2010. november 13., szombat

Magyar szentek és boldogok ünnepe



Évközi 32. hét szombatja


Magyar szentek és boldogok emlékezete


Örvendeznek a mennyben a szentek,
akik Krisztust követték:
most Krisztussal együtt ujjonganak örökkön-örökké.


Testvéreim! A mi szombaton, nem csak Égi Édesanyánkról, a Boldogságos Szűz Máriáról kell megemlékeznünk, hanem a Mindszentek ünnepkörébe tartozó magyar szentekről és boldogokról is, akik a magyar katolikus naptárban ezen a napon közösen vannak megünnepelve. Istennek hála szép számmal vannak ilyen régen élt honfitársaink, akiknek életpéldája méltó arra, hogy a ma élő nemzedék számára is követendő legyen. Sajnos a ma élő fiatalok legtöbbje még csak nem is tudja, hogy hány, de hány magyar nyerte el már a Mennyország koszorúját. A magyar szentek között vannak olyanok, akiket népi kegyelet övez, de köztük vannak a hétköznapok ismeretlen, névtelen hősei is, a mindennapok vértanúi, és Istenbe temetkezett misztikusai is. Magyar földből sarjadtak, vagy idegenből érkezve magyar földön teljesedett ki életművük, így különösen is számíthatunk testvéri segítségükre Isten ítélőszéke előtt. A mai köznap evangéliumában is hasonló ítélőszékről olvashatunk, csakhogy az ebben a székben ülő ember nem úgy ítél, ahogy a mi Mennyei Atyánk ítél majd mi felettünk. Ezen evangéliumi szakasz egy igen fontos része, hogy Jézus Krisztus figyelmezteti tanítványait, de rajtuk keresztül minden embert, hogy egy valamibe sosem szabad belefáradnunk és ez az imádság! A magyar szentek és boldogok magas hőfokon művelték az imát és hálaadást Isten irányába, példát véve róluk ne csupán akkor, amikor bajban vagyunk, vagy szerencsétlenség ér minket, hanem szüntelenül kell imádkoznunk reggel, délben és este is. Az Istennel való közös élet egyik legnyilvánvalóbb jele, hogy naponta imádkozunk. Az ima minden esetben találkozás és hálaadás. Az ember felé szeretetét állandóan megmutató Isten, és ezt a szeretet elfogadó ember találkozása. Az üdvösség útját megmutató Isten, és az ezen az úton haladó ember emmauszi találkozása. A lelki békességet nyújtó és a békességre vágyakozó ember találkozása. Az irgalomban gazdag Isten és a bűnbánó ember találkozása. Az akaratát kinyilvánító Isten és az Istentől kapott hivatását elfogadó és teljesítő ember damaszkuszi úton való találkozása. A kereszt terhe alatt rogyadozó emberré lett Isten és a testi lelki fájdalmakban szenvedő ember keresztúti találkozása. Fedezzük fel az imában az Istennel való találkozás ilyen sokrétű, ilyen bonyolult mélységű találkozását! Életünk során sok ítéletet vonnunk magunkra, elsőként szüleinktől, majd tanárainktól, aztán munkatársainktól, barátainktól, ellenségeinktől, jó és rossz akaróinktól, majd gyermekeinktől, aztán unokáinktól és legvégül, de a legfontosabbtól Istentől. Minden elítéléskor egy dolog lebegjen szemünk előtt, hogy a legvégső ítéletnek legyünk képesek megfelelni, hogy addig kitartsunk Isteni hűségben és szeretetben, ezért így imádkozzunk:


Istenünk, te egy kenyérrel táplálsz és egy reménnyel éltetsz bennünket. Erősíts meg kegyelmeddel, hogy dicsőségesen feltámadjunk mindnyájan, akik szentjeiddel együtt egy test és egy lélek vagyunk Krisztusban. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Ámen!


2010. november 12., péntek

Polocki Szent Jozafát vértanú püspök



Évközi 32. hét péntekje


Polocki Szent Jozafát vértanú püspök ünnepe


Ez a szent halálig küzdött Istenének törvényéért,
nem félt a gonoszok szavától,
mert életének alapja szilárd kőszikla volt.



