2010. június 25., péntek

Június 26. szombat



Gondot viselek juhaimra, mondja az Úr,
és pásztort támasztok közöttük, hogy legeltesse őket:
én, az Úr leszek Istenük.


A leprás meggyógyítása után Jézus Krisztus Kafarnaum környékén hirdeti a Mennyei Atya tanítását. Mai nyelven úgy is mondhatnánk, hogy kampány körúton tartózkodik. De mennyivel másabb ez az út, mint a ma jobbulást ígérő politikusaink fennhéjázó ígérgetése: Ha majd hatalomra kerülők! Jézus Krisztus semmi ilyet nem ígér. Neki nem kell, mert ő nem hatalomra törekszik, hiszen pontosan tudja, hogy ő már hatalma teljében van. Ebből a hatalomból pedig mindenkinek adni akar, mert ez minden embernek egyaránt megjár, ha tékozló fiú módjára ismét visszatér a Mennyei Atya nyájához. A kafarnaumi százados története az erős hit, szeretet, alázat és bizalom példája. "Ekkora hitet sehol sem találtam Izraelben" - mondja Jézus Krisztus a megszálló római hadsereg egyik tisztjének, a pogány századosnak hozzá fordulása láttán. A válasza: Menj! Legyen úgy, amint hitted." Nap mint nap elmondjuk valamennyien mi is a római százados vallomását, magunkra vonatkoztatva: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd és meggyógyul az én lelkem." Testvéreim! Elszomorító dolog az, ha belegondolunk, hogy két ezer éve, hogy e szavak elhangzottak, és mi emberek még mindig ugyan ott tartunk. Még ma sem, vagy talán ma még inkább nem vagyunk méltók arra, hogy Jézus Krisztus a hajlékunkba jöjjön. Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia meghalt értünk emberekért a kereszten, feltámadt és elküldte a Szentlelket számunkra, hogy általa üdvözüljünk. S ma még nagyobb a pogányság, mint az ő korában? Mit tettünk rosszul? Miért van ma ilyen nagy hitetlenség? A folytatásban bizalommal tölt el az evangéliumi szakasz további része: ..." sokan jönnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országába"... Pár napja arról elmélkedtünk, hogy az ószövetségi kiválasztott nép a zsidók, akik közé Isten leküldte egyszülött Fiát, miért nem fogadták el Jézus Krisztus újszövetségi tanításait. A kafarnaumi százados példája jól mutatta meg Jézus Krisztusnak, hogy tovább kell lépnie, az üdvtörténetet ki kell terjesztenie minden embere, mert egy népet nem lehet a többi főlé emelni. A megtérő és a zsidóknál mélyebben vallásos római már nem fér bele az ószövetség tanításaiba, elképzeléseibe, ezért kellett Istennek az emberekkel egy újszövetséget kötnie, amelyben már nincsen kiválasztott nép, csak megtért, hitel bíró ember. Remélem, hogy engem és bennünket is Ábrahám, Izsák és Jákob közt lát majd a Mennyei Atya, és úgy lesz, amint alázattal hiszem, amint alázattal hisszük, mi keresztény katolikus emberek.


Június 25. péntek



Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratáshoz
- mondja tanítványainak Jézus.


"Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem." A leprás az akkori társadalom számkivetettje. Sebeinek fájdalma és a kivetettség lelki fájdalmának kettős terhe nehezedik rá, életének minden nyomorúságos pillanatában. "Barátaim, rokonaim elfordulnak tőlem, nyomorúságomtól, s akik mindig mellettem voltak, most távol maradnak." - mondja a zsoltáros e szomorú, de sokszor számunkra is ismerős szavakat. Jézus Krisztussal találkozva reménnyel és hittel borul lábai elé, hiszen számára, akit az emberek elhagytak sosem marad más csak az Isten. "Uram, ha akarod!" A teljes ráhagyatkozás, az utolsó remény, az utolsó szalmaszál mondata ez. Utolsó szalmaszál? Vagy éppen a legfontosabb szalmaszál? És Jézus Krisztus kinyújtja kezét és azt mondja: "Akarom, hogy tisztulj meg!" És ez a válasz nem csak a leprával borított testű embernek szól, hanem minden szennyeződéssel borított lelkű embernek. A mai világ igazi leprája nem rekeszti ki az egyént, a beteg embert a társadalomból. Nem gyűjti őket lepraszigetekre, hogy örökre megfeledkezzen róluk és sorsára hagyja őket. A mai leprát nem külsőleg, hanem bensőnkben lelkünkben hordozzuk. A tünetek nem láthatóak, nehezen felismerhetőek, de mára éppen ezért szinte az egész fejlett nyugati társadalmat ellepte. Itt hordozzuk a társadalomban bűneinket, hordozzuk és fertőzünk, fertőződünk vele. Ma nem a fertőzöttek kerülnek elkülönítésre, hanem a még a maradék egészséges. Templomainkban gyűlünk össze, hogy magunk és mások szennyére megbocsátást kérjünk. Add, Uram, hogy felismerjük lepránk gyógyszerét, a bűnbánat szentségét, és akarjuk a tisztulást, gyógyító kezed érintését!


