2017. július 25., kedd

Jézus Szíve, békességünk és engesztelésünk, Irgalmazz nekünk!



Jézus Szíve, békességünk és engesztelésünk,
Irgalmazz nekünk!



Amit ki kell inni, ugyan, csak azért iszom ki, mert kiitatják velem? Vagy, van bennem olyan lelkület, ami Jézusi? Milyen Jézus lelke? Szolgáló lélek! Kinek szolgálója Ő, testestül, lelkestül? Az Atyának szolgáló!
A felszín a test, hiszen az az, ami látható a világ számára, a világi szem számára. De a lélek, az a mélység, melyet a felszín eltakar. Az az igazán szolgálat, ami a lélekből képes cselekvésre. A lélek az, ami az Istené, ami Istentől való, és Istent szolgálja. Amikor ez a lélek megtestesül, akkor az ellen már nem tud mást tenni a világ, mint felháborodni, ellenszegülni. Mert a felszín az, mai morajlik, ami felül akar kerekedni mindenen, és mindent maga alá gyűrni. A lélek nem akar uralkodni, a léleknek nincs szüksége hatalomra. A lélek Istenét akarja szolgálni, kiszolgálni, és dicsőségére emelni. Hiszen, „a Lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit” [Jn 6,63] olvassuk Jézus szavait, Aki itt vallja meg azt, nyilatkoztatja ki, hogy a lelki ember egész testi mivoltát képessé lehet rábízni a Lélekre, nincs szüksége azokra az erőkre, melyek a világ felett keresik személyes igazolásukat, ami az Ember önigazolása. Bizonyosság, és biztonság, melyet az Én akar megadni, megszerezni magának, nincs türelme, nincs alázata arra – így szüksége sem -, hogy Isten adja meg számára. Ennek motorja a büszkeség, vagyis, önmagam megdicsőítése! Hatalmaskodás, érdemszerzés, elismerés garantálása a magam számára. Ez mind világi siker és egoizmus. Jézus erre mondja azt, hogy „köztetek azonban ne így legyen”! Ne önmagamat lássam, és ne önmagamat láttassam! A Krisztust követő ember dolga, hogy Krisztust lássa, és Krisztust láttassa a világ számára. Nem törődve azzal, hogy a világ mit lát, mit képes meglátni, vagy mit akar látni! A szavak magukért szólnak: más a jelentése a „köztetek” szónak, és a közöttük – azaz: „azok, akik” – szónak. Krisztus közösségéhez azok tartoznak, akik szolgálatukban Hozzá hasonlókká szeretnének, akarnak, hajlandók lenni! A többiek azok, akiket tegnap Jézus így bírál: „gonosz és parázna nemzedék”. És ők még nem azok, akik a közömbösök, az idegenek, az „azok, akik”.
Jézus megtérésemet, és megtérésünket sürgeti! Eltelni a Szentlélekkel! Megengedővé lenni a Lélek vágyakozására! Segíts engem Istenem! Ámen


A jó és a rossz közötti határvonal keresztülhalad szívünkön – Ferenc pápa Úrangyala imádsága



A jó és a rossz közötti határvonal keresztülhalad szívünkön – Ferenc pápa Úrangyala imádsága


