2018. május 20., vasárnap

Az életet belülről megváltoztató Szentlélek – Ferenc pápa pünkösdi homíliája



Az életet belülről megváltoztató Szentlélek – Ferenc pápa pünkösdi homíliája

A Szentatya a Lélek szerepét elemezte a keresztény közösségek életében. A Lélek megváltoztatja a szíveket A tanítványok merészekké válnak a Szentlélek hatására, mert a Szentlélek megszabadítja a félelem által lepecsételt lelkeket. Legyőzi az ellenállásokat, s ugyan nem forradalmasítja a körülöttünk lévő életet, hanem megváltoztatja szívünket; nem szabadít meg egy csapásra a problémáktól, de belülről szabadít fel minket, hogy szembenézzünk azokkal; nem ad mindent és azonnal, de bizalommal tölt el, hogy soha ne fáradjunk bele az életbe.
Vertse Márta – Vatikán

A szél változást hoz az életben, a Lélek fuvallata belülről változtat

A mai liturgia első olvasmánya a Szentlélek pünkösdi eljövetelét egy „heves szélvészhez” hasonlítja (ApCsel 2,2). Mit mond számunkra ez a kép? A heves szélvész nagy erőt juttat az eszünkbe, amely azonban nem öncélú: olyan erő, amely megváltoztatja a valóságot. A szél ugyanis változást hoz: meleg áramlatokat, amikor hideg van, a melegben felfrissít, esőt hoz a szárazság idején... a Szentlélek is így tesz, egészen más szinten: Ő az az isteni erő, ami megváltoztat, megváltoztatja a világot. A szekvencia emlékeztetett rá: a Lélek „fáradottnak könnyülés; sírónak vigasztalás”; és így könyörgünk hozzá: „Mosd meg, ami szennyezett, aszúságra hints vizet, orvosold a sebhelyet”. A Lélek belép életünk helyzeteibe és azokat átalakítja; megváltoztatja a szíveket és megváltoztatja az eseményeket – fejtette ki pünkösdvasárnapi homíliájában Ferenc pápa.

A tanítványok merészekké válnak a Szentlélek hatására

Megváltoztatja a szíveket. Jézus ezt mondta apostolainak: „Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét […] és tanúim lesztek” (ApCsel 1,8). És valóban így történt: ezek a tanítványok, akik azelőtt félénkek voltak, zárt ajtók mögé húzódtak vissza a Mester feltámadása után is, átalakulnak a Szentlélek által és, amint Jézus hirdeti a mai evangéliumi szakaszban „tanúságot tesznek róla” (vö. Jn 15,27). Bizonytalankodókból bátrak lesznek, és Jeruzsálemből elindulva eljutnak a világ határaiig. Félénkek voltak, amikor Jézus még közöttük volt, merészekké válnak Őnélküle, mert a Lélek megváltoztatta szívüket.

A Szentlélek megszabadít a félelemtől

A Szentlélek megszabadítja a félelem által lepecsételt lelkeket. Legyőzi az ellenállásokat. Akik megelégednek félmegoldásokkal, azoknak új lendület adományát helyezi kilátásba. Kitágítja a beszűkült szíveket. Szolgálatra ösztönzi a kényelembe süppedőket. Útnak indíttatja azokat, akik úgy érzik, hogy már megérkeztek. Álmokat ébreszt azokban, akik ellankadtak. Ezek a szív változásai. Sokan ígérgetnek változásokat, új kezdeteket, páratlan megújulásokat, de a tapasztalat azt tanítja, hogy nincs olyan változásra irányuló földi kísérletezés, amely teljesen kielégítené az emberi szíveket.

