2010. december 11., szombat

Advent második hetének szombatja



Advent második hetének szombatja



I. Szent Damazusz pápa emléknapja



Jöjj, és mutasd meg arcodat, Urunk,
aki a kerubokon trónolsz, és szabadok leszünk.



Könyörögjünk!

Mindenható Istenünk, ragyogjon fel szívünkben dicsőséged fénye, hogy eltűnjön belőlünk az éjszaka sötétsége, és a világosság fiainak találjon minket hozzánk érkező Egyszülötted. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretet Testvéreim!

A napok egyre rövidülnek, az éjszakák pedig egyre hosszabbak lesznek felettünk, ahogy közeledünk a mi Urunk, Jézus Krisztus születésnapja felé. A csillagászati tél is még csak azokban a napok következik be. A várakozás egyre intenzívebb lesz lelkünkben, a készülődés egyre jobban fokozódik szívünkben. Minden porcikánk érzi már, hogy nem csak a tél közeledik egyre nagyobb hideggel, egyre nagyobb havakkal, hanem a Megváltó is egyre közelebb kerül hozzánk a napok múlásával. Ahogy a rossz idő közeledte, úgy Isten Egyszülöttjének közeledése is komoly próbatételek elé állít mindannyiunkat. Az első fizikai és földi megpróbáltatásokkal edz bennünket arra, hogy alkalmasak legyünk elfogadására és túlélésére. A második próbatétel lelki és szellemi megpróbáltatásokkal igyekszik fokozni bennünk azt a képességet, amellyel majd egykor földipályánk végén képesek leszünk a legnagyobb megmérettetés, a legnagyobb próbatétel leküzdésére, a halál megtiporására, hogy ezáltal elnyerhessük az üdvösséget. A ma ünnepelt szentünk I. Szent Damazusz pápa is ezt hirdette az ókeresztény híveknek és mindig a helyes irányba vezérelte az Egyház imbolygó hajóját. Abban az időben és a mai korban is mindig hangzanak fel jövendölések, próféciák, melyek igyekeznek világítótoronyként utat mutatni az élet tengerén hajózóknak, hogy vajon merre is van a helyes irány, amikor nem láttunk tisztán, nem hallunk rendesen, mert érzékszerveinket eltompítják az élet viharai és a rossz irányba csábító sellők énekei. Nagyon óvatosnak és nagyon megfontoltnak kell lennünk akkor amikor a háborgó időkben, a viharos vizeken kormányozzuk életünk hajóját, mert nem minden távolban felcsillanó fény vezet bennünket nyugodt vizekre, biztos kikötőbe. Jézus Krisztus születését előrejelző fény ez a biztos fény minden hívő ember életében, ennek követése az a biztos pont, amelyhez igazíthatjuk életünk szextánsát és nyugodt lélekkel várhatjuk, hogy elérjük a mennyei kikötőt. A próféciák, ebben az időben a beteljesedés idejéről, a Messiás közelgő eljöveteléről szólnak immár nemcsak a zsidó emberek számára, hanem a földön élő minden ember számára, akár hívő, akár nem. Ezek a jövendölések, ezek a tanítások egy pontos és felismerhető jelet adnak minden korban, még a legegyszerűbb ember számára is: Illés próféta visszatérése mindig egy olyan jel lesz, amely tudatja velünk, hogy az Isten Fia hamarosan eljön. A zsidó rabbik szerint látható módon még nem tért vissza Illés, ezért a Messiás sem jöhet el addig. A keresztény vallás hite és felfogása biztosan tudja azonban, hogy Illés már egyszer eljött, eljött még pedig Keresztelő Szent János személyében. A mai evangéliumban a tanítványok is ezt a kérdést firtatják: eljött-e már Illés? Annak ellenére firtatják és nem biztosak benne, hogy közülük néhányan még tanítványai és követői is voltak neki. Jézus Krisztus megerősíti bennük azt, hogy Illés valóban eljött még pedig János személyében. Hasonlóan vagyunk ma mi is, akik nem éltünk közel Keresztelő Szent Jánoshoz, nem ismerhettük, és ahogy a harmadik eljövetel előhírnökét sem ismerhetjük, pedig élhetne akár közöttünk is már. Ezeket a jeleket azoknak a legnehezebb felismerni és legnehezebb elfogadni, akik éppen kortársai az esetleges prófétának. Az ószövetségi Szentírás utolsó bekezdése Illésről beszél, és ezt a pontot köti össze Jézus Krisztus, az Újszövetséget meghirdető prófétával, Keresztelő Szent Jánossal. Vannak tehát jelek: Máriának Erzsébet áldott állapota, a pásztoroknak a jászolban fekvő Kisded, a három királyoknak a napkeleti bölcseknek a csillag feltűnése, a tanítványoknak pedig jel Keresztelő Szent János arra, hogy az Üdvösség itt van. Testvéreim és mi számunkra ez a jel? Mert minden hívő ember számára el kellett érkeznie ennek a jelnek ahhoz, hogy a hit kinyíljon lelkében a bimbóból, amely ott rejtőzik. Mert attól nem leszünk hívő emberek, hogy a szüleink megkereszteltek bennünket, mert ez még inkább az ő hitük. Attól sem leszünk mélyebben hívők, hogy hittanra járunk, de attól már igen ha az első szentáldozáshoz járulunk. Azért, Testvéreim, mert akik hittel és őszintén veszik magukhoz naponta, hetente, havonta, vagy évente Krisztus Urunk testét, azokban a hit virága mind erősebben nyílik ki! Azok, akik ezt és a bérmálás szentségét még nem vették magukhoz, azoknak még van hová fejlődnie a hitüknek, de még ez sem elegendő, mert ez igen érzékeny virág és hamar elhervad, ha őszinte hittel minél többször nem tápláljuk Megváltó Üdvözítőnk Testével, amelyet értünk áldozót fel bűneink bocsánatára.



