Nagyböjt harmadik hetének keddje

Nagyböjt harmadik hetének keddje

Szent Armogasztész, Maszkula és Szaturusz hitvalló vértanúk emléknapja

Nagyböjt huszonegyedik napja

Hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz, Istenem,

Fordítsd felém füledet, hallgasd meg szavam!

Óvj engem, Uram, mint szemed fényét,

Szárnyad árnyékában védj meg engem!

Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, maradjon velünk mindenkor kegyelmed, tegyen készségessé szolgálatodra, és szerezze meg nekünk állandó oltalmadat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Domine, quoties peccabit in me frater meus, et dimittam ei?”

(Máté 18, 21b.)

„Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki?” Szegezi a kérdést Péter apostol a mi Urunk, Jézus Krisztusnak a szívtelen szolgáról szóló példabeszéd elején. Időben ismét nagyot ugrottunk nem sokkal vagyunk a színeváltozás után időszaknak, és a tanítványoknak a názáreti Mester már több ízben is elmondja eljövendő szenvedésének történetét. Máté evangélista, aki ezt a példabeszédet leírta evangéliumába a házasságról, a gyermekekről és a gazdag ifjúról mondott példabeszédek elé helyezte ezt könyvében. Péter apostol, akiről ezúttal a történetet kieszközli ebben az időben már egyértelműen a tanítványok vezetőjének számít és ezért kérdésével is ő az, aki Jézus Krisztushoz fordul. A mai ember számára igen nehezen megérthető kérdés az, amit feltesz a tanítvány a Mesternek. Végső soron nem is annyira maga a kérdés a furcsa, hanem az, hogy a megbocsájtást számszerűsíteni akarják. Péter apostol azért kérdezi meg, érthetően Jézus Krisztust erről, hiszen annyiszor emlegeti a megbocsátást, mint a szeretet kifejezését. A hetes szám abban az időben a zsidó nép kőrében szent számnak számított, és a nagylelkűséget is kifejezte. Csakhogy Jézus Krisztus sem igazán ért egyet a megbocsátás számszaki kifejezésével, ezért tovább megy Péter apostol ajánlatánál, és a hetvenszer hét kifejezése, már azt jelenti, hogy végtelen, vagyis a megbocsátásnak nem szabad határt szabni, nem szabad azt számszerűsíteni, vagy akár anyagi értékként feltüntetni, de csak abban az esetben, ha magunk is látjuk a megbánás és jóvátétel jeleit azon a testvérünkön, aki megbántott bennünket. Sajnos, Testvéreim Péter hibájába az Egyházunk is egy időszakban beleesett. A középkorban, amikor pénzért búcsú cédulákat árultak, éppen ezt a megbocsátást, amit Isten kért tőlünk ezt számszerűsítették, váltották át anyagi értéké, és ettől tették függővé annak megvalósulását. Ez az Egyházon belül olyan komoly konfliktus helyzetet idézet elő, amely Luther Márton tevékenységében csúcsosodott ki, és vezetett az Egyház szakadásához. Ezt a hibát a mai napig nem volt képes Anyaszentegyházunk helyrehozni. Ezért is igen fontos a megbocsátás ellenérték nélküli szolgáltatása. A példabeszéd pedig arra igyekszik rávilágítani, hogy a megbocsátásnak folyamatnak kell lennie, amely nem lehet sohasem egy irányú, mert akkor elveszíti minden kegyelmét, minden jótékony hatását, amelyet egyébként gyakorol az emberi lélekre. A zsidóknál abban az időben, vagyis Keleten, az adósságot úgy hajtották be, hogy eladták, vagy börtönbe vetették az adóst a családjával együtt, hogy így kényszerítsék ki belőle az esetleg elrejtett, vagy eltitkolt pénzt, vagyont, vagy pedig az is célja volt ennek az intézkedésnek, hogy az adós családja adja össze az összeget, amellyel tartóztak. A példabeszédben a tízezer talentum megfizethetetlen adósságot jelentett, amellyel Jézus Krisztus nem annyira a tartózás anyagi vonzatára akart célozni, hanem sokkal inkább a tartózás lelki súlyosságára, hogy ráébredjünk arra, hogy Istennel szembeni tartózásunk, az Isten elleni