Június 24. csütörtök



Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve.
Azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról,
hogy a népet előkészítse az Úrnak.


A négy evangélium közül egyedül Szent Lukács írása beszéli el részletesen Keresztelő Szent János születésének történetét. A több evangélista inkább a fellépéséről írt, amelynek az volt a célja, hogy előkészítse a kiválasztott népet a Megváltó, Jézus Krisztus eljövetelére. Szent Lukács azonban elbeszéli azokat a csodás jeleket is, amelyek János születésekor történtek, s amelyek pontosan rámutattak arra, hogy e gyermek születésével különleges idő érkezett el a kiválasztott, zsidó nép üdvtörténetében. E születés Isten irgalmasságának jele volt, amellyel azt igyekezett népének jelezni, hogy nem feledkezett meg róla, hogy még mindig Megváltani akar é nem büntetni. A rokonok, az ismerősök, felismerték, hogy János édesanyjával Erzsébettel milyen irgalmas az Isten, aki lehetővé tette, hogy idős kora ellenére is gyermek szülhessen. A gyermekáldás elmaradását Isten büntetésének tartották, míg az ilyen későn született gyermekáldást személyes kegyelemnek. Az anyja méhében felujjongó Keresztelő János felnövekedve előkészíti Jézus Krisztus jövetelét, akinek születésével az isteni irgalmasság teljessége kiáradt az egész emberiségre. Jánost a Mennyei Atya még ószövetségi prófétaként, utolsónak küldte a kiválasztott néphez, még egy utolsó esélyt adva számukra ahhoz, hogy méltók maradhassanak az Isten ígéreteihez. A zsidók fel is ismerik a pusztában felnövekvő vademberben a saját élő lelkiismeretüket. Mikor azonban napról-napra szemükbe mondta hibáikat, vétkeiket, bűneiket, képmutatásukat, annál inkább megpecsételődött a sorsa. Feladatát, küldetését maradéktalanul bevégezte népe között, s biztosan tudta azt is, hogy az ő élete és halála előképe lesz minden annak, akinek még a saruszíját sem méltó megoldani. A zsidó nép Keresztelő Szent János megölésével végérvényesen eljátszotta a kizárólagosság lehetőségét. A Megváltó Urunk, Jézus Krisztus így már nem csupán a zsidó néphez érkezik, hanem az egész emberiséghez. A zsidó nép ezért nem ismeri el ma sem Jézus Krisztust és tartja, hogy az ószövetségben elnyert kiválasztottság még ma is tart számukra, pedig ma ők már nem a kiválasztott népe Istennek, hanem az örökre megbélyegzett, akik arra vetemedtek, hogy megölték egyszülött Fiát, Jézus Krisztust.


2010. június 23., szerda

Június 23. szerda



A tanítványok egy szívvel-lélekkel
együtt imádkoztak Máriával, Jézus Anyjával.


Mai világunkban az a szemlélet uralkodik, mely mindent elkövet, hogy elterelje a figyelmet a vallás, az emberek istenkereső belső természetes igénye visszafojtására. Ugyanakkor az emberek hitbeli tájékozatlanságát kihasználva hamis próféták jelennek meg a színen. Báránybőrbe bújtatott farkasok ők, akik küldetés nélkül magyarázzák a Szentírást saját elgondolásuk szerint. Lázítanak a pápa, a püspökök, a papok, ha pedig betudnak férkőzni egy-egy plébániaközösségbe, akkor a plébános ellen. Megvetik a szentségeket, elszakadnak, és elszakítanak a közösségtől, családtól, Istentől. Kihasználják, hogy az emberek eleinte nehezen fogadják be Jézus Krisztus tanítását, mert az ellentmond az önzésnek, könnyelműségnek. Az semmit jót, semmi könnyedséget nem ígér, hanem igen is a keresztet ígéri meg mindenkinek, aki őt követni akarja. "Gyümölcseikről ismeritek fel őket...nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt." Járjunk nyitott szemmel, s ha felismertük őket, óvakodjunk, és óvjuk meg tőlük embertársainkat is! Egy biztos, ők mindig a könnyű lehetőségeket, a magunk tetszése szerinti értelmezéseket fogják nekünk ajánlani. Csakhogy ne feledjük el, hogy Jézus Krisztus értünk emberekért keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Hatalma volt ahhoz, hogy leszálljon, vagy éppen fel se kerüljön a keresztre, mert az sokkal könnyebb és egyszerűbb lett volna, csakhogy abban az esetben a Megváltás nagy műve, amiért emberré lett nem valósult volna meg. Örömmel vállaljuk a nehézségeket, mert azzal a lelkünket nemesítjük és tesszük Jézuséhoz hasonlóvá.