Imádkozzunk:

Kegyességedért esedezünk, Urunk, hogy ez az isteni erőforrás mossa le bűneinket, és készítsen elő a közelgő ünnepekre. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Ámen!


2010. december 10., péntek

Advent második hetének péntekje



Advent második hetének péntekje



A loretói Szent Ház emléknapja



Íme, jön az Úr, nagy fényességgel száll közénk,
hogy meglátogassa népét békességben,
és meghozza számára az örök életet.



Könyörögjünk!

Mindenható Istenünk, add meg nekünk, a te népednek, hogy virrasztó lélekkel várjuk egyszülött Fiad eljövetelét, kitartsunk kegyelmedben, és ahogyan ő tanította, az élő hit lámpásával siessünk eléje. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretet Testvéreim!

Advent második hetének napjai is lassan eltelnek, még két nap és a harmadik gyertya is fellángol adventi koszorúinkon, és ahogy a bevezető sorokban olvastuk, valóban közel jár már az Úr és fénye egyre jobban bevilágítja szívünk minden rejtekét. A Magyar Katolikus Egyház liturgiájában nem szerepel a mai emléknap, de a nyugati egyházakban szinte mindenhol megemlékeznek erről az eseményről. 1294. december 10.-én a Szentföldről menekülni kényszerülő keresztes lovagok mielőtt elhagyták volna Palesztinát hajóra rakták Szűz Mária egykori lakóházának részeit és azokkal áthajóztak Itáliába. Loreto városkájában állították fel azt. Niceforus Angeli epiruszi despota férjhez adta Ithmar nevű lányát Tarantói Fülöphöz, aki II. Anjou Károly nápolyi király negyedik fia volt és e frigyhez igen gazdag nászajándékot mellékelt. Ennek része volt a "mi Asszonyunk, az Isten Anyja Szűz Mária házából hozott szent kövek." Ha ma belépünk a Loretoi szentélybe meghatódva olvashatjuk az oltár fölé írt szavakat: HIC VERBUM CARO FACTUM EST, azaz az Ige testé lett. XXIII János pápa 1962 október 4.-én zarándokolt ide és ezeket mondta: "Az Ige megtestesülése a témája az egész világon a hívők sokasága által imádkozott "Úrangyalának" Ez a meghitt imádság ezen a helyen a zarándokoknak, hogy elmélkedjenek az Ég és Föld találkozásáról, amely a Megtestesülés és a Megváltás célja volt." Tegnap arról elmélkedtünk, hogy Jézus Krisztus az összes anya szülte ember közül kiválasztotta Keresztelő Szent Jánost, és a legnagyobbnak nevezte, majd összehasonlította azok egyikével, akik a mennyek országában vannak, és azt mondta ez utóbbira, hogy legyen bár ott a legkisebb, akkor is nagyobb ott, mint János itt. Ma másik párhuzamot olvasunk. Ebben a nép veti össze Keresztelő Szent Jánost, aki köztudottan rengeteget böjtölt, nem ivott és nem evett, az Emberfiával, csak azért, hogy Jézus Krisztust falánknak és borisszának nevezze. Majd Jézus Krisztus hozzáteszi, nem sommás ítéletekben nyilatkozik meg a bölcsesség. Kifinomultan szólni arról tudunk, amit ismerünk. A megismerésig út pedig lehet, hogy el némítja azt, aki végig járja. Mert a végén csak a hasonlatok maradnak, azok pedig, bár igen elmések és kifinomultak, erősen sántítanak.

