2017. november 19., vasárnap

Híven szolgáló angyalok Könyörögjetek érettünk!



Híven szolgáló angyalok
Könyörögjetek érettünk!


Van egy érdekes mondás, hogy ha valami fontosat kell valakire rábízni, akkor a legelfoglaltabb embert kell keresni, mert ő bizony végre fogja hajtani. Aki kevéssel foglalkozik, bár több ideje van, sajnos már megtanulta, hogy a saját kényelmére vigyáz, és csak keveset fog elfogadni. Aki már sok mindennel foglalkozik, tudja felmérni és értékelni a feladatok súlyát és mindig talál elegendő időt rá, mert értékeli a feladatot, illetve a szolgálat lehetőségét is értékeli. Erről beszél a mai evangélium.
Mind az anyagi, mind a lelki, mind a szellemi javak esetében nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy "akinek van, annak még adatik, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van". Erre a megkerülhetetlen valóságra akar Jézus figyelmeztetni. Az élet vagy növekszik, vagy pusztul. Megállni, "tartani a szintet" nem lehet. Isten Lelke folytonosan munkálkodik bennünk és a világban: akiben nem bontakozik épp valami, - abban sorvad. Túlságosan a tárgyak bűvöletében élünk, pedig az élő, a sarjadó, fejlődő valóság a mi helyünk a teremtésben. Ha egy használati cikket megszereztem, az megvan (bár az is kopik, avul, amortizálódik!!). De már egy csokor virág vagy egy háziállat esetében sincs így, hát még egy személyes kapcsolat kialakulásával! De önmagammal sem! Ha valamit elértem, máris indulni kell az új csúcs felé, ha a hitemben valamit fölfogtam, máris vágyakozni kell a továbbra.
Isten mindent nekem akar adni, és aki azt mondja: "Köszönöm, nem kérem, nekem ez már elég, amim van" Isten jóságában való mélyebb részesülést mondta le. Ennek az embernek kicsinyes a szíve. Nem képes többet befogadni. Nem a többről van szó, hanem arról, hogy lelkünket, szívünket kell kitágítani arra a szintre, hogy úgy tudjunk szeretni, mint Jézus. Csak az juthat el a szolgaság lelkétől az istenfiúság lelkéig, akiben nem a félelem, hanem a bizalom munkál Ura iránt. 



A pápa üzenete a bonni klímakonferenciára: A technikai megoldások szükségesek, de nem elegendőek



A pápa üzenete a bonni klímakonferenciára: A technikai megoldások szükségesek, de nem elegendőek

A november 17-éig tartó 23. ENSZ-klímacsúcson a párizsi megállapodás részleteinek kidolgozásáról tárgyaltak az országok képviselői Bonnban. Üzenetében Ferenc pápa elégedettségét fejezi ki a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény miatt, ám súlyos aggodalmát a vállalt elkötelezettség hatékonysága miatt.

