2010. november 20., szombat

Boldogságos Szűz Mária a hit oltalmazója



Évközi 33. hét szombatja



A Boldogságos Szűz Mária a hit oltalmazója.



Krisztus dicsőséges szülője,
aki hittel fogantad Fiadat,
és hitted, hogy ő, aki értünk szenvedett, fel fog támadni,
te jóságos oltalmazója vagy az Egyház hitének!



Testvéreim! Ha szombat van mi keresztény katolikus hívek mindig Mennyei Édesanyánkra gondolunk a Boldogságos Szűz Máriára, akit ma a hit oltalmazójaként ünnepelünk. A liturgikus évünk csúcspontjához érkeztünk hiszen ma Szűz Márián keresztül jutunk el szentséges Fiához, a mi Urunkhoz Jézus Krisztushoz, akit holnap, mint legfőbb királyunkat fogjuk ünnepelni. Ma azonban még édesanyjához fordulunk gondolatainkkal és kéréseinkkel. A köznap evangéliumában egy olyan szakaszt olvashatunk, amely nem olyan régen egyszer már felbukkant elmélkedéseinkben. Milyen lesz a feltámadás és az azt követő élet? - teszi fel a kérdést Szent Lukács evangéliumának mai párbeszéde Jézus Krisztus és a farizeusok között. A tanmesének is beillő, hét férjet eltemető asszony helyezte aligha világít rá még akkor sem, ha e szélsőségesen kifacsart élethelyzetnek a farizeusok éppen ezt a célt adták volna. A földi viszonyok csak gyenge elképzelések, homályos árnyképek annak a megtapasztalásához, megsejtéséhez, ami ránk vár, majd a túlvilági életben. Nyilvánvaló, hogy miért éppen a farizeusokat foglalkoztatja ez a kérdés legjobban. Akinek a földi életében mindenből a legtöbb jutott, itt értem ez alatt a vagyont, a jólétet, az elismerést és a bűnöket egyaránt, vagy éppen a bűnös élvezeteket, azok számára fontos tudni, hogy mindezt magukkal vihetik-e, birtokolhatják-e majd odaát is. Csakhogy ennek vajmi kevés az esélye és ezt azért ők is érzik és ezért köröm szakadtukig ragaszkodnak is e világi életükhöz. És akkor érkezik Jézus Krisztus a maga egyszerűségével, szegénységével és felsejteti előttük büntetésük elközeledtét. Az élet Istene betölt majd mindent. Földies vágyakozásaink úgy teljesednek be, ahogy azt itt még elképzelni sem tudjuk. A hiányok, a fájdalmak elmúlnak, a rossz hirtelenül ismeretlenné lesz. Az igazságtalanság felett nem a jog, hanem a remény győz. A félelmet a szeretet emészti fel A tárgyak és az események uralmát a személyek tisztelete váltja fel. Megvalósul az a béke, amit egyedül az Úr tud kieszközölni. Mikor következik be mindez? Nem a mi dolgunk az időpont meghatározása. A mi feladatunk Testvéreim, a feltámadás reményének felmutatása, ami biztosabb, mint a múlt és a halál. Mária a kereszt tövében, amikor meghalt Fia testét az ölébe veszi már erről tesz tanúbizonyságot számunkra. Fontos, hogy ott legyünk mi is végig a keresztúton, a Via Dolorosan, fontos, hogy ott legyünk a kereszttövében, de legfontosabb, hogy ott legyünk mi is a kereszten, a bűneinkkel, hibáinkkal, emberi tökéletlenségünkkel. Ezt kérjük Égi Édesanyánktól, hitünk oltalmazójától számunkra:



Istenünk, te sokféleképpen vagy jelen Egyházadban. A magunkhoz vett szentségekért hálát adunk neked, és alázatosan kérünk, hogy a Boldogságos Szűz Mária oltalmában bízva, földi életünk folyamán erősek legyünk a hitben, és így méltók legyünk eljutni mennyei dicsőséged szemlélésére. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. november 19., péntek

Árpádházi Szent Erzsébet



Évközi 33. hét péntekje



Árpádházi Szent Erzsébet ünnepe



Jöjjetek, akiket megáldott az Atya - mondja az Úr,
szükséget szenvedtem, és gondot viseltetek rám.
Bizony mondom nektek,
amit a legkisebb testvéreim közül egynek tettetek,
nekem tettétek.