2010. június 21., hétfő

Június 22. kedd



Gondot viselek juhaimra, mondja az Úr,
és pásztort támasztok közöttük, hogy legeltesse őket:
én, az Úr leszek Istenük.


"Mindazt, amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük." "Milyen szűk a kapu és milyen keskeny az út, mely az örök életre vezet, bizony nagyon kevesen találják csak meg azt, pedig az én országomban sok lakóhely van számotokra." - olvasható az evangéliumban. Nem az a jó és helyes keresztényi szemlélet, hogy nem "nem teszek rosszat másoknak", mi keresztény, Istenben hívő emberek ennyivel nem elégedhetünk meg. Hanem igenis jót is teszek embertársaimnak Jézus Krisztust követve. Bárcsak ez a viselkedés lenne a divat a közbeszédben, társadalmi életben, a politikában. Újságokban, a rádió, a televízió műsoraiban a hírsláger ne a gyilkosság, gonoszság, embertelenség, hanem a jótettek hírének közlése, példáinak, módszereinek bemutatása lenne az olvasótábor és hallgatóság igénye, de ehhez az egész társadalom szemléleti változása szükséges. A bűn elkövetőket szalagcímre, piedesztára emelik fel, nevük ismertebb, mint azoké, akik jót tesznek másokkal. A nevelés! Az iskola erkölcsöt, morált adó tanítása. Hogy az emberek ne a pillanat adta széles utat habzsolják, hanem a belső érzést nyújtó és arra időt adó keskeny utat válasszák az igaz, szűk kapu felé. A mai nemcsak Magyarországot, nemcsak Európát, hanem az egész világot is győkeres változás kell, hogy átformálja ehhez. A mai világ nagyon is hasonlít, ahhoz a világhoz, amelybe Jézus Krisztus kétezer évvel ezelőtt beleszületett. Hatására, alapítására rövid ideig a jó, a keskeny út felé haladtak az emberek. De ma visszasüllyedt az emberiség a szinte teljes pogányság és lelketlenség állapotába. Jézus Krisztus második eljövetele ma aktuálisabb, mint valaha volt. Ez az eljövetel azonban tűzzel és vérrel fog megtörténni. Az emberiség eljátszotta utolsó lehetőségét a Megtérésre globálisan. Úgy tűnik mára ismét csak az egyén maradt. Az igazak pedig meglesznek jelölve, és csak ők fognak megmaradni. Ez a második eljövetel próféciája. Mert újra kezdés mindig van, Isten mindig megbocsát, de most már csak az övéinek. Testvéreim legyünk hát az ő nyája, lépjünk egyszülött Fiának keskeny útjára és újjászületünk egy jobb és szebb világra, amelyet a második eljövetel fog meghozni számunkra.


Június 21. hétfő



Az ártatlan kezű, a tiszta szívű mehet föl az Úr hegyére,
az ilyen ember állhat meg az ő szent helyén.


A vakmerő ítéletről: "Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, akkor majd elég tisztán látsz ahhoz, hogy kivehesd a szálkát felebarátod szeméből." Jézus Krisztus egy korabeli közmondást idéz az evangéliumban. Valóban, olyan hamar észrevesszük, mások hibáját, mulasztásait, felnagyítjuk azokat, olykor még nagyobbnak is tüntetjük fel, hogy ezáltal a saját hibáink eltörpülhessenek. Milyen jó volna, ha más hibáiból okulnánk, és elsősorban magunkban számolnánk fel azt a hibát, amit másokból ki akarunk irtani. Kerül az ember gyakran olyan helyzetbe, hogy véleményt kell mondania. Ha erre kerül a sor a javítás szándékával tegyük meg azt, és az esetleges hibát, a bűnt kell elítélnünk. A bűn azonban mindig bűn erről sohasem feledkezhetünk meg, az erény pedig erény. A Bölcsesség könyvében olvassuk a következőket: " Azzal a jó reménnyel töltötted el gyermekeidet, hogy a bűn után mindig időt adsz a bűnbánat gyakorlására is" Ne hamarkodjuk el ítéleteinket mások felé, és ha valóban fedezünk fel hibát, bűnt látunk, szeretettel segítsük testvéreinket, embertársainkat a bűn felismerésében és az őszinte megbánásban.


