolog ilyen fekete, vagy fehér lenne. Ismerjük azonban saját életünket és ennél fogva, ha őszinték vagyunk önmagunkkal, akkor bevallhatjuk, hogy voltunk már gazdagon szegények, és szegény gazdagok. Követtünk el bűnt akkor is, amikor szegények voltunk, és tettünk csodálatos dolgokat akkor is, amikor gazdagok voltunk. Az emberi léleknek ez az összetettsége, annyira bonyolulttá teszi a felettünk való ítélkezést, hogy azt éppen emiatt ember nem is tudja megtenni, csak a Teremtő Mennyei Atyánk, aki ismeri szívünknek minden rezdülését, aki folyamatában látja ingázó életutunkat, ahogyan ide-oda sodródunk egyik élethelyzetből a másikba, és sosem vagyunk megelégedve éppen azzal, amelyikben tartózkodunk. Ismerek olyan koldusokat, akik nem is akarnak helyzetükön változtatni, de nem azért, mert ezzel Istennek tetsző életet akarnak élni, hanem csupán azért, hogy szerencsétlen helyzetüket kihasználva élősködhessenek az embereken, a társadalmon. És ismerek olyan gazdag embert is, akik gazdagságunk ellenére minden szavukban és tettükben Istennek tetsző dologra törekednek, és mindent elkövetnek, hogy javítsanak embertársaik életkörülményein. A mai evangélium szakaszban szereplő gazdag zsidó embernek mindene megvolt, ami ezen a világon boldoggá tehette, a szegény Lázárnak viszont csak a rosszból jutott. Haláluk után fordul a kocka, a gazdag a pokol szenvedéseire jut, Lázár pedig az örök boldogságra. A gazdag nyilvánvalóan amiatt kapott büntetést, mert vagyonából – bár lehetősége lett volna rá – nem segítette a rászoruló embert. Isten azért adja nekünk a földön az anyagi javakat, hogy azokat helyesen használjuk fel, s ennek része az is, hogy segítsük a nálunk szegényebbeket. Lázár pedig nem azért kapott jutalmat, mert koldus volt, hanem azért, mert ezt a szerencsétlen élethelyzetét is olyan méltósággal, türelemmel, és alázattal élte meg, mint kevés szegény ember, mert azért lássuk be a mai világban nem viseljük türelemmel, sem alázattal a szegénységet, és bármi áron ki is kapaszkodnánk abból, ha lehetőségünk adódna rá. Ezért aztán ebben a nagyböjti időben Testvéreim különösen is oda kell figyelnünk a rászorulók megsegítésére, mert ez minden esetben az irgalmasság megnyilvánulása. Valamint arra is, hogy a gazdagokat még a földi életükben rávezessük arra, hogy mi a helyes cselekedett abban az élethelyzetben, amelyben éppen élnek. Az irgalmasság cselekedeteinek isteni parancsát jól ismerjük Jézus Krisztustól. Isten nem fog nekünk ezen felül semmiféle rendkívüli jelet küldeni. Ha a gazdagnak és öt testvérének a példáját követjük, nem lesz helyünk az Isten országában, s emiatt csak magunkat hibáztathatjuk majd.
Legyen útitársunk a mások gondja iránti figyelmesség és a segítségnyújtás további nagyböjti készületünk folyamán! Ne feledjük, hogy minden gazdag mellett van egy koldus, aki tükröt mutat neki, hogy a szíve nehogy megkeményedjen és a kárhozatra jusson. Ahogy minden koldusnak is van egy gazdag párja, aki ha, torz tükröt is mutat, de figyelmezeti, hogy hova ne vágyakozzon. Mi, hogy érezzük, koldusok, vagy gazdagok vagyunk-e? Szegénységünk Krisztusi-e, vagy gazdagságunk Lázáré-e? Mai világunkban nem csak volt, nem csak van, hanem lesz is gazdag ember, és a szakadék a gazdag és a szegény között nem csak a túlvilágban egyre áthághatatlan, hanem már itt a földi életben is egyre szélesebb ez a szakadék. A földi élet lényege, akár gazdag, akár szegény az ember a bűntelenség megélése, vagy a rá való határozott törekedés.

Smikál György Bűnben című versében így ír erről:

Földből kitépett kő vagyok. Fényhiány.
Szétrobbant csönd foltja a semmi falán.
Elgondolt hang egy elképzelt orgonán.
Abbahagyott mozdulat
Ütötte seb a szíven.

És Te mégis bennem építed templomod!

Imádkozzunk:

Istenünk, munkálkodjék bennünk állandóan az áldozat kegyelme, és egyre több jó cselekedetre indítson minket. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!