Testvéreim! Ha az éppen elmúló hét szebbnél-szebb ünnepeit lehetne még fokozni, akkor annak legméltóbb folytatása a ma ünnepelt Árpádházi Szent Erzsébet emlékezete. Ma ugye már teljesen megszokott az a dolog, hogy egy nő ugyan olyan jogokkal és lehetőségekkel bír, mint egy férfi ember. Csakhogy a történelem folyamán leginkább nem így volt. Csak, hogy Árpádházi Szent Erzsébet nem várta meg a II. Vatikáni zsinatot, amely kimondta: igen fontos, hogy a nőknek egyre nagyobb szerep jusson az apostolkodás különféle területein. A szegények, a betegek, a vándorlók, és az útónlevők feltétlen bizalommal fordulhattak hozzá. Korunkat talán a szabadságvágy szólítja meg legjobban: Szabadon a gazdagságtól, szabadon a társadalmi előjogoktól, szabadon a bűntől, hogy minél nagyobb lendülettel szerethesse a földi és égi jegyesét. Már pedig Árpádházi Szent Erzsébetnél ez a kettősség tökéletesen megfért egymás mellett. A világegyház számára a magyarság legismertebb szentjévé vált Erzsébet. Talán éppen emiatt sok Európai nép szeretné a magáénak tudni. Ezért is egyes helyeken férje után türingiainak, vagy németországinak nevezik. Csakhogy Erzsébet minden emberi trükk és intrika ellenére magyar volt, mégpedig magyarabb a magyarnál is. Sárospatakon látott napvilágot annak a magyar uralkodói dinasztiának tagjaként, amelyik tizenkilenc szentet és boldogot adott az Egyháznak. Feltehetjük a kérdést vajon van-e Európában, vagy volt-e a világon olyan uralkodói család, amely rövid háromszáz éves uralkodása alatt ennyi kiválóságot adott volna a világnak? A választ azt hiszem mindannyian tudjuk. Csakhogy az Árpádház kihalásával kicsit a magyarságunk is megfakult. Addig, ha szabad így mondani mi irányítottuk Európát, aztán azóta bennünket irányítanak hol keletről, hol nyugatról, hol délről, hol északról. Az Árpádházzal kicsit indentitásunkat is elvesztettük, aminek eredményeként élünk ma egy csonka Magyarországban. Soha nem virágzott még Magyar hon úgy, mint abban az időben, amikor valóban a szentek szülőföldje volt ez a Kárpát-medence. Jöhetnek új kormányok, új ideológiák, ha nem térünk vissza az Árpádházi gyökereinkhez hontalanok maradunk saját hazánkban, mert a szolgalelkűség nagy Úr felettünk, amíg e nemzet ismét nem egyenesíti ki a derekát és nem rázza le a rákényszerített idegen rabigát, addig fogyni fog ez a nagy nemzet. Testvéreim Erzsébet nem volt különleges, olyan volt, mint bármelyik asszonyunk szerelmes volt férjébe, gondos volt mint édesanya, hűséges, mint feleség. Kiemelkedővé mégis a Jézus Krisztus iránti rajongó szeretete tette. Özvegységre jutva, gazdagságból szegénységbe, hírnévből menekülővé lett, mégis olyan odaadóan szolgálta mennyei Urát a szegényekben és betegekben, hogy barátai csodálata mellett még ellenségei, irigyei figyelmét is kiérdemelte. A kötényében rózsává változó kenyér az Istennel megélt finom, személyes kapcsolatának jele. Ő nem csak vasárnap délelőtt a szentmisében élt Istennek, hanem életének minden pillanatában. A szolgáló szeretet szentje a mai napig példát ad az evangélium szerinti életre: a hitből tettek fakadnak. Az a tény, hogy Szent Erzsébet sírjánál csodák százai történtek meg halála után mi mást jelenthetne nekünk ma élő utódainak, mint azt, hogy forduljunk bizalommal mi is hozzá! Kérjük segítségét bajunkban, örömünkben, higgyünk abban, hogy közben tud járni értünk honfitársaiért még halála után is, sőt leginkább halála után. Ezért így fohászkodjunk:


Istenünk, add, hogy a szent áldozatban megújulva kövessük buzgósággal Árpádházi Szent Erzsébet példáját, aki téged fáradhatatlan buzgósággal tisztelt, és népednek kifogyhatatlan szeretettel viselte gondját. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!