A Szentlélek az, aki megőriz a belső megöregedéstől

A Lélek változása másmilyen: nem forradalmasítja a körülöttünk lévő életet, hanem megváltoztatja szívünket; nem szabadít meg egy csapásra a problémáktól, de belülről szabadít fel minket, hogy szembenézzünk azokkal; nem ad mindent és azonnal, de bizalommal tölt el, hogy soha ne fáradjunk bele az életbe. A Lélek hatására szívünk fiatal marad, ez a megújított fiatalság. A fiatalság, a meghosszabbítására irányuló minden kísérlet ellenére, előbb-utóbb véget ér; a Lélek az, aki azonban megelőzi a belső, vagyis az egyetlen egészségtelen megöregedést. Hogy hogyan? Megújítva a szívet, átalakítva azt bűnösből megbocsátott szívvé. Ez a nagy változás: vétkesből igazzá tesz és így mindent megváltoztat, mert a bűn rabszolgáiból szabad emberekké válunk, szolgából gyermekké, leselejtezettből értékessé, kiábrándultból reménykedővé. A Szentlélek így támaszt újból örömet, felvirágoztatja a békét a szívekben.

Mindenkinek szüksége van a Lélek „erősítő szerére”

Ma tehát megtanuljuk, hogy mit tegyünk, amikor valódi változásra van szükségünk. Kinek nincs rá szüksége? Főleg, amikor levertek vagyunk, amikor az élet súlya alatt fáradozunk, amikor ránk nehezednek gyengeségeink, amikor nehéz előre haladnunk, és lehetetlennek tűnik, hogy szeressünk. Akkor szükségünk lenne egy hatékony „erősítő szerre”: és ez Ő, Isten ereje. Ő az, akit megvallunk a „Hiszekegyben”, aki „életet ad”. Milyen jót tenne nekünk, ha minden nap magunkhoz vennénk ezt az életerősítőt! Ha ébredéskor ezt mondanánk: „Jöjj el Szentlélek, jöjj el szívembe, jöjj el a mai napomba”.

Az Apostolok Cselekedeteinek főszereplője a Szentlélek

A Szentlélek, a szívek után megváltoztatja az eseményeket is. Mint ahogy a szél mindenütt fúj, úgy a Lélek is eljut a legváratlanabb helyzetekbe. Az Apostolok Cselekedeteiben – amely egy, még feltárásra szoruló könyv, ahol a Lélek a főszereplő – szüntelen, meglepetésekben gazdag dinamizmus tanúi lehetünk.  Amikor a tanítványok a legkevésbé várják, a Lélek elküldi őket a pogányokhoz. Új utakat nyit, mint Fülöp diakónus esetében.

A pápa fohásza a Szentföld békéjéért

A Lélek egy elhagyott útra küldi, amely Jeruzsálemből Gázába vezet – milyen fájdalmasan hangzik ma ez a név – fűzte hozzá Ferenc pápa, utalással napjaink gázai eseményeire, majd így fohászkodott: „A Lélek változtassa meg a szíveket és az eseményeket és hozza el a Szentföld békéjét!” Azon az úton Fülöp hirdette Jézust az etiópiai udvari tisztnek és megkeresztelte. A Lélek azután Fülöpöt Asdódba, majd Cezáreába vitte: mindig új helyzetekbe, hogy hirdesse Isten újdonságát. Azután ott van Pál, akit a Lélek „arra kényszerít” (vö. ApCsel, 20,22), hogy a legvégső határokig elvigye az evangéliumot olyan népeknek, amelyeket soha nem látott. Ahol a Lélek van, ott mindig történik valami, amikor Ő fúj, akkor soha nincs szélcsend.

