2017. június 27., kedd

Jézus Szíve, béketűrő és nagy irgalmasságú Szív, Irgalmazz nekünk!



Jézus Szíve, béketűrő és nagy irgalmasságú Szív,
Irgalmazz nekünk!



A sátán ravaszsága súlyos bűnbe keverte Szodoma és Gomorra népét, aki tudta, hogy ezzel haragra gerjeszti Istent, mert az embert családi életre teremtette, hogy megélje a szeretet emberi változatát. Az Úr Ádám egyedüllétét látva foglalta ezt írásba, mint megdönthetetlen igazságot: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő” (Ter 2,18) Olyat, akiben tükörképét fedezheti föl: „Ez már csont az én csontomból és hús az én húsomból. Asszony (Ísa) a neve, mivel a férfiből (Ís) lett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (23-24) Az emberélet megkerülhetetlenül súlyos alapparancsává teszi az egy férfi és egy nő egész földi életre szóló házasságát, mert csak ebben a környezetben tudják teljesíteni Isten alapvető másik parancsát: „Isten megáldotta őket. Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet, és vonjátok uralmatok alá” (Ter 1,28) Mire való rendelkezés ez? A szeretetnek egyik igen fontos formája a szerelem, amelyet Isten útmutató ujjának is neveztek régen: mindenkinek segítség ez Istentől, hogy a legény is és a lány is házasságra éretten biztosan találja meg, kit rendelt melléje házastársnak az Úr.Itt az utódok sorsa az első szempont, de megmarad az egymásiránti szeretet-igény is, mint igen fontos érték. Mivel a szeretet áldozatba kerül, mindenkor felülírja az önzést mindkét oldalról, ezért sokan feladják vállalt életfeladatukat. Ez csemege a kísértőnek és kerékkötője a boldogságnak, amely csak az önzetlen szeretetből fakadhat. Jézus tudta ezt, és a megváltás fontos szempontjaként jelölte meg a házasság szentségét. A krisztusi, szentségként kiszolgáltatott házasság a kegyelem állandó forrása, amely az egész földi élet folyamán biztosítja az Isten természetfeletti ajándékait, a kegyelmeket, amelyek erőt adnak a házastársaknak, hogy a házassági feladatokat vállalni tudják akkor is, ha az már hősiességet kíván. Jézus a megváltással orvosolni akarja ezt a problémát is: „Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket, és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test (valamilyen komoly célt szolgáló isteni szervezet) lesz a kettő? Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét” (Mt 19,4-6) A megváltást komolyan vevő katolikusok sokáig harcoltak ezért a teremtői és megváltói alapeszméért.  Jótékony elmék is akadtak, akik segíteni próbáltak, de főként az emberi gyarlóság működött közre abban, hogy a legkeresztényibb földrész, Európa már a második világháború végén kikényszerítette XII. Pius pápából a fájdalmas megállapítást: „Európa missziós terület”.Elpogányosodott. Jelenleg sorra adják el az államok keresztény templomaikat. Ennek egyik oka az elnéptelenedés. A másik, hogy nem vállalják a házasságot, nem kell az egy igaz Isten szigorú üzenete: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet” és akaratomnak megfelelően nevelve küldjétek őket majd hitük és áldozatos szeretetük alapján eltöltött földi élet után mennyei boldogságom örök életébe. Megkóstolták, hogy az áldozatok nem vállalása ugyan megkönnyíti a földi életet, de kiüríti a mennyország számukra készített részeit.


Ferenc pápa: Nem kell nekünk horoszkóp, az Úr meglepetései felé haladunk



Ferenc pápa: Nem kell nekünk horoszkóp, az Úr meglepetései felé haladunk

A Szentatya a június 26-án, hétfőn bemutatott szentmisével befejezte az első félévi sorozatát, a nyári szünetben a reggeli szentmiséken nem mond nyilvános homíliákat a Szent Márta-ház kápolnájában.

