2010. augusztus 22., vasárnap

Augusztus 21. szombat



Kiválasztotta és főpapjává szentelte őt az Úr,
megnyitotta kincstárát és elhalmozta őt kegyelmeivel.


A mai nap evangéliuma fontos oldalról világítja meg számunkra földi életünk igazi értelmét és lényegét. Isten nem uralkodásra, hanem szolgálatra hív meg bennünket. Isten Egyszülött Fiát nem uralkodni küldte a földre az emberek közé, hanem ellenkezőleg szolgálni azokat, akik a tévúton haladnak. Az emberiség ma is tévúton botorkál, mert ez az út széles, elég sokan elférnek rajta, és különben is mindenki ezen baktat még akkor is, ha ez a teljes megsemmisülés felé vezet. Isten Fián keresztül azt kéri tőlünk, hogy szándékainak megvalósításában együttműködjünk vele. És hogy ezt hogyan is kell megtennünk erre a példa Jézus Krisztus élete, aki szolgált mindenkit, a Mennyei Atyját és bennünket is emberi testvéreit, aki engedelmességével kiengesztelte a bűnt, azaz az annak való szolgálat visszautasításával megsemmisítette. A szolgálat elutasítása a bűn engedetlenségét jelentené számunkra. Jézus Krisztus az Atya akarata szerint egyesíteni akar minden embert az Atyának való engedelmes szolgálatban. Mindenki szolgájaként kell járnunk az engedelmesség és az alázat útját. Kérjük Mennyei Atyánkat, hogy olyan papokat és egyházi vezetőket küldjön nyája élére, akik ebben a szolgálatban mindig élenjárnak, és számunkra kézzel fogható példát tudnak mutatni, hogy a nyáj mindig kövesse a hű pásztort.


Urunk, Istenünk, Szent X. Piusz pápa emlékezetét ünnepelve kérünk, hogy a mennyei asztal tegyen állhatatossá a hitben és egyetértővé a szeretetben. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


Augusztus 20. péntek



Boldog a nemzet, amelynek Istene az Úr,
a nép, amelyet örökségül választott.


A magyar népnek a történelem során sok királya, még császára is volt nem is beszélve az újabb korokban vezetőinkről, elöljáróinkról, politikusainkról, akik az elmúlt évtizedekben minduntalan úgy léptek fel a nép nevében, hogy önmagukat már jó előre szinte Megváltónak, Messiásnak tüntették fel, így kicsikarva a népből a tiszteletet, a megbecsülést, melyet pár év alatt el is tudtak veszteni az utolsó porszemig. Sok ilyen vezetőnk volt, van, akikről legszívesebben elfeledkeznénk, akiket elfelejtenénk, de nem tudunk, mert beépültek mindennapjaink emlékezetébe.

Augusztus 20.-án, ma 921 éve megemlékezünk Árpádházi Szent Istvánról, első szent királyunkról, azóta a nap óta, hogy másik szent királyunk Árpádházi Szent László e napon Székesfehérváron felemeltette sírjából.

921 év az nem kis idő még emberi mértékkel mérve sem. Ilyen idő távlatából sem felejthetjük el, az olyan vezetőt, aki valóban nagyot alkotott, mert ennek a vezetőnek a munkája gyümölcsét élvezzük a mai napon is. És egy pillanatra se higgyük azt, hogy ez alatt az idő alatt későbbi vezetőink nem tettek meg mindent azért, hogy ma, mi ne Magyarországon ünnepeljünk. Országot alapított, nemzetet nevelt és formált, beillesztett minket egy számunkra teljesen idegen világ, a keresztény világ korábbi rettegett pusztítóit, e világ népeinek közösségébe. Megtanított bennünket ennek a világnak az igaz erkölcsére, már akkor is ezeréves értékeire.

Árpádházi Szent Istvánt, művét igazolta a történelem: itt vagyunk, pedig nálunk nagyobb népek tűntek el a történelem népeket megrázó és megpróbáló viharaiban, és igazolta őt a történelem Ura is, maga az Isten, épen megmaradt országot építő, népet nevelő szent jobbjával, szent emlékezetével.

Remények és csalódások, örömök és fájdalmak, sikerek és kudarcok között élte küzdelmes, de vállalt életét, akár csak ma, mi! Állta az élet viharait, küzdelmeit, mint ahogyan Sík Sándor írja szép versében, mint acélember. Igazi férfi, igazi vezér volt, hivatásának élő: küldetéses, népért élő ember. Nehogy azt higgyük, hogy élete, kiválasztott sorsa irigylésre méltó volt! Sokszor megfordulhatott volna, sokszor más, könnyebb utat választhatott volna, de nem tette, mert nem ő volt a fontos, nem a király, hanem a nép, a nemzet és a hit!

