2010. július 1., csütörtök

Július 1. csütörtök



Megesküdött az Úr és nem vonja vissza:
Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.


Testi bénaságban béna embert visznek Jézus Krisztus elé, hogy gyógyítsa meg, hogy ismét mozoghasson, közlekedhessen és ne szoruljon rá többé más emberek rokonok, barátok, vagy hozzátartózok segítségére. Az Úr ismeri az emberek valódi nyomorúságait, miközben egy még mélyebb bénaságból a lélek mozdulatlanságából akar mindnyájunkat kiemelni. Olyan gyötrelemből, amelynek gyakran mi magunk sem vagyunk őszintén tudatában: a bűn nyomorúságából. Minden csodás testi gyógyulást fölülmúl a bűnök bocsánata, melyre az ember önmagától nem képes. Egyedül csak Isten, a mi Mennyei Atyánk bocsáthatja meg bűneinket. Az Újszövetség rendjében Jézus Krisztus azt akarta, hogy egész földi életünk során keressük a kiengesztelődést, a lelki gyógyulás szentségét, és minél gyakrabban éljük vele. No ne azért kövessünk el bűnöket, hogy a lelki gyógyulás felülmúlhatatlan érzését újra és újra átélhessük, hanem azért, hogy ha már elbuktunk akkor is mindig feltudjunk állni és őszintén tudjunk Istenhez közeledni. Mert minden bajunknál, betegségből való gyógyulásunknál fontosabb az Isten ellen elkövetett bűnökből meggyógyulni: a megtérés, bűnbánat és bűnbocsánat által. A pap Jézus Krisztus nevében mondja: én feloldozlak téged bűneidtől.

Részesedtün, Istenünk, a szent áldozatban, melyet szent Fiad azért rendelt, hogy az ő emlékezetére mutassuk be. Add, hogy vele együtt mi is neked tet6sző áldozattá váljunk, Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


Június 30. szerda



Az üdvözült lelkek örvendeznek a mennyben.
Krisztust követték,
Krisztusért vérüket ontották,
és most vele együtt ujjonganak örökkön-örökké.


Jézus Krisztus földi megtestesülése, emberi élete során nem egyszer és nem először találkozott a sátánnal, áskálódó ellenségével. Mennyi ember esett már áldozatul a gőgnek, a fénynek, a gazdagság ígérgetésének, velejárójaként pedig az emberi lélek teljes kiüresedésének. Tudjuk, hogy Jézus Krisztust is megkísértette a pusztában a sátán remélve, hogy eltudja csábítani üres ígéreteivel és ezáltal az alvilág oldalára tudja állítani. Az egész világot ígérte oda neki, aki által a mindenek lettek, s "nélküle semmi sem lett, ami lett". A mai evangéliumban Gadara környékén ké ördöggel megszállott emberrel találkozott. A sátán fél Jézus Krisztustól, e félelmében kéri, "ha kiűzöl minket, küldj a sertésekbe". Nem messze ugyanis sertéscsorda legelészett, és a zsidóknál a sertés tisztátalan állat volt. A sátán ellensége minden szépnek, minden jónak, minden szentnek. Harcunkat ellene mi emberek sohasem egyedül vívjuk, hanem Jézus Krisztussal. Nem vagyok elbizakodott a kísértésekkel szemben, hogyan is lehetnék, hiszen Isten Fiát is megpróbálta elfordítani a Mennyei Atyától, hát akkor minket gyarló embereket, hogyne próbálna meg hitükben, amely olyan ingatag. Gyengeségeim tudatában alázattal kérem az Úr segítő erejét, hogy elkerülhessük ezeket a kísértéseket, melyekbe újra és újra belebukunk.

Istenünk, te a szent kereszt titkát vértanúid szenvedésében csodálatosan közel hoztad hozzánk. Add, kérünk, hogy szent áldozatodban megerősödve Krisztussal híven egybeforrjunk, s Egyházadban az emberek üdvösségéért munkálkodjunk. Krisztus a mi Urunk által.
Ámen!


2010. június 29., kedd

Június 29. kedd



Ezek azok a férfiak,
akik testben élve vérükkel öntözték
Isten Egyházának vetését:
kiitták az Úr kelyhét, és Isten barátai lettek.


Az Egyház sziklaalapja, Simon Péter apostol válasza: "Te vagy a Messiás, az élő Isten fia." Nemegyszer került szóba, hogy kinek tartják az emberek Jézus Krisztust, az Emberfiát, ahogy ő saját magát szerette nevezni. "Hát ti mit mondotok, ki vagyok?" Simon Péter apostol válaszolt: " Te vagy Krisztus, az élő Isten fia." Az isteni kinyilatkoztatásra Jézus Krisztus válasza a következő volt: "Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt." Péter megbízása, az Egyház alapítása ez. Azóta a köztünk lévő Szentlélek Úristen irányítja Isten népét a földön. Pápáról pápára, püspökről püspökre, papról papra adja át hivatását, megbízását. Áldja meg Urunk Egyházát, annak fejét, a mindenkori római pápát. Érezzük, amit Jézus az alapításkor Péternek mondott, hogy a sziklát viharok tépik, az Egyház szenvedéseket, megpróbáltatásokat él át, mint napjainkban is, de mindezek ellenére az alvilág kapui sohasem lesznek képesek rajta erőt venni, fogást találni. Imádkozzunk, hogy papjaink hivatásukat mindenkor a Szentlélek sugallatára töltsék be és a ma ünnepelt két apostol fejedelem példájára mindig hűek maradjanak a Krisztusi tanításhoz még akkor is, ha vérüket kell ezért adniuk.