vétségeink súlya ennél még sokkal több, még sokkal súlyosabb, sem mint, hogy azt mi magunktól fel tudnánk oldani. Ezért mindenképpen rászorulunk az ő végtelen irgalmára. Már pedig, ha ő megbocsát nekünk, akkor joga van megkövetelni, hogy mi is megbocsássunk embertársainknak, akikkel szemben esetlegesen csupán száz dénárnyit tesz ki a megbocsátás adóssága. Mi is hasonlóak vagyunk, Krisztusban szeretett Testvéreim ehhez a szolgához, megfizethetetlen a tartózásunk Istennel szemben. Gondoljunk csak rá, mennyi elmaradt szentmise, mennyi elmaradt szentgyónás, mennyi bűn és vétség áll adós listánkon. Amikor aztán a szentgyónáshoz járulunk végre nagy nehezen, könyörgünk, fogadkozunk, türelmét kérjük, és ígéretet teszünk, amit már másnap meg is szegünk. Túl vagyunk a nagyböjt idő felén és az elmúlt három hétben talán öten, ha, szentgyónáshoz járultak egyházközségünk tagjai közül. Hányszor vetették az apát szemére, hogy nem gyóntat eleget, és most amikor elfoglaltsága, egészsége engedi és megadja hétről-hétre a lehetőséget, alig néhányan élnek azzal, pedig biztosan vannak bűneink, hiszen szentáldozáshoz talán harmincan, ha járulnak. De nemcsak a felnőttek nem jönnek, nem jönnek a gyermekek sem, pedig nekünk súlyos bűneik nem lehetnek, maximum a vasárnapi szentmisék rendszeres elmulasztása. És Testvéreim mind ezek ellenére, Jézus Krisztusnak megesik a szíve rajtunk, az a hatalmas, nyitott szív, amelybe a világ minden embere belefér, és elengedi hatalmas tartózásainkat. A példabeszédben szereplő szolga nem tanult a saját ínségéből, a saját szorult helyzetéből, gőgössége, szívtelensége miatt, és ahelyett, hogy tovább adta volna a megbocsátást szolgatársának azzal kegyetlenkedni kezdet, és szívtelenül meggyötörte családjával együtt. A templomból kilépve, ahol elengedik bűneink adósságát már mi sem ismerjük fel a megbocsátás lelkiségét, hanem megkérgesedett szívvel éljük tovább bűnös életünket. A nagyböjti időből van még vissza jó pár nap. Van lehetőségünk gyakorolni ezt az irgalmasságot, ezt a szívből jövő megbocsátást embertársaink irányába, ne szalasszuk el, hanem éljünk vele, hogy az elközelgő húsvéti ünnepekre ne csak anyagi ajándékokkal készüljünk fel, hanem sokkal inkább lelki ajándékokat ajándékozzunk embertársaink felé. Mindenkinek meg van a maga adóslevele, csakhogy nekünk keresztény katolikus híveknek ezt az adóslevelét, a mi Urunk, Jézus Krisztus a keresztre szegezte önmagával, és szerető szívével együtt. Mi olyan katolikus hívek legyünk, akik a templomból kilépve tovább adjuk a megbocsátás erejét, de ne csak saját esetünkben tegyünk így, hanem ha valakit jó szándékkal az evangélium szavaival figyelmeztetünk: „Nem kellett volna megbocsátanod embertársadnak?”, bizony hamar jöhet a vállrántással kísért cinikus kérdés: „Miért kellett volna megbocsátanom? Amit ellenem tett, arra nincs bocsánat!” Sokan vannak, akik nem ismerik a megbocsátást, emberi gyengeségnek tartják, és évtizedekig nem felejtenek. A megbocsátás fogalmát nem az emberből kiindulva érthetjük meg, hiszen Istentől ered, aki maga az Irgalom. Isten vállalja ezt a „gyengeséget”, megbocsát mindenkinek. A bűnös és bűnbánó embernek, aki már megtapasztalta ezt a végtelen irgalmat, azaz azt, hogy Isten megbocsátja az ő bűneit, már könnyebb a megbocsátás embertársainak. Ha áttudjuk élni ezeket az érzéseket, akkor már nem kell számszerűségben gondolkodnunk, hanem elég gyakorolnunk ellenünk vétkező testvéreink felé a megbocsátást.

Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, a szent áldozatban való részesedés növelje bennünk az új életet. Kérünk, adja meg bűneink bocsánatát, és biztosítsa számunkra oltalmadat. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!