Testvéreim! Minden nap, minden este, amikor nyugovóra hajtjuk fejünket és hálát adunk Urunknak Istenünknek az eltelt napért, akkor mindig kiváló alkalom van arra, hogy átgondoljuk ne csak ezt a napunkat, hanem akár egész életünket is. Átgondoljuk és ha nem olyannak találjuk, amely mindenben megfelel Isten kívánalmainak, akkor sohasem késő az új nap kezdetén életünket új alapokra helyezni, szilárdabbakra, ahogy a bevezetőben is felhangzott Szent Jozafát példáján szilárd kősziklára helyezni. Miért is lenne fontos ezt tennünk erre a köznap evangéliumában kapunk alapos indokot. Jézus Krisztus mennybemenetelét követően sok egykori tanítványában élhetett az az elképzelés, hogy az Úr második eljövetele hamarosan be fog következni. Ez azonban akkor is el maradt és még azután a sokszor nehéz helyzetben lévő népek várták, mert másban már nem maradt bizodalmuk, de a második eljövetele a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak elmaradt és a mai napig sem következett be. Gondolhatnánk most azt is, hogy ez ha nem következet be közel két ezer év alatt egyszer sem, akkor valószínűleg nem fog bekövetkezni most sem, a mi életünkben sem. Ebben azonban Testvéreim ne legyünk túlságosan elbizakodottak. Az évek, évtizedek múltával egyre gyakrabban kerülhetett elő a kérdés, hogy vajon miért késik az Úr második eljövetele? Meddig kell még várni rá? A kérdés még fontosabbá válik minden olyan időben, amikor üldözni kezdik a keresztény, benne a katolikus egyházat is, hiszen a hívek ettől várják az üldöztetések megszűnését és sorsuk jobbá fordulását. Akkor vajon miért késlekedik az Úr, akinek újbóli eljövetele annyi sok testvérének szenvedését szabadíthatná meg? E kérdésekre adott válaszokban idővel előtérbe került, hogy a keresztény legyen hűséges, várakozzon türelemmel, hiszen az Úr eljövetele bármikor bekövetkezhet. Így volt ez a biblikus időkben is, akár Nóét, akár Lótot, vesszük figyelembe. Mindkét világméretű csapást olyan idők előztek meg, amikor az ember már teljesen kivetkezett magából és a gonoszság hullámai összecsaptak minden ember feje fölött. Vajon van-e ma a világban ilyen méretű gonoszság? És ha volna is, vajon mi melyik oldalon kerülnénk ítéletre? Valóban fel vagyunk készülve Jézus Krisztus második eljövetelére, vagy ezt is csak büszke elbizakodottságunk mondatja velünk? Mivel az időpont ismeretlen az ember számára, legyünk minden este felkészültek arra, hogy a reggel már egy másik világra nyílik, ahol színről-színre számot kell adnunk életünkről, és ahogy Jézus Krisztus oldalán felfeszített lator is megtérhetett az utolsó pillanatban mi se szalasszuk el legalább ezt az utolsó pillanatot! Így fohászkódjuk:


Istenünk, adja meg nekünk ez a mennyei asztal a lelki erősséget és a békés lelkületet, hogy Szent Jozafát vértanú püspök példájára életünket készségesen áldozzuk az Egyház becsületéért és egységéért. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. november 11., csütörtök

Tours-i Szent Márton püspök



Évközi 32. hét csütörtökje


Tours-i Szent Márton püspök ünnepe


Hűséges papot támasztok magamnak,
ő majd mindent szívem szerint tesz, ahogyan kívánom
- mondja az Úr.