Imádkozzunk:

Lelki eledellel tápláltál minket, Istenünk. Könyörögve kérünk: e szentségben való részesedés által taníts meg minket arra, hogy a földi dolgokról okosan gondolkodjunk, és az égiekhez ragaszkodjunk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. december 9., csütörtök

Advent második hetének csütörtökje



Advent második hetének csütörtökje



Szent Juan Diego Cuauhtlatoatzin látnok



Közel vagy hozzánk, Urunk, minden utad igazság,
kezdettől fogva meggyőződtem arról,
hogy örökké való vagy,



Könyörögjünk!

Istenünk, lelkesítsd szívünket egyszülött Fiad útjának előkészítésére, hogy a vele való találkozás által megtisztult lélekkel szolgáljunk téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

A félelem súlyos terhe nehezedik ránk az életünk minden pillanatában és olyan súllyal nyomja lelkünket, hogy abba szinte belerokkanunk mire letelnek felnőtt korunk nehéz évei. Ma egy olyan szentet ünneplünk, amely igen ritka, egy indián nemzetiségű szentet. Ami rendkívül hasonlóvá teszi hozzánk, hogy ő sem volt már, mint egy őszintén és mélyen hívő ember. Éppen szentmisére igyekezett, amikor fényes látomásban megjelent számára az Istenszülő Szűzanya és elmondta kívánságát és hogy azt tolmácsolja püspökének és mivel tudta, hogy a püspök, majd nem fog hinni az egyszerű ember szavának ezért egy olyan jelenést küldött neki általa, hogy attól minden kétsége elmúljon. A püspök elé decemberben hulló rózsák és Szűzanya képének látványa meggyőzik arról, hogy a jelenés igaz. Két héttel később már fatemplom áll a dombon, ahol a decemberi rózsák nyíltak és egy év alatt 9 millió indián bennszülött keresztelkedett meg. Micsoda erő, micsoda mindent felmúló hatalom volt egy apróka jelenésben, amitől egy Magyarországnyi nép tért át az égitestek imádásáról a keresztény hitre. Ez az a hit, ez az erő, amely egyedül képes minden félelmünket, minden kétségünket örökre elpusztítani. A földön lezajlott isteni csodák, jelenések és látomások mindezek ellenére még nem teszik mennyeivé a bolygónkat, és paradicsomivá életünket. Minden hasonlat sántít, a mi a földi valóságot a mennyeivel veti egybe. Jézus Krisztusnak mégis erről az összefüggésről kell beszélnie, hiszen ezért jött. Nincs személyesebb példa láttatni a láthatatlant és hallatni a hallhatatlant, mint Keresztelő Szent János, vagy éppen a mai szentünknek megjelenő Istenszülő Szűzanya tette. Keresztelő Szent János emberi nagyságáról beszélve megállapítja, hogy asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb, és ezzel a kijelentésével mindent elmond, amit mondhat, hogy akinek szeme van: lásson, akinek füle van: halljon. Mi így mondanánk: János az egyik legnagyobb. Mert a teljesség igénye nélkül szólunk, ha beszélünk. De ugyan így vagyunk a látással is, hiszen többnyire minden embernek két szeme is van, a legtöbben még sem láttunk az orrunknál tovább. Ugyan így a legtöbb embernek meg van mindkét füle is és még sem hallja meg a legtöbb az igazságot, csak a csábítást, amit a kígyó sziszeg a fülébe. Jézus Krisztus mindig a teljesség igényével tanít és beszél hozzánk: "Bizony mondom nektek..." Jézus Krisztus mindig a lényeget látja és azt is láttatja velünk, ahogy mindig a fontosat hallja meg és hallatja is meg velünk. Jézus Krisztusnak minden egyes embert, aki élt, aki él, és azt is aki élni fog már előre ismernie kell ahhoz, hogy tudja, ki közülük a legnagyobb, és hogy rámutasson arra. És ő bizony valóban ismer mindenkit, ismer mindannyiunkat, bennünket is Testvéreim. Az idei adventi idő pedig alkalmas arra, hogy mi is megismerjük őt, megismerjük amit mond, amit lát és amit hall, hogy követhessük őt, ahogy a nyáj követi a pásztort gondolkodás nélkül, teljes bizalommal és ráhagyatkozással.

Imádkozzunk:

Kérünk, Istenünk, szolgáljon javunkra ez a közösségben bemutatott áldozat, amellyel már mostani mulandó életünkben megtanítasz arra, hogy az égieket szeressük, és az örökkévalókhoz ragaszkodjunk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. december 8., szerda

Advent második hetének szerdája



Advent második hetének szerdája



A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának főünnepe



Örvendezve örvendek az Úrban,
és lelkem ujjong az én Istenemben,
mert az üdvösség ruhájába öltöztetett engem,
és az igazság palástját terítette rám,
mint menyasszonyra, aki ékszerekkel díszíti fel magát.



Könyörögjünk!

Istenünk, te méltó hajlékot készítettél Fiadnak a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásában, amikor őt Fiad halálának érdeméért eleve megóvtad minden bűntől. Szűz Mária közbenjárására engedd, hogy mi is tiszta lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretet Testvéreim!