A klímakonferenciára küldött üzenetében a Szentatya utalt a történelminek nevezhető párizsi egyezményre, amelyet 2015 decemberében írt alá 195 ország, és amelyből Trump elnök akaratából az USA ki akar lépni. Ferenc pápa szerint a dokumentum világos átmenetet jelöl ki a szénfelhasználás nullára vagy minimumra csökkentése terén, továbbá szolidaritásra buzdít, és rámutat az éghajlatváltozás és a szegénység elleni küzdelem közötti kötelékekre. Most azonban Bonnból iránymutatást, szabályokat és intézményi mechanizmusok megteremtését várják az emberek, hogy megvalósuljanak a Párizsban kijelölt összetett célkitűzések – hangsúlyozza a pápa.
Ennek érdekében a Szentatya szükségesnek tartja, hogy elkerüljünk négy helytelen viselkedésmódot az emberiség egyik legaggasztóbb jelenségeinek megközelítésében – ezek ugyanis biztos, hogy nem segítenek hozzá a Föld jövőjének becsületes kutatásához, valamint az őszinte és eredményes párbeszédhez. E négy hozzáállás: a probléma tagadása, a közöny, a beletörődés és a nem megfelelő megoldásokba vetett bizalom, amely a legrejtettebb kockázati tényező.
Másrészt nem lehet a kérdést pusztán gazdasági és technológiai dimenzióra szűkíteni. A technikai megoldások szükségesek, de nem elegendőek – figyelmeztet Ferenc pápa. Tehát alapvetően fontos, hogy komolyan figyelembe vegyük a fejlődés új paradigmájának etikai és társadalmi hatásait rövid, közép és hosszú távon.
A Szentatya azon kívánságának adott hangot, hogy figyelmet kell fordítani a nevelésre és az átfogó ökológiának megfelelő életstílusokra, hogy késlekedés nélkül és mindenki hozzájárulásával azonnal tudjunk cselekedni. Az átfogó ökológia olyan felfogást képvisel, amelyet a becsületes kutatás és a nyitott párbeszéd jellemez – zárul Ferenc pápa a 23. ENSZ-klímacsúcsra írt üzenete.
 


Évközi harmincharmadik hét vasárnapja



Évközi harmincharmadik hét vasárnapja

Milyen talentumot kaptál?

A talentumokról szóló példabeszéd meglehetősen kemény, szinte félelmetes képet ír le a történetben szereplő úrról. Ez az idegenbe készülő úr, aki pénzt, talentumokat bíz szolgáira, majd pedig visszatérése után elszámoltatja őket, Istent jelképezi. Hogyan egyeztethető össze ez a félelmetes kép a jóságos, az irgalmas, az ember felé szeretetét kimutató Istennel? Az egyik szolga ezt mondja: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél.” És az úr nem utasítja vissza ezeket a szavakat, hanem megerősíti őket, és ezen szavak értelmében szabja ki a szolgára a büntetést. Ebben a példabeszédben Isten valóban félelmetesnek tűnik.
Érdemes tennünk egy fogalmi tisztázást. A vallási nyelvezetben használjuk az istenfélelem szót, ez azonban nem azt jelenti, hogy állandóan rettegünk Istentől. Az istenfélelem erény, pozitív tulajdonság. Isten iránti tiszteletet jelent, az ő nagyságának és hatalmának elismerését. Az istenfélelem értelmem meghajlását jelenti a világot megteremtő, az embert létezésre hívó és az ember számára az erkölcsi rendet megszabó Isten előtt. Az istenfélelem annak elismerését jelenti, hogy Isten igazságos és joga van megjutalmazni a jókat és megbüntetni a rosszakat. Ha nem tartom be az Istentől származó erkölcsi törvényt, akkor jogosan tartok az isteni büntetéstől. A várható büntetés valóban félelmet ébreszt bennem, ez is része az istenfélelemnek. De ha Isten parancsai szerint élek, akkor nincs félnivalóm. Ha szeretettel fordulok Isten felé és embertársaim iránt is gyakorlom a szeretetet, akkor nincs okom félni az Istentől.
Istennek vannak elvárásai az emberekkel szemben. Mindannyian kapunk tőle valamilyen talentumot, jó képességet, tehetséget. Van, aki többet, van, aki kevesebbet. A mindenhez értés és a mindentudás képességét nem adja meg Isten senkinek, de kifejezetten ehelyett megadja a szerénység képességét. A mai evangéliumi példabeszéd tanulsága szerint a gazda elvárja, hogy szolgái kamatoztassák a rájuk bízott talentumokat. Ugyanígy Isten elvárja tőlünk, minden embertől, hogy használjuk és fejlesszük mindazokat a jó tulajdonságokat, szellemi képességeket vagy testi adottságokat, amelyekkel megáldott minket. Azt is elvárja tőlünk, hogy ne csak a magunk javára használjuk ezeket, hanem embertársainkat is segítsük velük. Soha ne azt nézzük, hogy a másik mit kapott, ne irigykedjünk rá, mert mi is kaptunk valamit, és tőlünk nem a másik személy talentumait fogják számon kérni, hanem azt, amit mi kaptunk. Mások bírálatának és megítélésének képességét Isten szintén nem szokta bőkezűen osztogatni, cserébe viszont az őszinteség képességét adja, hogy bűneinket könnyebben beismerjük.
Jézus példabeszéde kapcsán figyeljünk még oda egy mozzanatra, az idő múlására. Az úr nem azonnal tér vissza, hogy elszámoltassa szolgáit, hanem „hosszú idő után.” Isten időt ad nekünk, egyeseknek hosszabb, másoknak rövidebb földi életet, hogy ezzel az idővel gazdálkodjunk. Hogyan használjuk fel az időt? Szolgáljuk minden képességünkkel és adottságunkkal Isten dicsőségét, valamint mások és saját magunk üdvösségét! Ha ezt tesszük, bejuthatunk Istenünk örökké tartó örömébe.
© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te megbízol bennünk és arra kérsz minket, hogy talentumainkat helyesen használjuk fel. Segíts, hogy felelősségünk tudatában minden talentumunkkal, képességünkkel és adottságunkkal a te dicsőségedet szolgáljuk, és segítsük mások és magunk örök üdvösségét! Te nem kívánsz lehetetlent tőlünk, csupán azt, hogy munkatársaid legyünk, fedezzük fel magunkban talentumainkat és akaratod szerint éljünk azokkal. Adj nekünk bölcsességet, önzetlenséget és szelídséget, hogy a teremtett világot jobbá tegyük! Segíts minket, hogy minden adottságunkkal önmagunk és mások üdvösségét segítsük, s ezáltal dicsőséget szerezzünk neked.