Testvéreim! A mai napon ismét egy olyan szentet ünneplünk, akinek gyökerei a magyar haza földjében indultak fejlődésnek az akkori Pannóniában. Az akkori Savaria, ma Szombathely, amelynek Egyházmegyéjében ma Főünnepként ülik meg az egykori katonatiszt halálának évfordulóját. Igaz sokat nem szívhatta magába, ennek a csodálatos földnek a levegőjét, de azt hiszem ez nem kisebbíti meg büszkeségünket, hogy kicsit mi is magunkénak mondhatjuk. Ahogy a mai évközi nap evangéliumának tanításában Jézus Krisztus így figyelmezteti a farizeusokat: "Nézd, itt van, vagy amott! Isten országa köztetek van." Ugyan így valójában nem számít, hogy Márton püspök hol született, hol élt, hol halt meg, mert bár hol is járt a világban Isten országa mindig ott volt, ahol ő. És amikor a farizeusok azt kérdezik Isten országa mikor jön el? A felelet ebben az esetben is ugyan ez lehet. Mikor fog eljönni, mikor fog megvalósulni Isten országa? Valószínűleg teljesen hiába magyarázná Jézus ezeknek az embereknek, hogy az ő eljövetelével már jelen van Isten országa időben és térben egyaránt, aligha értették volna meg. Sajnos az eltelt kétezer évben a hitetlen emberek ugyanúgy felteszik ezeket a kérdéseket, mert ez a bizonytalanság hitetlenségükből fakad. A hívő ember mindig pontosan tudja, hogy Isten országa mindig itt van, amikor bűnbánó lélekkel a szentáldozáshoz járulunk, és hálát adunk neki, hogy bár nem vagyunk rá méltók mégis a hajlékunkba jön. Jézus Krisztus inkább arról kezd tanítani nem is annyira a farizeusoknak, hanem inkább tanítványainak, hogy Isten országa változást fog hozni a világba, és az emberek életébe is. A gyakorló, hívő katolikus ezt a változást átéli minden szentáldozásban. Szent Márton életében is olyan változást hozott, amely nem csak az ő életét, hanem az egész akkori világot alapjaiban rengette meg. A farizeusok éppen ezt a változást nem akarják, ahogyan a ma élő és a világot uralva vezető liberális, pénzügyi emberek sem akarják, mert akkor saját álláspontjukat kellene felülvizsgálniuk, és életmódjukon kellene változtatniuk. Isten országát mi sem külső jelekből fogjuk észrevenni, hanem abból, hogy bennünk a bensőnkben változik meg valami, de gyökeresen. És ne hogy azt higgyük mi gyakoroló katolikusok elbizakodottságunkban, hogy nekünk napról napra nem kell megújulnunk, nem kell mindig egy kicsit jobbá válnunk lelkünkben, mert mindig van valami, amivel tökéletesebbek lehetünk. Lelki megújulásunk jelzi, hogy bennünk alakul, megvalósul Isten országa, hol jobban. hol egy kicsit összébb szűkülve, ha letérünk a helyes útról. Szent Márton is haláláig azon munkálkodott, hogy mind jobban megvalósíthassa Isten országát mind itt a földön, mind a saját és híveinek lelkében. Ezért így imádkozzunk:


Istenünk, add meg nekünk, akik az egység szentségével megerősödtünk, hogy mindenben tökéletesen egyetértsünk akaratoddal, és amint Szent Márton püspök egészen átadta magát tenéked, úgy mi is joggal dicsekedhessünk azzal, hogy a tieid vagyunk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. november 10., szerda

Nagy Szent Leó pápa ünnepe



Évközi 32. hét szerdája


Nagy Szent Leó pápa ünnepe


Kiválasztotta és főpapjává szentelte őt az Úr,
megnyitotta kincstárát és elhalmozta őt kegyelmeivel.