2010. november 18., csütörtök

Szent Péter és Pál Bazilika felszentelése



Évközi 33. hét csütörtökje



A Szent Péter és Szent Pál bazilikák felszentelésének ünnepe



Fejedelmekké tetted őket az egész földön,
ezért minden nemzedék megemlékezik rólad,
és dicsérnek téged a népek mindörökkön-örökké.



Testvéreim! A mai napon az Egyházunk sarokköveinek felszentelését ünnepeljük. A keresztény Egyház három száz éven keresztül a földalatti katakombákban, eldugottabbnál eldugottabb helyeken titokban végezték a szentmisét. Nagy Konstantin császár, amikor véget vetett a keresztények üldözésének, és legitimizálta működésüket, akkor az ellenük elkövetett sok gonosztett elismeréséül, a két főapostol Szent Péter és Szent Pál sírja fölé egy-egy bazilikát építtetett. Természetesen ma már nem azok az épületek állnak, hiszen az évszázadok folyamán mindkét bazilikát kikezdte az idővasfoga. A mai Szent Péter bazilikát Michelangelo és Bramante építette és 1626. november 18.-án VIII. Orbán pápa szentelte fel. A Vatikánváros falain kívül található Szent Pál bazilika 1823-ig állt, de akkor leégett. A világ keresztényeinek adományaiból épült fel és 1854. december 10.-én IX. Piusz pápa szentelte fel. A mai köznap evangéliuma kiválóan idő illik erre az ünnepre. Igaz Jézus Krisztus az ő életében még mindezt csak Jeruzsálemre az ottani templomra vonatkoztathatta, de valószínűleg pontosan látta nemcsak annak a sorsát, hanem minden fontos később épült templomnak is a jövőjét. Micsoda titok hordozója, mekkora ígéretek letéteményese Jeruzsálem, vagy ma Róma? A hétszázhatvan méterrel a Földközi-tenger felett fekvő, közel három és fél ezer éves múltra visszatekintő település nevének jelentése: Isten békéjének városa. A történelem, a sors mégis számos - a nevének ellentmondó - megszállást, rombolást, kifosztást jegyzett fel. Nem különben hasonló módon Rómával is. Az evangélium a jézusi prófécia szavaiba rejtve a Krisztus után 70-ben lezajlott eseményekre utal. Titusz császár csapatai a zsidó felkelést leverték, a várost bevették és a templomot felégették. A város ugyan a messiási várakozás ígéretében élt, mégis elvetette a Jézus Krisztus által hozott örömhírt. A büntetés nem maradhatott el. Vajon a párhuzam tovább vonható-e Jeruzsálem és Róma között? Vajon ma a keresztény világ nem-e egy új Megváltásban reménykedik. A Katolikus Egyház több ezer éves falai ma is repedezek. Vajon a ma élő egyházi vezetőknek van e szemük meglátni, hogy változásra van szükség, hogy meg kell újulni, mert lassan hová tovább nem lesz mit megőrizni. A templomok elnéptelenednek, a hívek elszélednek, a harangok elnémulnak. Mai feladatunk az, hogy felismerjük a jézusi "látogatás idejét", akkor és most! Álljunk készen arra, hogy befogadjuk a változást, amit akkor hozott, és amit ma kellene hoznia Egyházunk életében! Jézus Krisztus akkor a város falai előtt, ahonnan jól láthatta az impozáns templomot sírva fakadt! Azt hiszem, hogy követhetnénk ebben is példáját ma és mi is sírva fakadhatnánk falvaink és templomaink előtt, amikor azok ürességet, elhagyottságát, mellőzöttségét látjuk! Imádkozzunk ezért:


Urunk, Istenünk, mennyei kenyérrel tápláltad népedet. Add, hogy örvendezzünk Szent Péter és Szent Pál apostoloknak, akiknek oltalma alá helyezted Egyházad kormányzását. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. november 17., szerda

Nagy Szent Gertrúd szűz



Évközi 33. hét szerdája



Helftai Szent Gertrúd szűz
misztikus szerzetesnő ünnepe



Ezek azok a szentek, akiket megáldott az Úr,
és kegyelmével elhalmozott az üdvözítő Isten,
mert ők az istenkeresők nemzedéke.