Igazodási pont ő minden magyarnak, hívőnek és hitetlennek egyaránt, vonatkozási pont, amit nem lehet, nem szabad megkerülni. Minden megszületendő magyar gyermeknek tudni kell a családja és Isten után, hogy ki ő! Igaz értékért való összefogás embere ő, aki megért magyart és idegent, szentet és a megtérés útján csak járni kezdőt egyaránt, mert előre néz, és a célt a távolban látja, nem magának keres dicsőséget, hanem népének javát keresi, szolgál, ministrál!

Nem rövid távon gondolkodik! Felemel, érték felé vezet, világos utat mutat, tiszta erkölcs és értékrend felé vezet.

Igaz ember, aki nemcsak utat mutat, de maga is járja azt az utat. Példa minden ember, minden korok vezetői, politikusai számára is.

Ő az a bibliai ember, aki sziklára építi művét, és az áll ezer éve, és csak rajtunk múlik, hogy lesz-e még másik ezer év is. Sokan sokszor megpróbálták, küldték a viharokat, és fújt a szél, de az ország megmaradt. Jöhetett tatár, török nem csorbíthatta azt a sziklát. Most mégis azt kell mondanom, hogy ha külső erő nem is tudott ebben a sziklában kárt tenni, belső erő, maga a nép és egyes vezetői annál többet. Mert mi is ez a szikla? Mert mi is ez az ország? Szent István országa! Egy megcsonkított nép, egy feldarabolt országa Európa közepén! Mi magyarok hagyjuk immár több száz éve, hogy idegen hatalmak, idegen népek, idegen tőkék azt tegyenek velünk, amit akarnak! És mi szégyenünkben, szemünket lesütve, hagyjuk hogy idegen érdekek, idegen akaratok véreztessék nemzetünket, hogy ismét erőre ne kaphassunk! Megmentettük a keresztény Európát több ízben a vértől a pusztulástól. Magyarok vére áztatta Európa keleti határait. És amikor minden ellenséget legyőztünk, minden veszélyt elhárítottunk, a hála és a dicsőség helyett bennünket daraboltak fel félelmükben! Árpádházi Szent István királyunk nem ilyen Európába vezetett bennünket, nem ilyen Európában hit, ahol a keresztény világ és nézet törvényei és erkölcseit elmosta a pénz világa. A szikla megtörve, de még mindig áll és ez Isten kegyelme, ez Isten jele! Nekünk nem elsősorban a zsidó Európának kell megfelelnünk, vagy a zsidó Amerikának! Nekünk magyaroknak Istennek kell megfelelnünk, mert Isten kiválasztott minket, kardot, jogart, országalmát és koronát küldött Őseinknek és feladatot bízott ránk! Árpádházi Szent István és a többi szent királyunk az ezredév alatt megtették, amit kellett és jól, mert vagyunk és még itt vagyunk.

Most már rajtunk a sor a ma magyarjain határon belül és határon kívül, mert Isten országában nincsenek térképen rajzolt vonalak, határok. A jövő és a jelen is azon múlik, mi mit teszünk, és hogyan tesszük azt. Ma nemcsak emlékeznünk kell, hanem tanulnunk is! Tanulni lelkiismeret szerinti életet, felelősséget a múltért és jelenért, de leginkább a jövőért. Életet, melyben nem magunk élünk, hanem életünket a sajátunkénál nagyobb céloknak adjuk. Hiszen ma leginkább az a kérdés: megtartjuk-e értékeinket, hűek maradunk-e igaz hagyományainkhoz, felelősséggel végezzük-e dolgainkat, tudunk-e nem önző módon gondolkodni és cselekedni?

Végső soron nem szabad, hogy az legyen a kérdés: lesz e magyar, és a magyar keresztény lesz-e nemzedékek múlva is? Ha engedjük Európát, a pénz oligarchiáját odáig eljutni, hogy választanunk kell a fennmaradás, vagy a beolvadás között, akkor inkább vesszen a nép, de a szolgasorból elég volt. Magyarország Európa kincse bányája, na nem a mai törpe állam, hanem az igazi Magyarország, amelyet Szent István és Szent László királyunk alapított és szilárdított meg Isten akaratából. Egyszer már a magyarok kardja és nyila végig sepert a bűnös Európán, ha kell újra mi magyarok legyünk Isten eszközei arra, hogy felébresszük a lelketlen és Istentelen Európát, hogy térjen vissza ezer éves gyökereihez.