Sok évvel ezelőtt ezen a napon történt egy olyan esemény, amely az akkor élők szemében fel sem tűnt, szereplői nem álltak ki az emberek elé és nem kezdtek el úgy élni, úgy viselkedni, ahogy a sztárok, a celebek, pedig nekik aztán lett volna okuk erre, hiszen mint később kiderült itt ezen a napon akkor elkezdődött egy akkora Isteni munka, mint a Teremtés, csakhogy ezt Megváltásnak hívjuk. Ez a Megváltás nagyon sokféleképpen megtörténhetett volna, ha emberi szemszögből nézzük, és ha az emberi fantáziára támaszkodunk. Isten azonban úgy akarta, hogy egyszülött Fia, Jézus Krisztus, csendben, magányban, emberi anyától szülessék, mert ezen a földön teljes értékű élet csak édesanyától indulhat el. Jöhetett volna divatosan egy repülőcsészealjban, indíthatott volna elsöprő támadást a rosszindulatú emberek ellene, de ő nem ezt a módszert, nem ezt a forgatókönyvet választotta, mert ő csak testében volt emberi, de szellemében az Isten Fia. Az ősegyház és később az atyák az eretnekségi vitákban a monofiziták és az agnosztikusok ellenében Jézus Krisztus valóságos emberségét éppen édesanyjával a Boldogságos Szűz Máriával bizonyították. Ő volt a bizonyíték arra, hogy Jézus Krisztus nem csupán egy szellem, egy titokzatos kísértet, és nem látszat ember, hanem teljes értékű valóságos ember, a bűnöket kivéve. Szűz Mária biztosíték arra, hogy Jézus Krisztus valóban ember volt, nem egy ufó, aki éppen itt szenvedett hajótörést. A bizonyosság emberségére azonban oda-vissza érvényes. Jézus Krisztus valóságos Istenségéből egyértelműen pedig az következik, hogy a földi édesanyja mentes kellett legyen a többi embert sújtó áteredő bűntől. A mai ünnep azt jelenti kedves Testvéreim, hogy a Boldogságos Szűz Mária nemcsak alkalmas, hanem méltó is hordozni az Isten egyszülött Fiát, a Messiást.

Egykor a frigyláda nagy gonddal, egészséges, hibátlan fából készült, hiszen a szövetség ládájaként a tízparancsolat tábláit és a mannát hordozta: jeléül, hogy Isten mindig gondoskodik népéről - Mária az újszövetség ládájaként hordozta Isten Igéjét, a mennyből alászállott élő kenyeret, az újszövetség főpapját. Természetes, hogy erre nem egyszerűen csak alkalmasnak, hanem méltónak, felkészítettnek is kellett lennie, hiszen Isten nem egy sztár jelöltet választott ki, mint ahogy ma szokás, hanem ennél sokkal többet. Az anyai alkalmassággal általában ugyan egyetlen asszonynál sincsen probléma, hiszen általában éppen az Isten által alkotott természet gondoskodik minden nőneműnél arról, hogy anyák lehessenek, hogy utódot hozhassanak a világra, ám ez nem jár együtt azzal, hogy erre méltók is. Az emberi nagyravágyás és tudás már ott tart, hogy lombikban, mesterségesen is igyekszik a fogamzást elvégezni, még akkor is, ha az éppen nem lenne szükséges. Ennek révén a világunk alaposan túlnépesedett és a születés, a fogantatás misztikumát igyekeznek el venni Istentől. Van egy nagyszerű latin mondás: "Poeta nascitur sed pedagogus fit" - vagyis hogy költőnek születni kell, tanítóvá pedig úgy válik az ember. A Szűzanya méltóvá lett szeplőtelen fogantatása által arra, hogy Jézus Krisztus édesanyja legyen. Köznapi kifejezéssel használhatnánk azt a kifejezést is, hogy született tehetség, de ez így volt igazából. Mert az emberek sokfélék lehetnek, egy cigány ember zenei adottsága, a latin népek dallam és tánc iránti fogékonysága, egy zongoraművész nagyszerű hallás zsenialitása - szerint mindenre születnünk kell. Bármelyik ember, bármivel megpróbálkozhat élete során, el is jut tanulással szorgalommal egy bizonyos szintig, ami készség révén ellehet sajátítani - de a csúcsra nem juthat el, a legjobb az adott dologban nem lehet, hacsak nem veleszületett tehetséggel rendelkezik. Csakhogy ne felejtsük el azt sem, hogy egy egyszerű ember bármennyire is tehetséggel születik, élete során képes minden ingyen kapott tehetségét elherdálni, eltékozolni. A Boldogságos Szűz Mária is lehetett volna minden bizonnyal nagyon sok hasonló korú leánygyermek, csakhogy Isten tervét nem bízhatta véletlenre, vagy sikerül, vagy nem, vagy lesz Megváltó, vagy még ezt is elszúrjuk mi emberek szokásukhoz méltón. A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen tisztasága, mentessége az áteredő bűntől ezt a született adottságot jelentette neki.