2010. június 20., vasárnap

Június 20. vasárnap



Népének erőssége az Úr,
Fölkentjének szabadulása és menedéke.
Szabadítsd meg, Uram, néped, áldd meg a te örökséged,
légy pásztora és te vezesd mindörökké!


Amikor Jézus egyszer egyedül imádkozott, csak tanítványai voltak ott vele, megkérdezte tőlük: "Kinek tartanak engem az emberek?" Heródest is ezek a kérdések gyötörték. Hallott ugyan Jézus Krisztus tanításáról és csodáiról, szeretett volna találkozni Jézussal, de őt nem az őszinte megtérés, hanem a vásári kíváncsiság vezette. Hol volt ő attól, hogy bűnbánatot tartson és higgyen az evangélium tanításának? Mennyire más volt az Üdvözítő érdeklődése, ahogyan azt a mai evangélium soraiban is olvashatjuk! Amint Szent Lukács apostol írja imádkozott. Életének szinte minden fontosabb eseménye előtt hosszasan, néha nem ritkán szinte egész éjszakán át imádkozott. Miért? Mert mindent megbeszélt az ő Mennyei Atyjával. Ő küldte Fiát, hogy kibékítse az eget és a földet. Urunk elérkezettnek látta az időt, hogy tanításai, csodái és megannyi jótette után ő is feltegye a kérdést tanítványainak: " Kinek tartanak engem az emberek?"

Az apostolok majdnem szóról szóra ugyanazt a választja adják, amit Heródesnek adtak a befolyásos emberei. A tanítványai ezt válaszolták: " Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint a régi próféták közül támadt fel valaki." Jézus Krisztus megalkuvás nélkül prédikált, mint Keresztelő Szent János, ő is bűnbánatot hirdetett. Szerette a pusztát, a magányt. Őhozzá is emberek tömegei tódultak. A hasonlóság tehát nem elvethető.

Mennyivel tisztultabb volt már az utoljára író evangélista Szent János apostol ismerete: "Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról." Illésnek is mondták, vagy valamelyik prófétának. S ez még mind emberi vélekedés. Legfeljebb Isten emberének tekintették Jézus Krisztust! Ekkor hozzájuk fordult: " Hát ti?" Erre volt ő igazán kíváncsi. Előttük megnyitotta Szívének titkait. Mi az ő véleményük? Nem hiába tanította őket? Nem hiába vette maga mellé őket az imádkozásánál, a csodáknál? Péter válaszolt: "Az Isten fölkentje vagy." S ez azt jelenti, hogy előttük már nem kétséges, hogy a szeretett Mester maga az évezredek óta várt Megváltó.

Jézus "rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Mert - folytatta - az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, főpapok és írástudók nem ismerik el, megölik, de harmadnapra feltámad."

Jézus Krisztusnak minden bizonnyal tetszett az apostolok válasza, hite, de ezt a hitet tudta, hogy már félteni kell az értetlenségtől, a megbotránkozástól, ezért még ne szóljanak senkinek. Hadd érlelődjék meg ez a hit a többi emberben is.

Egy ismert amerikai protestáns igehirdető, David Wilkerson tett Péteréhez hasonló vallomást Jézus Krisztusról. Amerika aszfaltdzsungelének rémalakjait vezette vissza az Egyszülött Fiúhoz, Krisztushoz. "Az Atya szeretete Jézus Krisztust a pusztába küldte. Majd átkozódó csőcselék közé vezette, hogy hősként vonuljon be Jeruzsálembe, aztán pedig úgy vesszen el, mint egy csaló. Uralkodók és királyok elé vezette, hogy megalázzák és kigúnyolják. Engedte, hogy vérezzen és meghaljon a kereszten. Kétségbeesésbe kergette egyedüllétében. Engedte, hogy halottként sírba tegyék. Igen, de nézzük az út végét: Aki Jézus Krisztust a halálból feltámasztotta, a ti testeteket is megeleveníti az ő Szentlelke által, íme, az egyik kimeríthetetlen erőforrás: Jézus élete. Ez a Szentlélek erőforrása. Elsősorban ezt használja a Lélek, hogy erőt adjon arra, hogy naponta kövessük."

Jézus Krisztus, mint ember pontosan tudta, hogy földi élete ott és akkor a kereszten fog véget érni. Nekünk embereknek az a könnyebbségünk életükben, hogy nem tudjuk, hogy mikor és hol fogunk eltávozni itteni életünkből. Jézus Krisztus azt is tudta, hogy a Mennyei Atya felfogja támasztani őt a harmadik napon. Nekünk embereknek Jézus adta a példát arra, hogy mi fog következni a halál után és ha nem is a harmadik napon, de a Mennyei Atya bennünket is feltámaszt a halálból, ha a Lelkünk betelik az ő Szentlelkének minden áldásával, fényével és erejével.