A Szentlélek az egyház lelke, a „gyermekség zamatát” hozza el

Rossz jel, amikor közösségeink életét a „lankadtság” időszaka jellemzi, amikor jobban szeretjük a megszokott otthoni nyugalmat, mint Isten újdonságát. Azt jelenti, hogy menedéket keresünk a Lélek szélvihara elől. Nem jutunk messzire, ha az önfenntartásért élünk. Ez nem egy szép jel – állapította meg a Szentatya. A Lélek fúj, de mi behúzzuk a vitorlákat. Pedig milyen sokszor láttuk, hogy csodákat művel! Gyakran, éppen a legsötétebb időszakokban, a Lélek a legragyogóbb életszentségeket élesztette! Ő az egyház lelke, mindig megújítja reménységét, eltölti örömmel, megtermékenyíti újdonságokkal, az élet rügyeit ajándékozza neki. Mint amikor egy családban megszületik egy gyermek: felborítja a megszokott időbeosztást, megfoszt az alvástól, de örömet hoz, amely megújítja az életet, kitágítja azt a szeretetben. A Lélek a „gyermekség zamatát” hozza el az egyházba. Szüntelen újjászületéseket teremt, a kezdetek szeretetét éleszti újjá. A Lélek arra emlékezteti az egyházat, hogy évszázados története ellenére, mindig húszéves, az Úr fiatal Jegyese, aki menthetetlenül szerelmes egyházába. Ne fáradjunk tehát bele abba, hogy meghívjuk a Szentlelket környezetünkbe, hogy fohászkodjunk hozzá, mielőtt belekezdenénk tevékenységünkbe: „Jöjj, Szentlélek Úristen!”

A Szentlélek ereje páratlan: egyszerre irányít Isten és az emberek felé

A Szentlélek elhozza majd erejét, a változás erejét, ami egy egyedülálló erő, mert úgymond egyidejűleg centripetális és centrifugális. Centripetális, vagyis a központ felé késztet, mert a szív belsejében működik. Egységet hoz a töredezettségbe, békét a levertségbe, erőt a kísértések idején. Erre emlékeztet Pál a második olvasmányban, amikor azt írja, hogy a Lélek gyümölcse az öröm, a békesség, a hűség és az önmegtartóztatás (vö. Gal 5,22). A Lélek ajándékozza az Istennel való bensőséges kapcsolatot, a belső erőt, hogy tovább haladjunk életünk útján. Ugyanakkor azonban centrifugális erő is, vagyis kifelé irányít. Ő az, aki a központ felé visz és egyidejűleg a perifériákra küld bennünket, minden emberi perifériára; Ő, aki kinyilatkoztatja számunkra Istent, a testvérek felé irányít bennünket. Elküld, tanúvá tesz és ezért – amint Pál írja – szeretetet, jóakaratot, jóságot, szelídséget áraszt belénk. Csak a Vigasztaló Szentlélekkel fordulhatunk valóban a többiek felé az élet és a bátorítás szavaival. Aki a Lélek szerint él, az ebben a spirituális feszültség állapotában találja magát: egyidejűleg irányul Isten és a világ felé.

Fohászkodjunk a Szentlélekhez a világ békéjéért

Kérjük tőle, hogy ilyenek legyünk. Szentlélek, Isten heves szélvésze, lehelj ránk. Lehelj szívünkbe és add, hogy belélegezzük az Atya gyöngédségét. Lehelj az egyházra és juttasd el az egészen a legvégső határokig, hogy általad eljuttatva semmi mást ne vigyen magával, csak téged. Leheld a világra a béke lágy melegét és a remény üdítő frissességét. Jöjj, Szentlélek, változtasd meg bensőnket és újítsd meg a föld arcát. Ámen.


Az Istenanya tekintetének ajándéka Csíksomlyón



Az Istenanya tekintetének ajándéka Csíksomlyón


Marian Adam Waligóra pálos szerzetes, a częstochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke volt az idei csíksomlyói búcsú szónoka a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyergen május 19-én.