Testvéreim! A mai köznap liturgiájában azért meg kell emlékeznünk arról a szentről, akinek ma ünnepét tartja az egész nyugati keresztény világ. Helftai Szent Gertrúd szűz és misztikus, amíg tegnap olyan szent asszonyról emlékeztünk meg, aki családban élt, addig ma egy olyanról kell példát vennünk, aki kisgyermek kora óta a szerzetesség nagy családjának tagjaként teljes tisztaságban szolgálta az Urat. Nő létére a középkorban igen komoly teológiai és humanista műveltségre tett szert, amely azért nem volt természetes egy férfiak uralta világban. Amikor azonban egyre gyakrabban látomásai kezdtek lenni, akkor el kezd felhagyni addig igen kedvelt tudományos tevékenységével. Látomásait sokáig eltitkolta mindenki előtt, de aztán 1289 nagycsütörtökje után már beszél róluk, sőt írni is kezd róluk. Jézus Szentséges Szívének igen mély tisztelete, valamint az Oltáriszentség előtti mélységes hódolata rajzolódik ki műveiből. Így mondhatjuk, hogy kiválóan kapcsolódik a mai köznap evangéliumához. Jézus Krisztus tanításának középpontjában mindig az Isten Országáról szóló híradás áll. Nagy távlatokat feltáró ígéretről van-e szó, vagy már ezen a földön bekövetkező valóságról? Szent Gertrúd látomásai miatt nehezen tudott volna e kérdésről hitelesen nyilatkozni. Mi azonban már tudjuk, hogy időtlenséggel, a reménykedés ködével kell számolnunk - ami a hátha és a talán világa? Avagy a krisztusi hit befogadásával az itt-most-nekem e világi fogható biztonsága vár? Az Isten Országának egyik jellemzője, hogy megtapasztalható ugyan, sőt olykor lehet karnyújtásnyira is tőlünk, de végül kézzel még sem lesz fogható. Lehetetlen helyhez, időponthoz, vagy személyekhez kötni. Nem látványos, de legkisebb szikrájának is a hiánya nyilván valóan a bajok gyökere. Mindenhol jelen van, ahol az igazságosság, az öröm és a béke megtalálható. A kaput hozzá mi lelkünk, a mi szívünk nyitja meg bennük való jelenlétének szikrájával. A mindennapi, áldozatos szeretet és alázatos szolgálat képes jelenvalóvá tenni, megnyitni. Nem a nagy dolgokban, de kis ügyekben is - nagy szeretettel, ahogyan azt Szent Gertrúd életében tette. Egyik imájában így vall:
"Istenem, én Istenem, mert te az enyém vagy semmim sem hiányzik. És mert én a tied vagyok, benned, Szabadítómban, dicsekszem mindörökké. Minden szomorúságomban te vidítasz fel ünnepi terített asztaloddal. És hol is volna jó sora az én lelkemnek, hanem te benned, életemnek Istene. Ha ily édes a te dicséretedre való emlékezés, mi lesz majd akkor, Istenem, ha istenséged sugárzásában megjelenik dicsőséged!"


Kérünk, Istenünk, hogy ennek az áldozatnak az erejével és szűz Szent Gertrúd példájával vezess minket mindig szereteted útján. A jót, amit elkezdtél bennünk, őrizd és érleld is meg életünkben Krisztus dicsőséges eljövetelének napjára. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Ámen!