2010. június 28., hétfő

Június 28. hétfő



Ez a szent halálig küzdött Istenének törvényéért,
nem félt a gonoszok szavától,
mert életének alapja szilárd kőszikla volt.


Időként minden embert elfog a lelkesedés, ha valaminek úgy igazán ráérzünk az ízére. Képesek vagyunk ilyenkor nagyon nagy elhatározásokat tenni. Fáradhatatlan lendülettel vágunk neki új, akár még járatlan utaknak is, csakhogy kipróbáljuk magunkat és teljesítő képességünk határait. Azután valami mégis visszahúz, visszaránt bennünket addigi életünk hétköznapiságába. Egy titokzatos és láthatatlan erő fékezi lendületünket. Továbbhaladásunkat megakadályozza valami, ami engesztelhetetlenül a földhöz köt, tapaszt bennünket. Nagyra törő törekvéseinket, végtelennek tűnő jószándékainkat olykor egészen apró, jelentéktelen dolgok semmisítik meg. Jézus Krisztus követéséhez nem elegendő a szándék, az elhatározás, vagy akár a szép szó. Egész életünket neki kell ajánlanunk, neki kell adnunk, mindenben azt a sorsot kell vállalnunk, amit Jézus Krisztus is vállalt földi élete során. Senki, egyetlen emberfia se ringassa magát abban, hogy Jézus Krisztus fényes, aranyozott palotában lakik. Nem lakott ott, itt a földön sem, és minden valószínűség szerint nem lakik ott fent a mennyben sem. A Krisztus követés áldozatvállalás és teljes ráhagyatkozás az Istenre! Ha én odaadom magamat, ő önmagát adja nekem és ennél nagyobb jutalom nem érhet bennünket, ennél nagyobb jutalmat nem szerezhetünk sem a mennyben, sem a földön.


2010. június 27., vasárnap

Június 27. vasárnap



Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan,
ujjongjatok Istennek dicsérő szóval!


Az üdvözítő Jézus Krisztus mindent az Atyáért tett, s tudta, hogy minden nap, minden óra és minden perc közelebb viszi őt a szenvedés órájához. Küldetését teljes öntudattal vállalta, és "amikor közeledtek már szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy". Népének szent városa számára a szenvedés és a megdicsőülés helye. Gyakran megfordult és tanított a jeruzsálemi templomban. Szerette a várost, megsiratta, de azt is jól tudta, hogy ebben a városban van a Koponyák hegye, itt vár rá az igazságtalan bíróság halálos ítélete, a kereszt és a húsvét dicsőséges hajnala.

"Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, s eljutottak a szamariaiak egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. Az ottaniak nem fogadták be, mert Jeruzsálembe tartott." Szenvedéséhez ez is hozzá tartozik. Népéhez való tartózásáért a szamaritánusok őt is megvetették. Nem fogadták be azt, aki által minden lett.

Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: "Uram, ha akarod, lehívjuk az égből az istennyilát, hadd pusztítsa el őket! De ő hozzájuk fordult és rájuk pirított. Ezután más faluba mentek."

Ki tudja, Jézus Krisztusnak mi fájt jobban, a szamaritánusok elutasítása, vagy tanítványainak értetlensége, szívtelensége? Hiszen tőle ezt a viselkedést nem tanulhatták. Ő a mennyei Atya irgalmas arcát tanította nekik, ragyogtatta fel előttük! S most azon kapja őket, hogy bosszúállást fontolgatnak. A szamaritánusokra nem pirított rá, de az irgalmatlan tanítványokra rápirított, mert fejüket és hitüket elvesztve, ebben az adott pillanatban nem az ő tanítványai voltak, hanem idegen emberek.

Izajás próféta keményen fogalmazza meg Isten igazságosságát: "Bosszút akarok állni, és ettől nem tarthat vissza senki." Mózes az énekében ezt mondja az Úrról: "Enyém a bosszúállás és a jutalmazás." Az igazságos Istenhez így imádkozik a zsoltáros: "Uram, te a megtorlás Istene vagy. Megtorlásnak Istene, mutatkozz meg! Kelj fel, te, aki ítélkezel a föld felett, és fizess meg az elbizakodottaknak, ahogyan megérdemlik." (Zsoltár 94, 1-2)

Viszont már az Ószövetségben is vissza-visszatér a megbocsátás és irgalom gondolata. "Ne rágalmazd a tieidet, és ne törj embertársad vérére. Én vagyok az Úr. Ne táplálj gyűlöletet szívedben testvéred iránt. Fedd meg embertársadat, s akkor nem osztozol bűnében. Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat, úgy, mint tenmagadat. Én vagyok az Úr!"

Jakab és János! Hát nem emlékeztek ti Jézus Krisztus számtalan kijelentésére? Megbocsátására? Tőle mi sem távolabb, mint az istennyila! Nem voltak ott a hegyi beszéden, amikor elhangzott: "Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért"?

1988 tavaszán betörtek a városmajori templomba. Utána a templom hirdetőtábláján egy üzenet jelent meg: "Március 15-16. éjjelén, amikor mi, a tanítványok aludtunk, s a rendőrség ünnepnapi készültsége is lejárt, elérkezett a ti órátok: egy betonlappal átütötték az ablakot, és bemásztak a templomunkba. Valaki mégis tudott jöveteletekről. Az, akinek tekintete mindig rajtatok nyugszik, de sohasem csap le rátok. Nem fél tőletek, és nem is utál benneteket. Azzal a végtelen szomorúsággal várt rátok, amivel a barátja elé ment egy másik éjszakán, amikor az csókkal árulta el, s így juttatta az ellenség kezére... Jogotok van hozzá, hogy a világosság fiai legyetek... Együtt imádkozunk, hogy ti is megtérjetek..."