Az ünnepi szentmisét Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, Varga Lajos, a Váci Egyházmegye segédpüspöke, Tamás József csíkszeredai segédpüspök, valamint Orbán Szabolcs OFM tartományfőnök mutatta be a koncelebráló papsággal együtt a Hármashalom-oltárnál.
A szentmise kezdetén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek emlékeztetett arra, hogy az idei a 451. fogadalmi zarándoklati búcsú. Felidézte: egykor a székely ősök azt fogadták, hogy ha a Szűzanya megsegíti őket őseik hite megőrzésében, akkor pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak Csíksomlyóra. A búcsú céljának nevezte, hogy a zarándokok megerősítést kapjanak őseik hitében.
Marian Adam Waligóra, a częstochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnökének homíliáját adjuk közre.
* * *
Kedves Testvérek!
Kedves Magyarok! Főtisztelendő Érsek Úr, Püspök atyák, Tartományfőnök úr, Paptestvérek, Tisztelt Elnök úr a feleségével! Tisztelt közjogi méltóságok! Kedves szerzetes testvérek! Az egész történelmi Magyarország területéről érkezett kedves zarándok testvérek!
Kedves televíziónézők, a Mária Rádió hallgatói! Kedves fiatalok, hiszen a fiatalok éve van a főegyházmegyében! Külön szeretettel köszöntöm a vendéglátó székely és csángó népet!
2016. augusztus 3-án, az általános kihallgatás idején a Vatikánban, Ferenc pápa Lengyelországból, az ifjúsági világtalálkozóról visszatérve, a częstochowai látogatására utalt. Pontosan visszaemlékezve imádságára, amelyet a mi lengyel nemzeti kegyhelyünkön átélt, a következőket mondta: „Ez alatt az út alatt megtekintettem a częstochowai kegyhelyet is. Mária kegyképe előtt ajándékot kaptam, az Édesanya tekintetét…”

A mai napon, itt, Csíksomlyón, ezen a szent helyen mindenki elmondhatja, hogy „megkaptam az Istenanya tekintetének ajándékát”. Ahogy Ferenc pápa Częstochowában, a Szűzanya kegyképe előtt imádkozva, mi is itt, Csíksomlyón, ez előtt a kegyszobor előtt állva, valóban „megkapjuk az Istenanya tekintetének ajándékát.”

Emlékszem arra, amikor 25 évvel ezelőtt mint fiatal pálos kispap álltam az itteni kegytemplomban és várakoztam a többiekkel, hogy a kegyszoborhoz érve megérinthessem a Szűzanya lábát, közelről belenézhessek anyai szemébe. Soha nem fogom ezt a pillanatot elfelejteni, annak ellenére, hogy Lengyelországban, Częstochowában térden csúszva számtalanszor megkerültem a Fekete Madonna kegyképét, és arcába tekintve állhattam előtte. Tudom, hogy éppen akkor, amikor az imádság különleges pillanatait éljük át, ténylegesen „megkapjuk az Istenanya tekintetének ajándékát.” Ez az ajándék nagyon fontos az életünkben és hivatásunkban.

Kedves testvérek!

Mindezt azért mondom, mert mindannyiunknak szüksége van az Istenanya közelségére. Mi, hívő emberek, gyakran megyünk Krisztus Anyjához ezért a közelségért. Elzarándokolunk kegyhelyeire: itt, Erdélyben, Csíksomlyóra, hogy megérintsenek bennünket a híres kegyszobor kegyelmei; Lengyelországban Częstochowába, hogy térdelve körbejárjuk a Szűzanya oltárát, és találkozzunk tekintetével a kegyképen keresztül; Fatimába, hogy többször megérintsük az Ő jelenésének a helyét… és még sokfelé, azért, hogy az Isten Fia Anyjának közelségén keresztül megtapasztaljuk Isten számunkra megmutatkozó kivételes jelenlétét. Valljuk be őszintén, hogy ez nekünk gyakran hiányzik. Ezért keressük ezt Mária tekintetében, az abból ránk áradó kegyelmekben, és az Isten előtti közbenjárásában.
Fontoljuk meg, hogy miért is zarándokolunk?
Miért vagyunk itt, ebben a csodálatos közösségben; hívő emberek közösségében, egy nemzet közösségében, szívből imádkozó emberek közösségében?

Bizonyosan azért, hogy tanúságot tegyünk más testvéreinkkel való egységünkről a hitben. Ugyanakkor azért is, hogy kézzelfoghatóvá tegyük, megmutassuk, hogy egy nemzet vagyunk, egy nép, amely szereti Istent és saját szülőföldjét. (Ezért, magyar testvéreim, soha ne engedjétek el egymás kezét, akárhol is éltek a világon!) De mindenekelőtt azért vagyunk itt, mert szeretnénk valamit kérni, kiesdekelni Mária közbenjárása által az Istentől. Szeretnénk megtapasztalni kegyes, szerető anyai tekintetét. Egyrészről itt akarunk hagyni valamit magunkból, másrészről el akarunk vinni valamit ennek a helynek szentségéből. Új erőt szeretnénk meríteni belőle, a lélek erejét – amelyre oly nagy szükségünk van a hétköznapokban.