2010. november 16., kedd

Skóciai Szent Margit ünnepe



Évközi 33. hét keddje



Skóciai Szent Margit jótékonykodó királyné ünnepe



Jöjjetek, akiket megáldott az Atya - mondja az Úr,
szükséget szenvedtem, és gondot viseltetek rám.
Bizony mondom nektek,
amit a legkisebb testvéreim közül egynek tettetek,
nekem tettétek.



Testvéreim! E héten minden nap a liturgikus szín a fehér egyházi életünkben, de a ma ünnepelt szent ezt még sokkal fehérebbé tudja tenni számunkra. Miért? Skóciai Szent Margit - olvashatjuk a címben és bizony akinek történelmi, vagy egyházi ismeretei kissé felületesek az nem is sejti, hogy mit takar valójában ez a név. Jó-jó - mondhatnák - Van egy Árpádházi Szent Margitunk, mit kezdjünk mi egy Skóciaival. Csak hogy ez a Szent Margit annyira volt skót, mint mi magunk. Édesapja Edwárd angol herceg, édesanyja pedig Árpádházi Ágota herceglány. Hova tovább a hercegi pár nem is egy messzi tájon lakott, hanem itt a közelünkben, egyházmegyénkben a Mecseknádasd melletti várhegyen, Réka várában. Itt születik meg angol-magyar herceglány, itt tanul meg járni, beszélni, elsőként talán magyarul és csak aztán angolul és latinul. Tizenkét három évig itt cseperedik fel fiatal nővé, amikor édesapja száműzetése véget ér és visszahívják Angliába. A magyar föld, a magyar levegő, a magyarság szelleme itt nőtt bele a mi egyházmegyénkben. Az idő és a történelem forgataga sodorhatta bárhová a világba, előbb Angliába, majd Skóciába első és igazi hazája anyai vére révén magyar volt és magyar is maradt egészen haláláig. Ha Angliában születik, vagy éppen Kijevben nem vagyok benne biztos, hogy ugyanaz a szent lett-e volna belőle. A Kárpát-medence minden jótékony hatása ott csörgedezett ereiben, olyan hőfokon, hogy egy nála tizenhat évvel idősebb férfihoz adták feleségül, aki ráadásul Anglia ellensége volt és e frigy révén remélték, hogy Anglia és Skócia megbékél egymással. III. Malcolm bosszúálló és gyilkos király volt, ezért alattvalói a "Véres" jelzővel emlegették. Szent Margit hatására ez a véreskezű, vad természetű, pogány férfi ember, mint egy varázsütésre megszelídült. Szent Margit és gyermekei jelenlétében többé egy durva szót nem ejtett ki a száján. Megszelídült jóságával és imádságos életével teljesen átalakította királyi udvarukat. Nyolc gyermekük született. És, hogy micsoda erős lelki kapcsolat volt e családban azt nem bizonyíthatja semmi jobban, minthogy a király és fia az Anwicki csatában november 13-án francia katonák kezétől meghalt, rá három napra, ahogy a halál hírüket megtudta, Margit 46 évesen, ereje teljében a bánatában meghalt. Skócia népe a mai napig sem felejtette el, hogy királynéja Szent Margit volt az, aki a kereszténységet áttudta ültetni a felvidéki barbár emberek lelkébe. Nemcsak templomokat és kolostorokat építtetett, hanem ápolta és gondozta országának szegényeit. Jótékonykodó szeretete olyan példa a mai ember szemében, amely alig követhető. Margit nevű lánya lett minden angol királyné anyja is. Sírja Edinburghban található, amelyhez mindig járnak zarándokok. "Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartom Atyám parancsait, és megmaradok az Ő szeretetében. Ezeket azért mondottam nektek, hogy az én örömöm legyen tibennetek, és a ti örömötök teljes legyen. Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket! Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért." Ezt váltotta valóra Skócia Szent Margit, aki nekünk mindig Pécsi Egyházmegyei Szent Margit lesz, hiszen ha felmegyünk a horgas fölé és eltekintünk Mecseknádasd felé lelki szemeink előtt megláthatjuk a lerombolt várudvarán gondtalanul nevetgélő Árpádházi herceglányt. Őt kérjük ma, hozzá fohászkodjunk:


Istenük, add, hogy a szent áldozatban megújulva kövessük Skóciai Szent Margit példáját, aki téged fáradhatatlan buzgósággal tisztelt, és népednek kifogyhatatlan szeretettel viselte gondját. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. november 15., hétfő

Nagy Szent Albert püspök ünnepe



Évközi 33. hét hétfője



Nagy Szent Albert egyháztanító püspök



Szólásra nyitotta ajkát az Egyházban,
a bölcsesség és az értelem lelkével töltötte be őt az Úr,
a dicsőség ruháját adta rá.