Ferenc pápa az Apostoli Palota ablakában 
 
Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa a napi evangéliumi szakaszt elemezte. Ebben Jézus három példabeszéddel fordul Isten országa népéhez – kezdte elmélkedését a pápa, hozzátéve, hogy ezek közül az elsőhöz fűzi gondolatait. Máté evangéliumának ez a szakasza a jó magról és a konkolyról szól, bemutatja a világban jelen lévő rossz problémáját és kiemeli Isten türelmét (vö. Mt 13,24-30.36-43). Milyen nagy türelme van Istennek! – mondta a pápa, majd így folytatta: „Mindnyájan elmondhatnánk: milyen nagy türelme van Istennek velem szemben!”. A történet egy szántóföldön játszódik, két egymással szemben álló főszereplővel. Az egyik oldalon áll a gazda, aki Istent képviseli, és jó magot vet el. A másik oldalon áll az ellenség, aki a sátán és konkolyt hint el.
A világban a jó és a rossz szorosan egybefonódik
Az idő múlásával a búza között növekedik a konkoly is. Ezzel a jelenséggel szemben a gazda és szolgái különböző módon viselkednek. A szolgák ki szeretnék tépni a konkolyt, de a gazda főleg azért aggódik, hogy megmentse a búzát, így nem engedi meg nekik, hogy kigyomlálják a gazt: „Nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek!” (vö. 29). Ezzel a képpel Jézus azt fejezi ki, hogy a világban a jó és a rossz olyannyira egybefonódik, hogy lehetetlen különválasztani a kettőt és kitépni az összes rosszat. Csak Isten tudja ezt megtenni és erre az utolsó ítéletkor kerül sor. Bizonytalanságaival és összetett jellegével a jelen helyzet a szabadság mezeje, a keresztények szabadságának mezeje, amelyben végbemegy a jó és a rossz megkülönböztetésének nehéz gyakorlata.
Az egyház legyen kovász a tésztában
Arról van tehát szó, hogy ezen a szántóföldön kell összekapcsolni, az Istenbe és gondviselésébe helyezett nagy bizalommal két, látszólag ellentmondásos magatartást: a döntést és a türelmet. Döntésünk arra irányul, hogy jó magok legyünk – mindnyájan ezt akarjuk minden erőnkkel, és elhatározzuk, hogy távol tartjuk magunkat a gonosztól és csábításaitól. A türelem azt jelenti, hogy inkább olyan egyházat szeretnénk, amely kovász a tésztában, amely nem fél attól, hogy bepiszkítja a kezét, miközben kimossa gyermekei ruháit, mintsem a „tiszták” egyházát, amely idő előtt ítélkezni akar arról, hogy ki tartozik Isten országához és ki nem.
Mindnyájan bűnösek vagyunk, szükségünk van bűnbocsánatra
Az Úr, aki a megtestesült Bölcsesség, ma hozzásegít bennünket, hogy megértsük: a jót és a rosszat nem azonosíthatjuk körülhatárolt területekkel, vagy meghatározott emberi csoportokkal: „ezek a jók, ezek a rosszak”. „Az Úr azt mondja, hogy a jó és a rossz közötti határvonal minden ember szívén halad keresztül, vagyis mindnyájan bűnösek vagyunk” - mondta Ferenc pápa, majd így fordult a Szent Péter téren összegyűlt hívekhez: „Szeretnélek megkérni titeket: emelje fel a kezét az, aki nem bűnös”. Senki nem emelheti fel a kezét, mert mindnyájan bűnösek vagyunk. Jézus Krisztus kereszthalálával és feltámadásával megszabadított bennünket a bűn rabszolgaságából és nekünk adja a kegyelmet, hogy egy új élet útján haladhassunk. A keresztséggel azonban nekünk adta a gyónást is, mert mindig szükségünk van rá, hogy bűneink megbocsátást nyerjenek. Mindig és csakis a rajtunk kívüli rosszat keresni azt jelenti, hogy nem ismerjük el a bennünk is jelenlévő bűnt.
Isten ideje más, mint a mi időnk
Jézus azt is megtanítja nekünk, hogy másképpen tekintsünk a világ szántóföldjére, másképpen figyeljük meg a valóságot. Arra kaptunk meghívást, hogy megtanuljuk Isten idejét, amely nem a mi időnk és Isten „tekintetét” is: egy izgatott, vágyakozó várakozás jótékony hatásának köszönhetően az, ami konkoly volt vagy konkolynak látszott, jó terméssé válhat. Ez a megtérés valósága, ez a remény távlata!
Szűz Mária segítsen bennünket, hogy a körülöttünk lévő valóságban ne csak a szennyet és a rosszat vegyük észre, hanem a jót és a szépet is. Segítsen bennünket, hogy leleplezzük a sátán művét, de főleg abban, hogy bízzunk Isten működésében, amely megtermékenyíti a történelmet.
A pápa felhívása Jeruzsálem békéjéért
Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa aggodalmának adott hangot az elmúlt napokban, Jeruzsálemben kialakult helyzet miatt, amelyet súlyos feszültség és erőszakos cselekedetek jellemeznek. A pápa felhívásában mértékletességre és párbeszédre buzdította az érdekelteket. Arra kérte a híveket: csatlakozzanak imájához, hogy az Úr mindenkit ösztönözzön a kiengesztelődés és a béke megvalósítására.
A pápa köszöntötte a római híveket és a világ különböző részeiről érkezett zarándokokat: a családokat, a plébániai csoportokat, a társulásokat. Külön üdvözölte a „Cantiere Hombre Mundo” nemzetközi testvériségi műhely fiataljait, akik az evangéliumi örömről tesznek tanúságot a különböző földrészek hátrányos helyzetű peremvidékein.
 
 

Évközi tizenhatodik hét keddje



Évközi tizenhatodik hét keddje


A mai evangélium tanúsága szerint az apostolok valamiféle földi dicsőségre vágytak, s ebből az következik, hogy Jézus uralmát is evilági királyságként képzelték el. Téves elképzeléseiket Jézus szétoszlatja, hiszen az ő uralmának megvalósulása a gyötrelmes szenvedés és a kereszthalál lesz, s hozzá hasonló sors vár majd az apostolokra is. Az Úr ugyanis nem evilági hatalomra vágyott, hanem engedelmes szolgaként teljesítette mindazt, amit a mennyei Atya kért tőle. A tanítványoknak pedig – ebben is követve Mesterüket – teljesíteniük kell azt, amit ő kér tőlük. Ez az életmód nem uralkodást, hanem szolgálatot jelent, amely az élet feláldozásában teljesedik be. Jézus ezt tanítja saját küldetésével kapcsolatban: „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Nem helytelen, ha arra vágyunk, hogy a mennybe, az örök dicsőségbe jussunk. De tisztában kell lennünk azzal, hogy a szenvedés és a szolgálat útján érhetjük el célunkat. A nagyravágyás lelkületével szemben Jézus az alázatosságot és a szolgálatkészséget ajánlja nekünk, s erre a legjobb példa az ő élete. Ha dicsőségében részesülni szeretnénk, akkor nem a hatalmaskodást vagy az uralkodást kell választanunk, hanem a szolgálat útján kell járnunk alázatosságban. Kész vagyok-e őt követni a szenvedésekben, hogy részem legyen a mennyország dicsőségében?
© Horváth István Sándor

Imádság

Jézusunk! Jól tudod, mily szörnyű érzés a bizonytalanság, hiszen emberségedben hordoztad annak aggodalmát. Néhanap még nekem is, aki hiszek a világban és az emberben, szörnyűségesnek tűnik a világ: hatalmas, vak, brutális. Közönyösen lökdös minket ide-oda. Az biztos, hogy az ember hősiesen eljutott már oda, ahol lakható zónát teremtett magának. De mily kezdetleges ez a mi otthonunk! Csak vékonyka fal választ el a szörnyűségestől: tűz, pestis, vihar, földrengés, sötét erkölcsi erők. Mindez téged is levert az olajfák hegyén. De te semmit le nem tagadtál és mindent legyőztél, és a vihar harsogásán át is halljuk szavadat: „Kicsinyhitű emberek, miért kételkedtek?”
Teilhard De Chardin