A szeplőtelen fogantatást az áteredő bűnnel szoktuk meghatározni. Az áteredő bűnt azonban nagyon nehéz megmagyarázni a mai kor emberének amikor még a saját maga által elkövetett bűnöket sem tartja bűnnek, amikor olykor saját magát is isteni magaslatokra igyekszik helyezni. Akkor azt pedig, hogyan fogadná el, ami úgy nehezedik rá, úgy nyomja lelkét, hogy neki nem is volt része benne aktív módon évezredekkel későbben. Kezdetben Isten az angyalokat, Ádámot és Évát bűntelennek, örök életűnek teremtette. A beteljesedés idején a Megváltó, mint új Ádám tűnik fel, és mellette édesanyja Szűz Mária - az Egyház szemléletében - mint új Éva jelenik meg: újra bűntelenül. A megváltás képszerűen olyan, mint egy nagyon mély gödörbe esett ember kimentése ebből a gödörből. Vagy le kell menni érte, vagy lenyújtani egy kötelet, esetleg ha elérjük, lehajolni hozzá és kézzel kihúzni. A Boldogságos Szűz Mária esetében a szeplőtelen fogantatás azt jelenti, hogy megőrizték attól, hogy ilyen helyzetbe kerüljön. Felénk az öregek mindig azt mondogatták a várandós anyáknak, hogy nagyon vigyázzanak magukra, mert ha megütik valahol magukat az a sérülés a gyermeken is megfog látszani. Ezért kellett a Boldogságos Szűz Máriának szeplőtelenül világra hoznia a Megváltót, hogy azon semmiféle emberi sérülés ne lehessen. Máriát nem kellett hát semmilyen módon megmenteni, hiszen sem így, sem úgy nem esett bűnbe. Az ősbűn következménye pedig végső soron az ember számára a halhatatlanság, az örök élet elvesztése, a halál volt. Ezért is az Egyház nem beszél hivatalosan arról, hogy a Boldogságos Szűz Mária meghalt vagy sem, pedig az ősegyház nagy becsben tartotta a halottainak emlékét. Sírjuk fölött miséztek, emléküket ápolták, hitük erősítésére példájukat követték. Az Egyház Szűz Mária földi életének befejezését nem a halálával, hanem a mennybevételével zárja, mintegy folytatásaként a mai ünnepnek.



Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, gyógyítsa bennünk a magunkhoz vett szentség ereje az áteredő bűn sebeit, miután ettől a bűntől Szűz Máriát a szeplőtelen fogantatás kiváltsága által már eleve megóvtad. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. december 7., kedd

Advent második hetének keddje



Advent második hetének keddje



Milánói Szent Ambrus püspök ünnepnapja



Szólásra nyitotta ajkát az Egyházban,
bölcsesség és az értelem lelkével töltötte be őt az Úr,
a dicsőség ruháját adta rá.



Könyörögjünk!

Istenünk, te példaképül adtad Szent Ambrus püspököt, hogy katolikus hitet és apostoli bátorságot tanuljunk tőle. Támassz Egyházadban szíved szerinti férfiakat, akik népedet erős lélekkel és nagy bölcsességgel kormányozzák. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretet Testvéreim!

Figyelmezz, Izrael Ura,
Kiülsz a Kerubok felett,
Jelenj meg Efraim előtt,
Jöjj támaszd fel hatalmadat!
Nemzetek Megváltója, jöjj,
Szűznek szülötte, jöjj közénk,
Ámuljanak a századok:
Istenhez illő születés!
Nem férfiú magva hozott,
Titkos lehellet ad nekünk:
Isten Igéje testbe vált,
S a szűzi méh virága vagy.
Kelyhe gyümölcsöt bontogat,
Szemérme bár bontatlan áll,
Erénye tisztán tündököl:
Isten járja e templomot!