Testvéreim! A mai nap liturgikus színe a fehér, amely jelzi számunkra, hogy ma ezen a köznapon egy olyan szentről emlékezünk meg, akinek vérével kellett beírnia magát az Egyház történelmének lapjaira, hanem tudásával és bölcsességével, melyekkel képes volt nemcsak környezetét, nemcsak az Egyházat, hanem büszkén mondhatjuk, hogy az egész emberiséget a helyes útra terelni. Amikor azonban Nagy Szent Albertről beszélünk nemcsak önmagáról kell megemlékeznünk, hanem kiváló tanítványa miatt is méltán adózott a történelem a "nagy" elismeréssel a tudósnak, az egyházférfinak és a szentnek. Nagy Szent Albertet, a mai nap ünnepelt szentjét kortársai egyetemes tudósnak, "doctor universalis"-nak nevezték. Húsz éven át készítette kora tudományos ismereteinek összefoglalását. Elméleti kutatásokat folytatott a Föld, a tengerek, a hegyek létrejöttéről. Mindezeket megfigyeléseken alapuló kísérletezéssel kapcsolta össze. Az alázatos szerzetes hozta közel az Egyház számára Arisztotelész műveit. Legkiválóbb tanítványa - Aquinói Szent Tamás - máig is maradandó módon használta fel az ókori bölcs kutatása során nyert filozófiai eredményeit. A pápa kívánságára püspökséget is vállalt. Két évvel halála előtt fellépő betegsége következtében minden ismerete, tudása odaveszett. Csak a születése kori gyermeki egyszerűségű hite maradt meg, tisztán, fehéren, mint a mai nap liturgikus színe. Ezzel tért meg Atyjához az örök Bölcsességhez és a kiapadhatatlan tudáshoz.
A mai köznap evangéliumában lejátszódó események az ő életében éppen fordítva zajlottak le. A világ volt a vak, és ő a látó. Mert a Mindenható Atya Isten neki adta meg azt a látást és azt a szemléletet, amellyel a tudományt úgy is lehetett használni, hogy azt Isten szemüvegén keresztül láttathassa az emberiséggel. Olyan példát mutatott a mai kor elméleti szakembereinek, tudósainak, amely szinte páratlan a történelem folyamán. Mindent elkövetett, hogy felnyissa a helyes látásra az emberek szemét, még ha ez nem is mindig járt sikerrel. De mindenképpen példát mutatott arra, hogy nem a fizikai látás a helyes látás, hanem sokkal inkább a lelki látás az, amelyet ha sikerül elnyernünk, akkor valóban úgy látjuk a világot, mint Isten, mint Egyszülött Fia, Jézus Krisztus és a szentek társasága a mennyben. Kérjük mi is Szent Albertet, hogy közreműködésével ezt a látást mi is megkaphassuk:


Istenünk, te Krisztussal, az élő kenyérrel tápláltál minket. Kérünk: Krisztus legyen tanítómesterünk is, hogy Nagy Szent Albert püspök ünnepén igazságodat mindjobban megismerjük és szeretettben tettekre váltsuk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. november 14., vasárnap

Évközi 33. vasárnap ünnepe




Évközi 33. vasárnap ünnepe



Tavelics Szent Miklós emlékezete



Így szól az Úr:
Az én gondolatom a béke és nem a pusztulás,
hívjatok segítségül, meghallgatlak titeket,
és hazavezetlek a fogságból, bárhol is éltek.