Szeretett zarándok testvérek!
Azok az indítékok, amelyekkel megérkeztünk ide, Csíksomlyóra, nagyon fontosak. Mindegyiknek komoly jelentősége van számunkra. Nem lehet egyik sem közömbös. A mindennapi életünkben szükségünk van olyan pillanatokra, amikor megerősítjük és megújítjuk lelkünket, hitünket. Mária ezen a helyen kétségtelenül nagyon sokat segít nekünk. Erről nem kell nekem benneteket meggyőznöm. Ez a mostani nagy búcsús nap, amit itt átélünk évről évre – több mint 400, egész pontosan ebben az évben már 451 éven keresztül – megmutatja nekünk, hogy az erdélyi, magyarországi és a világ minden részéről érkező magyar hívők hol keresnek igazi segítséget és védelmet. Ezen a helyen most az egész magyarság így fohászkodik: „Most segíts meg, Mária…”

Mária a mai napon, pünkösd szombatján arra szólít bennünket, hogy itt, ebben a természet adta utolsó vacsora termében gyűljünk össze, és tartsunk ki Vele együtt az imádságban. Vele együtt várakozzunk az isteni adományokra – a Szentlélek új sugallataira, hivatásunk megerősödésére.

Amikor Máriára tekintünk, megtanuljuk felismerni Isten ránk vonatkozó terveit. A mai evangéliumban Mária hivatásának csodálatos leírását hallottuk. A hírüladás, az angyali üdvözlet evangéliumának is nevezzük. Igen, ez egy serkentő írás, amely az ember szívében lezajló isteni műről szól. De ami még ennél is szebb: a legtökéletesebben tárja elénk, hogyan kell válaszolni Isten megszólítására. Mária itt egy rövid és konkrét választ ad. Nincs hosszas értekezés. Mindenfajta ingadozás nélkül mondja: „Legyen nekem a Te igéd szerint.” Ennyire egyszerű. Milyen könnyűvé lehet tenni a lelket, amikor az Ő világos, egyértelmű, Istennek adott válaszát halljuk…
És milyen a mi válaszunk Isten adományaira?
Nem mindig olyan szép, egyenes vonalú, mint amilyen Máriáé. Az utóbbi hetek megmutatták, hogy nekünk bőven van ezen mit átgondolnunk és javítanunk.

Az elmúlt hónapban, áprilisban, megviselt bennünket az, ami a világ szeme láttára történt egy gazdag, modern európai országban, Nagy-Britanniában, a liverpooli kórházban. Hallottuk a média által közvetítve Lengyelországban, Olaszországban és más európai országokban, gondolom itt is, hogy a jog hatalmába burkolózva hogyan mondtak le egy Alfie nevezetű gyermek életének védelméről. Az egyetlen bűne az volt, hogy megbetegedett, nem tudott magától lélegezni, az agyában keletkezett betegség miatt… És az is a bűne volt, hogy olyan szerető szülei voltak, akik a lehetőségekhez képest, a jelenlegi orvostudomány eszközeivel, segíteni akartak neki, de a bírósági ítélet ezt nem tette lehetővé. Emlékezzünk csak Jézus szavaira: „Mindaz, amit a legkisebbnek tesztek, velem teszitek…” Érthető, hogy ez mindenkinek csalódást okozott, az emberség vizsgája volt. Csalódást, az evangéliumot hallgatva és hirdetve. Íme, látjuk, hogyan lehet megölni egy gyermeket, miközben ez a világ a kozmosz legutolsó sarkát is kutatja, feltárja a tenger mélyét, mesterséges intelligenciát alkot, diagnosztizálja a legcsodálatosabb, legprecízebb eszközökkel és gépekkel a legritkább betegségeket, ugyanakkor nem kifizetődő számára megtartani egy kisfiú életét, akinek csak oxigénre, vízre és ételre lett volna szüksége. Mindehhez még az is hozzátartozik, hogy Ferenc pápa latba vetve egész pápai tekintélyét, biztosította volna a Vatikán orvosi ellátását, hogy segítsen a gyermeknek és reményt adjon a szüleinek. És még az is ide tartozik, hogy a világon milliók követelték Alfie életben maradását. Mit szólhatunk ehhez? Elfelejtette a barbár világ a szeretet parancsát, elfelejtette az ember legalapvetőbb jogait.