Ezeket a sorokat a mai napon ünnepelt szentünk Milánói Szent Ambrus püspök vetette papírra, hogy ezzel dicsérje az adventi időszakot. Bizony sok-sok költőt és írót ihletett meg már ez a várakozási időszak, amely sokszor sokkal szebb, mint maga az ünnep, mert sokkal tovább tart és az út az éjszakai barlang istállóig, a felkészülésig, a lelkünkben egyre jobban kibontakozó örömmel és várakozással, egy pillanat alatt beteljesül, aztán hipp-hopp más el is múlt az a pár nap. Így viszont az adventi időben, a titok egyre növekszik bennünk, úgy épül fel a napok teltével, mint valami láthatatlan fal, amelynek a tetejére tartunk, hogy onnan végre mindent megláthassunk. Szent Ambrus püspök is erre a mindent látásra törekedett egész életében. Szerette, sőt elvárta, hogy körülötte kerek legyen világ, és ha ennek eléréséért küzdenie kellett, akkor küzdött, hevesen, mint az oroszlán. A nyájnak egynek kellett lennie pásztorával és a pásztor is egy lett a nyájával. A mai adventi köznap evangéliumában ugyanezt teszi a Jó Isten, ami legfőbb pásztorunk is. Jézus Krisztus példabeszédével felvilágosítja az apostolokat is, és nyomatékosan felhívja figyelmüket arra hogy a százból az egy mindig a legfontosabb és utána kell mennünk akkor is, ha azt a szakadékból kell is visszahoznunk. Ma ugyan ha az egyről beszélünk a polgári életben, ha meghalljuk ezt a szót, mindig az egy százalék jut az eszünkbe, arra az összegre gondolnak, amit felajánlhatnak, majd jövőre az adójukból. Mennyire kevésnek tűnik az egészhez képest annak egy százaléka, mégis számot tevő tud lenni ott, ahová eljut, vagy éppen nem jut el. Százból egy, ha elvész, szinte nem is hiányzik, alig észrevehető mondhatjuk. Mondhatnánk, de a mai evangélium után már nem mondjuk, hiszen Isten szeretetében egyenként vagyunk jelen, ahogy az egy bárány is a nagy nyájban, ha elvész, helyén üresség, hiány keletkezik. Lehetünk százan, ezren, vagy éppen több milliárdan, akkor is mindig egyet lát meg, az egyént, az egy bárányt. Az egyet, aki ha hiányzik, keresni kezdi. Legnagyobb veszteség mindig a kicsinyek körében van, akik ha nincsenek, nem egy hiányzik a százból, hanem a jövő hiányzik. Ezért nem akarja, ezért nem engedheti, hogy akár egy is elvesszen közülünk és ebben mindannyiunknak közreműködnünk kell, mert fogjuk egymás kezét, sohasem veszhet el egy sem közülünk. Szent Ambrus Adventhez írt himnuszát így fejezzük be:

Szemérme, mint királyház:
E nászteremből lép elő,
Mint kettős lényű óriás,
S vígan repes az út elé.
Kijössz Atyádnak mélyéről,
Bemégy Atyádnak mélyére.
Leszállsz mind a poklokig.
Felszállsz Isten székéig.
Ki az Atyának mása vagy,
Ölts testet, győzelmed jelét.
Testünket a gyámoltalant,
Tegye acélossá erőd!
Már fénylik Jézus jászola,
Új fényt lehel az éjszaka.
Ezt immár meg ne rontsa éj,
Nem szűnő láng legyen a hit.



Imádkozzunk:

Istenünk, erősítsen meg minket e szentség ereje, hogy Szent Ambrus püspök tanítása nyomán előrejussunk a lelki életben, bátor szívvel járva utaidon hozzád igyekezzünk, és méltóképpen felkészüljünk mennyei lakomád édes örömére. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!




2010. december 6., hétfő

Advent második hetének hétfője



Advent második hetének hétfője



Myrai Szent Miklós püspök ünnepe



Halljátok az Úr szavát, ti nemzetek,
és hirdessétek azt az egész földkerekségen:
íme, jön már a mi Üdvözítőnk,
többé ne féljetek!



Könyörögjünk!

Istenünk, jusson el hozzád könyörgő imádságunk, hogy egyszülött Fiad megtestesülésének ünnepén feddhetetlen lelki tisztasággal ajánljuk fel magunkat szolgálatodra. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!


Krisztusban szeretet Testvéreim!