Testvéreim! Az utolsó évközi vasárnap ünnepéről emlékezünk meg, hiszen egy hét múlva már Krisztus Király vasárnapja következik, majd rá egy hétre Advent első vasárnapja lesz. Ma még minden az elmúlásra, a halálra és a feltámadásra emlékeztet, ahogyan azt a Mindenszentek havában megszoktuk, de a távolban már ha még csak halványan is, de ott fénylik advent csillaga és minden az újjászületésről fog szülni ismét. Ez az örökös körforgás viszi mind előbbre és előbbre életünket az örök hazába tartó zarándokutunkon. A huszadik és huszonegyedik század embere sajátos életutat mondhat magáénak, nem éppen könnyűt, de Jézus Krisztus, a mi Urunk nem is ígért nekünk követőinek könnyű utat és életet.

Minden történelmi korszakváltást rendkívül nehezen él meg az emberiség, és ezt mi és Testvéreink saját bőrükön tapasztalhatták. A régi formákat, a régi gyakorlatot már nem tudjuk követni, az újról pedig még csak halvány fogalmaink sincsenek. Minden olyan bizonytalan, minden képlékeny. A régi eszközöket már nem használjuk, az újak használatával pedig még nem barátkoztunk meg. A technikai civilizáció termékeit is csak úgy dobálja a háta mögé az ember a fogyasztói társadalomban, mint megunt életét, miközben lázasan keresi-kutatja létének értelmét. Közben persze az állandósult gondok is nyomasztják: az erőszak, a háborúk, a természeti katasztrófák, a földi javak igazságtalan elosztása a kizsákmányolás. Ebből fakadó idegességét, bizonytalanságát, félelmeit az embernek pedig bele kell ölnie valamibe, hogy ne az élet valódi értelméhez próbáljon közeledni, mert az ellentétes a mai fogyasztói társadalommal. Gondoljunk csak bele abba, hogy használati cikkeink szinte évente elavulnak, két évente ha lejár rájuk a garancia elromlanak és mire megszokjuk azokat már a szeméttelepen is végzik. A modern technikai civilizáció szándékosan hajszol bele bennünket a fogyasztásba és fogyasztás biztosítása érdekében a szüntelen és szakadatlan munkába. Átéljük nap mint nap, hogy micsoda erőfeszítésünkbe kerül, hogy megvalósítsuk a mások által rák erőltetett életet a reklámokon keresztül, amelyek elhitetik velünk, hogy ha nincs új autónk, nincs új lakásunk, nincs új hifi berendezésünk, ha nincs új feleségünk, vagy férjünk akkor már nem is vagyunk teljes értékű emberek. Megjavítani semmit nem szabad, mert az nem divatos. Emiatt Testvéreim ma ott tartunk, hogy a kétkezi kézművesség, amely a történelem során meghatározta az emberiség fejlődését ma már szinte teljesen megszűnt. Elektronizált, automatizált gépsorok gyártják fogyasztási cikkeinket. Az ember gondolkodása, a kétkezi munka fejlődésével fejlődött, ha helyettünk robotok dolgoznak majd mi emberek nemcsak kezünk ügyességét, de gondolkodásunk fejlődését is elveszítjük és teljesen kiszolgáltatjuk magunkat az általunk gyártott lelketlen gépeknek. Egy nap odáig fogunk jutni, hogy ők fogják írányítani és megszabni életünk folyását és ez lesz az igazi rabszolgaság. Ma el kell hallgattatnunk a lelkiismeretünk jelző szavát és az e világ végességére figyelmeztető hangokat. Mi keresztény katolikus hívő emberek a múlt kétezer éves csökevényeinek számítunk a modern emberek szemében és ők bennünket akarnak megsemmisíteni, hogy hírmondója se maradjon azoknak, akik a múltat és a hagyományokat felidézik. Ehelyett az alkohol, a kábítószer és a legörültebb szenvedélyek mellett egyre erősebben a munka és a munkavégzés bódítószerként való alkalmazásába hajszolnak bele bennünket. Munka-holizmusnak is nevezik ezt a jelenséget, amely ma egyre inkább terjed. Emlékezzünk csak rá mit mondanak ismerőseink, barátaink, családtagjaink, akik ma nincsen itt a templomban? Nem érünk mi arra rá, mert dolgom van. A kizárólag e világi, azaz vízszintesen él és gondolkodó ember jellemzője ez. Számukra a világ megcsinálható, a boldogság kiérdemelhető pusztán az igába hajtott fejű ember szemléletével. Szorgalommal és határozott fellépéssel e célok mind elérhetők, általuk akár Istenné is válhatunk. A munka boldoggá tesz, sőt vallják minden bajok orvoslója is. De valójában ez nem más, mint egy menekülési út. Családi gondok, munkahelyi problémák, lelki válságok, egészség rombolás? A munka mindig kéznél levő magyarázat, de egyben zsákutca is, nem más, mint egyike a szélsőségeknek. Persze a munkára szükség is van, de csak olyan munkára, amely a valódi erkölcsös szükségletek kielégítését eredményezi.