Testvéreim! Ma arról a 45. pápáról emlékezünk meg, aki többször is megmentette Rómát és annak lakóit. A birodalom már darabjaira hullott, a korábbi császárok fénye köddé vált, a legendás egykori római sereg már csupán kalandorok gyűjtő helye volt. Nekünk Magyaroknak annyi kapcsolatunk volt vele, hogy elődeink a hunok Attila vezetésével 452-ben Róma ellen indultak portyára. A római sereg elbújt, a császár elmenekült, de Leó pápa Attila elé ment és békét kötött vele. A pápa hit abban, hogy egy félelmetes és rettegett hadvezért is jobb belátásra lehet bírni a hit szavaival. Szent Leó mindig is úgy gondolta, hogy ő Szent Péter utóda nemcsak névleg, hanem tettekben is. Ezzel a hittel és hozzáállással sohasem feledkezett meg arról, hogy ő minden keresztény ember lelki vezetője, pásztora és oltalmazója. A köznap evangéliumában egy gyógyító csodáról olvasunk, amelyben, ha nem is egy egész nép, nem is egy egész város, de tíz súlyos beteg részesült. Orvosilag, emberileg gyógyíthatatlan bajuk szűnik meg egy csapásra, amikor Megváltó Urunkkal, Jézus Krisztussal találkoznak, mégis közülük kilenc megfeledkezik arról, hogy kifejezze köszönetét a gyógyítójának. Pedig valószínűleg mind a tízen éppen ezért haladtak arra, mert tudták, hogy a híres Mester arra felé fog menni. A nevén szólították és hittek abban, hogy meggyógyulhatnak. Jézus Krisztus is pontosan tudta ezt, hiszen ő is mindent tudott. Nem várt tőlük hálapénzt, mint a mai testet gyógyító orvosok, de hálátlanságuk azért fájdalmat okozott neki, főleg azért, mert a kilenc valószínűleg zsidó volt és csupán a tizedik meggyógyult volt idegen, egy szamaritánus. Ez az egy meggyógyult idegen ember tartotta mindennél fontosabbnak, hogy szavakkal és gesztusokkal is kifejezze háláját annak, aki vissza adott neki mindent, nemcsak a testét, hanem a lelkét és egész családját is. A hála a mai világunkban talán még ritkább csoda. Egy tanító mese szerint volt egy híres kertész, akinek virágjainak párja nem volt hetedhét határban. Ennek ellenére a kertész nem volt büszke, nem volt elszállva magával, mert érezte azért, hogy még neki sem sikerült a legszebb virágot felnevelnie. Mivel hívő ember volt egy nap angyalok jelentek meg nála és magukkal hívták, hogy megmutassák neki a mennyország legszebb virágait. Ámult is a kertész a szebbnél szebb virágok láttán, de az angyalok látták rajta, hogy még nem látta meg azt, amit évtizedek óta keresett. Ekkor elvitték a mennyország egyik legeldugottabb szegletében, ahol valóban megpillanthatta a legszebb virágokat. Az addig látottakból mezőnyi volt, ebből viszont csak pár szál lengedezett az örök napfényben. Szóvá is tette az angyaloknak: Miért a legszebb virágból van itt a legkevesebb? Az angyalok mosolyogva válaszoltak: Mert ez az emberi hála virágja és azért van belőle olyan kevés, mert ilyen hálátlanok az emberek.
Mi ne legyünk ilyenek Testvéreim! Köszönjünk meg minden jót, amit akár emberektől, akár Istentől kapunk! És ne csak gondolatban tegyük meg ezt, hanem adjunk mindig hangot, vagy írást hálánknak. Mert a háláját mindig kifejező ember elégedett az életével, s nem irigykedik a másikra. Olyan ritka virágot nevel, amelynek helye lesz a mennyországi kertekben. Ne csupán akkor találjuk meg Istent és ember társainkat, amikor kérnünk kell tőlük valamit! Vegyük észre és csodálkozzunk rá azokra az apróságokra, amelyeket a mai nap és a holnap hoz életünkbe.
Nagy Szent Leó pápa így imádkozott egyházának jó papokért:

"Add meg papjaidnak - Mennyei Atyánk - szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét,hogy a tanítás amelyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteddel, hogy egészen a Tieid legyenek, és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a Lélek és test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy szenvedésükben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, a betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, s elnyerhessék az örök élet jutalmát."

Istenünk, te vezesd Egyházadat, melyet szent lakomádon tápláltál, hogy a te kormányzásod alatt szabadsága egyre növekedjék, és a hitet épségben megőrizze. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. november 9., kedd

2010. november 9. kedd



Évközi 32. hét keddje


A lateráni bazilika felszentelésének ünnepe


Láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem
alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt,
mint a vőlegénynek fölékesített menyasszony.