Kedves testvérek!

Mennyire eltávolodtunk mindattól, amit ma hallottunk és átelmélkedtünk, vagyis Mária szent és tiszta szavaitól: „Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a Te igéd szerint.” Sajnos, mindig megismétlődik bennünk, emberekben a sátáni gondolat: „Nem fogok szolgálni.” Elfordulunk Isten akaratától, és magyarázkodunk, aminek semmi köze sincs az igazi szeretethez. Mária, akihez ma eljöttünk, szereti az életet. Nyitott szívvel fogadja a hírt, hogy az Isten Fia Anyja lesz. Istennek azt mondja: „Igen. Jó. Elfogadom hivatásomat. Azonosulok vele… Legyen nekem a Te igéd, a Te szavad szerint.” És amikor kell, harcol a Gyermek életéért, Egyiptomba menekül Józseffel, és óvja a kicsi Jézust, nem akar megszabadulni tőle, mint szükségtelen dologtól. Ezért szeretném példaként említeni a lelki adoptálás lehetőségét. Vagyis egy általunk ismeretlen, és az abortusz által veszélyeztetett magzatért imádkozunk kilenc hónapon keresztül, fogadalomtétellel megerősítve.
A korábban fájdalomtól és tehetetlenségtől átitatott kemény szavak azért fakadtak ki belőlem, mert napokon keresztül láttuk erőtlenül a megrázó kontrasztot, vagyis egy gazdag ország megcsodált kicsi gyermekét az angol királyi házaspár karjaiban, miközben nem tudott védelmet nyújtani annak a másik kisgyermeknek a liverpooli kórházban.

Kedves testvérek!
Mária szereti az életet. Szeret minden Istennek átadott, az Ő hangját meghalló, akaratát szívesen teljesítő életet.
Mi, akik Vele együtt összegyűltünk ezen oltár köré, ahogy a tanítványok az utolsó vacsora termében, imádkozva várjuk a Szentlélek eljövetelét, könyörögjünk ennek a Léleknek az ajándékaiért: mindazokért az adományokért, amelyek saját, keresztény életünkhöz szükségesek. Ez alól senki sem kivétel, mindannyiunkra vonatkozik: fiatalokra, idősekre, világi hívőkre, papokra és szerzetesekre egyaránt.

Szeressük, ahogy Mária szerette saját hivatását. Szeressük ne csak magunkat, hanem legyünk érzékenyek mások iránt is. Leginkább akkor, amikor valaki nagyon kicsi, nagyon beteg, és nem tud egyedül megküzdeni saját jogaiért. Nehéz nekünk a Nagy-Britanniában tapasztalt események felidézése, amelyek egy kiforgatott és számunkra elfogadhatatlan világ történései. Ez nem a pesszimizmusnak a hangja, hanem inkább figyelmeztetés az élettel kapcsolatos becsapással szemben. Mert lehetetlen azt mondani Istennek: „igen”, „legyen nekem a Te igéd szerint” – ugyanakkor meg úgy cselekedni, hogy az Ő akarata ne valósuljon meg az életemben.

„Igen.” Mária következetes. Az Ő „legyen nekem a Te igéd szerint” mondata világos jelzés, hogy szereti Isten akaratát, és mindent megtesz azért, hogy az meg is valósuljon életében!