Szent Pál apostol egy másik szélsőségre is felhívja figyelmünket. Lehet-e minden gondot, problémát csak és kizárólag az Úrra bízni azzal a felelőtlen felkiáltással, hogy "élünk és megmaradunk az Úr eljöveteléig" (1Tessz 4,15)? Nyilvánvalóan nem. Számára a munkavégzés az evangélium hirdetésének hitelesítő pecsétje. "Dolgoztunk és úgy hirdettük köztetek Isten evangéliumát" (1Tessz 2,9). A munka által véd attól a túlzott biztonságtól, miszerint a végidő közeledtével el lehet hanyagolni a világi teendőinket. Személyes példájával később is megerősíti, hogy "a kenyérért éjjel-nappal megdolgoztunk, hogy senkinek ne legyünk a terhére". (2Tessz 3,8)

Az emberi alkotómunka részvételt jelent Isten teremtő tervének kibontakozásában. A világ és benne mi is folyamatosan teremtésben vagyunk Isten állandó jelenlétének és működésének kitéve. Létrejöttével egyik sincsen a teljes megvalósultság állapotában, hanem sóhajtozik és vajúdik. Isten a végső időkbe úgy helyezett bele, hogy abban fontos feladattal látott el bennünket. Ezzel is részt adva a saját művében, ettől leszünk gyermekei.

Felelősséget ruházott ránk az e világi dolgok intézésében, de megmutatta a végső állapotot és a mintát is. Az idő teljességében élve már most úgy érezhetjük, úgy élvezhetjük Isten Országának a jelenlétét, hogy közben állandóan tennünk is kell érte. Igazságosabbá és testvériesebbé kell alakítanunk a földi viszonyainkat. Az ehhez vezető mintát pedig Jézus Krisztus személyében mutatta fel, mert "ő minden teremtmény elsőszülöttje, akiben mint Főben újra összefog mindent". (Kol 1,15. Ef 1,10)

Bátai Szent Vér Kegytemplomunkban Jézus Krisztusra tekintve erőt és bátorítást kapunk a mindennapi munkához. Ő ad kitartást az Egyházra, Egyházmegyénkre zúduló nehézségek hordozására. Öt látjuk meg korunk keresztényeinek üldözöttjeiben. Személyesen kínlódik az igazságtalanság miatti szenvedőben. Az ő arca torzul el a nyomorúságot hordozó betegben. A köztük és értük végzett munkában Jézus Krisztust jelenítjük meg, vesszük le őt a keresztről és helyezzük fel oda a helyére saját magunkat.

Ő ezen jelek mentén "menti meg és üdvözíti azokat, akik kitartanak". (Lk.21,19) Testvéreim tartsunk hát ki mindennapi keresztünk hordozásában! Fogadjuk el helyünket a világba, fogadjuk el helyünket a társadalomban, ne akarjunk mindig és mindenáron mindenben csúcsra törni. Békéljünk meg önmagunkkal, családunkkal, a véget nem érő szeretet járja át életünk minden egyes pillanatát! Találjuk meg a harmóniát a kötelesség, a munka, a család és önmagunk megvalósításában, hogy mindvégig megmaradhassunk Teremtő Atyánk gyermekének. Ezért imádkozzunk:


Urunk, Istenünk, magunkhoz vettük a szent áldozat ajándékait. Alázattal kérünk, hogy növelje szeretetünket az, amit szent Fiad az ő emlékezetére cselekednünk parancsolt. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Ámen!