Testvéreim! A mai ünnep némiképpen ki lóg az elmúlt napok és az elkövetkezendő napok sorából, és ennek ellenére mégis remekül beilleszthető abba a gondolat körbe, amellyel napok óta foglalkozunk. Régen, a régi időkben talán ez a kapcsolat még szorosabb lett volna, hiszen ma templom felszentelést ünnepelünk és akkoriban a temetők mindig a templom körül, közelében helyezkedtek el. Miért? A választ a templom funkciójában kapjuk meg. A templom az a hely, ahol Istennel találkozhatunk, bár találkozhatunk vele otthonainkban, munkahelyünkön, az utakon és az erdőkben is, mert Isten mindenütt ott van. Miét lett mégis a templom a lakhelye. A válasz egyszerű a templom a katolikus egyházban, Isten Egyházában az a hely, ahol mi hívő emberek a szentségekhez hozzá juthatunk. Itt keresztelnek meg születésünk után, itt készülünk fel az első szent áldozásra, itt nyerjük el a szentlelket a bérmálásban, itt vehetjük magunkhoz minden szentmisében Jézus Krisztust, a házasság szentségét is ezen a helyen vesszük fel és régen az utolsó utunkra is innen indultunk a temetőbe. Ez hát számunkra katolikusok számára a templom és az ahol ünnepeinket megtartjuk, és ahol bűneinktől is megszabadulhatunk. Az örök élet vize itt fakad a keleti oldalon é hömpölyög le a sivár hitetlen lelkek felé, hogy mindent új életre keltsen. A hívő közösség saját templomának felszentelésén kívül nem sok másik templom ünnepéről emlékezik meg, legfeljebb még a püspöki székhely bazilikájáról. A lateráni bazilika pedig a bazilikák bazilikája, a mindenkori pápa temploma volt.
"Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!" -hangzik fel Jézus Krisztus kijelentése az evangéliumból és a korának legfontosabb templomában a Jeruzsálemiben mondja mindezt a felbolydult zsidó tömegnek. Mi késői követői könnyű helyzetben vagyunk, mert már tudjuk, hogy mit jelentenek a mi Urunk szavai. Ezzel szemben akkor, abban az időben egykori ellenfelei nem értik Jézus Krisztus szavait, és még a tanítványok számára is rejtve marad egy ideig e kijelentés értelme és tartalma. A jeruzsálemi templom abban az időben a hithű zsidók számára a szentélyek szentélye volt, a földön az isteni hatalom legcsodálatosabb jelképe. Lerombolásáról beszélni, de még csak arra gondolni is istenkáromlásnak számított. Hogyan kell értenünk Jézus rejtélyes szavait? Minden bizonnyal saját halálára és feltámadására utalt vele, de az is lehetséges, hogy pontosan tudta, hogy a rómaiak, majd lefogják rombolni ezt a templomot. Mert amit emberi kéz épít, azt le is lehet rombolni, csakhogy az igazi templom, amelyet a mi Mennyei Atyánk belénk helyez a Szentlélek által, az a templom nem ember kéz által épül és nem is rombolható le általa. Jézus Krisztus ellenfelei nem felejtik el e szavakat soha, és ezt hozzák fel vádként, amikor halálát akarják. De a tanítványok sem felejtik el a mondást, csak ők egészen másként értelmezik. Számukra csak a feltámadást követően válik világossá mesterük kijelentése, s megértik, hogy Jézus Krisztus saját halálát és feltámadását jövendölte meg egy évvel előre. A feltámadásba vetett hit számos kijelentés helyes értelmét tárja fel számunkra. A lateráni bazilika ünnepe tehát nem csak egyszerűen egy épület ünnepe, hanem a mi Egyházunk alapkövének, a mindenkori pápa által képviselt Szentléleknek a temploma. Innen árad szét a forrás, minden irányban, minden bazilikára, minden templomra, minden kápolnára, és rajtuk keresztül ránk hívekre is, akik ezek egyikébe belépünk, térdet hajtunk, keresztet vetünk és imára kulcsolt kézzel hálát adunk annak, hogy itt szentségekkel felkészítve, ellátva indulhatunk földi életünk mindennapi útjaira, majdan pedig az örök dicsőségbe.


Istenünk, te úgy akartad, hogy a földi Egyház a mennyei Jeruzsálem előképe legyen. Engedd, hogy az áldozatban való részesedésünk kegyelmed templomává tegyen minket, és egykor majd juttasson el dicsőséges hajlékodba. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. november 8., hétfő

2010. november 8. hétfő



Évközi 32. hét hétfőjének emlékezete


Köznap, a jó halál kegyelméért!