Már az egész hétvégén ajándékozási lázban égett a világ. Myrai Szent Miklós püspök ünnepén, amikor a "Télapó" megérkezik kicsit már a karácsony előszele járja át otthonainkat és a gyermekek, mint valami főpróbán most mérik le igazán, hogy milyen is volt ez az év, mennyi ajándékra számíthatnak majd karácsonykor. Ilyenkor ugyanis, ha Télapó szűkös, akkor bizony a karácsony sem lesz bőséges. A gyerekek mindig őszinték és mindig számítóak is egy kicsit. Tudják ők, hogy mennyire voltak jók, vagy rosszak, de azét ilyenkor megér egy próbát és a kis csizmájukat fényesre tisztítva várják az ajándékokat. Ők igazán ilyenkor kezdik már el érezni, hogy a kis Jézuska közeledik. Ügyesen beosztva az ilyenkor kapott csokoládé és cukorka elegendő édesség a karácsonyi újabb szállítmány megérkezéséig. A modern kor a püspök alakját sikeresen elrejtette hatalmas ősz szakálla mögé, azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy legendák ide, legendák oda ő élt és minden valószínűség szerint sok jót tehetett, ha ennyi legenda született róla. Nagyon fontos a csokoládén és az ajándékokon túl nekünk felnőtteknek az a tény, hogy a püspök önzetlen segítség nyújtás szentje. Nekünk is hozzá hasonlóan és nem csak ilyenkor az ünnepén, vagy nagyobb ünnepekkor, de az egymásra való odafigyelést erősítenünk kell. Nem kell mindig pénz, vagy ajándék, sokszor elegendő egy jó szó, vagy egy biztatóan kedves mosoly, egy kézfogás és Szent Miklós egyénisége ragyogja be a két embert. Másokra gondolni akkor is fontos, ha ezek a mások nemcsak kisgyermekek a rokonságból, vagy a családból, névnapon, születésnapon, vagy akár Szent Miklós ünnepén. Lehet ez akár olyan személy is, akivel nehezen jövünk ki, máskor kerüljük a találkozást, de most jól esne csak úgy véletlenül összefutni vele. Legyenek a környezetünkben olyanok, Testvéreim, akik készek nekünk segíteni, és fontos, hogy legyenek olyanok is, akiknek mi segíthetünk valamiben. Mind a két dolog tőlünk is függ. Szent Pál apostol Szeretethimnuszából megtanultunk egynémely jelzőt, hogy milyen is a szeretet: türelmes, jóságos, nem kérkedik... A mai adventi köznap evangéliumában elhangzik egy nem kevésbé fontos szempont a szeretetről - a szeretet: leleményes. Ilyen leleményes szentünk Myrai Szent Miklós püspök is, aki mindig kitudta ötölni, hogy hogyan is segíthet a rászorulón úgy, hogy az ne tudja meg, hogy ő volt. A tetőt megnyitó lelemény végül is Jézus Krisztust is csodára indítja. A lelemény talán az embert életben tartó legősibb tulajdonság és ebben mi Magyarok leginkább élen járunk. De ne csak abban járjunk élen, hogyan lehet az adóhivatalt megkerülni, hanem leginkább abban járjunk élen, hogy adakozó, jószívű életünkkel példát mutassunk minden ember számára a környezetünkben, ahogy ezt sok évszázaddal ezelőtt megtette Myrai Szent Miklós püspök is, hogy mára a jóságos Télapó alakját vehesse magára.

Imádkozzunk:

A szent áldozatban megújulva, alázatos szívvel kérünk, hogy Szent Miklós példájára valljuk, amit ő hitt, és váltsuk tettekre, amit tanított. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. december 5., vasárnap

Advent második vasárnapja



Advent második vasárnapja



Thagorai Szent Crispina vértanú asszony



Sion népe, íme, jön az Úr, hogy megmentse a nemzeteket,
és hallani fogjátok dicsőséges szavát, szívetek örömére.



Könyörögjünk!

Mindenható, irgalmas Istenünk, segíts, hogy szent vágyakozással siessünk Fiad elé. Örök bölcsességeddel nevelj minket, hogy e világi elfoglaltságaink ne akadályozzanak találkozásunkban szent Fiaddal. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretet Testvéreim!

Az adventi koszorúnál állva meggyújtjuk immár a második vidám fénnyel táncoló gyertyánkat is. A második gyertyát, amely az imádságunk fénye lesz, mely mindennap hosszan, szeretetteljes tekintettel fordul feléd, mert te Uram, szívünk legmélyén szólítasz bennünket. Divatos szóval szabadulóművészeknek nevezik azokat a mutatványosokat, akiket a nézők lélegzetük visszafojtva figyelnek, miközben azok egy maguknak mesterségesen épített helyzetből igyekeznek kiszabadulni: elföldeltetik, leláncoltatják, víz alá vettetik, levegőtlen páncélozott helyiségbe záratják magukat, hogy onnan a legnagyobb izgalmak közepette, pillanatok alatt kiszabaduljanak bizonyítva szinte már uralmukat az élet felett. Ilyen artistaművészeket és mutatványokat biztosan láttunk már, és elképedve töprengtünk rajta, hogy vajon, hogyan is tudták mindezt véghez vinni? És ezen akkor is eltöprengünk, még ha tudjuk is, hogy az egész csak szemfényvesztés.