Kedves zarándok testvérek!
Legvégül köszönöm nektek azt, hogy itt vagytok! Elviszem Lengyelországba, Częstochowába a ti imádságaitokat. Büszkék vagytok arra, hogy magyarok vagytok – erről tanúskodik az idehozott számtalan zászló és a helységneveiteket tartalmazó feliratok. Isten, áldd meg a magyart! Áldjon meg mindannyiótokat, akik szeretitek az életet, családjaitokat, gyermekeiteket!
Máriával együtt mondjuk: Istenem, legyen nekem a Te igéd, a Te szavad szerint!
Egyik legcsodálatosabb írótok, Fekete István megfontolandó szavaival búcsúzom, aki így szól a magyar szívekhez:
„Ne imádj hát mindent, édes Magyarom, ne szórd lelked aranyát, nyelved szépségét a rombolás disznai elé, ne imádj semmit, csak az Istent, mert nem tudod, milyen idők jönnek, és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az imádság és veled van az Isten.”


Pünkösdvasárnap



Pünkösdvasárnap


Megtérésre indító Szentlélek

János evangélista sajátos módszere, hogy kiemel Jézus életéből egy eseményt, amelyet csak röviden ír le, majd pedig részletesen kifejti annak értelmét, üzenetét. Egy ilyen jelenetet olvasunk ma, pünkösd ünnepén az evangéliumban. A Szentlélek megígérésének és kiáradásának szűkszavú leírása miatt helyénvalónak tűnik, ha a mondanivaló kifejtése előtt részleteiben is szemléljük a pünkösdi eseményt, amelyhez Szent Lukács művét, az Apostolok cselekedeteit hívjuk segítségül.
Az Úr mennybemenetelét követően az apostolok minden nap összegyűlnek és imádkozva várják Jézus ígéretének beteljesedését, a Szentlélek eljövetelét. Nem tudják még, hogy mi is fog történni, nem sejtik, hogy mit fognak megtapasztalni, és arról sincs elképzelésük, hogy mire fogja indítani őket a Lélek. Csak annyit tudnak, hogy meg kell nyitniuk önmagukat a Szentlélek befogadására. Lukács leírása szerint a harmadik isteni személy, a Szentlélek szélzúgás kíséretében jött el és lángnyelvek alakjában ereszkedett le az apostolokra. A Lélek hatására ők különféle nyelveken kezdtek beszélni, tanúságot tenni Jézus haláláról és feltámadásáról, s így a különböző tartományokból az ünnepre Jeruzsálembe érkező, más-más nyelvű zarándokok mindegyik úgy hallotta, úgy értette, hogy az ő nyelvén hirdetik Isten megváltó tettét. A korábban bezárkózó apostolok félelme megszűnik, bátran indulnak, hogy a nagy nyilvánosság előtt beszéljenek Jézusról (vö. ApCsel 2,1-11).
Mi a jelentősége a Szentlélek eljövetelének? E kérdés pontos megválaszolásához abból kell kiindulnunk, hogy Jézust küldetésében mindvégig a Szentlélek vezeti. Kicsit el is csodálkoztunk azon, hogy közvetlenül nyilvános működése előtt Jézus a Lélek ösztönzésére vonult ki negyven napra a pusztaság magányába, hogy ott felkészülhessen küldetésére, ahol aztán megkísértette őt a sátán, azaz el akarta őt téríteni küldetésétől. A Szentlélek nem azért vezette őt a pusztába, hogy ott kísértésnek legyen kitéve, hanem azért, hogy a világtól visszavonultan készüljön mindannak véghezvitelére, amit az Atya kíván tőle. A nyilvános működés kezdetén azért kerül hangsúlyos megemlítésre a Szentlélek, hogy a hívő számára világos legyen: az Urat ő vezeti küldetésében, cselekedeteiben.
Jézus világból való távozása, mennybemenetele után elkezdődik az Egyház küldetése, és e közösség megszületésének pillanatában jelen van a Szentlélek, tulajdonképpen neki köszönhető e közösség születése, illetve az Egyház a Jézustól kapott küldetésének megvalósítása során mindvégig érezheti a Szentlélek vezetését, irányítását, megerősítését. János evangélista a Szentlélek kiáradása alkalmához csak egy dolgot, a bűnök megbocsátását köti, azaz miként Jézus a megtérés hirdetésével kezdte meg működését, ugyanúgy az Egyháznak is minden korban ezzel az üzenettel kell elsőként megszólítani az embereket. Egyesek talán azt gondolják, hogy nem éppen a legpozitívabb üzenet az, ha mindjárt az elején bűneire emlékeztetünk valakit, de nem ebből a szempontból érdemes néznünk a megtérés hirdetésének szükségességét. Sokkal inkább arról van szó, hogy Isten végtelen irgalmát hirdetjük, azt, hogy ő mindenki felé kiárasztja megbocsátó szeretetét, és az ő irgalmának elfogadása, azaz bűneink megbánása nyitja meg az utat számunkra az életszentség felé. Tehát a bűnös élettel való szakítás az első lépés azon az úton, amelyen visszatérhetünk az irgalmas Istenhez. Vezessen mindannyiunkat igaz bűnbánatra a Szentlélek, aki a szeretetben való megújulás forrása számunkra.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, segíts minket annak megértésében, hogy a Szentlélek ajándék, a te ajándékod, és ugyanígy az életet is mindig ajándéknak, a te ajándékodnak tekintsük. Tégy minket az élet evangéliumának hirdetőivé, ünneplőivé és szolgálóivá. Élj bennünk mindenkor Szentlelked által, hogy élet legyen bennünk, s egykor eljussunk az örök életre. Indítson bennünket a Szentlélek, hogy Krisztushoz méltóan éljünk és életünkkel az ő evangéliumát hirdessük!