Járjak bár halál sötét völgyekben.
ott sem félek semmi bajtól,
mert te velem vagy, Uram, Istenem.
Pásztorbotod és vezetésed az én bizodalmam.


Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, növeld bennünk a hitet! De miért van szükségünk a hitre? Egyáltalán szükségünk van rá? Sokan élnek hit nélkül, Testvéreim! Folytatjuk tehát elmélkedésünket az elmúlt napok gondolat körében, hiszen a Halottak napjának nyolcadának végén vagyunk. Egy laikus, nem hívő ember szemében olyan nem létezik, hogy jó halál, és ha ilyen nem létezik, akkor ő szerintük Jézus Krisztus, a mi Urunk botor ember volt, hogy ostoba módon odaadta magát védekezés nélkül a halálnak. Csakhogy ez nem fedi az igazságot. Mi emberek életünk teljes részét a halál sötét völgyében járjuk, ahogy a zsoltáros szavaival bevezettük gondolatainkat. Gondoljunk csak arra, hogy akik autóba ülnek, vagy repülőre szállnak, de az is elég, ha egy vulkán közelében élnek, vagy a tengerparton, vagy éppen egy tektonikus törésvonal közelében, de mondhatnánk azt is, hogy egy vegyszertározó közelében élnek minden nap, minden pillanatában a halál sötét völgyében járnak. Ha nem tudnánk hinni abban, hogy a halál és az elmúlás kegyes is lehet, semmit sem érne életünk egyetlen pillanata sem. Mi kell ahhoz, hogy tudjunk hinni a jó halálban és a feltámadásban? Jézus Krisztusba vetett megingathatatlan hit! Az apostolokéhoz hasonló buzgósággal fordulunk Istenbe vetett hit nélkül, Isten nélkül. Akinek nincs szüksége Istenre, annak hitre sincs. Mert a hit nélkül elképzelhetetlen az Istennel való személyes kapcsolat. A hívő ember azért szeretne megerősödni hitében, hogy egyre jobban átélhesse Isten jelenlétét, megtapasztalja szeretetét életének minden pillanatában. Vajon mi növelheti hitünket? A Szentírás figyelmes olvasása, az olvasott és hallgatott tanítás megvallása és megélése által egyaránt növekszik hitünk. Isten mindannyiunkat hív a hit útjára születésünktől fogva egészen a halálunkig, hogy vele éljünk és eljussunk a vele való, örökké tartó közösségre a feltámadás által.


Urunk, Istenünk, e szentségben a halhatatlanság zálogát vettük magunkhoz. Alázatosan kérjük atyai segítségedet, hogy halálunk óráján legyőzzük az ősi ellenséget, a sátán cselvetéseit, és örök dicsőséged örömébe jussunk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. november 7., vasárnap

2010. november 7. vasárnap



Évközi 32. vasárnap ünnepe


Imádságom jusson színed elé, Uram,
hajlítsd füledet kérésemre!


Már csupán három hét és véget ér a 2010. évi egyházi év és ismét, a mi Urunk Jézus Krisztus születésére fogunk advent idején készülni. Addig azonban a Mindenszentek ünnepétől Szent András apostol ünnepéig még az elmúlásra, a halálra, a halálutáni életről, a feltámadásról fogunk elmélkedve készülni. A halál és a halhatatlanság fogalma mindig együtt jár gondolkodásunkban, az első, csak a másodikkal nyer értelmet, míg a másodikat csak az elsőn át érhetjük el.