Ha merjük vállalni Árpádházi Szent István példájára a kiállást, a hitvallást, az elkötelezett életet, nem kell aggódnunk, első királyunk sziklára épített művét: országát és az szilárdan állja továbbra a történelem viharait. Isten kardja ebbe a sziklába van beleszúrva. Vajon mikor jön el az, aki méltó lesz arra, hogy ismét kihúzza?

Ilyen tanúságtevő életre hív Árpádházi Szent István emléke. Ilyen életre szólít a minket követő nemzedékekért vállalt komoly felelősség is. Ezt várja tőlünk Európa minden keresztény népe!

Segítsen a szent király életének példája és tanítása, és segítsen az égből imádsága mindnyájunkat, hogy a ránk váró, az Isten által ránk bízott feladatokat - mint ő magáét - hitelesen, áldozatosan és a jóért, a népért, a hazáért, az Istenért való felelősség tudatában tudjuk megoldani, végrehajtani, és a történelem előtt, a későbbi nemzedékek előtt bátran vállalhassuk felelősségünket!


Atyáink Istene, jóságodból részesültünk a szent áldozat gyümölcsében. Védelmezd népedet, amelyet Szent István király tanítása által a sötétségből az igaz hit világosságára vezettél, és a földi élet után fogadd be jóságosan mennyei országodba. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


Augusztus 19. csütörtök



Az Úr az én örökrészem és kelyhem,
te irányítod, Uram, sorsomat.
A mérőzsinór értékes részt juttatott nekem,
valóban pompás az én örökrészem.


A tegnapi evangéliumban munkára hívott bennünket Jézus Krisztus a szőlőjébe. A mai evangéliumban ünnepre, mennyegzőre hív bennünket: Minden készen áll, jöjjetek a mennyegzőre! -hangzik fel Jézus Krisztus ellentmondást nem tűrő felhívása. Mi Testvéreim, hogyan reagálunk erre a meghívásra? Most nem érek rá, holnap munkaszünet lesz, takarítanom kell - mondják egyesek. Ma nincs időm, mert hosszú hétvége lesz és még be kell vásárolnom - felelik mások. Holnap névnapi összejövetelre megyek, most nem alkalmas -utasítják vissza többen is a meghívást. De ezentúl még hány és hány kifogást tudunk még felsorolni, hogy kimentsük magunkat azok alól a dolgok alól, amelyek nem igazán illenek bele napjaink, földhöz ragadt elképzeléseibe. Meglepő az is, hogy nemcsak a munka alól próbáljuk meg magunkat kihúzni, nemcsak a keresztséggel kapott küldetést vagyunk hajlamosak elfelejteni, hanem még kikapcsolódni, még ünnepelni sem akarunk olykor Istennel. Csakhogy az ünnepi lakomát nélkülünk is megtartják, de mi akkor lemaradunk az üdvösségről. Most akkor mi is a fontos az ember számára? Sem a munka, sem a mennyegző? A legtöbb embernek önmaga a fontos. Önzésünkben odáig jutottunk, mint egykor a pogányok és ez Testvéreim minden keresztény emberre vonatkozik. Hányszor, de hányszor, újból és újból megerősítjük keresztségi fogadalmunkat, hetente megvalljuk újból és újból hitünket, aztán semmi nem történik. Lekéssük a szőlőt, és távol maradunk az esküvőtől! De elvárjuk, hogy a mennyországba kerüljünk, mert kereszténynek valljuk magunkat, csakhogy nem úgy élünk! Valójában mi nem állunk még készen az esküvőre.


Urunk, Istenünk, fejtse ki bennünk kegyelmi hatását az a táplálék, amelyet Szent Bernát ünnepén magunkhoz vettünk, hogy példája és tanítása megerősítsen minket megtestesült Igéd magával ragadó szeretetében. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Ámen!


Augusztus 18. szerda



Az Úr lelke rajtam, kiválasztott és megjelölt engem,
ő küldött, hogy az üdvösség örömhírét vigyem
a szegényeknek,
és meggyógyítsam a megtört szívűeket.