2018. május 17., csütörtök

Adjatok hálát mindenért! – Máriapócson tartotta első püspöki liturgiáját Szocska Ábel



Adjatok hálát mindenért! – Máriapócson tartotta első püspöki liturgiáját Szocska Ábel


Máriapócson tartotta első püspöki liturgiáját május 13-án Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök. A szertartás során a főpásztor hálát adott a Könnyező Szűzanyának.


A máriapócsi görögkatolikus egyházközség már fiatal szerzetes korában szeretettel fogadta be a Nyíregyházi Egyházmegye új megyéspüspökét – emlékezett a 23 évvel ezelőtti eseményekre Szocska A. Ábel püspök első püspöki liturgiájának prédikációjában. Arra is megadta a magyarázatot, hogy miért itt, nemzeti kegyhelyünkön tartotta ezt a kiemelt szerepű szertartást: hálája jeléül a máriapócsiaknak és a Könnyező Szűzanyának.

Szocska Ábel gondolatmenetében a Szentírásra is utalt, hiszen Pál azt mondja: „Adjatok hálát mindig mindenért Urunk, Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának.” Mindenért, és az egyszerű dolgokért is tanuljunk meg hálát adni, az apróságokért, ne csak életünk nagy eseményei kapcsán. A gyermekek többet mosolyognak, jobban tudnak örülni az élet kicsiny csodáinak. Felnőtt létünkből épp ez a gyermeki rácsodálkozás hiányzik.

„A szent atyák tanításai nyomán az öröm azonban nem magától értetődő dolog, hanem erény, melyet gyakorolni kell. Ahogyan a gyermekeknek megtanítjuk megköszönni mindazt, amit kapnak, a felnőtteknek is tudatosan kell odafigyelni, hogy megálljanak egy kicsit, és odafordulva az Isten felé hálát adjanak. Van mindig miért hálát adnunk” – kérte a jelenlévőket Szocska Ábel, interaktívvá téve beszédét azzal, hogy a hívek egymás felé fordulva tegyenek fogadást a mellettük ülőnek a következő szavakkal: „Megígérem, hogy mostantól fogva az apró dolgoknak is örülni fogok”.

A Szent Liturgia végén a pócsi egyházközség nevében Pócsi Éva versét Lőrincz Anna, a Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4. osztályos tanulója olvasta fel. Az ünnepi köszöntők után Ábel atya a hála virágait helyezte a Könnyező Szűzanya elé, majd a püspökszentelés emlékképét minden hívőnek személyesen adta át.