Ki ne emlékezne közülünk Testvéreim gyermekkorából olyan mesére, amelyben vagy a halhatatlanság szerét kereső szegénylegény tűnik fel, vagy a halhatatlanságra vágyó királyfiról szól. Ebből is láthatjuk, hogy mind a szegények, mind a gazdagok egész életükben ugyan azzal a lelki konfliktussal kell megküzdeniük kivétel nélkül. Az ilyen történetekben számos próbatételt kell kiállnia a főhősnek, meg kell ismernie és a maga szolgálatába kell állítania a természet titokzatos erőit, s útja során soha nem feledkezhet meg nagy céljáról, a halhatatlanság titkának megfejtéséről és megszerzéséről. A nem hívők nem tudják, nem tudnak magyarázatot találni arra, hogy honnét van az emberben a halhatatlanság utáni vágy, a hívők viszont úgy gondolják, hogy az örökkévaló Isten ültette belénk az örök élet utáni vágyat, amelyet egykor az első emberpár birtokolt, de a tudás utáni vágyával el is tékozolt. A hívő ember nem azt akarja, hogy földi élete tartson örökké, hanem bízik abban, hogy halálát és feltámadását követően örökké élhet majd Isten közelében. A feltámadásban való hit természetesen jóval több, mint megoldás, magyarázat arra, hogy milyen értelemben lehetünk halhatatlanok. Jézus Krisztus feltámadása nyújtja nekünk a reményt, mutatja meg nekünk az utat, melyen eljuthatunk földi életünk végén a megdicsőült halálon át a megérdemelt feltámadásba, mert a halál csak kapu, de kikerülhetetlen számunkra a visszatérésre az örök életbe.

A feltámadásban való hit sok ember számára mégis igen komoly próbatétel. A halál könyörtelen és félelmetes tényével szembesülve könnyen azt gondoljuk, hogy az életnek ezzel vége, s utána nem következhet semmi. Valójában nem is tudunk semmit tenni ez ellen a magunk erejéből, hogy ez rendszer ne így működjön. Isten azonban igen! Ő, aki életet ad minden megszületett embernek, képes arra is, hogy új életet adjon az embernek a halál után. A semmiből születünk és a semmibe hullunk vissza, egyszerre csak leszünk, aztán a következő pillanatban már nem is vagyunk. Isten új életet adott Fiának, Jézus Krisztusnak, aki húsvétvasárnap hajnalra feltámasztott, és új életet ad majd nekünk is, amikor feltámaszt minket a halálból az örök életre. A feltámadást követően pedig találkozhatunk az örök, és véget nem érő szeretettel.

A mai evangéliumban azokról olvastunk, akik nem hittek a feltámadásban, mert ilyen mindig voltak és mindig is lesznek az ember sok ezer éves történelmében. A Jézus Krisztus korában a kiválasztott nép, a zsidó nép között az ilyeneket a szadduceusoknak nevezett vallási csoport tagjai arra hivatkozva nem fogadták el a feltámadás tanát, hogy arról nincsen szó a mózesi törvénykönyvekben. Saját álláspontjuk igazolása érdekében szállnak vitába Jézus Krisztussal remélve, hogy azt ezzel zavarba hozhatják. Jézus Krisztus ennek ellenére, hogy érzi, hogy csapdába akarják csalni, ennek ellenére felel a vitát kezdeményezőknek, s válaszában Istent az élő Istennek nevezi. A Szentírás tanítása szerint Isten ad életet minden teremtménynek, így az embernek is. A mai ember, a tudomány nevében ugyan igyekszik ezt a tényt elbitorolni Istentől, de sikertelenül, ha bár növényeknek, állatoknak már tudnak mesterségesen életet adni, vagy akár köveket növeszteni is, de a bonyolult emberi élettel nem boldogul, anyagi megnyilvánulást már majdnem tud alkotni, de lelket abba bele tenni képtelen lesz. Istent felül überelni még így sem tudja, mert Isten a mi anyagi életünknél sokkal többet, sokkal nagyobbat akar adni nekünk, vissza adni, amit egykor a paradicsomban elherdáltunk Ádám és Éva által: az örök életet a feltámadás által. Ha életünket neki ajánljuk fel, akkor halálunk után is vele fogunk élni.

"Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él" - zárja le a feltámadással kapcsolatos kérdéskört Jézus. A kijelentés azt a gondolatot indítja el bennünk, hogy Isten azoké, akik nem időznek sokáig a lelki halál állapotában, azaz a bűnben. Isten azoké, akik nem érzik jól magukat akkor, ha bűneik révén eltávolodnak tőle. Mert vagy az Isten él én bennem, vagy a gonosz lélek. Vagy Istennel élek, vagy bűnben élek. Földi életünkben, Istennek köszönhetjük a lelki feltámadást, azaz a bűnbocsánatot, miként egykor majd Istennek köszönhetjük a testi feltámadást is. És miként feltámasztásunk is Isten ajándéka lesz, ugyanígy a bűnből való új életre támadásunkat is Istennek köszönhetjük. A feltámadásban halhatatlannak mutatkozó Jézus Krisztus megosztja velünk életét, s nekünk adja az örök életet is. Ne érjük be ennél kevesebbel, mint az örök élet! A feltámadásban való hit különleges erőt ad egész földi életünk során, segítséget ad nekünk törekvésünkhöz az örök élet felé!