Menjetek ti is a szőlőmbe! - mondja a gazda a munkásoknak, és ugyanígy szól ma Jézus Krisztus is hozzánk! Menjetek ti is a szőlőmbe! Mert sok az aratni való és a munkás kevés. Bizony Testvéreim mi is nagyon sok mindenben hasonlítunk ezekhez a munkásokhoz. Vannak köztünk olyanok, akik már hajnalok hajnalán a szőlőbe igyekeznek, mint jó munkások. Vannak köztünk olyanok is, akik akaratuk ellenére gyakran elalszanak és mindig egy kicsit kényelmesebben, vagy éppen az utolsó pillanatban érkeznek a szőlőbe. Aztán persze sokan vannak olyanok is, akik rendszeresen elkésnek, vagy éppen nem is akarnak igazán korábban, vagy időben odaérkezni. Jézus Krisztus mindenkihez szól, ne tegyünk úgy, mintha nem vettük volna őt észre, mintha nem hallottuk volna fülünkben munkára felszólító szavát. Bármelyik csoportba is tartozunk ne ácsorogjunk tovább tétlenül, hanem bármely órában is vagyunk sohasem késő elindulni az szőlőjébe. Ne várjunk jobb ajánlatra, ne reménykedjünk ennél nagyobb fizetségben, mert ma már lehet, hogy nem jön többet munkásokat gyűjteni! Életünk napja lassan lemenőben, nem tudhatjuk biztosan mikor esteledik be életünk egén, s az is lehet, hogy már a tizenegyedik óra is elmúlt. Ha nem indulunk azonnal, hanem dolgozunk semmit, könnyen lemaradhatunk arról az egy dénárról, s a kegyelemről, amely majd mindenkinek megjár, bármely órában is érkezett a szőlőbe, de elmondhatja a számadáskor, hogy igen én ott voltam.


Kérünk, Istenünk, hogy ez az áldozat, amelyben részesültünk, készítsen elő bennünket az örök élet örömére, amelyet Eudes Szent János áldozópap hűséges szolgálatával kiérdemelt. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


Augusztus 17. kedd



Kelj fel, miért alszol, Uram,
kelj fel, és ne taszíts el mindörökre!
Miért fordítod el arcodat?
Elfeleded ínségünket és gyötrelmeinket?
A föld porába alázták lelkünket,
kelj fel, Uram, siess segítségünkre,
irgalmasságodban válts meg minket!


Alapvetően mi emberek nem vagyunk rossz szándékúak, mint ahogy az evangéliumi történetben kérdező Szent Péter apostol sem volt az, de azért földi életünk elteltével egyre inkább szeretnénk biztosra menni. Szeretünk mi is tisztán, világosan látni azokban a lényeges dolgokban, amelyek döntően kihatással vannak életünkre, vagy éppen halálunkra illetve a halál utáni várható eseményekre. Szent Péter apostol, első pápánk kérdéséhez mi is csatlakozunk, mert szeretnénk mi is egyértelműen tudni, hogy mi lesz a jutalmunk? Ha egy nem túl kedves feladatot elakarunk gyermekeinkkel végeztetni, mindig kitűzünk valami számukra kedves jutalmat, hogy ezzel ösztönözzük őket a feladat végrehajtására. Valahogy így lehetünk mi felnőtt, öregkor felé haladó katolikus keresztények is ezzel a kérdéssel. És bármennyire emberi a kérdésünk, s talán már szégyelljük is magunkat, hogy előhozakodunk vele, Jézus Krisztus nem nevet ki bennünket, csak mosolyog rajtunk, de nem hallgat, hanem igenis, egyértelműen megadja a választ: az örök élet lesz a jutalmatok! Vagy mi emberek ennél is többet akarunk? Akarhatunk-e egyáltalán valamit? Jár-e jutalom egyáltalán annak, aki úgy véli biztosan tudja mi lesz tetteiért, cselekedeteiért a jutalom? Testvéreim ha tesztek valamit, ne azért tegyétek, hogy jutalom legyen érte a viszonzás, mert akkor az már nem jó tett, hanem olyan cselekedett, amelyért fizetség jár. Az életünk és az eljövendő örök élet, sohasem lehet jutalom, fizetség. Ezt elnyerni lehet a megfelelő élettel, de elveszteni is éppen olyan könnyű annak, aki kevélységében ebben biztosra utazik. A számító lélek nagyon veszélyes, mert igen könnyen csalódik és kiábrándul. Ti ne legyetek ilyenek, csak kövessétek Jézus Krisztust és alázattal szolgáljátok, mert akik magukat megalázzák, azokat később felemelik!


Urunk, Istenünk, fogadd el áldozati adományainkat, amelyeket bizalommal felajánlunk neked. Add, hogy amit most keserű gyötrelemként szenvedünk, változzék át előtted kedves áldozattá. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!