„Nem kell nekünk horoszkóp, sem kuruzslók, hogy megismerjük a jövőt: az igazi keresztény nem az, aki berendezkedik itt, és mozdulatlan marad, hanem aki bízik az Istenben és nyitottan hagyja magát vezetni az úton az Úr meglepetései felé” – ez a gondolat állt Ferenc pápa homíliája középpontjában.
„A mozdulatlan keresztény nem igazi keresztény” – a Szentatya ezzel a kijelentésével arra szólított fel, hogy ne maradjunk statikusak, ne rendezkedjünk be túlságosan, hanem inkább bízzunk az Úrban, és így kövessük őt. Kiindulási pontként a napi olvasmányt vette alapul, benne Ábrahám meghívásának a történetét, aki Isten parancsára kiköltözött szülőföldjéről, és az ígéret földjére ment (Ter 12,1–9).
Ábrahám a keresztény élet stílusát testesíti meg, mely Isten népének hármas jellemzőjét hordozza: a „kiüresedés”, az „ígéret” és az „áldás”. Az Úr arra indítja Ábrahámot, hogy hagyja el saját otthonát, hazáját, atyjának házát. A keresztény élettel mindig együtt jár a kiüresedés, mely a maga teljességét Jézusnak a kereszten történt kiüresedésében éri el. Mindig ez a „Menj el!”, „Hagyd el!” az első lépés – emelte ki a Szentatya.
„Vonulj ki a földedről, rokonaid köréből, az atyád házából” – ha visszagondolunk az evangéliumra, akkor azt látjuk, hogy a tanítványok meghívása éppen ez a „Menj ki!”, „Hagyd el!” mozzanat. És éppúgy a prófétáknál is, nemde? – kérdezte a pápa. – Elég csak Elizeusra gondolni, aki éppen a földjén dolgozik: „Hagyj mindent, és gyere!” „Engedd meg, legalább hadd köszönjek el a szüleimtől!” – kéri a próféta. „Menj csak, de térj vissza!” A keresztény embernek képesnek kell lennie arra, hogy kiüresedjen, különben nem hiteles keresztény, mint ahogy azok sem igazi keresztények, akik hagyják Jézust kiüresedni és keresztre feszíteni. Ábrahám ellenben hittel engedelmeskedett, elindult az örökségként megígért föld felé, anélkül hogy tudná pontosan a rendeltetését.
A keresztény embernek nincs horoszkópja a jövő meglátására, nem megy kuruzslókhoz, akiknek kristálygömbjei vannak, és tenyérből akarnak jósolni. Nem és nem! – szögezte le Ferenc pápa. – A keresztény nem tudja, merre megy, ezért vezetni kell őt. A keresztény életnek ez az első sajátossága: a kiüresedés.
De miért is ez a kiüresedés? – tette fel a kérdést a Szentatya. – Talán az eltökélt aszkézis jegyében? Nem, nem! Azért van ez a kiüresedés, hogy az ígéret felé menjünk, egy olyan föld felé, amelyet Ábrahám kapott ígéretként örökségbe.
Ábrahám azonban az ígéret vétele után nem épít házat, hanem sátrat ver, amivel azt jelzi, hogy úton van és bízik az Istenben, éppen ezért oltárt épít, hogy imádja az Istent. Aztán továbbvándorol, és mindig úton van. Az úton járás mindennap reggel kezdődik, az Istenbe vetett bizalom útja, amely nyitott út az Úr meglepetései előtt. Ezek a meglepetések hol jók, hol rosszak, gondoljunk csak a betegségre, a halálra. Mégis, én tudom, Uram, hogy Te biztos helyre vezetsz engem, egy olyan földre, melyet nekem készítettél! Az ember tehát úton van, sátorban lakunk, lelki sátorban. Amikor azonban a lelkünk túlságosan megszervezi magát, túlságosan berendezkedik, akkor elveszti azt a képességét, hogy az ígéret felé haladjon, és ahelyett hogy az ígéret felé tartana, birtokba veszi az ígéretet. Ez pedig nem megy, ez egyáltalán nem keresztény magatartás! – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Keresztény családunknak másik vonása az áldás. A keresztény egy olyan ember, aki szó szerint „bene dice”, vagyis jót mond az Istenről, jót mond az emberekről, és aztán megáldatja magát az Istennel és másokkal is azért, hogy tovább tudjon menni. Ez a mi keresztény életünk alapképlete – emelte ki a pápa –, mert nekünk mindnyájunknak, világiaknak is, áldanunk kell a többieket, vagyis jót mondani az Istennek a többiekről. Sokszor megszokásból nem mondunk jót a felebarátról, nyelvünk nem úgy mozog, ahogy akarjuk, nem követi az Úr parancsolatát, amelyet Isten rábíz Ábrahámra, a „mi atyánkra”. Ez pedig abban áll, hogy induljunk el, és menjünk, hagyjuk, hogy az Úr kiüresítsen minket, rábízva magunkat az ígéreteire, hogy feddhetetlenek legyünk.
Összességében ilyen egyszerű a keresztény élet! – zárta a nyári időszak előtti utolsó homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta-házban hétfő reggel tartott szentmisén.


Évközi tizenkettedik hét keddje



Évközi tizenkettedik hét keddje


A törvénytudó, aki nem csak ismeri, hanem magyarázza és tanítja is a törvényeket, a főparancsról kérdezi Jézust. Azt akarja, hogy Jézus állítson fel valamiféle rangsort a törvények között és válassza ki a legfontosabbat. Jézus tovább megy csupán a legfőbb törvény kimondásánál, hiszen válaszában az is benne van, hogy a szeretet törvénye, nem csupán az első a sok száz törvény közül, hanem minden parancsnak ez az alapja, összegzése, lényege és középpontja. Értelmünknek és akaratunknak a szeretet megvalósítására kell törekedni mind az Isten, mind embertársaink irányában.
Első pillanatban talán elcsodálkozunk azon, hogy a szeretet gyakorlását parancsba adja Jézus, amelyet kötelező megtenni. Ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy a szeretetet csak szabadon tudja megvalósítani az ember, s erre senkit sem lehet erővel kényszeríteni. E két állítás közti ellentmondás csak látszólagos. Isten parancsba adja nekünk a szeretet törvényét, de ezt teljesíteni csak szabad akarattal tudjuk.
Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a szeretet megvalósítása részünkről mindig Isten megelőző szeretetének a viszonzása. Isten szeretete Jézus Krisztus életében nyilvánult meg a leginkább. Ő nyilatkoztatta ki számunkra szavaival és tanításával, hogy az Atya szeret minket, és kereszthalálával mutatta meg a szeretet gyakorlati oldalát. A szeretet számunkra sem lehet csupán egy érzés, s nem maradhat elmélet, hanem a mindennapok tetteiben kell megnyilvánulnia.
© Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A veled való találkozás egykor megerősítette az apostolokat a szeretetben. Új hit és új remény ébredt bennük. Új erőre gyulladtak a te szeretetedtől, majd pedig pünkösdkor megkapták a Szentlélek ajándékát, hogy erős lélekkel végezzék az evangélium hirdetését és az emberhalászatot. Új élet kezdődik számomra is. Adj nekem erőt ahhoz, hogy végigfussam pályámat, és teljesítsem azt a feladatot, amelyet rám bízol, hogy tanúságot tegyek az evangélium igazságáról a reményvesztett embereknek.