Hálát adunk, Istenünk, hogy szentségi ajándékoddal tápláltál minket. Kérjük, hogy Szentlelked kiáradása által maradjon meg az igazlelkűség kegyelme mindazokban, akikben mennyei erőd működni kezdett. Krisztus, ami Urunk által.
Ámen!


2010. november 6. szombat



A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívének emlékezete.


Hadd örvendjen szívem, hogy megszabadítasz,
énekelek, majd neked, Uram, mert gondomat viseled.



Akarva akaratlanul szombaton mindig a Boldogságos Szűz Mária jut az eszünkbe. Az elmúlt hónapban minden nap Máriára Égi Édesanyánkra emlékeztünk, de ennek ellenére ma mégis ismét őt kérjük, hogy vegyen védő pártfogásába bennünket és családjainkat egyaránt. Sokan vagyunk, akik már elvesztették édesanyjukat és nem maradt más számunkra, mint Mária, akit a tegnap ünnepelt Árpádházi Szent Imre herceg, szent édesapja, az első magyar, államalapító királyunk, aki fia halála után, halálos ágyán közvetlen utód nélkül maradt fiatal országát Szűz Máriára a Magyarok Nagyasszonyának ajánlotta fel és adta át. Ezzel az alázatos lelkülettel adjuk át mi is magunkat, Égi Édesanyánknak ezen a mai szombati napon. A bevezető gondolatot újra megragadva énekeljünk hálaéneket neked, Uram, és neked Égi Édesanyánk, a te Szeplőtelen Szívednek, mert tudjuk és hisszük, hogy mindig gondunkat viselitek. Ezért hát ismerjük be bűnös voltunkat, és miután ezt őszinte szívvel megtettük a hűtlen intéző módjára, aki nem várta tétlenül a hamarosan bekövetkező elbocsátást, hanem aktívan magához ragadta a kezdeményezést, és néhány tollvonással elkezdte alakítani jövőjét, új Istenben boldog életét. Boldoggá, majd pedig a cinkosaivá tette az adósokat, akik ezért, majd hálásak lesznek neki, amikor az utolsó ítéletkor számot kell adnia földi cselekedeteiről, és ezzel megjavítja helyzetét az égben. Jézus Krisztus a mai példabeszédével éppen ezt akarja kiemelni, azt akarta elmondani, hogyha az Isten országáért a követői ennyire találékonyak lennének, és ennyire határozottan cselekednének, akkor másként néznének ki a követői is, és az egész emberi világ is. Mert ha már életünk nagy részében a mammomnak is szolgáltunk, de amikor látjuk, hogy elérkezett a számadás ideje, és a mi Urunk, Istenünk számadásra szólít fel bennünket, akkor legyen mögöttünk néhány jó cselekedett. Jézus Krisztus szerint elérkezett a döntés órája: meg kell térni, és hinni kell! A szolga nem szolgálhat egyszerre két úrnak! Mert a kényelmes és lusta természet következtében elveszíthető az élet értelme, az örök élet. Az időt addig kell kihasználnunk keresztény testvérek, amíg arra van lehetőségünk földi életünk során. A jövő építését pedig a jelenből kell elkezdeni, még ha az az addigi gonoszságainkra is épült. A világosság fiai így tesznek. Testvéreim és ha mindez saját erőből nem megy, akkor kérjük a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívét, hogy hallgassa meg esdeklő imádságunkat és kérésünket, és járjon közben értünk isteni Szent Fiánál, a mi Urunk, Jézus Krisztusnál, hogy általuk elnyerhessük az örök világosság fényességét, majd adjunk hálát nekik közbenjárásukért.


Örök megváltásodban részesülve kérünk, Istenünk, hogy, akik Fiad Édesanyjának emlékezetét ünnepeljük, bőséges kegyelmedet elnyerjük, és üdvözítő erőd folytonos gyarapodását érezzük. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!