2017. november 18., szombat

Szeplő nélkül való angyalok Könyörögjetek érettünk!



Szeplő nélkül való angyalok
Könyörögjetek érettünk!


 
Két kérdés feszül ma egymásnak: 1.: Isten igazságát kutatom, vágyom, és akarom, hogy érvényre jusson rajtam, bennem, és általam? 2.: Van hozzá elég hitem, hogy várakozzak rá, hogy az hamarosan bekövetkezzen; vagy kikényszerítem, esetleg megelőzöm a magam igazságával türelmetlenül?
Jézus mai, utolsó mondata mindig aggaszt, és önvizsgálatra kényszerít: hitem elég lesz, elégségesnek fogja ítélni Jézus, amikor eljön? A hit bizonyítéka az, amiről Jakab levele beszél: „a hit, ha tettei nincsenek, halott önmagában” [Jak 2,17] Jézus nem a halott hitre gondol, bizonyos vagyok benne! Hanem arra, amit a tettek igazolnak!
De, hogy értsem ehhez az evangéliumi fejezethez rendelt olvasmányt? Vajon a hitben, képes megújulni számomra a természet? Megváltozni, és olyannak látszani a valóság, ami a hitben való cselekvésre képessé tehet embert? Az Istennek odaajándékozott hitem, elég ahhoz, hogy a hitben való cselekvésben Isten sértetlenül megóvjon, a keletkezett bajban is megmentsen? Mitől kell, hogy óvjon Isten? Mert ugye, elhangzik Jézus szájából, hogy „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” [Mt 10,28] Talán attól a félelemtől, kell Isten oltalma, mely a lelkemet ölheti meg. És nem a testi bántalom, a szenvedés, az áldozat az, amitől oltalmát kell remélnem, kérnem, elvárnom! A Lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit! – Halljuk Jézus szavait, a Jn 6,63 –ban.
A létben együtt lélegezni Istennel! Valami ilyen hitről beszél Jézus, úgy tűnik nekem.
Uram, Istenem, én Atyám! Ha erről van szó, akkor ezt a hitet add meg nekem! Ebben a hitben erősíts meg engem! Ámen