Nos, ehhez a mutatványhoz lehetne hasonlítani azt a tulajdonságot bennünk, amely minden módon igyekszik szabadulni a felelősség alól: hány, de hány féle magyarázatot igyekszünk kitalálni a magunk mentségére. Mindezt azért, mert egyszerűen nem vagyunk képesek kimondani azt a szót, hogy hibáztam. A felelősség alóli kibúvást művészi fokra az ember kamaszkorától kezdve tanulja, gyakorolja, és felnőttkorára tökélyre képes fejleszteni. Kamaszkorunktól ott van bennünk ez a hajlam, szinte belénk veszi magát, mint a vasba a rozsda, és alig vagyunk képesek beismerni, hogy hibáztunk. Minden ember könnyen a felelősség alóli szabadulás művésze lesz, akire keveset bíztak, az kevésbé, akire többet, az annál inkább. Természetesen ahogy életünk során felnőtté alakulva felismerjük ezt és küzdeni kezdünk ellene, lassan megértjük azt is, hogy még sem a szabadulás a nagy művészet, hanem sokkal inkább a szabadítás. Képzeljük el, hogy egyszer csak megszeret bennünket valaki, aki mellénk áll, és nem azt mondja, hogy te bűnös vagy, hanem azt, hogy te jó vagy! És szeretlek ezért. Ebben a szabadításban egyetlen művész létezik, aki képes egyszerre mindannyiunkat megszabadítani: Jézus Krisztus. A mai evangéliumban megszólaló Keresztelő Szent János, az ő unokatestvére, az ő előfutára. Mit jelent az, hogy valaki előfutár? Azt, hogy előtte jár és minden eszközzel megpróbálja felhívni magára és mondanivalójára a figyelmet. Mit is mond nekünk az evangéliumban? Már nem sokat kell várni, mindjárt itt van! Tartsatok ki, ott jön már valamelyik út kanyarulata mögött, alakja bármelyik pillanatban feltűnhet! Testvéreim, itt az adventi időben készüljetek föl a vele való találkozásra. Az előfutár szerepe ma kevéssé ismerős már. Illetőleg csak néhány helyzetben találkozunk valami hasonlóval. Ha az egyik településre például cirkusz érkezik, ott néhány nappal korábban kis autó lassan járva az utcákat, hangszóróból kiabálja, hogy figyelem, figyelem, jön a cirkusz! Ha még nagyobb figyelem felkeltést akarnak elérni, akkor medvét, vagy oroszlánt visznek végig a település utcáin, hogy hírverés fokozottabb legyen.

Idén nálunk még ismerősebb a kép, ha a mutatványosok, cirkuszi artisták helyett arra gondolunk, amit többször is átéltünk, hogy a választásokon ha egy párt győzni akart, akkor kampánylapokat szórt, toborzó összejöveteleket tart, hogy akinek tetszik az általuk képviselt gondolat, az csatlakozzon hozzájuk. Azt is mondhatnánk mai szó használattal, hogy Keresztelő Szent János az Úr Jézus Krisztus kampányfőnöke volt. És mi volt a programja? Térjetek meg, mert bűnösök vagytok! Mindenkinek meg kell térnie. Különös, hogy az emberek többsége nem riadt meg ettől a szembesüléstől, nem fordítottak hátat nem hagyták ott azzal, hogy hát ez bolond agy udvariatlan, hanem ellenkezőleg tódultak hozzá az egyszerű emberek. Kivonult hozzá egy egész vidék, városok és falvak lakói. Miért is? Azért, mert az emberek lelkiismeretükbe nézve érezték, hogy valóban bűnösök, és ettől a tehertől szabadulni kellene. Megcsömörlöttek már a hárítástól, attól, hogy mindig csak másokat hibáztattak, és attól is, hogy életük jó része abban teljék el, hogy másokra bizonygatják: minden hiba, minden baj mások miatt van. Keresztelő Szent János nagyon jó módszert eszelt ki arra, hogy a világot, hogyan lehetne jobbá tenni: bűnbánatot hirdetett. Mindenki ismerje el, hogy saját maga a vétkes, nem a másik. Pontosabban, ha a másik embernek is van bűne, azzal meg ne ő foglalkozzék, hanem mindenki a saját magáéval. Ez egy jó program. Azóta is tart minden esztendőben legalább két alkalommal, ilyenkor advent idején, és húsvét előtt a nagyböjti időben. Most, hogy itt vagyunk az adventi időben eljött hát újra az ideje, hogy mindenki magába tekintsen, és végre ne másokra mutogasson ujjaival. Mert valóban a fejszét már ráhelyezték a fák gyökereire, hogy amelyik nem hoz jó gyümölcsöt azt kivágják és a tűzre vetik. Most még van lehetőség bűnbánatot gyakorolni, megállni és hamut szórni fejünkre, a szép ruhákat durva posztokra cserélni. De ha ismét eljön a világ ura már késő lesz kapkodni! Most még vízzel keresztelnek, de akkor már tűzzel fognak jönni és akkor el kell majd számolnunk minden elvesztegetett idővel, méltatlan emberi életükben.



Imádkozzunk:

Lelki eledellel tápláltál minket, Istenünk. Könyörögve kérünk, e szentségben való részesedés által taníts meg minket arra, hogy a földi dolgokról okosan gondolkodjunk, és az égiekhez ragaszkodjunk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!